“A világ nem fotogén.” (H. T. 1966)
Érdekes cikk foglalta össze nemrég, hogyan lényegültek át bűnjelekké az 1956-os forradalom alatt készült riportfotók, melyeknek szereplőit a kommunista megtorlók igyekeztek felkutatni, “s a vádemeléshez sokszor elegendő volt, ha valaki csupán nézelődőként jelen volt a téren.” (HVG, 2006/6. 81. o.)
Tíz évvel később Hajas Tibor Antonioni Nagyítása kapcsán már azt a közhelyet s egyszersmind világállapotot elemzi, melyben a fotográfiai kép egyre kevésbé az — egyre mesterségesebbé váló — valóságnak, mint inkább a fotográfiai klisék és műfajok “összességéről való képnek” felel meg. Miközben “nem emlékgyártás folyik, hanem az élet átalakítása emlékké”, a fotó többé nem lenyomat, tanúság és üzenethordozó, hanem immár mindig reklámfotó, mely áruként “patronálja a valóságot”.
Ezt felfüggesztve olyan lenne világunk, mint egy elsötétült város. Gyönyörű hasonlat. Ekkor “titkos történetté, hallucinációvá” válna a kép, mely “minőségileg különböző”, személyes feladatként jelenhetne meg.
— Hajas Tibor: A zsákutcába jutott képzelet, in: Szövegek, Enciklopédia Kiadó, 2005, 232-234. o.
2006 április 28 - 11:32
Még sok ilyen bejegyzést! :)
2006 április 28 - 12:50
Meghökkentő, hogy Hajas 40 évvel ezelőtt vett fel egy ilyen pontos látleletet. A Nagyítást illető kritikájával azonban nem egészen értek egyet, erre később mindenképp visszatérek.