archívum: 'J.' hívószó

Kerámia-cuvée

2010 április 17 Szombat

Júlia művei is láthatók azon a csoportos kiállításon, amely Keramik-Cuvée címmel nyílt Gmunden “kerámiavárosban”, Ausztriában.

Keramik-Cuvée meghívó

meghívó nagyban: katt!


Nyitva május 2-ig. Szerdától vasárnapig 10–17 óra, minden hónap 1. szerdáján 10–21 óra között. K-Hof Galéria, Kammerhof Museen Gmunden.

(Ez a galéria ad régóta helyet azoknak a konkrét művészeti kiállításoknak, amelyeket a közelmúltig, 25 éven át Josef Linschinger szervezett. 2006-ban egy pazar konkrét fotográfiai anyagot láthattunk itt. Linschinger gyűjtéséből áll össze a budapesti Vasarely Múzeum KÉP / VERS, vizuális és konkrét költészet című jelenlegi időszaki tárlata. Mint az NKA legutóbbi fotóművészeti támogatásaiból kiderül, itt is készülődik egy konkrét fotográfia, fotogram kiállítás.)

Júlia művei a Keramik-Cuvée-n: fotogramok, porcelán reliefek, installációk és keresztút.

Keramik-Cuvée: Néma Júlia művei

Néma Júlia művei
nagyban: katt!


(more…)

Ajándékba fényt

2009 december 17 Csütörtök

Mint tavaly, Néma Júlia papírporcelán mécsestartói idén is kaphatók lesznek az Iparművészeti Múzeum karácsonyi vásárán (.pdf), dec. 18 péntek 10 órától dec. 20 vasárnap 18 óráig.

KisVilág mécsestartó 2009

Bővebben: katt!


A KisVilág választéka jelentősen kibővült a tavalyihoz képest.

A fehér alapmodell új mintákkal gazdagodott: ilyenekkel.

Újdonság a fatüzes változat. Ezek a mécsestartók mélyebb, parázsló, aranyszínű fényben ragyognak. Ugyanabból a papírporcelánból készültek, mint az alapmodell, de japán shino máz került rájuk. Ez jellegzetes narancs, törtfehér és szürke színekben játszik a változó rétegvastagságtól függően. A másik fontos különbség az egészen más égetési eljárás, mely nemesebb, kézművesebb és extrémebb: ezeket a darabokat magas hőfokú fatűzben égettük ki. Így néznek ki.

A nagyméretű mécsesek szintén fatűzben égtek ki. Míg a fentiek kb. 7, ezek 11-15 cm magasak. Ebben a léptékben még erősebbek az eredeti koncepcióban is meglevő feszültségek (áttetszőség — gazdag felület, törékenység — testes forma), és különösen látványosan kibontakoznak az égetésmód spontán és megismételhetetlen jegyei: a shino máz megfolyásai, a hamulerakódások, a lángnyomok, az erősebb vagy épp finomabb elszíneződések. Csak ínyenceknek, limitált darabszám. Íme, az XL kínálat.

A teljes mécses-készlet ismertetője egyben itt látható.

A standon ezenkívül más dolgok is lesznek… Például olyasmik, mint ezek a japán ihletésű, úgymond fúziós teáscsészék:

teáscsésze, Néma Júlia


teáscsésze, Néma Júlia

Geomixek

2009 november 17 Kedd

Néma Júlia kerámia szobrokkal és fotogramokkal szerepel a B55 Kortárs Galéria Geomix tárlatának nemzetközi mezőnyében.

Geomix

meghívó teljes egészében: katt!


Reliefjei és edényei láthatók a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben. Ezt a kiállítást kortárs japán és magyar kerámiák, valamint magyar textilművek alkotják a 2009-es japán–magyar jubileumi év jegyében.

Gödöllő japán–magyar

meghívó teljes egészében: katt!


Továbbá: egy hét múlva nyílik Fajó János Feketén fehéren című kiállítása a Klauzál 13ban. Bemutatják a művész írásainak gyűjteményes kötetét, melyről beszélgetést tartanak.

