Sohasem gondolok egyetlen képre
Szomszédság, zóna, terrénum: Molnár Vera térbeli metaforákkal világítja meg a sorozat poétikáját.
azt mondtam magamnak: “De hát ez már vallás! Egyetlen szent műalkotás, amelyhez egy hajszálat sem lehet hozzátenni vagy elvenni.” Ezért aztán körülnéztem ennek a szép képnek a szomszédságában, hogy nincs-e ott valami más is, ami szép. Egy gondolatot létrehozni. Miért csak egyet?! Variációkba fogtam. [...] Automatikusan jött a széria gondolata. Hogy nem csupán egyetlen műalkotás van, hanem zónák vannak, egyfajta “terrénum”, ahol a dolgok érdekessé válnak. És egyszercsak már nem az ismereteim szerint. [...] Sohasem gondolok egyetlen képre, ennek vége. Terrénumokat találok.
— Axel Rohlfs interjúja Molnár Verával (2007 október 12), in: Vera Molnar (katalógus), Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, Paksi Képtár, 2007-2008, 27. o.
A fénykép jellegzetesen sorozatműfaj: a magában álló, egyedi remekmű itt inkább kivételt jelent. Egyik alapvető megfogalmazása itt is Moholy-Nagytól ered. A sorozat mint egy zóna-szerűen, övezetekben körüljárt, újra meg újra megközelített, több szempontból megszólított, tiszteletben tartott egész “támogatója”.
Nincs váratlanabb, természetességében és organikus kötöttségében mégis egyszerűbb forma a fotográfiai szériánál. A fotográfia egyenesen ebben kulminál; a széria már nem “kép” [...], az egyes kép — mint olyan — a szériában [...] montázsrész lesz, támogatója egy egésznek, amely maga a szóban forgó dolog. Bizonyos cél szem előtt tartása mellett egyes részeinek ebben az összefüggéseiben a széria a legerősebb fegyver lehet, de a leggyöngédebb költészet is.
— Moholy-Nagy László: A fotográfia: napjaink objektív látási formája, in: A festéktől a fényig, Kriterion, Bukarest 1979, 116-117. o.