ex Ponto

Valójában a modern művészet összes jellemzője kivétel nélkül a technológia világából származik.

Ez a szélsőséges tétel áll Jacques Ellul Remarks on Technology and Art (.pdf, 1,6 MB; Social Research, 46:4 [1979:Winter]) című cikkének középpontjában (831. o.). A megállapítás a művészet infantilizálódására utal, amennyiben

a kortárs művészet messze esik mindattól, amit évezredeken át művészetnek hívtunk. Távol a szépség vagy az értelem keresésétől, nem több, mint játék, és ebben a meghatározásban mindenki egyetért. Ez az új felfogás a technológia termése. A mai művészet két fő iránya egyfelől a technológia növekvő szerepének közvetlen reflexiója, másfelől pedig a technológiai gondolkodás szigorával szemben kirobbanó ellenkezés. (805. o.)

Ellul tehát olyan uralmat tulajdonít a technológiának, amely a játékos felszabadulás álruhájában dolgozik szabadságunk ellen.

Mármost a technológia egyik fő hatása az, hogy minden hagyományt megkérdőjelez. Felforgatja képeink, hagyományos építményeink, áthagyományozott tanaink világát. Ám az történt, hogy ez az elképesztő szabadság egy újfajta determinizmus részévé vált. (820. o.)

Megfoszt az üres, ráérő időtől, mely meditatív távolságot kínálna az eseményektől. A művészet tapasztalata szintén túl gyors. A kézenfekvő példa – már-már bűnbak – pedig természetesen a fotográfia, mely nem jöhet ki jól az effajta eszmefuttatásokból.

a közönségnek nincs szabadideje megismerkedni egy műalkotással, a közvetlen jelenséget keresi. [...] MacLuhan kimutatta, hogy a fotográfia nemcsak viszonyulásainkat, hanem belső párbeszédünket is megváltoztatja. (820. o.)

Elvégre a fénykép a közvetlen jelenség médiuma lenne. Ám a bírálat az ábrázolástól megszabadult művészetnek, így kétségkívül az absztrakt fotónak is szól. Mivel ugyanis a “közvetlen jelenség” a technológia, az absztrakt mű ezt ábrázolja. Nem a formáját (miként eleinte a gépeket), hanem annak elvontságát, a technológiai rendszer szerkezetét, formaelveit tükrözi.

Ebben az értelemben továbbra is betölti hagyományos szerepét, de csak azon az áron, hogy megtagadta emberi nagyságát és alkotóerejét. (832. o.)

A technológiának az a vonása, hogy célok nélküli eszköz (828. o.), a művészetben a kész, befejezett, tökéletes alkotás korábbi célképzete helyett a mű átmenetiségében és pillanatnyiságában jelentkezik. Befejezetlensége szükségszerű és elkerülhetetlen.

Természeténél fogva a modern művészet egymást feltételező befejezetlen munkák sorozata. Nincs többé, mint láttuk, egyetlen mű. Egyetlen alkotás sem törekszik elérni a befejezettet, az örökkévalót, a kiegyensúlyozottat, a tökéletest, mert egyetlen technológiai eszköz sem merül ki sohasem, soha nem egyéb, mint vázlat egy eljövendő még hatékonyabb valamihez, ugyanakkor pedig semmilyen technológia nem létezik önmagáért és saját belső értelmében: nincs értelme, csak minden más technológiai rendszer viszonylatában. (830–831. o.)

A fotográfia sorozatjellegében valóban tükröződik egyfajta befejezetlenség. Talán létezik kedvezőbb olvasata, mint Ellul esszéje. Nehéz egyetérteni vele, de érdemes odafigyelni. Több könyve és sok írása itt olvasható. Más témájú kötete, Iszlám és zsidó-kereszténység, 2007-ben jelent meg a Bencés Kiadónál.

