Beate Gütschow korábban színes tájelemeket, majd fekete-fehér városrészleteket és épületegyütteseket montíroz új fényképekké. Ismerős ismeretlenség, utópia és disztópia, romantika és eszmények romjai, archiválás és (f)eldolgozás… Nézegethető még itt, ott, amott, emitt és amottan, továbbá itt, ott, amott és emitt. Ja meg itt. Egy múzeumi oktatóanyag (.pdf).
Beate Gütschow: S #20 (2006)
vö. Sun Ji kompozícióival.
Sun Ji: Memory City #3 (2007)
Én a „posztmodern” terminustól őszintén viszolygok, és másképpen, mint ironikusan-szarkasztikusan soha le nem írtam. Különösen groteszknek éreztem volna a használatát itt Kelet-Európában, ahol a modernizmus maga is kisebbségi (bár a maga zárt közegében roppant szívós) enklávé, s ahol a közvélemény zöme számára olyan, immár évszázados fejlemények, mint az absztrakt-nonfiguratív festészet, a szeriális-atonális zene, a marxi vagy nietzschei antifilozófia, a pszichoanalízis, a logikai, halmazelméleti vagy kvantumfizikai paradoxonok, a feminizmus, Ferdinand de Saussure nyelvelmélete, a Bauhaus és í. t., még mindig (s most már talán örökre) ismeretlenek vagy gyanúsak maradnak.
— Tamás Gáspár Miklós: Szürkület, 2008. december 27.
Január 15-én, csütörtökön este 7-kor Néma Júlia, Pataki Balázs és Kludovácz András festményeiből Cakk-cakk-cakk címmel kiállítás nyílik a MONO Galériában.
a meghívó nagyobb méretben
Az alkalomra megjelenik egy szitanyomatokat tartalmazó limitált mappa is, benne mindhármuktól 2-2 kompozícióval. Ez ugyanott megnézhető és megvehető lesz: Budapest I. ker., Ostrom u. 29.
Nyitva: február 8-ig. Kedd–péntek 14-19, szombat 11-16.
Megnyitót Fajó János mond, a galéria előző kiállítója.*
Hogy miért érdemes eljönni? CAKK!
kiegészítés február 3
Fotóriport a megnyitóról itt.
Sajtóvisszhang: Kultúra.hu, est.hu, Crab blog, MOME.
* Fajó János megnyitó beszéde:
Tisztelt Vendégek, Barátaim!
Amatőr pedagógusként 15 évet az Iparművészeti Egyetemen, 32 évet Szabadiskolámban tanítottam. Voltak, akiket csak tanítottam, de nem váltak tanítványaimmá, és vannak, akik azzá lettek.
Tanítványaim első nemzedékéből csak négyen-öten maradtak, ők már túl vannak a negyedik X-en.
A második nemzedék még népesebb, közülük itt és most hárman mutatkoznak be: Kludovácz András, Néma Júlia, Pataki Balázs. Ők olyan tanítványaim, akiket az Egyetemen és Szabadiskolámban is több mint tíz éven át tanítottam, ma is együtt dolgozunk, pályatársaimmá értek. Hiszem azt, hogy Szabadiskolámban váltak teljes értékű, széles látókörű, érett művészekké, a komponálás és festészet szakmai csínját-bínját is ott sajátították el. Nagy élvezettel tanítottam őket, sok örömöm van bennük.
Nehéz egy hivatás a miénk, nincs még egy művészeti ág a XX. században, amelyet akkora nyelvi károsodás ért volna, mint a festészetet. A politika-ideológia Keleten, a tőke, a divat Nyugaton rombolta szét, zavarta össze a Cézanne-nal elkezdődött nyelvújítást. Ember legyen a talpán, aki ebben a szellemi kupiban eligazodik. A pályakezdő fiataloknak a szakmában csakis egy-egy hiteles mester nyújthat eligazodást, adhat igazán reális, világos szemléletet. Itt a múzeumok, a könyvek, az elmélet mit sem ér. Szemlélet nélkül ez az út megtalálhatatlan, tévutakba, természetutánzásba, irodalmiságba, szocreálba, divatokba vész el az egyén.
