ex Ponto

Legutóbb Thomas Ruff kiállításán szembesülhettünk a kortárs fotóművészet minőségi és méretbeli kivitelének azzal a szintjével, amellyel jelenleg itthonról gyakorlatilag lehetetlen versenyre kelni. Ezzel természetesen csak a tényt rögzítjük, értékítélet nélkül. A korlátozottság okai nyilvánvalóak a pénzügyi lehetőségektől kezdve azokig a helyi hagyományokig (neoavantgarde, konceptuális megközelítések, képzőművészeti fotóhasználat), amelyek a gondolathoz képest másodlagosként kezelték a megvalósítás anyagi minőségét.

A kortárs alkotók esetében a kép ára a művésszel való megegyezés függvényében alakul és gyakran azért születnek a klasszikus modern fotográfiákhoz képest magasnak tűnő kikiáltási árak, mert speciális, drága a művek előállítási költsége.

[...]

Szabó [Károly – Lux Galéria] azt tapasztalta, hogy kereskedelmi téren nagyon nehéz együttműködni a kortárs művészekkel. Részben a magyar kortárs fotográfia sikertelensége egyik okának tartja, hogy a fiatal, kortárs fotóművészek egy része nincs tisztában az alapvető normákkal.

(forrás)

A fotóműtárgy anyagi kivitelezésére vonatkozó normákat Kerekes Gábor (A fénykép mint műtárgy) vagy Barta Zsolt Péter (A kortárs fotó-műtárgy alapjai [.pdf]) összefoglalói ismertetik. Ezeknek, ami magát a nagyítást illeti, ma Magyarországon két eljárás felel meg, leszámítva az itt-ott még elérhető fekete-fehér nagyítást és a saját kezű laborálást és archaikus technikákat. E két eljárás elsősorban, s az egyik esetben kizárólag, egy-egy reprezentatív szolgáltatónál vehető igénybe. Pár tapasztalat róluk alább.

1. lézeres fotónagyítás
Kizárólag egy cég készít ilyet, a Color Photo Digital (CPD), Durst Lambda 131 típusú géppel. Innen a nagyítás szakszerű neve: Lambda print. Ha más szolgáltató kínál ilyet, az is itt dolgoztat és továbbértékesíti, ugyanis ez az egyetlen ilyen készülék Magyarországon, melyet – az iroda falán látható tábla tanúsága szerint – állami támogatás segítségével szereztek be (közel 100 milliós beruházás).

előnyök
– hagyományos színes fotokémiai emulzió, eleven, erős, “valódi fotó” érzete;
– folyamatos, egybeolvadó tónusátmenetek és színek.

hátrányok
– csekély papír- és felületválaszték: fényes és félmatt van, matt sajnos már nincs;
– a fényes nagyítás nem ritkán karcosan érkezik;
– a műanyag (RC) alapú hordozó miatt a nagyítás is kissé “műanyagos” érzetet kelt;
– a műanyag alap nem stabil, enyhe elszíneződése várható, persze elsősorban hosszú távon, erős fényben tartás esetén;
– esetleges, hogy Kodak vagy Fuji papíron érkezik a nagyítás;
– a fekete-fehér képek kiszámíthatatlan (zöldes vagy barnás) színezetet kaphatnak, semleges szürkeárnyalatokat elérni nem könnyű (korábban ugyan kínáltak Ilford papírokat is, melyeken ez nem lehetett probléma, de már nem elérhetők);
– a képfile-okat a gép kimeneti színprofiljára (.icc) konvertálva kell leadni, ennek szakszerűsége vitatható;
– a színkonverzió során a sötét mezők kivilágosodnak, egyes fontos színek (pl. kékek, narancsvörös) kellemetlenül elváltoznak. Ez nemcsak még egy utólagos visszaigazítást tesz szükségessé, hanem azt is jelzi, hogy a készülék – pontosabban a hozzá készített profil – színtere, hiába RGB, meglepően szűk.