Mindenfajta emberi építmény közül az egyik leggyönyörűbb a világítótorony. Épület, mely csakis azért épült, hogy a hullámverésnek ellenállva hordozzon egy fényt, mely nem világít meg semmit, csak mint önmaga van. Egy ilyen világítorony üzenetét fejtegeti Varga Mátyás karácsony körül írott egyheti netnaplója, Jean-Pierre Abraham világítótoronyőr Armen című naplójának nyomdokain. Legyen újévi útjelzőnk.

dec. 21. Még van hó… – “‘Egyben biztos vagyok: ahhoz, hogy újra megtaláljuk azt a fényt, amit gyerekkorunkból ismerünk, minden nap azon kell lennünk, hogy a legnagyobb bizonytalanságban éljünk.’”

dec. 22. Armen, Armen… – “Tetszik nekem ez a fajta nagyon emberi láthatatlanság. Azon gondolkozom, hogy miből van, hogy mi köze ahhoz, amit jobb híján valóságnak nevezünk. Rejtőzködés-e, vagy úgy sincs más választás, mint hogy az ember nem áll fény elé?”

dec. 23. Minimum (ennyi) – “Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó. Aztán takarítanak, megfoghatatlan ünnepi készülődés vesz erőt rajtuk. ‘Már kétszer is jártam a konyhában – írja este –, hogy kávét igyak, és hogy megnézzem a kisuvickolt barométert. Ezek a fények elrejtenek valamit. És jól tudom, hogy a lámpám lángja árnyékok szorításából jön elő.’”

dec. 24. La tempesta di mare – “Pál meg – ha jól értem – azt mondja, hogy ha már nem vagy képes megállni, olyasmivel ‘dicsekedj’, ami mondjuk kínos: pl. dicsekedj azzal, hogy akiben hiszel, keresztre feszítettek”

dec. 25. És a tengeri szörnyek is előjönnek (kicsit) – “Az éjszakai imádság előtt narancs- és mandarinillata van a szerzeteseknek.”

dec. 26. Nem a turbános lány – és nem is Reverdy – “‘Képek egy ciszterci monostorról, amit talán soha nem fogok a valóságban látni. Éjszakákon át szálltam alá benne, és már annyira ott jártam, hogy hallottam lépteim zaját a kövezeten, fényről fényre jártam a kerengőben, az alacsony ablakú dormitóriumban, a templomban a vigília idején. Címe: A világ legnagyobb kalandja.’ [...] Lucien Hervé thoronet-i fotóalbumáról van szó, ami 1956-ban Le Corbusier előszavával jelent meg (a francia cím: La Plus Grande Aventure du monde. L‘architecture mystique de Cîteaux).”

dec. 27. Őrségváltás

őrségváltás

A Pannonhalmi Szemle idei utolsó (XVII/4) számában megjelent egy esszém Idő-idő: Tomatsu, Sugimoto, Shibata címmel (83–96. o.). Közelítés ez egy olyan fotográfiai kultúrához, amely ámulatot és ihletet kelt bennem; három kortárs képviselőjén keresztül a legnagyobbak közül. Tehát bölcsészeti írásba bújtatott személyes manifesztó.

Sugimotóról már többször jegyzeteltem itt, Shibatáról szintén, Tomatsuról majd nemsokára.

Az alábbi képre kattintva elolvasható a szöveg első oldala, ahol mindjárt egy mulatságos elírást is felfedezhet a nyájas olvasó. Az érdeklődő pedig itt szerezheti be a Pannonhalmi Szemlét.

kiegészítés január 28
Miklósvölgyi Zsolt “Ex oriente lux” címmel értő és elismerő jegyzetet írt az esszémről. Köszönet. Az egyetlen túlzás, hogy “a japán fotóesztétika általános ismérveit” próbálnám tisztázni – erre nem vállalkoztam.

Mint W. H. Auden megjegyezte, “a költészet dicsősége és egyszersmind szégyene, hogy közege nem a saját terepe, hogy a költő nem találhatja fel a maga szavait” [W.H. Auden, “Writing,” The Dyer’s Hand and Other Essays (New York: Vintage Books, 1968), 23.], s e megfigyelés éppígy igaz a fotográfiára és a fotográfus képtelenségére, hogy feltalálja a saját “szavait/világait [worlds].”

– írja Tod Papageorge Robert Adams kapcsán, aki eredetileg irodalmárként indult.

