ex Ponto

Két könyv, vagyis több, Andrea Onofritól itt és ott.

vö. Schrager, Zupcu, Barer, Bailey.

Andrea Onofri: Disegni di Carta 1

Homályos gyümölcsök Teresa Ollila portfoliójában. A gömb vagy a kör nemcsak az egység és teljesség, hanem a kapcsolat szimbóluma is — írja. “Ez a szimbólum az idő teljessége és az emberség fürkészése.”

Teresa Ollila: Red Apple
Organic

Ian Baguskas munkái közt Az amerikai táj keresése (Search For The American Landscape) sorozatok nyűgöznek le: finomság, mélység, melankólia valami furcsa, közegszerű szeretetben. Ld. még itt.

Garázsok: a szlovák Bronislav Kropilak portfoliójából ez a legszebb sorozat, centrális mélység és horizontális szín-fényrendszerek utópisztikus egységében. Szép a Hallok is. Művei itt is.

(És egy magyar vonatkozás: a Vonatok sorozatban egy MÁV szerelvényt is lekapott teljes hosszúságában.)

Bronislav Kropilak: Garages no.06 (2005)

Az újév elején körülnézve lehangolóan és tulajdonképpen meglepően érkezik a felismerés, hogy Magyarországon nem létezik fotóművészettel foglalkozó hírportál, sem weblog.

Csak a mienk.

Bár az ex Ponto a hiány igazi pótlására természetesen alkalmatlan, tartalmát e felismerés — és az eltelt több mint másfél év anyaggyűjtése — folytán a naplóformánál áttekinthetőbben is megpróbáltam összeszedni.

Ezért jött létre jobbra a fénykép című új menü, ahonnan a bejegyzésekben szereplő külföldi és magyar fotóművészek névsora szerint lehet tájékozódni. A gondolatok oldalra pedig a fényképről szóló általánosabb vagy épp alkalmi jegyzeteimet gyűjtöttem össze.

A névsorokban sok nagy név nem szerepel, és közülük több nem is fog…

Aki nem látja a lényeget, nem tud válogatni. A válogatás képességének és vele az értéktudatnak gyengülésére vezethető vissza a műalkotások megőrzés-technikáinak tökéletesedése és hellenisztikus burjánzása, ami a kulturális tér soha nem látott mértékű telítődésével jár együtt. [...] Ha elidegenedésünk következményeként már nem tudjuk, hová tartozunk, akkor azt sem tudhatjuk, hogy mi az, ami hozzánk tartozik. A mai műalkotások többségének nincsen sorsa, nincsen élettörténete, nincsen hatása. Történetük egybeesik archiválásuk aktusával [...].

— Dolinszky Miklós: Feltárás valós időben: Ezredvégi monológok (Tillmann J. A.: Merőleges elmozdulások [Utak a mai művészetben]; Levelek tengere [Avagy a távlat távolra váltása]), Pannonhalmi Szemle 2005 XIII/3, 131. ( 130-133.) o.

mottó: Thomas Bernhard
I. Perverzen torz világ
II. Két világban élünk
III. Világméretű elhülyülés halálos sebességgel

Az ex Ponto összegyűjtött bejegyzései fényképről – fényről, képről, művészetről –, melyek nem egy-egy alkotóról szólnak.

(more…)

Nincsenek nemzetközileg jegyzett [...] újítások, [...] nincsenek iskolák, a tradíciót elfelejtettük, a világ trendjeit nem követjük, vagy legfeljebb csak rosszul másoljuk, ahelyett, hogy magyarként újrateremtenénk azokat [...]. Ráadásul a szakma egy jó része súlyosan önhitt, nem látja gyengéinket, túlértékeli teljesítményünket, s ráadásul még a fogyasztók sem elég igényesek. [...] Magunknak kell tehát a problémáinkkal megbirkózni. Nekünk kell megteremteni a saját piacunkat, és megtanulni kiszolgálni azt.