Ők mindhárman szellemileg-szakmailag reális, józan szemlélettel bírnak, felkészültek, tudják a nyelvet. A természeti stúdiumokon átrágták magukat, kiszabadultak a tárgyak imitálásának fogságából, és eljutottak a formákkal való alkotásig, nem utánzó, nem átvett utánfutó, divatozó magatartással állnak a világban. Van szakmájuk, professzionális formatervezők, hivatásszerűen új funkciókra új tárgyakat terveznek ugyan, de festményeiken tárgyakat nem illuzionálnak. Új érzéseikből új festmények fogalmazódnak meg bennük, amelyekkel gazdagítják a tárgyi világot. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, ismerik az anyagot, az új technológiákat, a művességet, a tökéletes megjelenítést és kidolgozást. A festészetben kutatnak és a formatervezésben alkalmaznak. Saját kutatási eredményeiket alkalmazzák tárgyi világunk újra-alkotásában. Ők nem elszállt, levegőben lógó, „trendi-brendi”, XIX. századból itt felejtett operett-művészek, hanem a ma fiai, akik két lábbal járnak a földön és szárnyalnak a levegőben. Nincsenek illúzióik arról a világról, ahol élniük és alkotniuk kell, egy mai életszemlélettel, reális hozzáállással, tárgyszerű magatartással vannak felvértezve.
Mindhárman túl a harmadik X-en tudatosult személyiséggé értek. Álláspontjuk, véleményük van a világról, tudják, mit miért és mit miért nem tesznek. Festészetüket formatervező szakmájukkal együtt szerves egységben látják, tudják, hogy ez a két dolog egy szakma, hogy egyiket a másik nélkül hitelesen nem lehet művelni, nem lehet újat, sose-voltat, személyeset alkotni.
Életútjuk ezeddig jól alakult.
Egyetemes mércével mérve kortársaik között a világ élvonalát alkotják. Túl vannak a lokális értékeken, részt vesznek a MADI nemzetközi mozgalmában. Formaalkotó képességük teljes birtokában vannak, jól elkülönült személyiségek azzal együtt, hogy mindhárman a szabad formát képviselő minimalisták. Festményeik igazi, friss, mai, tömör – minden sallang nélküli – formaalkotások, tökéletes kivitelezéssel, perfekt kidolgozással. Nagyon kevesek festenek így a világban, ahogyan Ők! Minden sanszuk megvan arra – ha életüket cél szerint alakítják –, hogy elérkezzenek önmagukhoz.
Pontos papírkompozíciók, az alkotás elemi rendmozdulatai Carl Kleiner Everyday Geometry és The Bærtling wannabe sorozataiban. Ld. még itt vagy ott.
Carl Kleiner: Everyday Geometry / 08
vö. Claudia Angelmaier.
Halmok (Mounds) sorozataiban dombokat, pontosabban meddőhányókat fényképez Maegan Hill-Carroll, s a terméketlenség e metaforáiból valami erőt adót ás elő.
Maegan Hill-Carroll: Off Lagimodiere IV; Winnipeg, MB
Mounds
Több mint húsz év fényképezés során munkásságom a másvilági tájfotótól a modernista absztrakció felé tartott.
— kezdi jegyzeteit Jan Staller. Műveit szobrászi figyelem és ritka színérzék jellemzi, ahol az emberkéz alól kisikló plasztikák vizuális akadályként jelentkeznek, miközben vissza-visszatér a támasz és a függés gondolata. Nézegethető még itt vagy ott.
Jan Staller: Steel Girders (2002)
Jennifer F. Schlesinger egyszerű dolgokat fényképez: földet, eget, vizet, fényeiket. Telehold sorozata gyermekvárásának éve folyamán készült tizenkét holdtöltéről. Másutt még itt, ott vagy amott.
Jennifer F. Schlesinger: Harvest Moon (2005)
Full Moon Series (2005–2006)
Robin Friend egyfajta passzivitással, jó értelemben véve fensőbbségesen szemléli a táj sorsát.