Robert Adams fényképe

A könyvhéten jelent meg Varga Mátyás hallásgyakorlatok című verseskötete (Magvető, Bp. 2009), melyet egy kritika nyomban “az utóbbi idők egyik legegyedülállóbb és legbátrabb lírai vállalkozásá”-nak nevezett. Lemond ugyanis a saját mondatokról, hogy – minden bizonnyal avagy látszólag – kizárólag elkapott hétköznapi beszédfoszlányokból építkezzen. Talált nyelvi tárgyakból, miként a fotográfia talált vizuális tárgyakból.

“Függő vagyok a talált tárgytól” – jelenti ki Ansel Adams önéletírása legelején (An Autobiography, Little, Brown and Company, Boston – New York – London, 1996, 1. o.). Robert Adams pedig a 2009-es Hasselblad Díj átvételekor egy versidézettel válaszolt arra, honnan merít ihletet: “Bárhonnan, ahol fény van. A fényképészek nyitottak az ajándékra. Mint a költő John Clare írta, ‘A mezőkön találtam a verseket / És én csak leírtam őket.’ ”

Ha Papageorge a fotográfia különös irodalmi karakterére utalt, akkor a hallásgyakorlatok egyfajta fotografikus költészet. Fonografikus.

Varga Mátyás Nyitott rítusok: Kortársunk-e a művészet? (Vigilia Kiadó, Bp. 2008) című esszékötetében két fotóművészeti tárgyú szöveget közölt Philippe Brame és Lucien Hervé munkáiról. Utóbbiból (184., 185. o.):

Ha pedig “tudásunk csak töredékes”, tehetünk-e mást, mint hogy töredékeket helyezünk egymás mellé.

[...]

Hervé a Thoronet-i album 58. oldalára egy Szent Bernát-idézetet választott: “Látni szeretnél, hallgass oda: az odahallgatás elvezet a látásra.”

A mondatgyűjtés közelebbi párhuzama a fotográfiában természetesen a talált képek felhasználása, melynek külön kortárs csoportja az internetről vett anyagok feldolgozása. Közismert gyakorlója Thomas Ruff, nálunk például Kerekes Gábor, Dezső T. Tamás vagy Trembeczki Péter. Saját műhelyünkben is készülődik egy ilyen sorozat.

„költő vagyok és katolikus”: beszélgetés Varga Mátyással.
A kötetről még itt vagy ott.

korábbi hivatkozások Varga Mátyásra
2008 augusztus 21 Nem lehet kívül maradni
2007 június 20 Arcus Temporum IV. Pannonhalma
2007 május 22 Rezervátumok között
2006 április 21 Keresztút fehérben

Bejegyzésünk címe az egyik hallásgyakorlatból származik. A többi hozzáolvasandó.

Az Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál leginkább talán kitartó bátorságára büszke: hogy nem egyszerűen helyszínt, hanem atmoszférát teremtett ahhoz, hogy a zene, színház, képzőművészet, 2008-tól pedig már a film is közel kerüljön mindazokhoz, akik nem egyszerűen ismerni és/vagy csodálni, hanem érezni, belakni, s hosszabb-rövidebb időre életük részévé szeretnék tenni a művészetet. Akik pedig már évről évre augusztus végén Pannonhalmára jönnek – valószínűleg öntudatlanul is – egyfajta sajátos „lelkigyakorlat” résztvevőivé válnak.
[...]
És mintha éppen ez lenne egyik legfontosabb tulajdonsága ennek a fesztiválnak: nem lehet kívül maradni. Ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindennek, ami itt elhangzik, megjelenik, maradéktalanul tetszenie kell, pusztán annyit: természetesnek kell vennünk az elemi kihívást, hogy a megszólalónak értelmet tulajdonítunk, önmagunkat pedig nem mentjük fel a megértés feladata és erőfeszítése alól. Ehhez van szükség talán arra a sajátos atmoszférára, amelyet egy bencés monostor szellemi-spirituális légköre erősíteni tud. Mert éppen a szerzetesi hagyomány „stabilitas” fogalma írja le: „egyhelyben maradni” sok szempontból azzal a vággyal való szembeszegülés, hogy mindig máshol keressük és találjuk meg – ugyanazt.

