ex Ponto

Valójában a modern művészet összes jellemzője kivétel nélkül a technológia világából származik.

Ez a szélsőséges tétel áll Jacques Ellul Remarks on Technology and Art (.pdf, 1,6 MB; Social Research, 46:4 [1979:Winter]) című cikkének középpontjában (831. o.). A megállapítás a művészet infantilizálódására utal, amennyiben

a kortárs művészet messze esik mindattól, amit évezredeken át művészetnek hívtunk. Távol a szépség vagy az értelem keresésétől, nem több, mint játék, és ebben a meghatározásban mindenki egyetért. Ez az új felfogás a technológia termése. A mai művészet két fő iránya egyfelől a technológia növekvő szerepének közvetlen reflexiója, másfelől pedig a technológiai gondolkodás szigorával szemben kirobbanó ellenkezés. (805. o.)

Ellul tehát olyan uralmat tulajdonít a technológiának, amely a játékos felszabadulás álruhájában dolgozik szabadságunk ellen.

Mármost a technológia egyik fő hatása az, hogy minden hagyományt megkérdőjelez. Felforgatja képeink, hagyományos építményeink, áthagyományozott tanaink világát. Ám az történt, hogy ez az elképesztő szabadság egy újfajta determinizmus részévé vált. (820. o.)

Megfoszt az üres, ráérő időtől, mely meditatív távolságot kínálna az eseményektől. A művészet tapasztalata szintén túl gyors. A kézenfekvő példa – már-már bűnbak – pedig természetesen a fotográfia, mely nem jöhet ki jól az effajta eszmefuttatásokból.

a közönségnek nincs szabadideje megismerkedni egy műalkotással, a közvetlen jelenséget keresi. [...] MacLuhan kimutatta, hogy a fotográfia nemcsak viszonyulásainkat, hanem belső párbeszédünket is megváltoztatja. (820. o.)

Elvégre a fénykép a közvetlen jelenség médiuma lenne. Ám a bírálat az ábrázolástól megszabadult művészetnek, így kétségkívül az absztrakt fotónak is szól. Mivel ugyanis a “közvetlen jelenség” a technológia, az absztrakt mű ezt ábrázolja. Nem a formáját (miként eleinte a gépeket), hanem annak elvontságát, a technológiai rendszer szerkezetét, formaelveit tükrözi.

Ebben az értelemben továbbra is betölti hagyományos szerepét, de csak azon az áron, hogy megtagadta emberi nagyságát és alkotóerejét. (832. o.)

A technológiának az a vonása, hogy célok nélküli eszköz (828. o.), a művészetben a kész, befejezett, tökéletes alkotás korábbi célképzete helyett a mű átmenetiségében és pillanatnyiságában jelentkezik. Befejezetlensége szükségszerű és elkerülhetetlen.

Természeténél fogva a modern művészet egymást feltételező befejezetlen munkák sorozata. Nincs többé, mint láttuk, egyetlen mű. Egyetlen alkotás sem törekszik elérni a befejezettet, az örökkévalót, a kiegyensúlyozottat, a tökéletest, mert egyetlen technológiai eszköz sem merül ki sohasem, soha nem egyéb, mint vázlat egy eljövendő még hatékonyabb valamihez, ugyanakkor pedig semmilyen technológia nem létezik önmagáért és saját belső értelmében: nincs értelme, csak minden más technológiai rendszer viszonylatában. (830–831. o.)

A fotográfia sorozatjellegében valóban tükröződik egyfajta befejezetlenség. Talán létezik kedvezőbb olvasata, mint Ellul esszéje. Nehéz egyetérteni vele, de érdemes odafigyelni. Több könyve és sok írása itt olvasható. Más témájú kötete, Iszlám és zsidó-kereszténység, 2007-ben jelent meg a Bencés Kiadónál.

Az üres lapok esztétikája címmel az [origo]-n megjelent Darwin papírjai vagy Darwin online munkacímű sorozatomból egy bő tucatnyi fotókompozíció. Jelenleg a portál nyitóoldaláról (legörgetve, balra) és a fotórovatból, közvetlenül pedig a galériaoldalon érhető el az anyag, illetve ide kattintva:

John van Wyhe (szerk.) engedélyével: The Complete Work of Charles Darwin Online.