A kortárs magyar fotóművészetre pontos párhuzamokkal illik Kovács Tibor bírálata a hazai gasztronómia állapotáról. Ez nem jelenti azt, hogy nem születnek nemzetközi összehasonlításban is maradandó értékek errefelé, ám azt igen, hogy elszigeteltek és szinte láthatatlanok. De csak szinte.

(more…)

nem találunk képeket…

Nem találnak meg minket. Nem keressük őket. Pedig ott vannak galériákban, múzeumokban és gyűjtőknél, szakvásárokon és árveréseken, igényes belterek és jó ízlésű magánszemélyek falain. Az alkotók keze alatt és fejében. Végül pedig az interneten, mely fogyatékos élményt ad róluk, mégis egyedülállóan közvetíti a tényt, hogy keletkeznek, fellelhetők és elérhetők.

A naplójelleggel szemlézett fényképek készítőinek jelenlegi névsora.
Személyes, folyamatosan bővülő, alakuló, jórészt kortárs fotográfiai kánon.

(more…)

Magyarországon a középformátumú digitális Rolleiflexnek a Sinar Hy6 alakváltozata kapható, melyet a PROIMAGE árusít. Egy jelenlegi ajánlat szerint a váz Sinarback 54M (22 megapixeles) digitális hátfallal 3 162 000 Ft (+ áfa). Ha jól értem, alapobjektív nélkül, ami ésszerű is, mert akinek van korábbi Rollei gépe, annak az objektívje használható hozzá.

Utoljára itt a Rolleiflexről:
2007 november 29 csütörtök Hy6, figyelem

Angus Boulton felkeresi, amit elhagytunk, mert elhagytuk magunkat, és lefényképezi. A 41 tornaterem sorozat egészen hihetetlen.

Angus Boulton: Wittstock III. 8.4.06
41 Gymnasia

Nem kell bizonygatnom, hogy nagyra értékelem a művészetben a drámai hangot: gyűjteményemben, a galériámban rendezett kiállításokon s választott kedvenceim listáján is nyoma van ennek. De mellette lelkesedni tudok a gondtalan, elegáns, mondén világot megidéző művekért is, nem úgy, mint a legtöbb kritikus, akik mindent felszínesnek és talminak kiáltanak ki, ami lebegő, virtuóz és könnyed életörömöt sugároz. Az elégedettséget sugárzó derű is lehet hiteles és mély, ne legyen minden eleve gyanús, ami kiegyensúlyozott és szép.

[...]

Engem a művészet szabadságra is tanított: nem kell engedélyt kérnem ahhoz, hogy elismerjem egy kép kvalitásait, mert első pillantásra megismerem. A napokban kezembe került a New York-i MOMA legújabb katalógusa, ahol a legnagyobbak, többek között Brassai, Cartier-Bresson és Man Ray művei között szerepel egy ismeretlen amatőr fotográfiája az 1930-as évekből. Ők nem félnek ettől a gesztustól.

— Kieselbach Tamás: Világszínvonalú-e a modern magyar festészet? Válasz Forgács Évának, Holmi 2006/2 (.pdf, 688 KB), 264., 265. o. (257-267. o.)

Előzmény: Forgács Éva: A modern magyar festészet új története (Modern magyar festészet 1892–1919, 1919–1964; szerkesztő és kiadó Kieselbach Tamás), Holmi 2005/6 (.pdf, 596 KB), 739-745. o.

A vita tárgyát képező album teljes egészében elérhető online.

izgalomba jött, gesztikulálni kezdett, és elmondta, hogy van egy ismerőse, aki szerint a mai művészet csupa fénykép. Hogy ma nincs is más, csak fotóművészet.

Mire föl én azt feleltem, hogy könnyen lehetséges, hogy még fotóművészet sincs. Mert a mai művészet inkább csak szabadidő-foglalkozás, unterhaltung, entertainment. A művészek nem is akarnak többet, mint szórakoztatni, azt a fölös időt kitölteni, ami a család és a munkahely, illetve a szex láza és a pénzkeresés hajszája közötti bamba ürességben keletkezett. Persze ez nem azt jelenti, hogy a művészek ne szeretnének múzeumokba kerülni a műveikkel. A hírnév nagyon fontos dolog ma is, valószínűleg fontosabb, mint régen. A múzeumok is fontosabbak, mint régen, már csak azért is, mert ma sokkal több embernek van ideje múzeumba járni. Ahogy mondtam: szabadidőfoglalkozás, entertainment. De ez még nem jelenti azt, hogy tényleg lenne művészet. Már úgy értem, a régi értelemben.