Feketén fehéren

meghívó nagyobb méretben: katt!


Fontos még a Haász István + Kecskeméti Sándor = 125 című kiállítás a Mono Galériában.

Haász–Kecskeméti 125

meghívó nagyobb méretben: katt!

Meghívó: ART and DESIGN

2009 július 9 Csütörtök

A Mono Galéria ART and DESIGN című csoportos kiállításán Néma Júlia műalkotással és használati tárggyal is szerepel. Többi kiállító: Becker Judit, Grünfelder Judit, Kaszanitzky Anna, Kulinyi István, Marafkó Bence, Pataki Balázs.

Megnyitó ma este 7-kor, Budapest, Ostrom u. 29.
Nyitva: július 31-ig, kedd–péntek 14–19, szombat 11–16.

ART and DESIGN

meghívó nagyobb méretben: katt!


Utólag: fényképek a megnyitóról.

Júlia korábban a Monóban:
2009 január 8 Cakk-cakk-cakk: MONO meghívó

Meghívó: Absztrakt és erotika

2009 május 9 Szombat

Júlia két művel — porcelán reliefekkel — szerepel a B55 Kortárs Galéria Absztrakt és erotika ‘69 című csoportos kiállításán. Látható: június 27-ig, kedd–péntek 12-18, szombat 10–13. Budapest V. ker., Balaton u. 2-4.

Absztrakt és erotika '69 meghívó

a teljes meghívó nagyban: katt!


sajtó
hvg.hu – video: Disznó képek, amik izgalomba hoznak
Puk.hu – Az Erotika és absztrakt találkozása
bigeyesoczy – abstract and eroticism
Exit24 – Absztrakt és Erotika ’69
Magyar Narancs – kiállítás - ABSZTRAKT ÉS EROTIKA ‘69

Még egy ajánlat: Hetey Katalin szobrai, plasztikái, reliefjei a MONO Galériában Acélszobrok és grafikák címmel. Fotók a kiállításról itt, Radnóti Sándor megnyitóbeszéde, A modul művészete emitt. – A galériáról korábban itt.

Cakk-cakk-cakk: MONO meghívó

2009 január 8 Csütörtök

Január 15-én, csütörtökön este 7-kor Néma Júlia, Pataki Balázs és Kludovácz András festményeiből Cakk-cakk-cakk címmel kiállítás nyílik a MONO Galériában.

Cakk-cakk-cakk meghívó

a meghívó nagyobb méretben


Az alkalomra megjelenik egy szitanyomatokat tartalmazó limitált mappa is, benne mindhármuktól 2-2 kompozícióval. Ez ugyanott megnézhető és megvehető lesz: Budapest I. ker., Ostrom u. 29.
Nyitva: február 8-ig. Kedd–péntek 14-19, szombat 11-16.

Megnyitót Fajó János mond, a galéria előző kiállítója.*

Hogy miért érdemes eljönni? CAKK!

kiegészítés február 3
Fotóriport a megnyitóról itt.
Sajtóvisszhang: Kultúra.hu, est.hu, Crab blog, MOME.

* Fajó János megnyitó beszéde:

Tisztelt Vendégek, Barátaim!

Amatőr pedagógusként 15 évet az Iparművészeti Egyetemen, 32 évet Szabadiskolámban tanítottam. Voltak, akiket csak tanítottam, de nem váltak tanítványaimmá, és vannak, akik azzá lettek.

Tanítványaim első nemzedékéből csak négyen-öten maradtak, ők már túl vannak a negyedik X-en.

A második nemzedék még népesebb, közülük itt és most hárman mutatkoznak be: Kludovácz András, Néma Júlia, Pataki Balázs. Ők olyan tanítványaim, akiket az Egyetemen és Szabadiskolámban is több mint tíz éven át tanítottam, ma is együtt dolgozunk, pályatársaimmá értek. Hiszem azt, hogy Szabadiskolámban váltak teljes értékű, széles látókörű, érett művészekké, a komponálás és festészet szakmai csínját-bínját is ott sajátították el. Nagy élvezettel tanítottam őket, sok örömöm van bennük.

