ex Ponto

A földhözragadttól az elszálltig.

Bevásárlócédula-gyűjtemény
Már több mint 1000 fent van. Kedvencem e műfajból a sajnos elhalálozott Koszmúzeum (archív változat) volt, de ez se rossz. Főleg, ha beváltják a fenyegetést és könyv lesz belőle. Melyik áruházlánc látja meg itt elsőnek a vírusmarketing-lehetőséget?

Felhőimádók Társasága
Végre egy értelmes hobbyközösség azoknak, akik “szeretnek egy nyári napon a parkban fekve alakzatokat keresni a gomolyfelhőkben”. (Stieglitz biztosan belépett volna.) Persze jókora képtárral: tünemények tonnaszám, itt is jóval túl az első ezren.

utóirat 2009 június 4
Utoljára 1951-ben jegyeztek be hivatalosan felhőtípust. Most azon ügyködik a Felhőimádók Társasága és a Royal Meteorological Society, hogy regisztráltassák az Asperatus fantázianevű képződményt a genfi World Meteorological Organisation-nel.
(kösz t-nek)

“Asperatus” felhő, Illinois, USA

Egy japán ürge fogott egy fotót a Mona Lisáról, melynek alapján rekonstruálta a boldogtalan utóéletű hölgy fizikumát, főleg a hangszálait, és előállította a beszédhangját (meg persze Leonardóét is, ha már). A demo felvételen így szól Gioconda:

A nevem Mona Lisa. Valódi azonosságomat titok fedi. Egyesek szerint magdalai Mária, Giacondo felesége, Isabela d’Este vagy Leonardo da Vinci anyja vagyok. Ismét mások azt mondják, hogy maga Leonardo lennék. Amiben mindenki egyetért, az az, hogy én vagyok a világ legimádottabb asszonya, a titokteli mosolyú.

Fűszerek:
1. Tudósunk törvényszéki szakértőként dolgozik, úgyhogy Japánba utazva ne kövessünk el bűnt, mert a kezei közé kerülve bármi megtörténhet.
2. Tudósunk pár éve Ig Nobel-díjat kapott a kutya—ember fordítógép elkészítéséért.
3. Az egész a davincsikód című film kinti bemutatóját megelőző reklámkampány része.

Érdekes cikk foglalta össze nemrég, hogyan lényegültek át bűnjelekké az 1956-os forradalom alatt készült riportfotók, melyeknek szereplőit a kommunista megtorlók igyekeztek felkutatni, “s a vádemeléshez sokszor elegendő volt, ha valaki csupán nézelődőként jelen volt a téren.” (HVG, 2006/6. 81. o.)

Tíz évvel később Hajas Tibor Antonioni Nagyítása kapcsán már azt a közhelyet s egyszersmind világállapotot elemzi, melyben a fotográfiai kép egyre kevésbé az — egyre mesterségesebbé váló — valóságnak, mint inkább a fotográfiai klisék és műfajok “összességéről való képnek” felel meg. Miközben “nem emlékgyártás folyik, hanem az élet átalakítása emlékké”, a fotó többé nem lenyomat, tanúság és üzenethordozó, hanem immár mindig reklámfotó, mely áruként “patronálja a valóságot”.

Ezt felfüggesztve olyan lenne világunk, mint egy elsötétült város. Gyönyörű hasonlat. Ekkor “titkos történetté, hallucinációvá” válna a kép, mely “minőségileg különböző”, személyes feladatként jelenhetne meg.

— Hajas Tibor: A zsákutcába jutott képzelet, in: Szövegek, Enciklopédia Kiadó, 2005, 232-234. o.