Robin Friend egyfajta passzivitással, jó értelemben véve fensőbbségesen szemléli a táj sorsát.
Robin Friend: Revisiting Ravilious sorozatból
James Ravilious: Oak tree (after Mondrian),
Marsland, Devon, England (1997)
A golflabdák high-tech anyagösszetételekből készült magja, melyeket (az atombomba-fejlesztéshez hasonlatos titokzatosságba burkolózó) kutatólaboratóriumokban hoznak létre, hozzájárul a golffelszerelés teljesítményének növekedéséhez.
Kíváncsiságból kettévágtam összegyűjtött golflabdáimat, hadd lássam, hogyan néznek ki ezek a “szuperlabda” belsők. Meglepetésemre ilyesmiket találtam: metafora, megjósolhatatlanság, bámulatosan szép formai minőségek ezen a valószínűtlen helyen.
— írja James Friedman Interior Design című sorozata elé. Ld. még itt.
James Friedman: 408 (2007)
Interior Design
Gyászba öltöztetett, búcsúztatott táj, tájképrombolás Adam Thompson fotóin.
Az űr semmi, és oszthatatlansága a monizmushoz közelíti. Az űr igazi ellentéte a törmelék; az összeilleszthetetlen részek egyvelege, mely végtelen különbséget sugall. Thompson munkássága mindkét szélsőséget kutatja: mind a nihilisztikus kétségbeesést, mind a kegyelem feketeség általi lehetőségét. Vajon lehetséges-e transzcendencia Isten gondviselésének jótékony hiányában?
— töpreng Richard Clements.
Művei még itt, ott vagy amott.
Adam Thompson: Highway (2004)
vö. George Ciardi.
Az elmúlt két évben azon az elgondoláson dolgoztam, amit “esztétikai dokumentatív” fotográfiának nevezek. [...] Japán erős gazdasági hatalmat szerzett az ipar fejlődésével, de feláldoztuk apáinkat is.
– írja (.pdf, 24 KB) Tetsugo Hyakutake Pátosz és irónia című sorozata elé. Nézegethető még itt, ott, amott vagy emitt.
Tetsugo Hyakutake: Pathos and Irony:
Industrial Still-Life in Japan 6
Kawasaki, Japan (2006)
Csak a kép több perces nézegetése után kezdjük hirtelen hallani e fehér edények halk neszét. Nyugodtak, összeszedettek és csendesek, mégis elevenek. [...] “Mivel az eljárás annyira sok időbe és összpontosításba kerül, gondolataim és érzéseim rétegről rétegre halmozódnak. Számomra ez a folyamat maga a művészet.”
— olvasható Sookang Kimről, illetve tőle. Művei itt, ott és amott, emitt, magyarul amott, ezenkívül amottan, emitten és ott.
vö. Bohnchang Koo. Művészetük egy bámulatos tárgykultúra megnyilatkozása, melynek maradékait és esélyeit nálunk oly hatékonyan morzsolják fel a design káros értelmezései. Ld. még: Sandra Kantanen.
Sookang Kim: White Vessel 018 (2006)
Gerco de Ruijter szépséges légifotói olyan felszínlátványokról szólnak, melyek mintha kifejezetten a felülnézet kedvéért jöttek volna létre.
Művei még itt ill. ott, amott és emitt.
Gerco de Ruijter: Untitled (2005)
vö. Terry Evans; Emmet Gowin; David Maisel; Kerekes Gábor: Over Roswell és Fly off.
City of Ambition: Ferit Kuyas egy Stieglitz-idézettel címezte meg sorozatát, melyben a 32 milliós Csungking peremvidéki városfejlesztéseit fényképezte. Ott,
ahol a város nem igazán látható, csak érezhető, mint a dzsungelben vonuló tigris — láthatatlan, de jelenvaló. [...] A legtöbb képet uraló köd valós. Kínában a város beceneve ködváros.
Ferit Kuyas: Jialing River
Huanghuayuan Bridge
Chongqing, China (2005)
City of Ambition
Gyönyörűek Industrial Interiors és agglosuisse című sorozatai is.
Azt hiszem, az elgondolás [Beckett-nél] mindig az volt, hogy egyszerű forma és mély jelentés. És az emberi tapasztalat igazán mély szintjeivel próbált foglalkozni. Kései darabjai szélsőségesen minimalisták, úgyhogy én is nagyon egyszerűre és minimálisra igyekszem szabni a fényképeimet. A neheze azután a mély jelentés létrehozása.
[...]
Nagyon fontos, hogy az agy elhiggye, hogy valami tényszerű van ott. A legerősebb fotográfiában mindig van valami tényszerű. Ami a kemény: létrehozni valami egyszerre tényszerűt és kitaláltat, ráadásul nagyhatásút.
mondja poétikájáról Roger Ballen. Másutt pedig a közegről:
Nagyon meghökkent, amikor alapvető kompozíciós hibákban szenvedő fotókat találok a legjelentősebb múzeumok falán. Végső soron azt hiszem, a mai művészeti világ problémája részben az, hogy e világban forgolódók közül sokakban nem alakult ki az esztétika elmélyült megértése.