— írja Varga Mátyás OSB fesztiváligazgató a holnap immár ötödször kezdődő művészeti, elsősorban zenei napok elé.

korábban
2007 szeptember 19 Silvestrov a monostorban
2007 június 20 Arcus Temporum IV. Pannonhalma

kiállításaink a gimnázium galériájában
2007 október 17 Meghívó: Belül – Pannonhalmán
2006 április 21 Keresztút fehérben

Ha már legutóbb kolostori fotók kerültek szemlére: a szokásos helyen látható új, Regula című sorozatom.

cor (2007-2008)

Oly módon összerakott képeket tartalmaz, ahogyan eddig nem dolgoztam. Közülük kilenc szerepelt két hónapja a Szabályok című kiállításomon.

(more…)

A spanyol Oseira monostor ciszterci szerzetese, Luis testvér mondta nekem, hogy a dolgokat szimmetrikusan elrendezni annyi, mint megszentelni. [...] amit a szerzetesnek szentnek, a művész esetleg szépnek, azt a tudós alapvetőnek nevezi.

– írja Paul Preece elsősorban azokról a fényképeiről, amelyeket mintha kolostorok kerengőinek sarkából, 90 fokban, két folyósórészt átfogva készített volna. Készített.

Paul Preece: The Sacred Heart
Claustro de los Pinŕculos, Oseira Monastery (Cistercian)
Galicia, Spain
May 2007

Tér és imádság: Az imádság helyei az ezredfordulón a zsidó, keresztény és iszlám vallásban – a korábban Pannonhalmán látható kiállítás a Művészetek Palotájába jön. Megnyitó március 17-én 17 órakor, látható április 20-ig.

Egyébként pedig látogathatóvá válik a budai Sziklakórház elképesztő labirintusa, mely legjobb formáját valószínűleg Térey János A Nibelung-lakóparkjának Krétakör-féle maratoni színielőadásán alakította.

Alapos bemutatás (.pdf, 3 MB) jelent meg a Tamásék (Czita Építésziroda) tervezte Pannonhalmi Apátsági Borászat épületegyütteséről az Il Laterizio című építészeti folyóirat 120. (2007. nov-dec) számában, mely borászatokról szól (’Cantine vinicole’). A 24. (5.) oldalon a fekete-fehér fényképek Tamás felvételei.

Még egy említés itt: ARCH Online.

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium Tetőtéri Galériájában ma du. 17:30-kor újabb fotókiállítás nyílik a mienk után. Grencsó István: Már mindent láttunk valahol. A meghívóra (.pdf, 32 KB) ezt írta: „Fényképészkomikusnak tartom magam. Nem nyomulok a fotós szférában.” Amúgy nem “nyomul” a zenei szférában sem, lévén ő egyszerűen az egyik legjobb magyar jazz-zenész, szaxofonos.

Pár jegyzet a Pannonhalmi Szemle említett számának írásaiból: a vallási kép mimetikus feszültsége két pólus, a képtilalom és a szemtanúság között. Előbbi mintha elsősorban az arc tilalma lenne.

Mózes többször állt “szemtől szemben” az Úrral, de igazán csak “hátulról” látta, amint távolodik, és tarkóján az imaszíj dalet (d-betű) formája látszik. Lehet, hogy az Isten éppúgy imádkozik, mint az ember, akit a saját arcmása szerint teremtett?

[...]

Sokszor elfelejtjük, hogy az isteni képmás itt van velünk. Ádámtól kezdve az emberi arc isteni képmás (Ter 1,27), melyre különleges “szerzői jog” vonatkozik: az emberi arc engedély nélkül másolhatatlan. Talán erről szól a második parancsolat?

[...]

A Talmudban és a korai középkori írásokban gyakran szerepel egy angyali hang, amelynek neve “a hang lánya” (héber: bát-kol). [...] A bát-kol arcnélküli, akár a kerub.

– Uri Asaf: Hang vagy kép? Képtilalom a zsidó művészetben, Pannonhalmi Szemle 2007. XV/3. 44-45. o.

A szemtanúság hagyományalapító mozzanata kapcsán nehezen lehet megkerülni a fotográfia (az abszolút naturalizmus) és a belső tapasztalat viszonyának kérdését.

tényleg lehetséges-e utánzat? Talán még a fényképezés esetében sem. [...] K. T. Ware neves kortárs ortodox író, Oxford püspöke [...] a következő kérdést tette fel: ha a Színeváltozás hegyén ott lett volna a Daily Mirror fotográfusa, vajon mit látott volna? A válasz rendkívül egyszerű: semmit. Mert a Színeváltozás hegyén nem Jézus változott át, hanem látni engedte az apostoloknak, amit nem lettek volna képesek látni.