Erre az online Darwin-archívumra, már nem emlékszem pontosan, de valószínűleg a teremtés kontra evolúció vita után érdeklődve bukkantam. Egy-két kötet reprodukcióját letöltve ismét rácsodálkoztam az elszíneződött, foltos, gyűrött régi papírlapok szépségére, különösen az üresen maradt oldalakon. De azután egyre inkább ezek létezése hökkentett meg. A szorgos archiválók ezeket is bescannelték, ami jelentős pluszmunka, hiszen némelyik kötetben százhoz közelít a számuk, de információt nem tartalmaznak. Ugyanakkor mégis az adott könyv részei, innen nézve tehát kétségkívül mégis indokolt a reprodukciójuk. A teljesség jegyében az információt hozzá nem adó, felesleges oldalakra is kiterjedő archivátori szigor pátosza, a hordozó a hordozott helyett, üresség a tartalom túloldalán, beletartozás és kívülség… mindez érdekesen találkozott a semmiből teremtés rejtvényével. A koncepció most már adta magát: kivenni a könyvek összes üres oldalát és összeállítani kötetenként egy kompozícióba. Egy-egy kötet üres tartományából – egy-egy összesítés egy lapon. Egy összképben.

Egyébként csak a munka előrehaladtával vált világossá, hogy 2009 éppen Darwin születésének 200., A fajok eredete megjelenésének pedig 150. évfordulója volt. Azóta 2010 lett.

A gondolati háttérről itt jegyzeteltem már egy keveset.

Mindenfajta emberi építmény közül az egyik leggyönyörűbb a világítótorony. Épület, mely csakis azért épült, hogy a hullámverésnek ellenállva hordozzon egy fényt, mely nem világít meg semmit, csak mint önmaga van. Egy ilyen világítorony üzenetét fejtegeti Varga Mátyás karácsony körül írott egyheti netnaplója, Jean-Pierre Abraham világítótoronyőr Armen című naplójának nyomdokain. Legyen újévi útjelzőnk.

dec. 21. Még van hó… – “‘Egyben biztos vagyok: ahhoz, hogy újra megtaláljuk azt a fényt, amit gyerekkorunkból ismerünk, minden nap azon kell lennünk, hogy a legnagyobb bizonytalanságban éljünk.’”

dec. 22. Armen, Armen… – “Tetszik nekem ez a fajta nagyon emberi láthatatlanság. Azon gondolkozom, hogy miből van, hogy mi köze ahhoz, amit jobb híján valóságnak nevezünk. Rejtőzködés-e, vagy úgy sincs más választás, mint hogy az ember nem áll fény elé?”

dec. 23. Minimum (ennyi) – “Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó. Aztán takarítanak, megfoghatatlan ünnepi készülődés vesz erőt rajtuk. ‘Már kétszer is jártam a konyhában – írja este –, hogy kávét igyak, és hogy megnézzem a kisuvickolt barométert. Ezek a fények elrejtenek valamit. És jól tudom, hogy a lámpám lángja árnyékok szorításából jön elő.’”

dec. 24. La tempesta di mare – “Pál meg – ha jól értem – azt mondja, hogy ha már nem vagy képes megállni, olyasmivel ‘dicsekedj’, ami mondjuk kínos: pl. dicsekedj azzal, hogy akiben hiszel, keresztre feszítettek”

dec. 25. És a tengeri szörnyek is előjönnek (kicsit) – “Az éjszakai imádság előtt narancs- és mandarinillata van a szerzeteseknek.”

dec. 26. Nem a turbános lány – és nem is Reverdy – “‘Képek egy ciszterci monostorról, amit talán soha nem fogok a valóságban látni. Éjszakákon át szálltam alá benne, és már annyira ott jártam, hogy hallottam lépteim zaját a kövezeten, fényről fényre jártam a kerengőben, az alacsony ablakú dormitóriumban, a templomban a vigília idején. Címe: A világ legnagyobb kalandja.’ [...] Lucien Hervé thoronet-i fotóalbumáról van szó, ami 1956-ban Le Corbusier előszavával jelent meg (a francia cím: La Plus Grande Aventure du monde. L‘architecture mystique de Cîteaux).”

dec. 27. Őrségváltás

őrségváltás

A Pannonhalmi Szemle idei utolsó (XVII/4) számában megjelent egy esszém Idő-idő: Tomatsu, Sugimoto, Shibata címmel (83–96. o.). Közelítés ez egy olyan fotográfiai kultúrához, amely ámulatot és ihletet kelt bennem; három kortárs képviselőjén keresztül a legnagyobbak közül. Tehát bölcsészeti írásba bújtatott személyes manifesztó.

