A Tripont-előadásokról
Rövid jegyzet arról a három előadásról, amelyeket tavasszal kiválasztottam.
Beke László a fénykép képzőművészeti alkalmazásáról vetített körképet. A tágan vett konceptuális megközelítések szemléje sokkal inkább érdekes, mint értékes műveket hozott; nagyon kevés emlékezetes alkotást. Kicsit hiányoltam Birkás múzeumi fotóit, melyek fél éve éppen szem előtt voltak a Ludwig retrospektívjén, bár ezekről szintén úgy éreztem ott, hogy félbemaradt munkák. Az előadás végül arra futott ki, hogy a mai fiatalok mennyire nem tudnak képet olvasni. Kár volt ezért a felületes sopánkodásért.
Tímár Péter előadásáról kissé elkéstem, mégis csak azt mondhatom, kiábrándító volt. Itt már nagyüzemben folyt a sopánkodás (és sajnos az önfényezés is), miközben a címben témának jelölt fotóesztétáról, -kritikusról, kiadványszerkesztőről nem sok érdemleges szó esett. A “kurátor” nevű jelenségről például csak annyi, hogy egy névtelenség mögé rejtőző, felelősségre nem vonható szervező és pénzosztó ítészréteg. Ez természetesen nem igaz. A fejlett világban megnevezett és nyilvánosság elé citált — mellesleg hazai mércével nézve olykor elképzelhetetlenül felkészült — szakemberek nevéhez fűződik minden jelentős kiállítás, és eseményenként a számuk nem a tucat, hanem éppen az egyetlen felé tendál, ami még jobban kiemeli felelősségüket. A modern fotóművészet alakulását is jelentősen befolyásolták az olyan kurátor szerepű figurák, mint például John Szarkowski, aki majdnem harminc évig a MoMA fotóművészeti igazgatója volt (bővebben ld. például Douglas Crimp: The Museum’s Old / The Library’s New Subject [.doc, 140 KB] című tanulmányát). Holott a kurátorjelenség történeti és jelen helyzete igazán érdekelt volna. A Fotóművészet főszerkesztőjeként pedig mondhatott volna többet is Tímár, mint hogy hát persze sokkal több a jó fotó, mint amennyit publikálhatnak, így egyszerűen az kerül be, ami bekerül, mert épp nagyon megtetszik, illetve igyekeznek tematikus kapcsolatokat képezni egy-egy számon belül.
Kerekes Gábor gyakorlatilag A fotó mint műtárgy című írását ismertette, ami élőben, személyes történetekkel részletezve szemléletes képet adott egyfajta fotóművészi karrierépítésről. Mint jellemzően kisméretű képek alkotója, egyrészt a műkereskedők, a galériások és a kritikusok múlékony divatképzésének és üzletének tartja a megalomán méretű fotónagyítások trendjét, mely alól azonban ő sem tudja egészen kivonni magát. Másrészt egy olyan művészi ambíció feléledéséről beszél, mely a klasszikus táblakép- és főleg falfestészet méretarányaira és persze rangjára tör. Jeff Wall, e trend egyik jelenlegi sztárművésze pontosan így fogalmazta meg nemrég (.pdf-ben itt, 192 KB) a programját.
Azt pedig a minőségérzék hiányának tulajdonította Kerekes, hogy nemrég az első jelentős magyar fotóaukción minden meghirdetett mű elkelt (ld. itt vagy ott).