Egyszerű tisztelet, ámulat és hűség Chip Hooper tengerpartjain. Ld. még itt, ott, amott, emitt, amottan és itt.
Chip Hooper: Cape Foulwind Beach, Tasman Sea (2003)
New Zealand’s South Pacific and Tasman Sea
Semmi köze, mégis idekerül, mennyire gyönyörű a zafírkék szemű késhal.
Bereményi Eldorádó novellájában, mely hasoncímű filmjének egyik irodalmi forrása, két főszereplő egy szintetikus, vagy inkább szinoptikus belső képet próbál megragadni. Közös tapasztalatuk ez. Keresésükben egymásra vetül kép, képesség és képtelenség.
nem volt az sorrend. Mert én a sötét sodródásból úgy érkeztem a fénybe, hogy nem tudtam, mióta vagyok ott. Amikor odaérkeztem, már régen ott voltam.
[...]
Egyszerre volt az a kép nekem is. És minden belefért. Minden a világon. Egyszer csak.
[...]
töredékekre emlékeztünk mind a ketten, mert az emlékezetünket nem tudtuk megszabadítani az egymásutániságtól. Csak úgy tudtunk eljutni a nagy képig, hogy sorrendet tartottunk.
[...]
új jelentéseit nem érteni kellett, hanem lenyűgözve elfogadni az egész végleges rendszert. Tehát életemnek összes helyszíne és személye létezik együtt és egyszerre valahol. Talán bennem. És akkor bennünk hatalmas képességek lappanganak, amelyek végső helyzetben törnek elő. [...] Mért nem tudjuk ideidézni? Képtelenek vagyunk, miközben élünk?
[...]
a kép nem belőlünk bújt elő. Hanem megvolt és megvan valahol, és nem bennünk elraktározódva. Inkább gazdátlanul úszkál. És adott pillanatban ránk eresztik. [...] Látott ő mást is [...]. Az egész mindenséget. Azt mondta: az egeket.
[...]
Ott szigorúság volt. Igen, szigorú kép volt, de sehol semmi fenyegetés vagy izgalom, csak minden világosan működött, kizárva az érdeket, félelmet, elfogultságot és tévedést.– Bereményi Géza: Eldorádó, in: A feltűrt gallér: Válogatott novellák, Seneca Kiadó, Pécs–Budapest, 1994, 178-180. o.
Jövő héten csütörtök este 6-tól a győri Rómer-házban újra megtartom korábbi előadásomat a fotóművészetről, “A végtelenségig nézni”: A fénykép szépsége címmel.
A tévében tegnap vetített golfosfilm után: Links Land – Neil Shirreff gyönyörű golftáj-fényképei.
Neil Shirreff: Links Land #7
Tain Golf Course, 15th Hole, Scotland (2006)
A hullámzó terep alkonyatkor felvett éles csúcsfényei és kiterjedt árnyékai olyasféle esztétikumot képeznek, mely közvetlenül Edmund Burke 1759-es A Philosophical Enquiry into the Origins of the Sublime and Beautiful című esszéjére utalnak; ez a tan központi jelentőségűvé vált a pittoreszk és romantikus festőknek. “A sötétből a világosságra vezető gyors átmenet”, írja Burke, felkelti a fenséges érzetét, de a “sötétség termékenyebben szül fenséges eszméket, mint a fény”.[...] Láthatár és más szembetűnő vonatkoztatási pont híján a táj nyugodt, tűnődő térré nyílik, mely menedékhelyként hű marad eredeti felüdítő szerepéhez.
A múlt romantizálásának szándéka ellenére a fényképek alkata paradox, nem süppednek egyszerűen nosztalgiába. A kihunyó fény megvilágította körvonalak az élet időtlen folyamát idézik, míg a fotók történeti vizuális kerete olyan elidegenített, már-már “holdbeli” tájat alkot, mely jellegzetesen földöntúli és ismeretlen. Így a Links Land egyszerre ellentmondásos és csábító; nosztalgia és nyugtalanság, múlt és jövő között meditál.
Nagyon szép Középütt (In The Midst) sorozata is.
Lenyűgözően befogadott tengerparti tájak Guy Sargent portfoliójában (Landscape menüpont). Itt, ott és amott is.
