HotShoe, London, satöbbi
Your earlier works – including the Hervé Prize-winner Skies series – usually place great emphasis on the use of light. This time it is almost like an objet trouvé turned into a photographic composition. What inspired this alteration?
– effajta kérdésekre felelgetek Darwin online című sorozatommal kapcsolatban abban az interjúban, amely a londoni HotShoe kortárs fotóművészeti magazin magyar tematikájú számában jelent meg (The descent of light, kérdező: Somosi Rita). Kiadója, a hasonnevű HotShoe Gallery, Szász János és Kerekes Gábor műveiből nemrég páros kiállítást rendezett Modern Visions: Hungarian Photography Then and Now címmel (május 31 – július 9).
HotShoe #172 June–July 2011
Elég ritkán kap érdemi – egész folyóirat-számnyi – figyelmet a kortárs magyar szcéna a fejlettebb kultúrvilág egyik központjában. És nem egyetlen galéria belügyéről van szó, miként az Artportal sugallta: “a Nessim Galéria pár művésze is megjárta a brit fővárost.” A Nessim valóban szerepet vállalt a folyóiratszám összeállításában, de távolról sem csak az ő “pár művésze” szerepel a lapban. Erről bárki meggyőződhet a galériában, ahol átlapozható, akár megvásárolható a HotShoe.
Ugyanígy nem partikuláris belügynek, hanem a magyar művészet érdekében végigvitt európai missziónak (is) kellene tekinteni azt a kiállítássorozatot, amelyet a Nessim – azaz Surányi Mihály – nagyon komoly munkával és sokirányú nemzetközi kapcsolatépítéssel szervezett meg és bonyolított le Kerekes Gábor munkásságát bemutatandó. Állomások: Fotoforum West Innsbruck (Zwischen Himmel und Erde, április 15 – május 7); MIA Fair, Milano (május 12–15); HotShoe Gallery, London (Modern Visions, ld. fent, május 31 – július 9); Galerie Hiltawsky, Berlin (Serien, július 15 – augusztus 27).
A Szász–Kerekes duett ugyanakkor egy másik sorozatba is illeszkedett, mely a Londoni Magyar Kulturális Központ koordinációjában nem kevesebb, mint 6 magyar vonatkozású fotókiállításból áll, és amelynek csúcspontja a magyar EU-elnökség zárásához kapcsolódó Eyewitness: Hungarian Photography in the 20th Century. Brassaï, Capa, Kertész, Moholy-Nagy, Munkácsi című kiállítás a Royal Academy of Arts-ban (június 30 – október 2). Fontos csoportos tárlat továbbá a Made in Hungary a Michael Hoppen Galleryben (július 9 – augusztus 20), mely világszinten is a legjobb nevű fotógalériák közé tartozik.
Mindezzel egy itthon már évek óta elkezdődött kánonképző törekvés lépi át végre az országhatárt, mely a világ tudomására igyekszik hozni azt, ami mifelénk minden második kiállításmegnyitón elhangzik: hogy a magyar fotográfia világhírű. Ennek szellemében már a Modern Visions felvezetője azzal kezdődött:
A fotográfia története elképzelhetetlen a Magyarországról érkező rendkívüli tehetségek hosszú sorának hozzájárulása nélkül. Mint a közhely mondta: “Nem kell magyarnak lenned ahhoz, hogy nagy fotós legyél – de azért nem árt.”
Ez persze még mindig enyhe a nálunk szokásos émelyítő öntömjénezéshez képest. Nemrég például a Nemzeti Múzeumtól tudhattuk meg, hogy hát a világ élvonalában volnánk.
Magyar tudósok. Magyar zeneszerzők. Magyar fotográfusok. Az elmúlt évszázadtól napjainkig ők azok, akik tehetségükkel, tudásukkal, teljesítményükkel nem csupán maguknak, de Magyarországnak is tekintélyt és hírnevet szereztek. A világ élvonalában álltak és állnak ma is.
Ez az intézmény, a Nemzeti Múzeum az őre Robert Capa pár éve horribilis – 200 milliós nagyságrendű – összegért megvásárolt, kétes értékű kollekciójának; s ugyanitt egy olyan fotókiállítás látható jelenleg, melynek az NKA (állami szerv) kritikai portálja szerint “sem művészettörténeti, sem művészeti, sem kultúrtörténeti hozadéka nincsen”, legfeljebb – ismét csak – EU-elnökségzárási politikai PR szerepe lehet (Képek Európája – Európa képei, június 3 – augusztus 21).