— Ablakok egy másik valóságra: Bugár M. István vallástörténésszel Ferenczi Andrea beszélget, Pannonhalmi Szemle 2007. XV/3. 34. o.

Uri Asaf poétikus utalása valami hasonlót enged meghallani (uo. 45. o.).

Zelda izraeli költőnő szavai szerint a hit és művészet testvérek. A héberben emuná (hit) és ománut (művészet) ugyanaz a a szó.

“bámulatos hatású tükörképet fest egy sötét szobában. Lehetetlenség szavakkal leírni a szépségét: hozzá képest minden festmény halott, mert ez itt maga az élet, vagy valami annál is nemesebb, csak volna rá szó.”

— idézi Huygens szavait a camera obscuráról az 1620-as évekből Bogdán Melinda: A fotografikus valóság művészet és tudomány között (.pdf) című dolgozata, mely a legújabb Pannonhalmi Szemlében jelent meg (2007/3, 71. o.). A mimészisz témájára felfűzött folyóiratszámban emellett különösen érdekes az a két tanulmány és egy beszélgetés, melyek a szokásos leegyszerűsítésnél sokkal árnyaltabb értelmezést adnak a zsidó vallási és művészeti képtilalomról. (Fontos szöveg erről még L. A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája I. fejezete: A keresztény kép eredete.)

Vissza Bogdán írásához:

“Új látás”, “fotografikus látás”, “a világ új képe” — mindezek a kifejezések a 20. század elején azt tükrözték, hogy a képzőművészetek, de egyben a fotóművészet számára sem folytatható a hagyományos formanyelveken történő megszólalás. A művészet és tudomány együttműködésének gondolata leghangsúlyosabban a Bauhausban jelentkezett. Moholy-Nagy László és a bauhausi tradíciókat folytató Kepes György munkássága hozta meg azt a valódi szemléletváltást, amely alapján a megismerés, a kutatás, a kísérletezés vált a modern művészet ihletőjévé: “… a fotográfia csak azokon a területeken hozott létre termékeny eredményeket, ahol művészi ambíciók nélkül — lehetőségei objektív alapján —, pl. a tudományos fotográfia területén dolgozott. A fotográfia csak ezen a területen volt úttörője egy sajátos, új fejlődésnek. Ebben az összefüggésben nem emelhetjük ki elég világosan, hogy számunkra teljesen közömbös, vajon a fotográfia »művészet«-e vagy sem.”

— uo. 79. o. (az idézet helye: Moholy-Nagy László: Festéktől a fényig, Bukarest, 1979, 115. o.)

Danto épp ellenkezőleg értékeli a kérdés jelentőségét.

A preraffaelitáktól kezdve a művészek lényegében teljes mértékben eltávolították maguktól a múltat, ami azt is jelenti, hogy implicite belebonyolódtak azon filozófiai jellegű problémába, hogy mi művészet és mi nem az. A művészet meghatározása ezért egyre nagyobb szerepet kezdett játszani a művészeti alkotásban, s ez a legutóbbi időkben érte el a csúcspontját, amikor egyre gyakrabban tettek fel ilyen kérdéseket: művészet-e egy bútordarab? művészet-e a fényképezés?

— Arthur C. Danto: Művészet és zavarkeltés, in Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? ford. Babarczy Eszter, Atlantisz, Budapest 1997, 164. o.

