Művészet-e a fényképezés
“bámulatos hatású tükörképet fest egy sötét szobában. Lehetetlenség szavakkal leírni a szépségét: hozzá képest minden festmény halott, mert ez itt maga az élet, vagy valami annál is nemesebb, csak volna rá szó.”
— idézi Huygens szavait a camera obscuráról az 1620-as évekből Bogdán Melinda: A fotografikus valóság művészet és tudomány között (.pdf) című dolgozata, mely a legújabb Pannonhalmi Szemlében jelent meg (2007/3, 71. o.). A mimészisz témájára felfűzött folyóiratszámban emellett különösen érdekes az a két tanulmány és egy beszélgetés, melyek a szokásos leegyszerűsítésnél sokkal árnyaltabb értelmezést adnak a zsidó vallási és művészeti képtilalomról. (Fontos szöveg erről még L. A. Uszpenszkij: Az ikon teológiája I. fejezete: A keresztény kép eredete.)
Vissza Bogdán írásához:
“Új látás”, “fotografikus látás”, “a világ új képe” — mindezek a kifejezések a 20. század elején azt tükrözték, hogy a képzőművészetek, de egyben a fotóművészet számára sem folytatható a hagyományos formanyelveken történő megszólalás. A művészet és tudomány együttműködésének gondolata leghangsúlyosabban a Bauhausban jelentkezett. Moholy-Nagy László és a bauhausi tradíciókat folytató Kepes György munkássága hozta meg azt a valódi szemléletváltást, amely alapján a megismerés, a kutatás, a kísérletezés vált a modern művészet ihletőjévé: “… a fotográfia csak azokon a területeken hozott létre termékeny eredményeket, ahol művészi ambíciók nélkül — lehetőségei objektív alapján —, pl. a tudományos fotográfia területén dolgozott. A fotográfia csak ezen a területen volt úttörője egy sajátos, új fejlődésnek. Ebben az összefüggésben nem emelhetjük ki elég világosan, hogy számunkra teljesen közömbös, vajon a fotográfia »művészet«-e vagy sem.”
— uo. 79. o. (az idézet helye: Moholy-Nagy László: Festéktől a fényig, Bukarest, 1979, 115. o.)
Danto épp ellenkezőleg értékeli a kérdés jelentőségét.
A preraffaelitáktól kezdve a művészek lényegében teljes mértékben eltávolították maguktól a múltat, ami azt is jelenti, hogy implicite belebonyolódtak azon filozófiai jellegű problémába, hogy mi művészet és mi nem az. A művészet meghatározása ezért egyre nagyobb szerepet kezdett játszani a művészeti alkotásban, s ez a legutóbbi időkben érte el a csúcspontját, amikor egyre gyakrabban tettek fel ilyen kérdéseket: művészet-e egy bútordarab? művészet-e a fényképezés?
— Arthur C. Danto: Művészet és zavarkeltés, in Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? ford. Babarczy Eszter, Atlantisz, Budapest 1997, 164. o.