Sugimotóról már többször jegyzeteltem itt, Shibatáról szintén, Tomatsuról majd nemsokára.

Az alábbi képre kattintva elolvasható a szöveg első oldala, ahol mindjárt egy mulatságos elírást is felfedezhet a nyájas olvasó. Az érdeklődő pedig itt szerezheti be a Pannonhalmi Szemlét.

kiegészítés január 28
Miklósvölgyi Zsolt “Ex oriente lux” címmel értő és elismerő jegyzetet írt az esszémről. Köszönet. Az egyetlen túlzás, hogy “a japán fotóesztétika általános ismérveit” próbálnám tisztázni – erre nem vállalkoztam.

Mint tavaly, Néma Júlia papírporcelán mécsestartói idén is kaphatók lesznek az Iparművészeti Múzeum karácsonyi vásárán (.pdf), dec. 18 péntek 10 órától dec. 20 vasárnap 18 óráig.

Bővebben: katt!

A KisVilág választéka jelentősen kibővült a tavalyihoz képest.

A fehér alapmodell új mintákkal gazdagodott: ilyenekkel.

Újdonság a fatüzes változat. Ezek a mécsestartók mélyebb, parázsló, aranyszínű fényben ragyognak. Ugyanabból a papírporcelánból készültek, mint az alapmodell, de japán shino máz került rájuk. Ez jellegzetes narancs, törtfehér és szürke színekben játszik a változó rétegvastagságtól függően. A másik fontos különbség az egészen más égetési eljárás, mely nemesebb, kézművesebb és extrémebb: ezeket a darabokat magas hőfokú fatűzben égettük ki. Így néznek ki.

A nagyméretű mécsesek szintén fatűzben égtek ki. Míg a fentiek kb. 7, ezek 11-15 cm magasak. Ebben a léptékben még erősebbek az eredeti koncepcióban is meglevő feszültségek (áttetszőség — gazdag felület, törékenység — testes forma), és különösen látványosan kibontakoznak az égetésmód spontán és megismételhetetlen jegyei: a shino máz megfolyásai, a hamulerakódások, a lángnyomok, az erősebb vagy épp finomabb elszíneződések. Csak ínyenceknek, limitált darabszám. Íme, az XL kínálat.

A teljes mécses-készlet ismertetője egyben itt látható.

A standon ezenkívül más dolgok is lesznek… Például olyasmik, mint ezek a japán ihletésű, úgymond fúziós teáscsészék:

Néma Júlia kerámia szobrokkal és fotogramokkal szerepel a B55 Kortárs Galéria Geomix tárlatának nemzetközi mezőnyében.

meghívó teljes egészében: katt!

Reliefjei és edényei láthatók a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben. Ezt a kiállítást kortárs japán és magyar kerámiák, valamint magyar textilművek alkotják a 2009-es japán–magyar jubileumi év jegyében.

meghívó teljes egészében: katt!

Továbbá: egy hét múlva nyílik Fajó János Feketén fehéren című kiállítása a Klauzál 13ban. Bemutatják a művész írásainak gyűjteményes kötetét, melyről beszélgetést tartanak.

meghívó nagyobb méretben: katt!

Fontos még a Haász István + Kecskeméti Sándor = 125 című kiállítás a Mono Galériában.

meghívó nagyobb méretben: katt!

A fotó szempontjából érdekes hír, hogy a 2009-es fizikai Nobel-díj egyik felét Willard S. Boyle és George E. Smith (Bell Laboratories, Murray Hill, NJ, USA) kapta a képalkotó félvezető áramkör, vagyis a digitális képérzékelő egyik elterjedt típusa, a CCD kifejlesztéséért. Ez 1969-ben történt, tehát csak 40 évet váratott magára ez az elismerés. (Az alapjául szolgáló jelenség, a fotóelektromos hatás elmélete Einsteintől származik, aki ezért 1921-ben kapott Nobel-díjat.)

A megosztott díj másik fele szintén fénnyel kapcsolatos teljesítményért járt idén. Ezt Charles K. Kao kapta a fény optikai szálakban történő továbbítása terén elért úttörő eredményeiért. További részletek elsősorban itt.

Egyébként a természetes fényszenzor, azaz a szem különös példaszerepet kapott az evolúció vs. kreáció vitában.