Holnapután kezdődik Belül című Tamással közös fotókiállításunk pannonhalmi vendégszereplése.

meghívó nagyobb méretben

előzmények
2007 január 28 Meghívó: Belül
2006 szeptember 14 Műhely: house I + IV + kiállítás

A Bartók Rádió három alkalommal ad felvételeket az augusztusban lezajlott IV. Arcus Temporum koncertjeiből.

szeptember 23. vasárnap 19:35–21:14 
(Pannonhalmi Bazilika, augusztus 25.)
Közreműködik: Ránki Dezső, Klukon Edit, Alekszej Lubimov – zongora, és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, vezényel: Keller András.
Silvestrov: a) Stille Musik (2002) (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András), b) Két párbeszéd utószóval (2001-2002) (Alekszej Ljubimov, kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)
Franz Schubert: a) f-moll fantázia D.940. (Ránki Dezső, Klukon Edit), b) V. szimfónia D.485. (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)

szeptember 26. szerda 19:35–20:25
(Pannonhalmi Bazilika, aug.24.)
Ránki Dezső és Klukon Edit négykezes hangversenye, km.: Kovács István – ének.
Schubert: B-dúr szonáta D.617. 23′
V. Silvestrov: Négy dal Ossip Mandelstam verseire, kb. 12′
Schubert: A-dúr rondó D.951. 15′

szeptember 27. csütörtök 19:35–20:49
(Pannonhalma, Boldogasszony kápolna, augusztus 25.)
Közreműködik: Környei Zsófia – hegedű, Fenyő László – Alekszej Lubimov – zongora és a Kijevi Kórus, karigazgató: Mikola Hobdich.
Valentin Silvestrov: Éjszakai dal (kórus, vez.: Mikola Hobdich), (Pannonhalma, Bazilika, augusztus 24. - részlet)
Franz Schubert: Esz-dúr notturno D.897. (Környei Zsófia, Alekszej Lubimov, Fenyő László)
Valentin Silvestrov: a) Elégia (Fenyő László), b) Szonáta no. 2. (Alekszej Lubimov)

Silvestrov visszatekintése egy beszélgetésben a pannonhalmi koncertekre:

Nézze, én nem vagyok templomjáró ember, de egyet kell értenem Florenszkijjel, aki szerint minden művészet a vallásból fakad. Első ízben láttam a saját szememmel egy működő monostor életét, elmesélték a bencés regula alapelveit, s ráébredtem, hogy eddig is sok olyan dolgot beleszőttem zenei elméletembe, amelyeket kézzelfoghatóan először itt tapasztaltam meg. Egyfelől itt látható, hogy a csendnek milyen óriási súlya, jelentősége van. Másfelől nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha az ember lemond a saját akaratáról, akkor hatalmas szabadságot tapasztalhat meg. [...] Én úgy tapasztalom, hogy ha ezen az úton haladok, az a saját zenémben szentséget szül.

[...]

a szerzők a módszerben óriási szabadságra tettek szert, a legképtelenebb zenei fordulatok is lehetővé váltak, ám ennek fejében lemondtak magáról a muzsikáról. Ma a zene birtokol minden technikai lehetőséget, hogy a hanggal bármit megcsinálhasson, s közben lassan elveszti önnön naivitását. [...] Ha a zenéből végleg kivész a dallamosság, az hasonló lenne, mintha az emberek csak mosolyognának egymásra, de nem tudnának beszélni.

[...]

A modern zene meghatározó szereplőinek gondolkodásmódja [...] erősen kötődik az expresszionizmushoz, az állandóan jelen lévő, megemelt feszültséghez, a katasztrófához, a pesszimizmushoz. Mintha a világrajövetellel az ember törvényszerűen a külső sötétségre vettetne, ahol sírás és fogaknak vacogása jutna osztályrészéül. [...] Teljesen idejétmúlt az a kórus, ami azt zengi, hogy az egész világ katasztrófa sújtotta hely, ráadásul nem lehet tudni, hogy ezzel az érzelmi hozzáállással vajon a zene leképezte-e a katasztrófát, vagy maga is részt vállalt annak megteremtésében!

[...]

Nincs már szükség a világ zörejeinek zenei leképezésére, mert azt eleve zeneként halljuk, emellett el kell hagyni a sötét látásmódot, küzdeni kell a hitért, a szépségért, a jó dolgokért.

– “Újra szólaljon meg az ember…!” Teimer Gábor pannonhalmi interjúja Valentin Silvestrovval, Magyar Narancs, 2007. szeptember 6.

Mutatis mutandis a fotográfiára is érvényes ez-az.

Ghislain Lafont Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat? címmel a Bencés Kiadónál frissen megjelent könyvének a borítóján ez a fényképem látható:

Korszak (2003)
nagyobb méretben