Guy Sargent: Twilight Beach
Landscape, Kynance Cove, Cornwall at dawn
kiegészítés 2008 szeptember 9
Újabb munkái a szárazföld felé is figyelnek, és az eredmény hasonlóan nagyszerű:
Guy Sargent: Dungeness, Kent
Az 1940-es években semmilyen környezetvédelmi törvény nem óvta Dél-Illinois-t a szénbányászoktól, akik letarolták az erdőket, felásták a földet és a teljes tájat megváltoztatták, tekintet nélkül a vizeket, a levegőt vagy az életet érő hatásokra. A Törvény előtti pusztaföldek panorámaképei ezekre a történelmi nyíltszíni bányavidékekre és a hátramaradt hegekre fókuszálnak.
– írja gyönyörű sorozatáról Jonathan Long.
Jonathan Long: Orange and Black Cracks
Pre-Law Wastelands: Abandoned Mine Lands of Southern Illinois
nagyobb méretben
Így állította ki, felvételéhez pedig speciális készüléket használt, mellyel 6×50 cm-es negatívokat fényképezett.
Már csak pár óráig látható Pécsett a Természet és Technika: Az újraértelmezett Moholy-Nagy 1916-1923 című kiállítás. Nemcsak azért egyedülálló tárlat ez, ahogyan bemutatja Moholy-Nagy László indulását és útját a bámulatosan gyors beérés kezdetéig. Nemcsak azért, mert egyszersmind a magyar konstruktivizmus megszületését szemlélteti. Hanem azért is, mert több mint 30 éve ez a művész első nagyobb múzeumi kiállítása Magyarországon. Az előző 1975-ben volt a Magyar Nemzeti Galériában!
Arról van szó, akinek a neve Bartóké mellett a legismertebb XX. századi magyar művésznév a művelt nyugat-európai és amerikai közönség előtt.
Arról van szó, akinek a nevét úgy vette fel a korábban Iparművészeti Egyetemként, ma MOME-ként ismert intézmény, hogy – minden blabla ellenére – az általa és iskolája képviselt gondolkodásmódnak fittyet hányva párosítja az értékes hagyományok megvetését a talmi újdonságok imádatával.
Plakát itt (.pdf, 256 KB), egy cikk a tárlatról ott.
A kiállítás katalógusa, melyet kurátora, Botár Olivér írt, csillogó album helyett igényes monográfiát ígér a témáról. Az egyik előszó szerzője, Méhes Márton, a Pécs 2010 program időközben lemondott igazgatója itt is bejelenti, hogy Európa leendő kulturális fővárosa komoly Bauhaus-kiállításra készül. Egyelőre marad a remény, hogy a folyamatos botránysorozattal kísért felvezető közepette nem sikkad el ez a szándék. (1)
Moholy-Nagyhoz hasonlóan elhanyagolt érték sok van ebben az országban. Ilyen például a konyhaművészet. E mulasztás pótlását Pécsett a Susogó vállalta, ahova szintén volt szerencsénk betérni. Egy részletes élménybeszámoló róla itt, illetve:
Ott van Pécsen a Susogó. A konyhafőnök, egy komlói fiatalember úgy döntött, szakács lesz, kiment Franciaországba, bekerült egy francia szakácsiskolába, sztázsolt több háromcsillagos étteremben. Most minden évben kijár, tanul. Mi történik? Bemennek az emberek az étterembe, végignézik az étlapot. Elégedetlenek. Hol van itt étel, kérdezik. Nincs mit rendelni. Mit szeretnének? Rántott húst. Szerencsére ezzel együtt a Susogó egyre sikeresebb.
– mondta róla Molnár B. Tamás, alias A bűvös szakács.
Aki lemaradt a Moholy-Nagyról, annak ott van Megyik János kiállítása a Frankenstein Bank galériájában. Bacsó Béla mellékelt esszéje, Reduktív művészet, itt (.pdf, 182 KB). A kiállításról még itt, Megyikről általában itt.
Megyikről korábban:
2006 december 4 Megfontolásokon túli komplex jelek
(1) kiegészítés (április 9)
De bizony, úgy tűnik, elsikkad. “Optimizmusunk ezúttal is túlzó volt. [...] Pécs a jelzett évben – kiállítóterem híján – nem rendezheti meg ezt a kiállítást sem.” – írja Aknai Tamás a kiállítás kapcsán. (A pécsi rémálomról további adalékok ugyanazon Echo-szám A KULTÚRA FŐVÁROSA rovatában.)
kiegészítés (április 30)
A Moholy-Nagy-kiállítás Budapestre is eljön.
Homokozó sorozat Trevor Traynortól. Nincs játéka, csak árnyéka.
Trevor Traynor: Sandbox4
Sandbox Series
Tegnapelőtt, húsvétvasárnap elhangzott Bach János-passiója.