[...]
Mindig mélyen hittem, hogy a művészetnek spirituális tevékenységnek kell lennie.
Roger Ballen: Under the moon (2000)
Befelé forduló alkat tehát:
Most nem nagyon érzem szükségét, hogy mások munkáját lássam. A nagyobb ugrások és újítások nálam a saját fényképeim nézéséből és készítéséből fakadnak. Azt hiszem, ezeket a fotókat követem lábnyomokként a legszorosabban; ezek alkotják az írást a falon.
A fal és a drót valóban a legfontosabb motívumai ennek kétes, sötét és bizarr képvilágnak, mely egyszerre komikus és tragikus, de sohasem tragikomikus. Még két beszélgetés vele itt és ott.
Művei még itt (.pdf, 2,6 MB), ott, amott, emitt, amott, amottan, valamint itt, ott, amott, emitt, emitten és amottan. És itt.
Különös szépségeket rejt a sokadik képmegosztó társasjáték. A Face your pockets résztvevői egy scannerre pakolják zsebük tartalmát, majd arcukkal együtt beolvassák. A fotogram digitális megfelelőjének tekinthető eljárásban, mely a fénymásolásra vagy a tárgylemezre is emlékeztet, nem látható, csak hátoldaláról sejthető komponálás közben a kép. Lebilincselő képanyag születik: súlyrendezte, mégis lebegő, síkra terülő, mégis mély. Az arc és a tárgyak rendszere, spontán hitelesség.
A projekt létrehozói: Timur Ahmetov és Julia Jakusova.
“s én lassan kihúztam önmagam
az üres zsebemen át,
hogy mutassam: valami van.”
(Cseh Tamás: Álomfejtés — video szöveg)
Maria Dias grafikus scanfelvétele
Frederick Sommer: Arizona Landscape (1945)
Sommer fotográfiája ezenkívül itt, ott és amott.
Egy beszélgetésben Frederick Sommert idézi Emmet Gowin, aki szintén fényképezett láthatártalan tájakat:
Azt mondta [ti. Sommer], hogy nemrég, mielőtt a fotográfia színre lépett, a művészet hozzáadó folyamat volt. Aztán jött a fényképészet. Ennek előnye az lett, hogy kimentél és attól függött a sorsod, amit találtál. Ez nagyon más, mint részről részre felépíteni egy képet, összeállítani a kompozíciót. Egy fényképen minden számít. [...] A fotó úgy képes szintetizálni azt, ami a kamera előtt van, ahogyan mi magunk nem tudnánk. E szintézis szépsége az, hogy nem más, mint újbóli bevezetés a valóságba. [...] “Ami fontos”, mondta, “a megfeszített figyelem minősége, és az, hogy inkább elfogadásra használjuk, semmint tagadásra.”
[...]
Az ihlet megfoghatatlan, de — alkalmilag — igenis létezik.
[...]
A spiritualitás természetes válasz a természet teljességére, melynek részei vagyunk. Számomra ez egy átérzett viszony a természethez, ahol a nagy egész kis részeként ismerem fel magam. Egyik fiatalkori megérzésem ez volt: ne hozz tudatos döntéseket. Ha Isten akar téged, akkor tudja, hol vagy.
Emmet Gowin: Copper Ore Tailing, Globe, Arizona (1988)
Egy másikban pedig:
Lassan felismertem, hogy valóban mi magunk vagyunk a Föld gyermekei. [...] Ami engem olyannyira mozgat, az az, hogy szemtől szembe kerüljek magával a bizonysággal és felfedezzem, hogy a világ sokkal kifinomultabb, sokkal összetettebb, semmint valaha is álmodtam volna. [...] Biztos, hogy itt az áldás és a szépség ideje, és a világ mintha nem fogadná el.
Gowin művei itt, ott, amott, emitt, amott, amottan és emitten. További források itt, egy cikk ott.
vö. David Maisel; Kerekes Gábor: Over Roswell és Fly off.
Egy félig letűnt korszak irodalégköre váratlan többletdimenziót kap Bankó József etűdjében, mely a Kaposvári Egyetem fotószakos hallgatóinak Simplicity = Egyszerűség című helyspecifikus kiállításán tűnt fel a Kortárs Építészeti Központban, egy lebontásra ítélt irodaházban a Szervita tér 8. alatt.
(A nagyobbrészt installációs kiállításról, mely jóval üdítőbb volt, mint a “magas” installművészet átlaga, bőséges dokumentáció található itt. — A kaposvári fotószak blogja, Flickr képtára és tanári kara.)
A képsor kísérőszövege itt (.pdf, 56 KB), Bankó József egyéb fényképei ott.