2. tintasugaras nyomat (előkelően: giclée print, ejtsd: zsiklé)
Saját kezűleg is készíthető minőséginek elfogadott, bevizsgált, “archív” papírokra, pigmentalapú festékekkel működő professzionális fotónyomtatóval (Epson, HP, Canon). Több szolgáltatónál elérhető, ilyen például a Művészpapír (Epson), Felicides Ildikó, a MekkoraPrint vagy a Pigmenta (HP). Ez utóbbinál ilyesmi az összkép:

előnyök
– textúra, fényesség, színárnyalat, súly és vastagság tekintetében hatalmas papírválaszték,(*) melyből minden sorozatnak, minden egyes képnek kiválasztható a jellegét legjobban megjelenítő hordozó;
– a legújabb baritált papírok fényessége és kontrasztja most már versenyképes a Lambda nagyításéval (korábban e téren egyértelműen a Lambda nyert);
– rendkívül nagy színtér, jóformán nincsenek elveszett színek;
– professzionális színkezelés, pontos egyezés a bemeneti és kimeneti színek között;
– szebb és megbízhatóbb fekete-fehér;
– várhatóan hosszabb, vagy legalábbis a fotóműtárgytól elvártnak megfelelő élettartam;
– szubjektíve pedig: ritka módon szívélyes és személyes kiszolgálás, odafigyelés.

hátrányok
– a jelenleg használt HP készülék papírtovábbítása nem a legjobb, karcokat okozhat;
– a mélyfeketéken “bronzos” elszíneződés jelenhet meg, mely elsősorban fénytörésbe állítva látszik (szintén HP sajátosság);
– az említett HP-kötöttség mellett a Pigmenta szakemberei rendszeresen tesztelnek más, Epson és Canon nyomtatókat is, eredményeiket szívesen megosztják az érdeklődőkkel, és úgy tudom, törekszenek a gyártókínálat finomítására;
– az újdonság viszonylagos ismeretlensége, valamint a gyártócégek marketing felhajtásával szembeni gyanakvás. Művészek és szakemberek rendszeresen kérdezik, “ugyan mi az a zsiklé”, majd miután megtudják, hogy egyfajta tintasugaras nyomat, közlik, hogy az nem igazi fotó és műtárgy, és rossz minőségű. A Pigmenta, élén Szeklencei Tamással, színkezelés tanfolyamokkal és egyéb módokon igyekszik oszlatni a tájékozatlanságot.

mérleg?
Végső soron ízlés és preferencia kérdése. Az elmondottak szerint kevés érv szól a CPD Lambdája mellett. A lényege mindenesetre igen: a fotóemulzió, melyen a fény varázsolja elő egy gyors kémiai reakcióval a képet, egyszerűen mégiscsak más, mint egy festékréteg. Ez a minőség különösen a kisebb nagyításoknál fontos, míg nagyobb méretekben már inkább az archív nyomtatópapírok természetes, gazdag, gyönyörű anyaga ad sokat a kép élményéhez.

digitális korszak
Mindkét eljárás digitális állományból csinál képet. A CPD-hez be lehet adni negatívot és diát, de a filmet nem tudják lenagyítani, hanem digitalizálják, így megy tovább a Lambda gépbe. Bár ehhez professzionális scannert használnak, művészi célra aligha tanácsos ez az útvonal. Hagyományos színes dianagyítás (Cibachrome/Ilfochrome) jó ideje nincs Magyarországon, színes negatívnagyítás alig.

árak
A két eljárás árai nagyjából hasonlóak; a giclée költségei mindkét irányban kilenghetnek a választott papírtól függően.

korlátok
A szolgáltatók kis számából fakadnak. Ekkora a piac, kicsi a választék.
– Minőség: ha valakit az érdekel, mire képes egy Lambda gép más üzemeltetés mellett, mire egy más típusú lézerlevilágító (pl. Fuji LightJet), mire egy nagyformátumú Epson, vagy olyan különlegességek, mint a NUBaryt, annak alighanem kinéz egy külföldi út.
– Méretkorlát: az említett két cég maximum kb. 110-120 cm széles papírtekercsekre tud dolgozni, a rövidebb képoldalon tehát ez a mérethatár. Ennél nagyobb fotóért ugyancsak utazni kell, például a bécsi Salon Irisbe (160-180 cm széles Epson nyomat) vagy a Foto Leutnerbe (180×300 cm-es OCE Lightjet lézernagyítás). Ide még útlevél sem kell.