Egyetlen esetben, a szem fejlődésével kapcsolatban helytálló csupán Dawkins érvelése: a „specializálódott komplexitás” egy oly végtelenül célszerű képződmény, mint a szemlencsével rendelkező szem – az ún. hólyagszem (Linsenauge) – esetében valóban létrejöhet aránylag kevés evolúciós lépésen keresztül. Mindez egyszerűen levezethető: amennyiben előfeltételezzük a fényérzékeny sejt meglétét, a későbbiekben a véletlen generálta átalakulás bármely elgondolható lépése (egymás mellé rendeződés, pálcikák vagy nyúlványok kialakulása, védőréteg megvastagodása stb.) a jobb látóképesség irányába tett, szelektív lépcsőfoknak tekinthető. Ez azonban az evolúciós példák között csupán a kivétel, mely erősíti a szabályt.

– Christian Kummer SJ: Evolúció és teremtés: Megjegyzések Darwin elméletének újkreacionista kritikájához (.pdf, 200 KB), ford. Viniczay Zsuzsanna, Mérleg 2006/3, 185–186. o. (176–190. o.), kiemelés tőlem

Ez viszont egy új fotósorozatomhoz kapcsolódik, melyből íme egy darab mutatóba.

30 üres oldal
Charles Darwin: The descent of man, and selection in relation to sex. New York: D. Appleton, 1871 (2 kötet)
című könyvéből (2009)

Randy West izgalmas és költői struktúrái közül a szétszedett és újraalkotott madárfészket emeljük ki; nem könnyű választani ebből a tiszta és érzékeny munkásságból. Betekintés Bird Rabbit Snake (2003) című albumába.

Randy West: bird rabbit snake #42 (2003)

Adam Magyar alias Magyar Ádám Berlinben él. “Nem tér, hanem a tapintható idő” jelenik meg urban flow sorozatában, melyet saját tervezésű, a célfotó-készülékekhez hasonló digitális kamerával alkotott hosszú expozícióval. Csak mozgó tárgyak felvételére alkalmas, ami áll, abból csíkok lesznek, és együtt nem létezők kerülnek egymás mellé a kitáguló eseményhorizontban. Fényképei még itt, ott vagy Kieselbach kikiáltási árakkal amott.

Adam Magyar: #54 (2006) Shanghai
felvett idő: 58 másodperc
urban flow
nagyobb méretben itt

Egy New York-i galéria Art4Barter címmel rövid kiállítást tartott, melyen pénz helyett konkrétan megnevezett szolgáltatásokkal vagy termékekkel lehetett megvenni a kiállított műveket.

Ironikus, hogy a művészet azért is hiányzik sokak életéből, mert luxuscikknek tekintik, nem életünk lényeges részének.

(forrás)

Míg a cinizmusnak csak a gazdasági mélypont jut eszébe róla, a bizarr akció másik fintora épp az, hogy egy normálisabb világról álmodik, melyben nem feltétlenül a pénz az értékcsere kizárólagos eszköze.

A szervezőket és a résztvevőket láthatóan nem aggasztották az olyan esetek, mint Peter Max-é, akit perbe fogtak adócsalásért, miután műalkotásaival vásárolt ingatlant.

Válaszában Gage [Max ügyvédje] elmondta, “Max rendkívüli nagylelkűsége fényében, aki művekben és időben számolva dollármilliókat adományozott az Egyesült Államoknak egy sor jótékonysági és emberbaráti ügyben – melyeknek fejében nem kért adókedvezményt –, a kormányzatnak szégyellnie kellene magát ezért az eljárásért.

Hozzátette: Max soha nem élt a kormányzatnak és különféle jótékonysági szervezeteknek juttatott adományaiért járó adókedvezménnyel.

Épkézláb helyeken adókedvezménnyel jár a műtárgyvásárlás is, ami remek dolog és mindenkinek jó, mert piacosítja az állami kultúratámogatást, és pontosan azt segíti, hogy egyre több érdekelt ember ügyévé és az élet részévé váljon a művészet. Ahol viszont nincs ilyen szándék, ott nem csoda, hogy rejtőzködnek a műgyűjtők, ami miatt maguk a művek is láthatatlanok maradnak. Létük értelmetlenné válik, tulajdonképpen nem léteznek. Ez mindenkinek rossz – az államot kivéve –, a tulajdonosnak, a civil és szakmai közönségnek, az alkotónak és a műveknek. Annak, amit kultúrának nevezünk.

