ex Ponto

Építkezés: pőre funkció és pőre konstrukció, és a föld mindig. Ulrich Hensel itt, ott, amott, emitt, amottan vagy emitten.

Ulrich Hensel fényképe

Home (2007). Az otthon témáját kívül-belül körbejáró Ingrid Boberg talányos és játékos sorozata a fénykép grafikai lakberendezéséről. Művei még itt.

Ingrid Boberg: Number 24
Home (2007)

Új életre támasztott roncsolt gumikerekek Horacio Salinas embedded / series one sorozatának második felében. Az elsőben pedig régészeti lenyomat módjára aszfaltba préselődött tárgyak.

Kilapítva, lepréselve, aszfaltba döngölten, e tárgyak éjszaka felragyogtatják az utcát. Ez a város megtermékenyítője/trágyája.

— írja.

Horacio Salinas: Two Gastroliths
embedded / series one

A férfiklubok, hallok, szépségszalonok, nappalik és előcsarnokok, melyeket korábban fényképeztem, sokkal közhelyesebbek és hozzáférhetőbbek, mint a lőterek, osztálytermek, fürdők, katonai létesítmények és kiképző-helyiségek, amiket most fotografálok. [...] Kezdetben a talált és a kirakott, a képtelen és a halálosan komoly, az eleven és a tehetetlen közti határokat vizsgáltam [...].

— tekint vissza fényképeire Lynne Cohen.

Lynne Cohen: Police range (1990)
No Man’s Land

Majdnem minden, amivel foglalkoztam, beltéri volt, és az a kevés kültéri kép is belsőnek néz ki. Az ég falként működik, s mégis azt érezni, hogy nincs kijárat. De többnyire odabent fotózok. Ez sokkal kevesebb utószerkesztést igényel. Odakint csaknem lehetetlen a dolgok talált tárgy jellegével való ütközés nélkül komponálni, s én inkább tartózkodok az effajta beavatkozástól. Ám ha úgy gondol a munkámra – ahogyan gyakran én –, mint egyfajta installációs művészetre, akkor a belső és külső közti elválasztás már kevésbé éles.

[...]

A bútor elhelyezkedése alapján kristálytiszta, hogy ki az úr. Vonalat húz közéjük és közénk. De nemcsak a bútorok elrendezéséről van szó. A díványok és a székek embereknek látszanak, és sok minden más utal az emberi testre: bábuk, diagramok, körvonalak. Emellett gyakran ott van valami kísérteties emberi jelenlét, egy épp abbahagyott vagy majd kezdődő tevékenység jele.

[...]

Vonzódom a vizuális és eszmei ellentmondásokhoz és csalódásokhoz. Elbűvölnek azok a határok, amelyek inkább fogalmi, semmint valós jellegűek, a kétértelmű üzenetek, az értelmetlen dolgok, a hibás logika.

[...]

Valaki azt mondta a fotóimra, hogy “hasonmások egy virtuális múzeumból”. De amennyire hasonmások, ugyanannyira dokumentumok is. Mindkettők és egyik sem. [...] a fotográfiára váltással [a szobrászatról és a sokszorosított grafikáról] úgy gondoltam, olyan művészetet csinálhatnék, amelyben nincs benne a művész keze, olyan művészetet, amely mintha titokzatosan megjelent volna. [...] A felfoghatatlanságig jelentésgazdagnak találtam a mindennapi élet banalitását. Az emberi lak- és munkahelyek mulandóságainak mániákus rendjük vagy rendetlenségük van. Első felvételeimtől kezdve azt éreztem, hogy a világ nem lehet ilyen. Mintha tele lett volna kész műalkotásokkal. Mondhatni olybá tűnt, hogy readymade-eket fényképezek.