(*) A táblázatban nem szerepel a litográfiai papír. HP márkázott termék (pontos neve: HP Matte Litho-realistic Paper 270 gsm), homály, hogy ki gyártja (Svájcban), de bevizsgált. Bizonyos fotókhoz eszményi. Felülete egészen sima, de matt, szép törtfehér, azaz sárgás színű. Nagyon éles rajzú, matthoz képest meglepően kontrasztos, a sötét részeken is részletgazdag rajta a nyomat.

Júlia két művel — porcelán reliefekkel — szerepel a B55 Kortárs Galéria Absztrakt és erotika ‘69 című csoportos kiállításán. Látható: június 27-ig, kedd–péntek 12-18, szombat 10–13. Budapest V. ker., Balaton u. 2-4.

a teljes meghívó nagyban: katt!

sajtó
hvg.hu – video: Disznó képek, amik izgalomba hoznak
Puk.hu – Az Erotika és absztrakt találkozása
bigeyesoczy – abstract and eroticism
Exit24 – Absztrakt és Erotika ’69
Magyar Narancs – kiállítás - ABSZTRAKT ÉS EROTIKA ‘69

Még egy ajánlat: Hetey Katalin szobrai, plasztikái, reliefjei a MONO Galériában Acélszobrok és grafikák címmel. Fotók a kiállításról itt, Radnóti Sándor megnyitóbeszéde, A modul művészete emitt. – A galériáról korábban itt.

A legutolsó U2 album borítóján Sugimoto — nálunk két téglalappal felülnyomott — fényképe látható a No line on the horizon címet illusztrálandó. Ha már Salzburgtól nem jutott el idáig, a lemez kampánya idején sok helyen feltűnt, például láb alatt a metró talajburkolatán.

Nálunk a BMC Records borítóin használnak rendszeresen minőségi hazai fotókat (például Szilágyi Lenkétől). Kevés kivételtől eltekintve azonban sok a kihagyott lehetőség a könyvfedlapokon is.

Hiroshi Sugimoto: Boden Sea, Uttwil (1993)
Seascapes (1980-2002)

Az új Balkonban megjelent Ébli Gábor beszélgetése Barabás Lajos műgyűjtővel kortárs gyűjteményének tavaly őszi kiállításáról.

Meggyőződésem szerint nem a gyűjtést kellene segíteni, hanem azt kellene elérni, hogy a lehető legtöbb emberben támadjon fel elemi igényként a környezetének berendezése a lehető legjobb tárgyakkal. Ebbe tartozik a kép és a szobor is. Egy magára adó ember ne mondhassa azt, hogy majd akkor vesz képet, ha lesz pénze, amikor egy négyzetméter lakás ára lényegesen magasabb egy átlagos kortárs kép áránál, vagyis rengeteg honfitársunk költ ingatlanra nagyságrendekkel többet, mint amibe kvalitásos tárgyak megszerzése kerülne. Bántó igénytelenségről, műtárgyak és design tárgyak hiányáról tanúskodik a magyar lakberendezési magazinokban bemutatott lakások jelentős része, miközben milliós divat-kiegészítők mutatják a “pénztelenséget”.

(Balkon 2009/3, 25. o.)

A teljes beszélgetés oldalanként: 24 25 26 27 28

Még pár napig, április 10-ig tart egy eldugott kiállítás Budapesten, mely valódi és mélységi bevezetést ad a kortárs fotóművészetbe. Persze némi időt és figyelmet kíván, mert nem szokványos dolog egymás után átlapozni több tucat fotóalbumot. A könyvtárlat helyszíne az Országos Idegennyelvű Könyvtár belső udvara.