A rendszerváltást követő időszak gyűjtőinek többsége kerüli a nyilvánosságot. [...] A legnagyobb magyar műgyűjtők többsége (mintegy 90 százaléka) nem vállalja nyíltan gyűjtői mivoltát. Ez ilyen magas arányban hungarikumnak is nevezhető, több tucat jelentős gyűjtőről lehet szó Törő István szerint.

[...]

A vagyonos embereket ma Magyarországon jellemzően nem elismerés, hanem gyűlölet és irigység veszi körül, mutat rá az okokra Törő István, a Virág Judit Galéria egyik tulajdonos-vezetője. A gazdagok többsége nem elégedettséget és kiegyensúlyozottságot, hanem félelmet és szorongást érez, aki teheti, titkolja a vagyonát.

A búvópatakként felbukkanó vagyonadó fenyegetése sem a nyilvánosság keresésére serkent. És sem a műtárgybefektetést, sem az adományozást nem segítik a magyar adótörvények.

[...]

A magyar adórendszer mind a műtárgyak vásárlói, mind eladói, mind a műkereskedelem számára rendkívül kedvezőtlen. Az adórendszer nem támogatja a műtárgy jellegű befektetéseket, beruházásokat, jótékonyságot és adományozást. Például az értékes magyar műtárgyak hazahozatalát 25 százalékos “büntető” áfa nehezíti, Angliában ennek mértéke 5 százalék.

“A műtárgyak eladása szintén túladóztatott, és a szerzői jogdíjak is lényegesen meghaladják az európai irányelvben előírtakat. Mindezek alapján a magyarországi aukciósházak és műkereskedők is lényegesen kedvezőtlenebb feltételekkel dolgoznak, mint külföldi kollégáik” – állítja Törő István.

Van egy amerikai fotógyűjtő, aki pontosan azt vallja, hogy gyűjteménye arra való, hogy bemutassa, ezért weboldalt nyitott a kollekciójának. Szenvedélyéről emellett blogot ír, mely egy év működés után az egyik legszínvonalasabb online fotóművészeti orgánumnak tekinthető. Következetesen egységes szerkezetben és egyenletesen magas színvonalon ír fotóművészekről, kiállításokról és albumokról, szakmai eseményeket kommentál, valamint nyíltan megosztja túlnyomórészt rokonszenves személyes véleményét gyűjtésről, etikáról és piacról, alkotó, galéria és gyűjtő kapcsolatáról vagy általános fotóművészeti kérdésekről. Érdemes elolvasni például, hogy gyűjtőként a közmondásszerű válság közepette mit lát feladatának és miért.

Ha minden jól megy, a jövőben a DLK COLLECTION többszerzőssé fog bővülni. Kívánjuk, hogy továbbfejlődése is példamutatóra sikerüljön.

Mi is gondolkodunk ilyesmiben, de még nem tartunk itt.

fénykép készült Forte filmre
rajta te meg én

A krakkói gyors (Levél nővéremnek)

Csőnadrág és hegyes cipő:
így állok Forte filmeken

Désiré bottal üti a saját nyomát (Antoine és Désiré)

Cseh Tamás dalainak világához aligha találhatnánk illőbb fotográfiai metaforát, mint a méltatlanul megszűnt Forte márkát.

És arra a képre emlékszel, drága,
hol kalapban látjuk Apát,
bajuszos száján a szokott mosollyal
és keze mélyen a kabát
zsebébe süllyed és három régi barát
valami tréfás pózban mutatja magát?

Apa kalapja (Levél nővéremnek)

Fényképész lett, ez járta róla.
Nevettünk, ha ez szóba jött: “Hej!”

Lee van Cleef / Régi idők mozija (Műcsarnok)

Fényképpel zaklat sok járókelőt:
“Ez itt a barátom, látták-e őt?”

Úristen, hol vagyok? (Frontátvonulás)

Fényképes idézetekkel, Az első fénykép (Jóslat) és az Ady utolsó fényképe (Műcsarnok) című dalok egészét is felidézve búcsúzunk az énekestől, ki nemrég meghalt.

Az életmű egyik magaspontja a fotografikus képhez kötődik. Miután a Levél nővéremnek II. nyitányában Budapest, “a” város síró arcként jelenik meg, az album zárszavában, egy minden utóirat ellenére lezárhatatlan és végső soron gyónás jellegű levelezés egyik végén a sok közül váratlanul feltűnik az egyoldalú címzett, a nővér, Irén – szeretve gyűlölt testvér, múzsa, hallgató és szót nem kapó, ismeretlen tükörkép, közeli és távoli Másik – arca. Nem közvetlen találkozásban, hanem a televízió illékony képernyőjén közvetítve, az álmok nélküli szenvedés tájaként.