Az online sajtóba belekeresve* első fokon sikeresnek tűnik a londoni terítés. Az öt nagy névre bízott küldetés működik, sokakban tudatosul és hat a felismerés, mennyi neves alkotó származott Magyarországról egy időszakban, és szívesen értékelgetik az itthon maradt ismeretlenek képeit. Hasznot ebből az utóbbiak remélhetnek, miután a húzóneveket – és nemcsak ezt az ötöt – enélkül is elismerik, kutatják, publikálják és rendszeresen forgalmazzák a nemzetközi műkereskedelemben, melyben Magyarország amúgy alig-alig vesz részt. (Az említett Capa-bevásárlás áttételesen ennek túlkompenzációjaként is értelmezhető.)
A célok szempontjából két kérdés merül fel:
(1) a nagy nevek vezérletével kirajzolódnak-e köztük olyan általános vonások, amelyekkel megalapozható és megalkotható a “magyar fotográfia” nevű konstrukció;
(2) megérkezhet-e mindez a jelenbe, azaz hogyan segítheti ez a konstrukció a kortárs alkotók nemzetközi előmenetelét (amennyiben nem akarunk megállni a régiségkereskedésnél).
Utóbbi mindenképpen korai kérdés még; a londoni magyar fotótörténeti kiállításokat például egyelőre nem kapcsolták össze az említett HotShoe folyóiratszám tartalmával, de magukat a párhuzamos tárlatokat sem nézték és tárgyalják együtt. Eddig talán Francis Hodgson (Financial Times) az egyetlen, aki egyáltalán észrevételezi, hogy “elöntötték” a várost a magyar fényképek (”London is awash with Hungarian photographs.”). Ugyanő mutat rá a leghatározottabban arra, hogy a bemutatott anyagban a származáson túl semmilyen mélyebb koherencia nincs. Noha az Eyewitnesst kísérő katalógus szövegeinek az (1) kérdésre javasolt válaszát nagyjából minden recenzió ismerteti, de különösebben komolyan vehetőnek sem tartják.
Az említett 6 mellett még egy londoni kiállítás foglalkozott a közelmúltban magyar fotográfiával, a Chris Beetles Fine Photographs Eastern European photography and its influence című válogatása (június 15 – július 16). Az idén, egy régóta működő anyaintézmény új fiókjaként alapított fotóspecialista galéria blogja az Eyewitnessről beszámolva hasonlóan vélekedett a szóban forgó kérdésről:
Igen, hasonló helyről érkeztek valamennyien, és a modern fotóújságírás magjai minden bizonnyal kikeltek Magyarországon, de a magyarázat nem tűnt borzasztóan fontosnak a csodálatos és eklektikus képek változatosságának élvezete mellett. Valójában olybá tűnt, mintha a semmiből próbálnánk valamit csinálni.
[...]
Aligha kapunk valamiféle választ arra, vajon MIÉRT termett Magyarország ilyen csodálatos fotográfusokat, de végül ez nem is számít – csak örüljünk, hogy így történt.
Lehet, hogy érdemes lenne megbarátkozni azzal, hogy esetleges jelenségről van szó. Ebből ugyanis egy sor következtetés adódna.
Addig is: meghallgatható és letölthető előadások az Eyewitness kapcsán.
– Colin Ford (kurátor): Photography: Hungary’s Greatest Export?
(.mp3, 31,3 MB, 55 perc)
– Mike Seaborne: Photographing London: The Hungarian Connection
(.mp3, 31 MB, 55 perc)
– Sarah Lea: Capturing the Artist: Photographing the Artist’s Studio
(.mp3, 29,5 MB, 52 perc)
* a teljesség igénye nélkül:
John Banville, RA Magazine
Laura Cumming, guardian.co.uk | The Observer
Alastair Sooke, The Telegraph
Marina Vaizey, The Arts Desk
Karla Evans, Aesthetica
Max Houghton, Foto8
Diane Smyth, British Journal of Photography
Charlotte Cripps, The Independent
Laura McLean-Ferris, The Independent – “Feltűnő, ahogyan az egyre fasizálódó kormányzat elől menekülő magyarok, a földkerekségen szétszóródva, káprázatos mértékű drámát és mozgalmasságot oltottak be képeikbe.”
Nina Caplan, Time Out London
Mary Phelan, ArtyFacts
Laura Bushell, ArtSlant
képriport, BBC News
A Little Bird
FAB Magazine Blog