Ha van értelme nemzeti fotóművészetekről beszélni, akkor a némettel kapcsolatban ez eléggé indokoltnak tűnik. Világos és átütő koncepció és hozzáillő, tökéletes műgondú kivitelezés egysége szinte szabályszerűen, nyilvánvalóan elvárást teljesítve, egyszersmind előlegezve van jelen.

Ezenkívül, mint korábban már megjegyeztük, valamit nagyon tudhatnak még itt, és ezt oktatásnak hívják. Nem véletlen, hogy a könyveket művészeti iskolák, akadémiák szerinti csoportosításban tálalták a rendezők (figyelmesen meghagyva a nem besorolható, “különutas” alkotók önállóságát is).

Mivel pedig könyveket nézünk, ki kell emelni olyan kiadókat, mint a Steidl, a Hatje Cantz, a Schirmer/Mosel, a Schaden, a Kerber, az Edition Braus. Hihetetlen színvonalon dolgoznak a fotóművészet rangjáért, a német alkotók kultúrexportjáért, felvállalva a pályakezdők vagy kockázatosnak tűnő rétegműfajok rangos és rendszeres bemutatását is. Az eredmény mára kézzelfogható.

Gyakori észrevétel, hogy a kortárs német fotográfia alapvonása a hideg, tipologikus és fogalmi megközelítés, akár épületekről, akár portrékról van szó. Tény, hogy sokan nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy saját változattal jelentkezzenek a Becher-féle sorozatokra egyforma témákról ugyanolyan szögből vagy ugyanonnan ugyanarról eltérő időpontokban. De aztán túlesnek a beavatási rítuson és alkotni kezdenek. Ezért az összkép végül jóval sokrétűbb.

Bár az albumok műélvezete csak másodlagos lehet a valódi nagyításokéhoz képest, ekkora anyagot lehetetlen és értelmetlen lenne kiállítani. Így viszont egy-két ülésben áttekinthetők olyan gazdag és nagyívű életművek, mint Sibylle Bergemann (Photographien), Roger Melis (In einem stillen Land. Fotografien 1965-1989), Evelyn Richter (Rückblick Konzepte Fragmente [.pdf]) munkássága. Mérlegelhető, milyen teljesítmény tehette műpiaci sztárrá Gurskyt (Katalog zur Ausstellung im Haus der Kunst), Höfert (Bibliotheken), Struthot (Making Time) és társaikat. El lehet merülni Jörg Sasse elemi képeiben (Arbeiten am Bild), Michael Wesely 1 hétig exponált csendéleteiben (Stilleben 2001-2007) vagy Thomas Demand dermesztő művilágában (Phototrophy). Kideríthető, mi a rendszer Tillmansban — és hol van nála igazi szépség (Manual). Viszontláthatók korábbi kedvencek, például Beate Gütschow. És felfedezhetők továbbiak:

Nieweg, Simone: Landschaften und Gartenstücke
Schulz, Josef: Übergang
Fuchs, Bernhard: Portrait Fotografien
Rautert, Timm: Wenn wir dich nicht sehen, siehst du uns auch nicht. Fotografien 1966-2006
Schink, Hans-Christian: Verkehrsprojekte
Reinartz, Dirk: Innere Angelegenheiten
Haubitz (Sabine) + Zoche (Stefanie): Sinai Hotels
Braas, Sonja: Forces (.pdf)
Wrede, Thomas: Strange Paradise

A kiállítás kapcsán:
A kiállított könyvek teljes listája (.pdf).
A Goethe Intézet tematikus dossziéja:
Fotóművészek Németországban 1945 után
A német fotográfia ma
Múzeumok, kiállítások, magazinok: a németországi fotográfiai színtér
A német fotográfia kirobbanó sikere
A Fotopost cikke a kiállításról.

