Modell indulásra és érkezésre
Előzmények:
2006 május 12 Szerencsi Művészeti Szabadiskola: idén harmincadik éve
2006 augusztus 21 A 30. kiállítás
Fajó János Indulók és érkezők: A szerencsi iskola és művésztelep című manifesztuma nemcsak egy művészeti irányzat utánpótlásáról szól, hanem egy alternatív oktatási modell lényegéről. A sorok között célozva és olvasva arra utal, mitől lehet ténylegesen alternatív bármiféle modell, mely más premisszákból indul ki, mint a főárambeliek, ezért kiküszöböli ezek rendszerbe épített, kiiktathatatlan és végső soron pusztító fogyatékosságait. Ilyen látásmódból és koncepciókból — magyar kreativitás mítosza: abcug — régóta fojtó, de egyre megsemmisítőbb hiány van a megújulni és progresszív hagyományaiból válogatni képtelen élet kivétel nélkül minden területén, mert az ilyesmi rendkívül veszélyes. De semmiképp sem esélytelen.
a félelmetes gimi és tanár-mumusai (nekem is a megnyomorítás, a fegyelmezés, a számonkérés és megszégyenítés színtere volt) átváltozik az önkéntes, örömteli, szabad alkotó munka, a játék, a jókedv, öröm — az alkat szerinti tanulás — és a siker színhelyévé. Olyan színtérré, ahol a fiatalok szabadon, önként, nagyon intenzíven lényegi dolgokat tanulnak, a szemléletet és a szakmát tanulják céltudatos oktatással (nem úgy, mint az egyetemen, amelyet ellepett a mennyiség és a korrupció, a mindenféle agynyomorító szecska, intellektuális fűrészpor). Itt végleg száműztük a mennyiséget, a minőségnek adtunk prioritást. Tehetséges fiatalokat keresünk, szűrjük a homokból az aranyrögöket, mert tudjuk, hogy minden népnek-nemzetnek — mint a fúrónak a vídia — a tehetség, a rátermettség az eleje: itt kezdődik az igazi élet, a mindenfajta emberi felemelkedés és gazdagság.
[...]
Módszerünk lényege az önkéntesség, hagyni, engedni őket, hogy a felkínált lehetőségek közül szabadon válasszanak, abban a szekcióban dolgozhatnak, amelyik megtetszik nekik, amely leginkább megfelel érdeklődésüknek.
[...]
Pedagógiánk lényege, hogy ők lépnek először, csak akkor segítünk, ha valamibe a hallgató belekezdett. Nem erőszakolunk rá olyan feladatot, ami nem érdeklődésének, személyiségének való, vagy még nem érett meg rá. Az igazi szelekciót nem a tanár, hanem a diák önmaga valósítja meg. Magát szelektálja ki a hallgató, ha sehol sem tud elmélyedni, ha egyik szekcióban sem találja a helyét, ha lazán nyaralgat, szórakozik. Módszerünkkel a kontraszelekció válik lehetetlenné, és ezáltal a protekciónak, korrupciónak sincs semmi alapja. Egyszer mindenki jöhet Szerencsre, de másodszor már nem biztos. Ha zavarja a többieket, akkor VONAT. Kikísérjük az állomásra, és megvárjuk, míg elmegy. (Szemben az egyetemmel, ahová ha egyszer már bekerült, akármilyen alkalmatlan, csak diplomával a kezében távozhat.) Nálunk nem a tanár kérdez, hanem a diák, és a tanár felel! Ez egy óriási felfogásbeli különbség az egyetemmel szemben [...].
A nyelvből az alapelemek rakosgatásával — komponálással — megy át egy-egy konkrét szakmába, miközben a szellemi magaslatról leérkezik a — legpiszkosabb fizikai munka által — saját megvalósult művéhez és egy mesterségbe.
[...]
A tiszta forma szelleme hatja át az iskolát és művésztelepet, egész magatartását, a világhoz való viszonyát ez határozza meg. Az anyagot rendteremtésünk által változtatjuk formává. Mi, tanárok, a rendteremtő tudatosult egyént formáljuk. Tudatos létet szuggerálunk nekik azért, hogy az egyén ne sodródó részecskéje legyen a világnak, hanem elvszerű alakítója. Ne váljék kincstári elmévé, irányított masszává, reklámoknak, pénzcsoportoknak martalékává. Arra neveljük fiataljainkat, hogy legyenek tudatában önmaguknak, és elvszerűen éljenek.
[...]
Iskolánkban azt az életformát modelleztük meg, amely ehhez a munkához szükségeltetik. Az élet élésének — az egyén önmagához jutásának — specifikus életformáját, ami eltér minden konvencionálistól, átlagostól. Céltudatos és magunkra szabott.
[...]
Művésztelepi saját nevelésű fiaink — kollégáim — együtt dolgozva-vitázva alkotnak, olyan közeget teremtve maguknak, amelyben megtörténhetnek a dolgok, sejtéseik-érzeteik művekké válhatnak. Ők már a saját idejüket élik. Nemhogy felzárkóztak európai kortársaik mellé, hanem felettük állnak szemléletben, magatartásban, tudásban úgy, ahogyan egy sokszorosan hátrányos helyzetű nép fiainak saját boldogulásához feltétlenül szükséges.
Tudjuk, a szellemi fölény a mi egyetlen lehetőségünk a világban. Nekik már nem kell Európába menniük, Európának kell hozzájuk emelkedni.
Amúgy, ha már a MADI weboldalán jár az ember, érdemes beleböngészni a MADI art periodical online elérhető anyagába.