Nehéz egy hivatás a miénk, nincs még egy művészeti ág a XX. században, amelyet akkora nyelvi károsodás ért volna, mint a festészetet. A politika-ideológia Keleten, a tőke, a divat Nyugaton rombolta szét, zavarta össze a Cézanne-nal elkezdődött nyelvújítást. Ember legyen a talpán, aki ebben a szellemi kupiban eligazodik. A pályakezdő fiataloknak a szakmában csakis egy-egy hiteles mester nyújthat eligazodást, adhat igazán reális, világos szemléletet. Itt a múzeumok, a könyvek, az elmélet mit sem ér. Szemlélet nélkül ez az út megtalálhatatlan, tévutakba, természetutánzásba, irodalmiságba, szocreálba, divatokba vész el az egyén.

Ők mindhárman szellemileg-szakmailag reális, józan szemlélettel bírnak, felkészültek, tudják a nyelvet. A természeti stúdiumokon átrágták magukat, kiszabadultak a tárgyak imitálásának fogságából, és eljutottak a formákkal való alkotásig, nem utánzó, nem átvett utánfutó, divatozó magatartással állnak a világban. Van szakmájuk, professzionális formatervezők, hivatásszerűen új funkciókra új tárgyakat terveznek ugyan, de festményeiken tárgyakat nem illuzionálnak. Új érzéseikből új festmények fogalmazódnak meg bennük, amelyekkel gazdagítják a tárgyi világot. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, ismerik az anyagot, az új technológiákat, a művességet, a tökéletes megjelenítést és kidolgozást. A festészetben kutatnak és a formatervezésben alkalmaznak. Saját kutatási eredményeiket alkalmazzák tárgyi világunk újra-alkotásában. Ők nem elszállt, levegőben lógó, „trendi-brendi”, XIX. századból itt felejtett operett-művészek, hanem a ma fiai, akik két lábbal járnak a földön és szárnyalnak a levegőben. Nincsenek illúzióik arról a világról, ahol élniük és alkotniuk kell, egy mai életszemlélettel, reális hozzáállással, tárgyszerű magatartással vannak felvértezve.

Mindhárman túl a harmadik X-en tudatosult személyiséggé értek. Álláspontjuk, véleményük van a világról, tudják, mit miért és mit miért nem tesznek. Festészetüket formatervező szakmájukkal együtt szerves egységben látják, tudják, hogy ez a két dolog egy szakma, hogy egyiket a másik nélkül hitelesen nem lehet művelni, nem lehet újat, sose-voltat, személyeset alkotni.

Életútjuk ezeddig jól alakult.

Egyetemes mércével mérve kortársaik között a világ élvonalát alkotják. Túl vannak a lokális értékeken, részt vesznek a MADI nemzetközi mozgalmában. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, jól elkülönült személyiségek azzal együtt, hogy mindhárman a szabad formát képviselő minimalisták. Festményeik igazi, friss, mai, tömör – minden sallang nélküli – formaalkotások, tökéletes kivitelezéssel, perfekt kidolgozással. Nagyon kevesek festenek így a világban, ahogyan Ők! Minden sanszuk megvan arra – ha életüket cél szerint alakítják –, hogy elérkezzenek önmagukhoz.

KisVilág: vásáron a világ legszebb mécsesei

2008 december 4 Csütörtök

Az Iparművészeti Múzeum hagyományos (.pdf, 716 KB) karácsony előtti vásárán Júlia KisVilág fantázianevű mécsesei is kaphatók lesznek. Hogy miért annyira szépek és jók? Ezért.

Nyitva december 5-6-7-én, azaz péntektől vasárnapig 10-18 óráig.
Standunk az I. emeleten található.