Bankó József: Réteg, cím nélkül, #01
KÉK projekt (2008)
nagyobb méretben
Bankó József: Réteg, cím nélkül, #02
KÉK projekt (2008)
nagyobb méretben
Gyarmathy Tihamér fotogramja
Ezeknél a műtárgyaknál különösen fontos, hogy tudjuk keletkezésük évszámát, nem csak azért, mert ebből megállapítható, hogy a fotogramot művészi szintre emelő művészek második hullámához tartozott Gyarmathy, hanem főképpen azért, mert ha magunk elé tudjuk idézni az ’50-es évek hazai művészetének alkotásait, rádöbbenhetünk ezen alkotások unikális voltára.
— olvasható Gyarmathy Tihamér 1950-60-as évekbeli fotogramjainak kiállítása elé, mely Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban látható november 9-ig. Holott a tárlatrendezők egyik mű évszámát (anyagát, méretét stb.) sem írták ki annak ellenére, hogy némelyiken kivehető Gyarmathy kézírásos datálása. Maga az anyag gyönyörű, és valóban a magyar fotóművészet legjobb hagyományvonalát képviseli. Nagy kár, hogy nem jelent meg róla katalógus.
Gyarmathy Tihamér fotogramja
Az euklideszi geometrián alapuló reneszánsz perspektíva és a kanti szemléleti tér vizuális egyeduralmának megtörésén fáradozó festő Kállai bioromantika elméletére figyelve a “természet rejtett arcát” sem téveszti szem elől. Festészetének kétarcúsága tükrözi ezt a bipolaritást. Az atektonikus, szerves asszociációkat keltő formák nem pusztán a metafizikus szorongás pszichés lenyomatai, hanem a rácsszerkezetbe rendezett, magnetikus erőkkel átjárt spirituális tér ellenpontjai.
(Várkonyi György)
Gyarmathy művészete még itt, ott, amott, emitt, amott és amottan, meg itt.
Gyarmathy Tihamér fotogramja
A kiállításon függőlegesen szerepelt, de az aláírás elhelyezkedése (balra lent) erre a nézetre utal inkább.
Gyarmathy Tihamér fotogramja
Gyarmathy Tihamér fotogramja
Alig tudjuk elképzelni, hogy környezetünk színessége mennyire meglepő lenne nagyapáink szemében. A XIX. században a világ szürke volt: a falak, az újságok, a könyvek, ingek, szerszámok a fekete és a fehér között ingadoztak, amely szürkévé olvadt össze, mint a nyomtatott szöveg.
— Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája (Für eine Philosophie der Fotografie (European Photography), 1983), ford. Veress Panka és Sebesi István, Tartóshullám — Belvedere — ELTE BTK, Budapest, 1990, VIII. A fotográfia univerzuma
Mulatságos Flussernek ez a szakasza. Vajon nem inkább Gáspár Csaba Lászlónak van-e igaza, aki szerint “tapasztalati horizontunk [...] állandó szórt fényben mutatja a világot, mert az éjszaka sem egészen éjszaka, és a homály sem egészen homály”? Vagy Moholy-Nagynak, aki így írt:
korunk, különféle tények összjátéka folytán, szinte észrevétlenül tolódott a színtelenség és a szürke árnyalatok felé: a nagyvárosok szürkesége, a fekete-fehér újságok, a fotó és a film felé, egész mai életünk színeket megszüntető tempója felé. A folytonos rohanás, a gyors mozgás minden színt szürkébe olvaszt.
— Moholy-Nagy László: A tárgyias és a tárgy nélküli festészet, in: Festészet fényképészet film, ford. Mándy Stefánia, Corvina, 1987, 13. o. lábjegyzet
Vagy Kepesnek:
A vadul burjánzó, ember formálta környezet rohamosan összezsugorította az emberiség életterét; a levegő és a vizek elszennyeződtek, a fények elhomályosultak, és kifakultak még a színek is.
— Kepes György: A közösségi művészet felé, ford. Horváth Zsolt, in: A közösségi művészet felé: Tanulmányok a kortársi művészet és a modern világ együttműködésének lehetőségeiről, Magvető, Budapest 1978, 96. o.
vö.
2007 március 28 Színben gondolkodó
2007 március 12 Új szín?
A hallgatóknak azt próbálom hangsúlyozni, hogy a fényképészet hosszadalmas döntéshozási folyamat és nem egy egyszeri “döntő pillanatról” szól. [...] Legszívesebben olyasfajta témát fotózok, amely a használat és a történelem sokrétű mintázatát jeleníti meg. [...] Az az érzésem, hogy világérzékelésünk az információs technológia sebes fejlődésének a hatása alatt eltérít minket a történelemtől és a múlttól. Mintha gyorsuló autóból néznénk a valóságot: a felénk száguldó jövő közvetlennek és elevennek tűnik, míg a múlt, mely csak a tükörből szemlélhető, elmosódik és gyorsan elenyészik.
— beszélget Andrew Moore (itt is olvasható), aki az emberalakok képbe komponálásában Julius Shulmant tekinti példaképének. Nézegethető még itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten.
Andrew Moore: Rotari’s Gallery, Peterhof
Russia 2000-2004