Továbbá a témáról:
Beszélgetések művészekkel a német fotográfia karrierjéről, vélt vagy valós karakteréről (is): Peter Bialobrzeski, Kai-Olaf Hesse, Andreas Gefeller, Olaf Otto Becker.
Német fotográfiával foglalkozó bejegyzések a kitűnő DLK COLLECTION blogon.
További körkép a kortárs német fotóművészetről.
Greg Cook: Here’s looking at you: Engaging yet ambiguous, deadpan photography provides a refuge from emotion in a time of worry

Wolfgang Tillmans: Zuversicht (2005)

A festészet nem más, és nem is kellene másnak lennie, mint az előttünk levő tér látnoki kitárulása [...] képekben gondolkozni, és elbódulni a képek sokoldalú változatosságától.

— olvasható egy Krleza-fejezet elején és végén, mely oly találó és érzékletes képet ad annak a régiónak az ősi formátlanságáról, amelyet Pannóniának nevez (Miroslav Krleza: Filip Latinovicz hazatérése, ford. Illés Sándor, Európa Könyvkiadó, Budapest 1973, 65., 74. o.). Ez a regény kezdetére utal vissza (”távoli, kihunyt képek oldódnak fel benne, s mintha felfoghatatlanul hatalmas terek előtt állana teljesen egyedül.” — 6. o.), mely azután ezzel a szavakkal zárul: “mintha nézne.” (312. o.)

S mintha épp ezzel a helyi ízű formátlansággal küzdenének a cseh Ivo Precek fényképei, melyek Koncept, karakter, reflexió címmel láthatók a Nessimben április 30-ig.

Ivo Precek: A Piramisok sorozatból XII.

Palimpszeszt, időképlet (kotta, könyv), mozgásfázisok (Muybridge), tipológiák (Blossfeldt, Becher-páros): a sorozatiság különféle összefüggéseit sűrítik és írják felül Idris Khan sokszorosan rétegzett, lágy, rajzos rezgésbe hozott fényképei. Az eredmény szőnyegre vagy épp Rothkóra emlékeztet, a fotográfiai eljárás pedig Arthur Batut (1846–1918) típus-portréira mutat vissza, melyeket Batut, aki egyébként az egyik első légifotós volt, “a láthatatlan képeinek” nevezett. Magyar párhuzam: Esterházy egy lapra írt másolata Ottlik regényéről.

Walter Benjamin azt állította, hogy a mechanikus sokszorosítás, amely folyamatnak tünetei a Tate képeslapjai, és amit Khan a szélsőségig vitt, megfosztja a műalkotásokat az “aurájuktól”. Khan megszállott reprodukciója ironikus módon felruházza a műveket a bennük eltemetett aurával.

– utal a rituális többletre Geoff Dyer.

Idris Khan: every…page of the Holy Koran (2004)

Művei még itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten, továbbá aukción (2008 december: 18 750 GBP leütési ár, 6-os kiadás 3. darabja), itt, ott, amott, emitt, amottan. És itt. A törlés művészeti kontextusában itt. Végül egy beszélgetés.

vö. Jason Salavon.

Philippe Brame Művészi munka és spiritualitás című előadásából:

Ha egészen átadjuk magunkat annak, hogy valamit nézünk, tudatosulhat-e bennünk, hogy minket is néznek? [...] A munka olyasmit jelent, hogy mozgásba hozzuk az anyagot, a spiritualitás pedig ennek a mozgásnak a minősége. [...] A teremtés nem eszme, hanem cselekvés, amely annak függvénye, hogy mi magunk menyire függünk a misztériumtól — meg a látomástól, amit alkalomadtán felkínál nekünk. Gyakorta megesik, hogy nem az érzelmet, hanem a megelőző energiát kell rögzíteni, valamiféle intenzitást, amely a tárgyunk identitását nyújtó csendből jön elő. [...] Hinni, nézni, jelen lenni, fényképezni, a fénnyel írni — nem választhatók el számomra egymástól.

(fordította Varga Mátyás, Pannonhalmi Szemle 2003 (XI) 3/36–39. o.)

Tegnap kiállítása nyílt a Pintér Sonja Galériában (Budapest, V. ker., Falk Miksa utca 10.). Április 11-ig látható. Művei még itt vagy ott.