— Perneczky Géza: Kultúrforradalom, Holmi 2004/9 (.pdf, 704 KB), 1099. (1098-1104.) o.

A halál eszközei (itt is). Per Volquartz sorozata arról, milyen simulékonyan költözik belénk a pusztítás logikája, és mennyire keskeny a túlvilági fantasztikum határa. Művei még ott, riportfilm róla amott.

Per Volquartz: Missile #2
Instruments of death

Vö. Richard E. Loftis: In and Outs, mozgóképpé fűzve itt (.wmv, 6,8 MB).

Richard E. Loftis: Out Number 1
In and Outs

A képi világ, melyet Lambri elénk tár, leginkább olyan, mint amikor elmegyünk az utcán valaki mellett, aki akkora összpontosítással bámul fel az égbe, hogy nem állhatjuk meg, hogy magunk is felnézzünk abban a reményben, hogy megértjük, mit lát.

— olvasom Luisa Lambri fényképeiről, melyek legtöbbször nagyhírű építészek architektúráját ábrázolják szokatlan módon belülről és úgy, hogy a mellékelt tudás nélkül aligha ismernénk fel a helyszínt. Névtelenné tisztítja a nevezetest.

Luisa Lambri: Untitled (Barragán House #23) (2005)

[fényképei] inkább egyszerre mélyen személyesek és légiesek, semmint részvétlenek és konkrétak. Munkája továbbá olyan finomsággal és bensőségességgel átitatott, amely homlokegyenest ellentétes azzal a merő realizmussal, mellyel például Thomas Ruff vagy Candida Höfer műveiben találkozni.

— írják róla másutt (.pdf, 93 KB).

Lambrit már említettük egyszer. Lásd még itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten meg ott, majd pedig ismét itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten, no meg itt.

A kép kapcsán — Barragánról korábban:
2007 május 20 Visszavert szépség
2007 április 22 Innováció nem létezik

Elhallgatás, egybegyűjtés, sűrítés, egyediség. Getto Tamás nemcsak építész (és táncos és énekes), hanem díjnyertes fotós is.

A kommunikációval kapcsolatban éppen mostanság — mondhatnám ma — állt be óriási változás nálam az elmúlt évekhez képest. Kezdek szkeptikus lenni a beszéddel, a megnyilvánulásokkal kapcsolatban. Újabban leginkább hallgatni szeretnék.

[...]

A kor nem kedvez a kinyilatkoztatásoknak. A világot szintézisben látni, és ennek szellemében cselekedni és beszélni — mostanában megoldhatatlan feladatnak látszik. Nem látom már olyan koherensnek a világot, amiből csak olyan könnyedén kibeszél az ember… Azt gondolom, hogy az életenergiákkal is másképp kell bánni: érdemes szétszórás helyett átcsoportosítani azokat, és az akkumulálódásra is nagy hangsúlyt kell fektetni.

[...]

Szrogh György [...] embléma-elmélete [...]szerint az a jó ház, amit egy 5×5 centiméteres emblémába le lehet rajzolni, lehetőleg két vonallal. Az embléma sűrítésre tanít. A sűrítés addig tart, amíg még ki tudja fejezni mondanivalóját. Ha a mondanivaló már nem ismerhető fel, akkor az emblémát eldobhatjuk, mert túlsűrűsödött.

[...]

Az egyediség az, ha az ember elég pontosan le tudja utánozni önmagát.

— Csontos Györgyi: Pont (Fellegajtó nyitogató): Beszélgetés Getto Tamás Ybl-díjas építésszel, Echo 2007/5-6.