Lynne Cohen: Laboratory (2000)

Sokáig csak fekete-fehérben fotózott. Feleslegesnek tartotta a színt, mert a tapasztalat világos kulcsokat ad sok anyag és tárgy színéhez. De aztán:

A fekete-fehér mellett az indított színesben dolgozni, hogy érdekelni kezdett, ahogyan a színes film tévesen rögzíti a színeket. Miután megszabadultam a színhelyesség eszményétől, hozzáfogtam, hogy kiaknázzam, hogyan forgatja fel a színes film a világban levő dolgoknak tulajdonított lélektani jelentőséget. Most pedig különösen az izgat, hogy a színes képek mintha sokkal messzebbről mutatnák ugyanazt, pedig az objektív és a készülék ugyanaz. A szín távolító eszközként hat, s a képek mintha kilométeres messzeségből készültek volna. Nem tudom megmagyarázni.

Művei még itt, ott, amott, emitt, emitten, amottan vagy itt nézegethetők.

Relics és Focal points: az egyszerűség magasiskolája Brad Temkin, “az idő tolvaja” (Brendan Kennelly) fotográfiájában. Művei még itt, ott, amott és emitt. Beszélgetés vele itt (.mp4, 15,5 MB).

Brad Temkin: Untitled II (2006)
Focal points

Szétnyíló terek, megnyitott irányok és mégis zugokba visszahúzódó térségek Craig J Barber fényképein, melyek lyukkamerával (és platinum nagyítással) készülnek. Művei még itt, ott, amott és emitt.

Craig J Barber: Voices
Sites Unseen: Rural America

a fénykép, mint önálló művészeti nyelv ugyanolyan grafikai szabadsággal bír, mint a festészet.

— írja Orosz Márton Kepes György fényképei elé, melyek már csak pár napig láthatók a Vintage Galériában.

Kepes György: Torzulások / Deformations (1969)

Valóban különleges bátorság kell ahhoz, hogy ma szembenézzünk a megsemmisült táj furcsaságaival, a városok mind közönségesebb arcával, az ipari tájak mechanikus ritmusaival, amelyek annyira távol állnak szívverésünktől, vágyainktól és reményeinktől. Bátorság kell ahhoz is, hogy szembenézzünk a kozmológiai rendszerek hallatlan kitágulásával, az ultramikroszkopikustól a szuperasztronomikusig. De a legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy mindezt egésznek tekintsük.

— Kepes György: Bevezetés A vizuális művészet ma c. gyűjteményhez, ford. Szörényi Katalin, in: A közösségi művészet felé: Tanulmányok a kortársi művészet és a modern világ együttműködésének lehetőségeiről, Magvető, Budapest 1978, 45-46. o.

Művei még itt vagy ott. — Egy részlet A világ új képe a művészetben és a tudományban című kötetéből (The New Landscape in Art and Science, 1956; magyarul: ford. Széphelyi F. György, Corvina, 1979).

Kepes hagyatéka 2011-ben a tervek szerint állandó helyet kap Egerben, a Líceumban.

Nemzetközi Kepes Társaság.

Kepes András rövid visszaemlékezése.

Valószínűleg ritkaság, hogy a fotográfiai származású mozgóképben vele egyenrangú állóképek egész sorozata rejtőzzön avagy teljesedjen ki. Ilyen film Yasujiro Ozu Ukigusa (Floating weeds — kb. Sodródó gyomok) című műve, melyet Kazuo Miyagawa fényképezett. Ozu saját korábbi, 1934-es alkotását rendezte meg újra 1959-ben, immár színesben.

0:10:43

Sokszoros mélységben tagolt, felejthetetlen fényforrásokkal és színkészlettel jelenetezett sötét kompozíciók. A képszervező örökségként kezelt japán architektúra, valamint a mindig mozdulatlan és következetesen alacsony kameraállás találkozása önértékű kiállítást érdemelne.