Philippe Brame: Fa és víz

Sohasem úgy éreztem valamiféle mély hűséget a fotográfiához, mint médiumhoz, hanem egyszerűen csak mint a képalkotás vagy -felvétel leghatékonyabb módjához.

[A] médium kérdése jótékonyan eltűnőben van jelenleg. Nem hiszem, hogy bárki tényleg a médiummal határozná meg magát, kivéve a festőket — akik nem fognak szeretni ezért a véleményemért.

— mondja Lewis Baltz, aki szerint a digitális kép nem esik feltétlenül messzebb a valóságtól, mint az analóg fotó, noha beleillik a műalkotás anyagtalanodásának folyamatába, melynek kulcsmozzanata a konceptuális művészet volt.

Hiányzik egy i betű a valóságból: az a bizonyos ióta.

Lewis Baltz: Dana Point no. 1 (1970)

Művei itt, ott, amott, emitt, amott, amottan, emitten vagy ott.

Lewis Baltz: Dana Point no. 2 (1970)

Még néhány napig, február 22-ig látható a Ludwigban Maurer Dóra Szűkített életmű című kiállítása, melyen jelentős fotóanyag, a neoavantgarde szekvenciális kísérletek és néhány gyönyörű fotogram is szerepel.

Maurer Dóra: Négyzet és téglalap (1979?)

Maurer a fotogramról írta DLA értekezését, melynek téziseiből (.pdf, 64 KB) idézek:

Az egyszerű fénylenyomat [...], minthogy nem ábrázolta a látható világot a maga árnyalt gazdagságában, nem lehetett konkurrencia sem a hagyományos leképező művészet, sem a fényképezés számára. [...] A fotogramot az ábrázolás ősképletének tekinthetjük: árnyék és a jelenlét nyoma, mindkettő a kép eredete. [...] A kép síkját hangsúlyozza és egyfajta testességet sugall az a tény, hogy a fotopapírra helyezett háromdimenziós tárgy vetett árnyéka nem engedelmeskedik a perspektíva, az egy nézőpontból, kívülről szemlélés törvényének. Az árnykép nem rövidül, nem tart össze a tér elképzelt mélysége felé, sőt, éppenhogy széttart és az árnyékvető testtől távolodva egyre növekszik [...] A kép “behúzza” a nézőt, a nonfiguratív képekhez hasonlóan. [...] Fotogramot létrehozni nem más, mint egyszerű eszközökkel provokálni a valóság törvényszerűségeit. Minden lenyomat a maga nemében tökéletes természeti jelenség.

Többek között ebből az értekezésből és a Maurer által az Iparművészeti Főiskolán 1987-ben tartott fotogram-kurzus eredményeiből állt össze egy nagyon jelentős kötet: Maurer Dóra: Fényelvtan: A fotogramról, Magyar Fotográfiai Múzeum—Balassi Kiadó, 2001. Info róla itt vagy ott, recenzió például Bujdosó Alpártól vagy Mélyi Józseftől. Utóbbiból:

Maurer Dóra, az utóbbi évtizedek talán legnagyobb hatású hazai művésztanár-egyénisége a hagyomány továbbadása, a rendszerezés, a szabályszerűségek feltárása igényével, Moholy-Nagy és Kepes szellemében írta Fényelvtanát. Maurer szemlélete egyértelműen avantgarde, a fotogram pedig látáspedagógiájának alappillére.

A fotogram-kurzusról ezt mondta Maurer:

Kitaláltam, hogy ne törekedjünk mindenképpen a művészi kifejezésre, hanem inkább próbáljuk szerényen végigjátszani a fotogram valamennyi technikai lehetőségét. Ne csináljunk kötelezően művészetet, hanem fordítva: foglalkozzunk valamivel elkötelezetten és közben adódhat abból valami olyasmi is, ami talán művészet. Mintegy mellékesen létrejön a művészet, mert tehetséggel és nagy figyelemmel foglalkozunk valamivel. Ez a művészet tisztelete, nem pedig megerőszakolása. A spontán megvalósulás útja.