Szövegkönyve itt, Pilinszky minden lényegeset elmondó esszéje ott.
Ellipszisek: Fajó János kiállítása március 26-ig látható a Kévés Galériában. Alkalom elmélyülésre ebben a különös alakzatban. Részletek a meghívón (.pdf, 28 KB). És alkalom arra, hogy gratuláljunk a művész Kossuth-díjához (egy kép az átvételről itt).
Egy másik konstruktív mesternek nem a műveit, hanem ezúttal a pályatársak munkáiból álló gyűjteményét lehet látni Győrben március 31-ig (vagy április 13-ig?). 50 év nyugat-európai képzőművészet: Konok Tamás magángyűjteménye. Győr, Városi Művészeti Múzeum főépület, Esterházy-palota. (Azért 50 év, mert Konok 1958/59-ben hagyta el Magyarországot.)
Csupa gyönyörű, finom dolog, híven tükrözve Konok habitusát. A derékhadat a Konokhoz hasonló szellemiségben alkotó külföldi művésztársak – nyilván személyes ismerősök, barátok – kisméretű grafikái alkotják. Magyar név is előfordul azért, Hetey Katalintól, aki egyébként Konok felesége és szintén kapott most egy állami kitüntetést, épp Fajóig. S hogy ne legyen túl szigorúan egystílusú a tárlat, belefért például néhány Miró- vagy pazar Adami-grafika. (Nagy kár, hogy katalógus nem készült a kiállításhoz.)
Radnóti Sándor pontos szavai a gyűjtemény világáról itt olvashatók.
Innen öt perc séta vezet A végtelen szalag: Möbiusz-álmok. Möbiusz-koncepciók című csoportos kiállítás helyszínére. Általános érdekesség, plusz kiemelkedő művek Csörgő Attila, Farkas Ádám, Haász Katalin, Marafkó Bence részéről.
Fajóval kapcsolatban korábban:
2006 december 5 Modell indulásra és érkezésre
2006 szeptember 19 Mester-kiállítás újratöltve
Konokról korábban:
2006 április 20 Konok Tamás retrospektív
Stephen Wilkes weboldalán a Fine Art menüpontban, Bethlehem Steel és Ellis Island címmel találni lebilincselő szépségeket.
Stephen Wilkes: Curved corridor (1997)
Ellis Island
Utóbbi sorozat itt is látható, továbbá tévéműsor (30 MB) készült róla, sőt önálló site-ja van. Nem véletlenül.
Részben Wilkes munkája eredményeként a Kongresszus 6 millió dollárt szánt South Island mint “élő rom” megőrzésére. Ugyanezt teszik elegánsan ezek a fényképek.
— Los Angeles Times, Around the Galleries, Friday, February 7, 2003
new york V, new york IV, new york III, new york I. Festői giccshatárig lágyított, elmosott vertikális városlátomások Sabine Wildtől.
Sabine Wild: new york IV sorozatból
Tér és imádság: Az imádság helyei az ezredfordulón a zsidó, keresztény és iszlám vallásban – a korábban Pannonhalmán látható kiállítás a Művészetek Palotájába jön. Megnyitó március 17-én 17 órakor, látható április 20-ig.
Egyébként pedig látogathatóvá válik a budai Sziklakórház elképesztő labirintusa, mely legjobb formáját valószínűleg Térey János A Nibelung-lakóparkjának Krétakör-féle maratoni színielőadásán alakította.
Az érzelmek folyékonyak, de a pillanatok egyszerre egyediek és örökkévalók.
– írja Fehér sorozatáról Maria Luisa Morando, aki megint valami szépségeset alkotott (korábban róla itt).
Maria Luisa Morando: White VI
White, Series 1
Nem sokkal 9/11 után tettem egy sétát a Hyde Parkban, nagyon borús érzelmekkel. Ott jöttem rá, hogy nem akarok többé “részletet”, az állandó “tülekedést” és szüntelen zajt, mely mindünket körülvesz. Abban a pillanatban részlet nélkül akartam fényképezni a világot. [...] Arra kérni a nézőt, hogy tartson szünetet, pihenjen és lélegezzen, teret adva neki. A túlexponálással világom kiszabadul a tolongásból, hogy képes legyen megtapasztalni a pillanatot és így tényleg látni, érezni és kapcsolatba lépni vele. Mintha a nyüzsgést kiiktatva úgy válaszolhatna a műre a tehermentesített néző, mintha hallaná a képet.
— teszi hozzá.