(more…)

Váli Dezső fényképei láthatók október 5-ig a Godot Galériában. Egyfelől egy festészet melléktermékei, de egyszersmind a fotó iránti, több — részben professzionális — hullámot látott mély érdeklődés eredményei. Párhuzamos képalkotás. Műtermi és lefelé látó utcai felvételek, valamint néhány tájkép alkotja a Baki Péter elvégezte válogatás gerincét, és ezek tényleg szépek fizikai valójukban, együtt. Az anyag F. napló címen albumban is megjelent.

Váli Dezső: Műteremablak elfedve — F/80/04 (1980)
nagyobb méret

Váli nem fotográfus, de egész eddigi életében fényképező alkalmatosságok voltak a kezeügyében; maga is épített hatalmas lemezes fényképezőgépet, volt duplakihúzatú Voigtländer-szerelme és saját profi fotó-laborja, még az új, digitális technikát is azonnal kezéhez idomította, nem törődve az “analóg tábor” gyakori megvető, fölényes mosolyával. Mondhatjuk: Válinak mindennapi kenyere (inkább vajaskiflije!) a fotografálás. [...] Valakinek minden fénykép érdekes. Beláthatatlan kincs születik nap mint nap a világban. Hívhatjuk persze szemétnek is. Világ szinte már nincs is, csak kép-milliárdok vannak. Mítoszok születnek, gyártjuk magánmítoszainkat milliószám. A kérdés inkább az: válogatunk-e, és ha igen, hogyan? [...] Válinak a képekhez fűzött kommentárjából – ha másból nem – kiderül, hogy mindennek, a legutolsó kis csipesznek is pontos, sokszor átgondolt helye van, a véletlen is csak alapos megfontolás eredményeképpen kaphat helyet ebben a rendszerben, kiváló példa rá a padlón eltűrt, mit eltűrt, a padlón akart szemét. Óhatatlanul felmerül a nézőben, milyen rend az, amiben nincs helye, vagy pontosan kijelölt helye van a véletlennek, urambocsá’ a rendetlenségnek. [...] Nem mehetünk el szó nélkül a szellőztetések alkalmával készült utcaképek mellett sem: a Havas járda, a műteremből, vagy a Kertépítés alattunk különös rajza a legszebb absztrakt hagyományokat juttatja eszünkbe.

— írja Szüts Miklós.

Rövidfilm a megnyitóról.

Furcsállom, ha valaki megengedheti magának, hogy 5-10 millió forintért építsen konyhát, mégsem látni műtárgyakat a lakásában, mert mint mondja, nincs rá pénze [...], sőt, a kortárs képzőművészeti piac fellendítésében éppen az egy-két művészetileg értékes művet vásárló családoknak lenne kulcsszerepe – ha Magyarországon kialakulna ennek a kultúrája. [...] De talán még fontosabb a fiatal alkotók segítése, hiszen akkor válik biztosan rossz befektetéssé egy műalkotás megvásárlása, ha a művész erőtartalékai végére érve felhagy az alkotómunkával.

— mutatott rá Barabás Lajos műgyűjtő, akinek gyűjteményéből október 8-án este 20 órakor Geometrián innen és túl címmel kiállítás nyílik a Godot Galériában. Részünkről Júlia Keresztútja és két fotóm is látható lesz a tárlaton.

további részletek a meghívón: nagyobb méret

A teljes névsor — ma élő magyar művészek, kevés kivétellel — a következő: Bada Dada Tibor, Baditz Gyula, Bak Imre, Baksai József, Botos Péter, Czigány Ákos, Csiky Tibor, Marian Drugda, Fajó János, Haász István, Hencze Tamás, Herendi Péter, Hetey Katalin, Jovanovics Tamás, Kludovácz András, Konok Tamás, Milorad Krstic, Marafkó Bence, Maurer Dóra, Menasági Péter, Molnár Vera, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Néma Júlia, Pataki Balázs, Marek Radke, Saxon Szász János.

Kapcsolódó olvasmány: Kortárs magángyűjtők 2008 (.pdf, 4,4 MB)

kiegészítés 2009 július 23
Egy kis sajtó itt, videó ott.