Néhány további útjelző.
Egyszer elmentünk (fotóakció) 1972-ből.
Dékei Kriszta: Fénnyel rajzolt képek: Maurer Dóra Fotogenia című kiállítása, Beszélő 2005/2
Király Judit: Maurer Dóra munkásságának matematikai vonatkozásai.

Végül pár részlet Bujdosó említett írásából.

a dolgok “lerajzolása” nem igazán segített abban, hogy olyan vizuális “látószöget” sajátítsunk el, mely képessé tesz a művészet belső törvényeinek felismerésére, elsajátításra. Elég, ha arra utalok, hogy nemcsak az idősebb korosztály köreiben, hanem a művészetben nem jártas, “nem érdekelt” fiatalabbak között is sokszor találkozom a “mit akar ábrázolni” hozzáállás valamennyi variációjával.

[...]

[a fotogram] a közbeiktatott tárgy valamilyen lenyomatát mutatja, de nem ábrázolja azt. Éppen az az érdekessége, hogy “nem a szemmel láthatót adja vissza, hanem a tárgyaknak a fényhez és a fényérzékeny felület teréhez való tényszerű nyers viszonyáról ad képet” — írja Maurer Dóra most megjelent könyvében a fotogramról. Az így nyert “kép” még véletlenül sem engedelmeskedik a hagyományos perspektíva törvényeinek, ellenkezőleg, a tárgyak nemhogy rövidülnek, hanem a távolsággal kiszélesednek, megnőnek. Ez az ábrázolás látványa helyett egyrészt sokkal inkább a fényfizika immanens törvényszerűségeire összpontosítja a figyelmet, másrészt filozófiai kérdéseket generál a létezésről, az árnyék-létről, és más, filozófiaelméleti problémáról [...].

a kelet-európai konstruktivizmus víziókban gondolkodott, a társadalom jövőjében, a művészet szerepében a megvalósuló jövő elérésében, s nem annyira látványban, fényben, perspektívában vagy annak hiányában [...].

Fotogramokat itt korábban Gyarmathy Tihamér, Markus Amm, Běla Kolářová, Len Gittleman, Françoise és Daniel Cartier, Marco Breuer, Laura Wulf, Nicki Stager, Camille Solyagua, James Welling és persze mindenekelőtt Moholy-Nagy műveiből szemléztünk.

A médiumot nem használni kell, hanem tökélyre kell fejleszteni. [...] a fotográfia még ma is trükkös, az egyik legtrükkösebb médium. Ha valaki ráhagyatkozik, ha tudja, hogy a fotográfus korrekt módon dolgozik, akkor bízhat a fotográfiákban. De ha nem tudja, akkor nagyon óvatosnak kell lennie.

— nyilatkozta budapesti kiállítása kapcsán Thomas Ruff. A retrospektív még pár napig, február 15-ig látható a Műcsarnokban. Ruff sikerének titka valóban az éber médiumtudatosság, mind minőségi, mind gondolati értelemben. Az előállított kép létmódja és a képelőállítás módjai érdeklik (forrás). Nála a fotó nem egyszerűen talált kép, hanem nagyon sokszor már eleve talált fotókból, magából a megtalálásból indul ki, ami egyfelől széteséshez (jpeg; Aktok; Más portrék; Újságképek), másfelől valami új összeállásához vezet (Éjszakák; Csillagok; Szubsztrátum; Zycles).

Thomas Ruff: 17h 16m/-45° (1990)
Stars

A kiállítás elrendezésének nyilvánvalóan szándékos fogása a három legbelső terem installációja. Úgy helyezték el egymással szemben és között Ruff legéteribb (Csillagok) és legalpáribb (Aktok) sorozatainak darabjait, hogy üvegezésük tükörként szolgáljon. Lehetetlen a pornóképeket a mennybolt, a mennyboltot pedig a pornóképek háttérbeli visszaverődése nélkül szemlélni. Súlyos, aligha sikertelen lépés a katarzis lehetősége felé. A retrospektív tárlat itt introspektívvé válik.