Bővebben Cseh Tamásról itt és ott, majdnem összes dalszövege amott.
Egy szép fénykép.

> tovább »

Mint tavaly kultúra kategóriában, idén a fotóblogok között ért el az ex Ponto 10. helyezést a HVG Goldenblog pályázaton. Az összes versenyző listája itt.

Az első helyezett best of semmit már amúgy is említeni akartam, úgyhogy akkor most. Remek ötlet, viszonylag jól megvalósítva (videointerjú; külföldi párhuzamok: Awkward Family Photos, DeletedImages). Az élmezőnyből felfedezésre ajánlható még a true the lens (zselex fotóblogja) és Kálló Péter.

Az ex Ponto persze nem tetszhet mindenkinek, korábban például neki. A mostani Goldenblog eredmény kapcsán is beszólt valaki – elegánsan annak is, aki jónak tartja, amit csinálunk.

Az ex Ponto meghívók, kiállítások előzetese többnyire másoktól vett idézetekkel és másoktól vett fotókkal. Kis fejlesztéssel a port.hu fotós szekciója lehetne a műmájer, enyhén tudálékos szöveggel. Aki az itt található linkek után menne a fotózás világába, legfeljebb a Hatlaczki Balázs nevű, szabadúszó fotóriporternél arat sikert, aki erről a szájtról a következőket találja mondani a zsüri [sic!] vélemények között: “Az ex Ponto nagyon jó, nem is számítottam rá, hogy ilyen oldalt találok, ahol ennyi minden van, jó képek és érdekes szövegek.”
Tudnék mutatni párat neki, csak, hogy fejlődjön.

A Goldenblog eredménye három zsűritag (összesen 50%) és a közönség szavazatai (50%) alapján állt össze. Jót és rosszat megköszönve üdv korábbi és új látogatóinknak.

Annak, aki először jár itt: ez a blog elsősorban példaszerűnek talált fotográfiákat, sorozatokat szemléz, magyar és külföldi alkotókat mutat be. Nem mindenevő, egyfajta fotográfiai kultúra érdekli. Szinte sohasem bírál. Másodsorban a fényképről és a képről jegyzetel, utalásokat gyűjt és idéz, rövid gondolatkísérleteket rögzít. (További info jobbra fent, ki ez (1.) alatt.)

true the lens (Zselinsky Miroslav): pozsonyi formaságok #1 (2009)
eredeti helyén itt

Kálló Péter: gát-rendszer, Szarajevó, Bosznia (2003)
eredeti helyén itt

Munkáimmal a “Tudomány és Művészet” vagy másként archaikusan kifejezve, a “Mesterség és Művészet” elfeledett kapcsolatát igyekszem újraötvözni. Tapasztalataim azt mutatják, hogy ezirányú törekvéseimmel nem vagyok egyedül. [...] A részletekkel kevésbé törődtek, a lényeget keresték, az absztrakciót, az ember teljes feloldódását a természetben [...]. Ám az utóbbi évek, úgy látszik, e hiányt pótolni igyekeznek, az erővonalak ismét összetartanak. A tudomány mai fejlődési fokát jellemző kvantumelmélet, vagy az univerzum keletkezésére vonatkozó hipotézisek egyáltalán nem nélkülözik a “művészi” szubjektiv megközelítést.

– töpreng Kerekes Gábor, akinek e témájú műveiből szép válogatás látható Megfigyelések címmel a Raiffeisen Galériában augusztus 30-ig (Bp. V. ker., Akadémia u. 6, nyitva: hétköznap 10–18). Ezúton – bármennyire késve – gratulálunk Érdemes Művész elismeréséhez.

Kerekes Gábor: Kisülés (1994)

Kerekesről már többször volt itt szó, mindenekelőtt:
2008 május 15 Megoszlás
2007 április 25 Félrevezetés
2007 április 5 Elszálltak
2006 június 24 Éretlen világ
2006 június 7 Vissza a Földről

Hivatkozott ránk az ifotokult blog, alias Rónay Gabi. Köszönjük.

Megjelenés, hírvivő, jelkép vagy bejelentés – Christiane Feser remek munkái közül emeljük ki a Galambokat. (T. figyelmét pedig ezúton hívjuk fel a Hunde sorozatra.)

Christiane Feser: Tauben 5 (2009)

Fényképei még itt, ott, amott, emitt és emitten.