Visszavert szépség
Igaz, hogy a szépség nem volt valami nagy becsben a művészetben az elmúlt évtizedek alatt. Ám a reprezentáció problémájának és a “mindennapok” taglalásának mintegy két évtizede után azt látjuk, hogy a kortárs művészetben most egészen új módon tárgyalják a szépség, a fenséges és a képszerű lehetőségeit.
— mondja Jorma Puranen finn fotóművész. Ez Luis Barragán intésére emlékeztet a Pritzker Díj átvételekor 1980-ban.
Riasztó, hogy az építészetnek szentelt közlemények száműzték lapjaikról a Szépség, Ihlet, Varázslat, Bűvölet, Igézet szavakat, s ugyanígy olyan fogalmakat, mint Derű, Hallgatás, Meghittség és Ámulat.
De térjünk vissza Puranenhez:
A fotográfiának különösen azok az erőforrásai érdekelnek, amelyekkel az emlékezet és a történelem szintjeiről lehet beszélni.
Jorma Puranen:
Shadows, reflections and all that sort of thing #26 (2004)
Árnyékok, tükröződések és minden efféle című gyönyörű sorozatában régi arcképfestmények becsillanásait, visszaverődéseit, felületi egyenetlenségeit fényképezte.
Valamiféle sebezhetőség érzetét keltik a nézőben, mely a pillanat és az állandóság, a fényvillanás és az évszázados patina közötti feszültségekből ered. Ez a munka nem az eredeti és a másolat viszonyáról szólt, hanem a fotográfiai folyamatról mint olyanról, a látás összetett módjairól, a jelenlét lehetőségéről. [...] Jean-Luc Godard mondta, hogy “a fénykép nem a valóság tükröződése, hanem a tükröződés valósága”.