Konok Tamás retrospektív

“Sine loco et anno”, azaz “Hely és év nélkül” címmel látható Konok Tamás retrospektív kiállítása az Ernst Múzeumban. A latin cím egy lehalkított és kristálytiszta vizuális nyelv ékesszólásának pontos metaforája: éppoly jól kivehető benne az indulatok önkorlátozásának tacitusi elve, “sine ira et studio”, mint a “cím nélkül” típusú művészlustaságnak adott elegáns fricska. (Persze Konoknak is vannak “Cím nélkül” képei.)

Meglepően emberi áron (kétezervalahányért) kapható hozzá szép katalógus, melyben valamivel több mű látható, mint a falakon. Ez persze nem ment fel a kötelező megjelenés alól. Nyitva: 2006. április 12 — május 3.

Egy apollóni alkatnak az egyszerűségre, tisztaságra, a rendre, a diszciplínára épül a művészete, szemben a dionüszoszi kaotikus szemlélettel. Ez nálam automatikusan, vagyis ösztönösen alakult.

— világít rá Konok arra, hogy a közvélekedéssel szemben ez a fajta alkotás ugyanolyan ösztönös, akár szenvedélyes lehet, mint az úgybecézett “önkifejezés” — csak éppen más hőfokon, más színben izzik. Mégpedig kitartóan és elmélyülten, “a megtalált dolgok végsőkig való kiművelése” jegyében. S mit mond főszereplőjéről, a vonalról:

A harmadik korszak meghatározója a vonal: nagyon jelentős szerepe van, mivel matéria nélküli, csak gyorsulása, iránya és összekötő vagy összetartó ereje jellemzi. A vonal a vizualitás legelvontabb kifejezési eszköze, a valóságban nem létezik, csak emberi fikció, pontosabban absztrakció. [...] Próbálok egyfajta szisztémát, vékonytestű harmóniát létrehozni [...]. Szerény, de biztos program, [... a]z életben a kis dolgok adnak boldogságot, harmóniát.

(Interjú idézetek: MAKtár 2006/5. 12-13. o.)

kiegészítés 2009. május 15
Egy televíziós beszélgetés Konok Tamással (45 perc) — megdöbbentően színvonaltalan riporterrel.

nem lehet hozzászólni