Arcus Temporum IV. Pannonhalma

„Az igazság egyszerre követel meg egy végtelen időt és egy olyat, amelyet megpecsételhet, vagyis egy bevégzett időt.”

Az augusztus 24-26-án megrendezésre kerülő Arcus Temporum IV. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál mottója idén Lévinastól vétetett.

Eredeti elképzelésünkhöz hűen célunk továbbra is az, hogy olyan alkotókat és művészeket hívjunk meg monostorunkba, akik bár a kortárs kultúra élvonalába tartoznak, mégis kevéssé ismertek Magyarországon.

Idén is szeretnénk kifeszíteni azokat az „időíveket”, amelyek létrehozzák a „régi” és az „új” párbeszédét; és szeretnénk azt is, ha a fesztivál közönségében a zenei, színházi és képzőművészeti alkotások olyan egymást értelmező élménnyé állnának össze, amelynek sajátos közegét és atmoszféráját egy bencés monostor adja.

[...]

Idei programunk sok ponton és sokféle módon kapcsolódik az ’idő’ fogalmához és élményéhez.

— írja köszöntőjében a rendezvény igazgatója, Varga Mátyás OSB.

Részletes program, műsorismertetők, fotók és a korábbi évek archívuma az új honlapon. Letölthető dokumentumban itt (.pdf, 237 KB). Online jegyrendelés ugyanitt mától lehetséges, és rövidesen szálláshely-ajánlatot is közread a website.

A művészettel való találkozás sorsformáló erejével szinte lehetetlen szembesülni az erre kialakított helyeken, a koncerttermekben vagy a színházakban; Pannonhalma számomra az egyetlen hely, ahol ez az erő a maga természete szerint, szabadon végzi áldásos munkáját: sorsokat formál [...] – itt, a végtelenül provinciálisnak tűnő fővárostól 130 kilométerre [...].

írta a HVG a tavalyi fesztiválról.

A főapátság pincészete emellett idén először jazzkoncert-sorozatot szervez Pannonhalmi Jazz Terasz címmel. Műsora letölthető innen (.pdf, 37 KB). A borászat remekmívű építészetével bővebben itt lehet megismerkedni.

Végül, ha már Pannonhalma, megemlítem, hogy a bencés rend John Pawson angol építészt kérte fel az apátsági gótikus bazilika régóta esedékes rekonstrukciójának megtervezésére. Tudomásom szerint már lezajlottak az első prezentációk, s most valahol a műemlékes egyeztetésnél tart a folyamat.

Kiegészítés (augusztus 6):
A Fidelio kedvcsináló cikke az Arcus Temporumhoz.

nem lehet hozzászólni