Markus Amm képzőművész nemcsak fotóval dolgozik, de amikor igen, akkor gyönyörű fotogramokat készít Moholy-Nagy hagyománya nyomán, melyek ugyanakkor a kubizmusra, a futurizmusra és ezek Malevics-féle szintézisére is visszautalnak. Ízelítő itt, ott és amott.

Markus Amm: Untitled (1999)

J. Bennett Fitts a lényegtelen dolgok eltűnésével foglalkozik, az ellentmondással, melynek helyet csinál a szépség. Fényképei még itt vagy ott.

J. Bennett Fitts: Yellow tree green fence
industrial landscape(ing)

Egyszerű s mindig enyhén megtévedő komponálás a melankólia ellenpontjaként Joelle Jensen családi enteriőrjein.

Az emlékezet terét azzal hangsúlyozom, hogy ablakokkal, függönyökkel, résekkel és keretekkel tükrözöm. A természetes és mesterséges megvilágítás keverése, az egyébként fehér terekbe szűrt különféle pasztellárnyékok az emlékezet tapasztalatával vonnak párhuzamot.

— írja.

Joelle Jensen: Untitled (glamour shot) (2006)
Untitled (domestic)

Nézegethető még itt, ott vagy amott.

Sichuan: különös fotóművészeti mementó Massimo Cristaldi portfoliójában a kínai földrengés eltűnt áldozatainak. És az eltűnt gyerekkor helyett az infantilis istenképnek.

Massimo Cristaldi: 02
Sichuan

Szép a Refinery Flock című sorozata is, melyben a télen olajfinomító-tornyok körül melegedő és “táncoló” madárrajokat fényképezte. Ld. még itt, beszélgetés róla ott. Blogja itt.

Szomszédság, zóna, terrénum: Molnár Vera térbeli metaforákkal világítja meg a sorozat poétikáját.

azt mondtam magamnak: “De hát ez már vallás! Egyetlen szent műalkotás, amelyhez egy hajszálat sem lehet hozzátenni vagy elvenni.” Ezért aztán körülnéztem ennek a szép képnek a szomszédságában, hogy nincs-e ott valami más is, ami szép. Egy gondolatot létrehozni. Miért csak egyet?! Variációkba fogtam. [...] Automatikusan jött a széria gondolata. Hogy nem csupán egyetlen műalkotás van, hanem zónák vannak, egyfajta “terrénum”, ahol a dolgok érdekessé válnak. És egyszercsak már nem az ismereteim szerint. [...] Sohasem gondolok egyetlen képre, ennek vége. Terrénumokat találok.

— Axel Rohlfs interjúja Molnár Verával (2007 október 12), in: Vera Molnar (katalógus), Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, Paksi Képtár, 2007-2008, 27. o.

A fénykép jellegzetesen sorozatműfaj: a magában álló, egyedi remekmű itt inkább kivételt jelent. Egyik alapvető megfogalmazása itt is Moholy-Nagytól ered. A sorozat mint egy zóna-szerűen, övezetekben körüljárt, újra meg újra megközelített, több szempontból megszólított, tiszteletben tartott egész “támogatója”.

Nincs váratlanabb, természetességében és organikus kötöttségében mégis egyszerűbb forma a fotográfiai szériánál. A fotográfia egyenesen ebben kulminál; a széria már nem “kép” [...], az egyes kép — mint olyan — a szériában [...] montázsrész lesz, támogatója egy egésznek, amely maga a szóban forgó dolog. Bizonyos cél szem előtt tartása mellett egyes részeinek ebben az összefüggéseiben a széria a legerősebb fegyver lehet, de a leggyöngédebb költészet is.

— Moholy-Nagy László: A fotográfia: napjaink objektív látási formája, in: A festéktől a fényig, Kriterion, Bukarest 1979, 116-117. o.