Petrányi Zsolt beszélgetése a művésszel meghallgatható: 1. rész (.mp3, 86,6 MB), 2. rész (.mp3, 53,5 MB) (2008 december 13). Pár szó a kiállításról még itt.

További interjúk itt, ott, amott és emitt.

Ruff munkássága nézegethető még itt, ott, amott, emitt és amott.

Masao Yamamoto művészete az a fajta haiku-szerű képalkotás, ami Michael Kennát is ihleti, de jóval lazább, spontánabb nála.

Szeretném, ha kiállításomat szemlélve a látogató nem megérteni próbálna. Inkább mint mondjuk egy tájat, kérem, csak nézegessen, nézzen körül.

— írja, amit Kisato Kusano így kommentál:

Bár gyakran a zenre [...] vagy a költészetre hivatkozva, a kiállított képeket felidéző ékesszólással utalnak a műveire, úgy tűnik, hogy Yamamoto szándéka [...] egyfajta “betekintés”. Olyan ez, mint nyomozás egy olyan történet után, mely alig hallható és sosem mesélték végig, a fényképek között, illetve a fényképek és a nézők között. Miként az atomok és a molekulák sem beszélnek önmaguktól, a kísérlet, megfigyelés és betekintés segítségével mégis megismerjük a titkos világot.

Nézegethető még itt, ott, amott, emitt, emitten és amottan, valamint itt, ott, amott, emitt, emitten és amottan. Továbbá.

Masao Yamamoto: #156

“Könyvjelzőinket nem véletlenül nem adtuk közre mindeddig, még alakul a dolog.” — jegyeztem meg fél éve.

Nos, összeállítottam egy fotóművészeti hírolvasót ex Ponto – art photography reader címmel. Még változhat, fejlődhet mind felosztás, mind válogatás terén. Lényeg, hogy egy felületen áttekinthető, nézegethető és olvasható legyen a fotóművészeti diskurzus és híranyag online vetülete. Az ehhez szükséges RSS kimenetet nem kínáló weboldalak persze sajnos kimaradnak. Különösen feltűnő, milyen kevés gondoskodik erről a technikailag elég egyszerű funkcióról a világ több száz, fotóra szakosodott galériája közül.

Kapott egy aloldalt a magyar színtér is, bizonyos kompromisszumokkal jelezve, hol tartunk most errefelé.

katt: ex Ponto – art photography reader

Tech tipp: újabb Safari, Firefox, Opera böngészővel ajánlott.

A polaroid egyszerre cáfolja a fotó egyik közhelyét (hogy sokszorosítható) és hangsúlyozza a másikat (hogy csak egy gombnyomás). Az utómunka mozgástere valóban minimális, nagyjából a készülék kidobta cetli rázogatásából áll, “shake it like a Polaroid picture”; egy felvétel előkészítésének idő- és munkaigénye azonban itt is akármekkora lehet. Ám van, hogy egy teljes életmű, egy élet előzi meg. A kései André Kertész polaroid fényképei még két napig, január 30-ig láthatók a Vintage Galériában.

André Kertész: August 29, 1982
Polaroid SX-70, AK1700

A feleségét gyászoló idős fotográfus Graham Nash-től kapta azt a Polaroid SX-70-est, mellyel ezeket a képeket készítette. Crosby, Stills, Nash & Young: ez az illető ugyanaz az illető. Régóta rajongott a fotózásért, majd 1990-ben megalapította a minőségi digitális fotónyomtatásra szakosodott Nash Editions-t. Erről egy kis visszatekintés a cég 18 éves fennállására tavaly kiadott albumban.

Kertész és mások polaroidjairól korábban itt írtunk.

A polaroid nyersanyagok gyártása állítólag 2010-ben újraindul, mégpedig Ilford (Harman) közreműködéssel: The Impossible Project.

sensorium XXI (2008)

Fényérzék. — Időérzék. — Alakérzék.
Érzékérzék.

sensorium XXXI (2008)

Sensorium című új sorozatom 31 darabja a szokásos helyen nézegethető.

sensorium XII (2008)