Néma Júlia: KisVilág mécses

több, nagyobb kép és info


Az eseményekkel tarkított kiállítás és vásár plakátja (.pdf formátumban itt, 976 KB) és az összes résztvevő alkotó névsora.

Meghívó: Kortárs magángyűjtemények XIII.

2008 szeptember 28 Vasárnap

Furcsállom, ha valaki megengedheti magának, hogy 5-10 millió forintért építsen konyhát, mégsem látni műtárgyakat a lakásában, mert mint mondja, nincs rá pénze [...], sőt, a kortárs képzőművészeti piac fellendítésében éppen az egy-két művészetileg értékes művet vásárló családoknak lenne kulcsszerepe – ha Magyarországon kialakulna ennek a kultúrája. [...] De talán még fontosabb a fiatal alkotók segítése, hiszen akkor válik biztosan rossz befektetéssé egy műalkotás megvásárlása, ha a művész erőtartalékai végére érve felhagy az alkotómunkával.

mutatott rá Barabás Lajos műgyűjtő, akinek gyűjteményéből október 8-án este 20 órakor Geometrián innen és túl címmel kiállítás nyílik a Godot Galériában. Részünkről Júlia Keresztútja és két fotóm is látható lesz a tárlaton.

Barabás Lajos - Godot Galéria kiállítás

további részletek a meghívón: nagyobb méret


A teljes névsor — ma élő magyar művészek, kevés kivétellel — a következő: Bada Dada Tibor, Baditz Gyula, Bak Imre, Baksai József, Botos Péter, Czigány Ákos, Csiky Tibor, Marian Drugda, Fajó János, Haász István, Hencze Tamás, Herendi Péter, Hetey Katalin, Jovanovics Tamás, Kludovácz András, Konok Tamás, Milorad Krstic, Marafkó Bence, Maurer Dóra, Menasági Péter, Molnár Vera, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Néma Júlia, Pataki Balázs, Marek Radke, Saxon Szász János.

Kapcsolódó olvasmány: Kortárs magángyűjtők 2008 (.pdf, 4,4 MB)

kiegészítés 2009 július 23
Egy kis sajtó itt, videó ott.

A “legfiatalabbak”

2007 december 17 Hétfő

Újabb csoportos, geometrikus–konkrét művészeti kiállítás nyílik Júlia részvételével holnap du. négykor a belvárosban, a VAM Design egyik helyén (VAM Art&Design Galéria, V. ker., Váci u. 62-64). Nyitva január 30-ig. Egyéb részletek a meghívón:

VAM meghívó

nagyobb méretben


(ps. dec. 20. – A hely minimum bizarr. A kiállítást csak az találja meg, aki nagyon akarja, a szuterén boltból továbbindulva egy pincelabirintuson kell hátrakeveredni a végállomásig, egy lazán meszelt neonlámpás kazamatába. A képek mellett se nevek, se címek – ezt vajon hogy’ képzelik. Útközben legalábbis kétes értékű, hm, műalkotások és dizájn tárgyak nehezítik a lelkiállapotot. Őszintén szólva rejtély, mi folyik ezen az egész helyen. A VAM-főnök Vincze Miklóstól nem tudhattuk meg, mert a meghívótól eltérően nem jelent meg a megnyitón.)

Júlia webes portfolióján nemrég átakult a menü úgy, hogy világosabban elkülönüljenek az építészeti, formatervezési és művészeti munkák. Új dolgok is felkerültek, például a kerámialamella vagy az installációk. Folyt. köv.

Október hat: Vakablak

2007 szeptember 17 Hétfő

Október hatodikán 15 órakor Vakablak címmel fotókiállításom nyílik Dobogókőn, a Manrézában.

Vakablak – meghívó

meghívó nagyobb méretben

Az anyag a weboldalamon látható The nature of inspiration (Az ihlet természete) sorozatból, valamint két ott még nem látható új szériából fog állni. Ezek egyike az ország egyik legnagyszerűbb épületében, a másik pedig az egyik leggyönyörűbb térben készült, ahol valaha jártam. Többé azonban már soha: a minap lerombolta a barbarizmus.