Robin Friend: Revisiting Ravilious sorozatból
James Ravilious: Oak tree (after Mondrian),
Marsland, Devon, England (1997)
A golflabdák high-tech anyagösszetételekből készült magja, melyeket (az atombomba-fejlesztéshez hasonlatos titokzatosságba burkolózó) kutatólaboratóriumokban hoznak létre, hozzájárul a golffelszerelés teljesítményének növekedéséhez.
Kíváncsiságból kettévágtam összegyűjtött golflabdáimat, hadd lássam, hogyan néznek ki ezek a “szuperlabda” belsők. Meglepetésemre ilyesmiket találtam: metafora, megjósolhatatlanság, bámulatosan szép formai minőségek ezen a valószínűtlen helyen.
— írja James Friedman Interior Design című sorozata elé. Ld. még itt.
James Friedman: 408 (2007)
Interior Design
Gyászba öltöztetett, búcsúztatott táj, tájképrombolás Adam Thompson fotóin.
Az űr semmi, és oszthatatlansága a monizmushoz közelíti. Az űr igazi ellentéte a törmelék; az összeilleszthetetlen részek egyvelege, mely végtelen különbséget sugall. Thompson munkássága mindkét szélsőséget kutatja: mind a nihilisztikus kétségbeesést, mind a kegyelem feketeség általi lehetőségét. Vajon lehetséges-e transzcendencia Isten gondviselésének jótékony hiányában?
— töpreng Richard Clements.
Művei még itt, ott vagy amott.
Adam Thompson: Highway (2004)
vö. George Ciardi.
Az elmúlt két évben azon az elgondoláson dolgoztam, amit “esztétikai dokumentatív” fotográfiának nevezek. [...] Japán erős gazdasági hatalmat szerzett az ipar fejlődésével, de feláldoztuk apáinkat is.
– írja (.pdf, 24 KB) Tetsugo Hyakutake Pátosz és irónia című sorozata elé. Nézegethető még itt, ott, amott vagy emitt.
Tetsugo Hyakutake: Pathos and Irony:
Industrial Still-Life in Japan 6
Kawasaki, Japan (2006)
Csak a kép több perces nézegetése után kezdjük hirtelen hallani e fehér edények halk neszét. Nyugodtak, összeszedettek és csendesek, mégis elevenek. [...] “Mivel az eljárás annyira sok időbe és összpontosításba kerül, gondolataim és érzéseim rétegről rétegre halmozódnak. Számomra ez a folyamat maga a művészet.”
— olvasható Sookang Kimről, illetve tőle. Művei itt, ott és amott, emitt, magyarul amott, ezenkívül amottan, emitten és ott.
vö. Bohnchang Koo. Művészetük egy bámulatos tárgykultúra megnyilatkozása, melynek maradékait és esélyeit nálunk oly hatékonyan morzsolják fel a design káros értelmezései. Ld. még: Sandra Kantanen.
Sookang Kim: White Vessel 018 (2006)
Gerco de Ruijter szépséges légifotói olyan felszínlátványokról szólnak, melyek mintha kifejezetten a felülnézet kedvéért jöttek volna létre.
Művei még itt ill. ott, amott és emitt.
Gerco de Ruijter: Untitled (2005)
vö. Terry Evans; Emmet Gowin; David Maisel; Kerekes Gábor: Over Roswell és Fly off.
City of Ambition: Ferit Kuyas egy Stieglitz-idézettel címezte meg sorozatát, melyben a 32 milliós Csungking peremvidéki városfejlesztéseit fényképezte. Ott,
ahol a város nem igazán látható, csak érezhető, mint a dzsungelben vonuló tigris — láthatatlan, de jelenvaló. [...] A legtöbb képet uraló köd valós. Kínában a város beceneve ködváros.
Ferit Kuyas: Jialing River
Huanghuayuan Bridge
Chongqing, China (2005)
City of Ambition
Gyönyörűek Industrial Interiors és agglosuisse című sorozatai is.
