Tisztelt Vendégek, Barátaim!
Amatőr pedagógusként 15 évet az Iparművészeti Egyetemen, 32 évet Szabadiskolámban tanítottam. Voltak, akiket csak tanítottam, de nem váltak tanítványaimmá, és vannak, akik azzá lettek.
Tanítványaim első nemzedékéből csak négyen-öten maradtak, ők már túl vannak a negyedik X-en.
A második nemzedék még népesebb, közülük itt és most hárman mutatkoznak be: Kludovácz András, Néma Júlia, Pataki Balázs. Ők olyan tanítványaim, akiket az Egyetemen és Szabadiskolámban is több mint tíz éven át tanítottam, ma is együtt dolgozunk, pályatársaimmá értek. Hiszem azt, hogy Szabadiskolámban váltak teljes értékű, széles látókörű, érett művészekké, a komponálás és festészet szakmai csínját-bínját is ott sajátították el. Nagy élvezettel tanítottam őket, sok örömöm van bennük.
Nehéz egy hivatás a miénk, nincs még egy művészeti ág a XX. században, amelyet akkora nyelvi károsodás ért volna, mint a festészetet. A politika-ideológia Keleten, a tőke, a divat Nyugaton rombolta szét, zavarta össze a Cézanne-nal elkezdődött nyelvújítást. Ember legyen a talpán, aki ebben a szellemi kupiban eligazodik. A pályakezdő fiataloknak a szakmában csakis egy-egy hiteles mester nyújthat eligazodást, adhat igazán reális, világos szemléletet. Itt a múzeumok, a könyvek, az elmélet mit sem ér. Szemlélet nélkül ez az út megtalálhatatlan, tévutakba, természetutánzásba, irodalmiságba, szocreálba, divatokba vész el az egyén.
Ők mindhárman szellemileg-szakmailag reális, józan szemlélettel bírnak, felkészültek, tudják a nyelvet. A természeti stúdiumokon átrágták magukat, kiszabadultak a tárgyak imitálásának fogságából, és eljutottak a formákkal való alkotásig, nem utánzó, nem átvett utánfutó, divatozó magatartással állnak a világban. Van szakmájuk, professzionális formatervezők, hivatásszerűen új funkciókra új tárgyakat terveznek ugyan, de festményeiken tárgyakat nem illuzionálnak. Új érzéseikből új festmények fogalmazódnak meg bennük, amelyekkel gazdagítják a tárgyi világot. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, ismerik az anyagot, az új technológiákat, a művességet, a tökéletes megjelenítést és kidolgozást. A festészetben kutatnak és a formatervezésben alkalmaznak. Saját kutatási eredményeiket alkalmazzák tárgyi világunk újra-alkotásában. Ők nem elszállt, levegőben lógó, „trendi-brendi”, XIX. századból itt felejtett operett-művészek, hanem a ma fiai, akik két lábbal járnak a földön és szárnyalnak a levegőben. Nincsenek illúzióik arról a világról, ahol élniük és alkotniuk kell, egy mai életszemlélettel, reális hozzáállással, tárgyszerű magatartással vannak felvértezve.
Mindhárman túl a harmadik X-en tudatosult személyiséggé értek. Álláspontjuk, véleményük van a világról, tudják, mit miért és mit miért nem tesznek. Festészetüket formatervező szakmájukkal együtt szerves egységben látják, tudják, hogy ez a két dolog egy szakma, hogy egyiket a másik nélkül hitelesen nem lehet művelni, nem lehet újat, sose-voltat, személyeset alkotni.
Életútjuk ezeddig jól alakult.
Egyetemes mércével mérve kortársaik között a világ élvonalát alkotják. Túl vannak a lokális értékeken, részt vesznek a MADI nemzetközi mozgalmában. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, jól elkülönült személyiségek azzal együtt, hogy mindhárman a szabad formát képviselő minimalisták. Festményeik igazi, friss, mai, tömör – minden sallang nélküli – formaalkotások, tökéletes kivitelezéssel, perfekt kidolgozással. Nagyon kevesek festenek így a világban, ahogyan Ők! Minden sanszuk megvan arra – ha életüket cél szerint alakítják –, hogy elérkezzenek önmagukhoz.
