Kiállítás: Tér és imádság

Tér és imádság: Az imádság helyei az ezredfordulón a zsidó, keresztény és iszlám vallásban címmel ma nyílt meg a Pannonhalmi Főapátság 2007-es időszakos kiállítása, mely

arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen viszonyban áll az európai kortárs építészet a zsidó, keresztény és iszlám vallás hitgyakorlatának mai igényeivel.

Mindennek bemutatására a rendezők három olyan épületet választottak az ezredforduló Európájából, amely az adott vallások egy-egy helyi közösségének megbízásából készült: egy zsinagógát Németországból, egy keresztény szerzetesi templomot Csehországból és egy mecsetet Boszniából.

Az építészek pedig mindhárom esetben a kortárs építészet élvonalából valók: Wandel Hoefer Lorch+Hirsch (zsinagóga), John Pawson (szerzetesi templom) és Zlatko Ugljen (mecset).

A fényképeket, tervrajzokat, a történeti és funkcionális áttekintéseket és a (szakértők bevonásával készített) teológiai reflexiókat az imádkozó közösségek hangjai is kiegészítik.

— olvasható a meghívón (PDF, 644 KB).

Megtekinthető november 11-ig. Info itt is.

Pawsonnal kapcsolatban egy minapi bejegyzést kiegészítve említem, hogy van néhány gyönyörű képe a csehországi ciszter templom terveihez készült makettjéről.

Március 21-én Szent Benedek ünnepe a bencés rend körében mindenkor felülírta a tanácsköztársaság 1989 előtt államilag kötelező emléknapját. Pannonhalma volt az ország kevés helyeinek egyike, ahol nem kellett a proletárdiktatúrával foglalkozni.

5 hozzászólás ehhez: “Kiállítás: Tér és imádság”

  1. blues guitar lessons írja:

    … [Trackback] …

    [...] Read More Infos here: exponto.spavia.com/2007/03/21/kiallitas-ter-es-imadsag/ [...] …

  2. www.eyebags101.com/dark-circles-under-eyes írja:

    … [Trackback] …

    [...] Read More here: exponto.spavia.com/2007/03/21/kiallitas-ter-es-imadsag/ [...] …

  3. sportsbook betting írja:

    … [Trackback] …

    [...] Read More here: exponto.spavia.com/2007/03/21/kiallitas-ter-es-imadsag/ [...] …

  4. facebook of sex írja:

    single dating sites…

    Wow! Thank you! I constantly needed to write on my website something like that. Can I implement a portion of your post to my blog?…

  5. facebook of sex írja:

    new dating site…

    What i do not realize is actually how you are not really much more well-liked than you may be right now. You’re very intelligent. You realize thus considerably relating to this subject, produced me personally consider it from numerous varied angles. I…

hozzászólás: