Szürkület
Alig tudjuk elképzelni, hogy környezetünk színessége mennyire meglepő lenne nagyapáink szemében. A XIX. században a világ szürke volt: a falak, az újságok, a könyvek, ingek, szerszámok a fekete és a fehér között ingadoztak, amely szürkévé olvadt össze, mint a nyomtatott szöveg.
— Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája (Für eine Philosophie der Fotografie (European Photography), 1983), ford. Veress Panka és Sebesi István, Tartóshullám — Belvedere — ELTE BTK, Budapest, 1990, VIII. A fotográfia univerzuma
Mulatságos Flussernek ez a szakasza. Vajon nem inkább Gáspár Csaba Lászlónak van-e igaza, aki szerint “tapasztalati horizontunk [...] állandó szórt fényben mutatja a világot, mert az éjszaka sem egészen éjszaka, és a homály sem egészen homály”? Vagy Moholy-Nagynak, aki így írt:
korunk, különféle tények összjátéka folytán, szinte észrevétlenül tolódott a színtelenség és a szürke árnyalatok felé: a nagyvárosok szürkesége, a fekete-fehér újságok, a fotó és a film felé, egész mai életünk színeket megszüntető tempója felé. A folytonos rohanás, a gyors mozgás minden színt szürkébe olvaszt.
— Moholy-Nagy László: A tárgyias és a tárgy nélküli festészet, in: Festészet fényképészet film, ford. Mándy Stefánia, Corvina, 1987, 13. o. lábjegyzet
Vagy Kepesnek:
A vadul burjánzó, ember formálta környezet rohamosan összezsugorította az emberiség életterét; a levegő és a vizek elszennyeződtek, a fények elhomályosultak, és kifakultak még a színek is.
— Kepes György: A közösségi művészet felé, ford. Horváth Zsolt, in: A közösségi művészet felé: Tanulmányok a kortársi művészet és a modern világ együttműködésének lehetőségeiről, Magvető, Budapest 1978, 96. o.
vö.
2007 március 28 Színben gondolkodó
2007 március 12 Új szín?