Surányi Mihály, a Nessim Galéria vezetője elfogadta kérésemet, hogy megnyitó beszédet mondjon a kiállításon.

(more…)

Szerencs 2007 kiállítás

2007 augusztus 12 Vasárnap

Augusztus 23-án csütörtökön délután 5 órakor Barabás Lajos műgyűjtő nyitja meg a 31. Nemzetközi Iskola és Művésztelep kiállítását a Kévés Galériában (Budapest VIII. ker., Baross u. 131.). További tudnivalók a meghívón:

31. Nemzetközi Iskola és Művésztelep kiállítás meghívó

meghívó nagyobb méretben


előzmények
2007 április 29 Szerencs 2007
2006 december 5 Modell indulásra és érkezésre
2006 szeptember 19 Mester-kiállítás újratöltve
2006 augusztus 21 A 30. kiállítás
2006 augusztus 10 Konkrétan jön: Szimmetria kiállítás
2006 május 12 péntek Szerencsi Művészeti Szabadiskola: idén harmincadik éve

Meghívó: Sivatag

2007 március 9 Péntek

Sivatag címmel újabb kiállítása nyílik Júliának március 17-én, szombaton 17 órakor.

Íme a meghívó:

Néma Júlia: Sivatag meghívó

meghívó nagyobb méretben


A helyszín ezúttal a jezsuita rend dobogókői Manréza Spirituális és Kulturális Központja. Köszöntőt mond Kákonyi Júlia művészeti vezető. A kiállítást Vértesaljai László SJ nyitja meg. Közreműködik Szelecsényi Norbert zongoraművész.

És az anyag: a Keresztút, plasztikák és festmények.
Köztük több újdonság.
Megtekinthető április 12-ig.

-vá változik

2007 február 26 Hétfő

“Az anyag formává változik” — állapította meg Júlia.

Ünnep: avatás és kiállítás Veszprémben

2006 november 16 Csütörtök

Néma Júlia: murália a veszprémi Életöröm Idősek Otthona épületén

Néma Júlia: kerámia homlokzatdísz és felirat
a veszprémi Életöröm Idősek Otthona épületén


December 1-jén felavatják Júlia homlokzatdíszét és feliratát, melyet korábban már bemutattam itt, a veszprémi Életöröm Idősek Otthona épületén. Ebből az alkalomból önálló kiállítása nyílik a házban, melyet Kádasi Éva keramikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Szilikát Tanszékének a vezetője fog megnyitni. Egy sor vadonatúj — a weboldalán még nem szereplő — műve is látható lesz: festmények, reliefek, térplasztikák, fotogramok.

Íme a meghívó: címoldal és beloldal.

Színültig légüres térben

2006 október 17 Kedd

15-én, vasárnap este a pillanatnyilag WAX Kiállítóháznak nevezett volt MEO-ban megnyílt az Élő magyar festészet V. című kiállítás, melyen Júlia egy képe is látható.

A Színültig valójában egy képduett egyik darabja, de ide most csak egy fért el. Még két helyszíni teremnézet:

Élő magyar festészet V. kiállítás enteriőr

nagyobb méretben


Nyitva október 21-ig. A reprezentatívnak szánt, de finoman szólva vegyes színvonalú tárlat a 2002 óta megrendezett Magyar Festészet Napja része.

Amúgy érdekes lenne tudni, pontosan hogyan fulladhatott le pár éve ez a remek adottságú és egész tűrhetően kialakított jókora galéria, és főleg, hogy mi lesz vele, feléled-e WAX néven vagy akárhogy. A kiállítástól eltekintve belül meglehetősen üresnek, hasznosítatlannak tűnik a hely, a kisebb termek állapota cseppet sem fényes. Az épület kívül sem az: még e megnyitó alkalmára sem kapcsolták be a homlokzat jellegzetes színes kivilágítását.