ex Ponto

Frederick Sommer: Arizona Landscape (1945)
Sommer fotográfiája ezenkívül itt, ott és amott.

Egy beszélgetésben Frederick Sommert idézi Emmet Gowin, aki szintén fényképezett láthatártalan tájakat:

Azt mondta [ti. Sommer], hogy nemrég, mielőtt a fotográfia színre lépett, a művészet hozzáadó folyamat volt. Aztán jött a fényképészet. Ennek előnye az lett, hogy kimentél és attól függött a sorsod, amit találtál. Ez nagyon más, mint részről részre felépíteni egy képet, összeállítani a kompozíciót. Egy fényképen minden számít. [...] A fotó úgy képes szintetizálni azt, ami a kamera előtt van, ahogyan mi magunk nem tudnánk. E szintézis szépsége az, hogy nem más, mint újbóli bevezetés a valóságba. [...] “Ami fontos”, mondta, “a megfeszített figyelem minősége, és az, hogy inkább elfogadásra használjuk, semmint tagadásra.”

[...]

Az ihlet megfoghatatlan, de — alkalmilag — igenis létezik.

[...]

A spiritualitás természetes válasz a természet teljességére, melynek részei vagyunk. Számomra ez egy átérzett viszony a természethez, ahol a nagy egész kis részeként ismerem fel magam. Egyik fiatalkori megérzésem ez volt: ne hozz tudatos döntéseket. Ha Isten akar téged, akkor tudja, hol vagy.

Emmet Gowin: Copper Ore Tailing, Globe, Arizona (1988)

Egy másikban pedig:

Lassan felismertem, hogy valóban mi magunk vagyunk a Föld gyermekei. [...] Ami engem olyannyira mozgat, az az, hogy szemtől szembe kerüljek magával a bizonysággal és felfedezzem, hogy a világ sokkal kifinomultabb, sokkal összetettebb, semmint valaha is álmodtam volna. [...] Biztos, hogy itt az áldás és a szépség ideje, és a világ mintha nem fogadná el.

Gowin művei itt, ott, amott, emitt, amott, amottan és emitten. További források itt, egy cikk ott.

vö. David Maisel; Kerekes Gábor: Over Roswell és Fly off.

Egy félig letűnt korszak irodalégköre váratlan többletdimenziót kap Bankó József etűdjében, mely a Kaposvári Egyetem fotószakos hallgatóinak Simplicity = Egyszerűség című helyspecifikus kiállításán tűnt fel a Kortárs Építészeti Központban, egy lebontásra ítélt irodaházban a Szervita tér 8. alatt.

(A nagyobbrészt installációs kiállításról, mely jóval üdítőbb volt, mint a “magas” installművészet átlaga, bőséges dokumentáció található itt. — A kaposvári fotószak blogja, Flickr képtára és tanári kara.)

A képsor kísérőszövege itt (.pdf, 56 KB), Bankó József egyéb fényképei ott.

Bankó József: Réteg, cím nélkül, #01
KÉK projekt (2008)
nagyobb méretben

Bankó József: Réteg, cím nélkül, #02
KÉK projekt (2008)
nagyobb méretben

(more…)

Gyarmathy Tihamér fotogramja

Ezeknél a műtárgyaknál különösen fontos, hogy tudjuk keletkezésük évszámát, nem csak azért, mert ebből megállapítható, hogy a fotogramot művészi szintre emelő művészek második hullámához tartozott Gyarmathy, hanem főképpen azért, mert ha magunk elé tudjuk idézni az ’50-es évek hazai művészetének alkotásait, rádöbbenhetünk ezen alkotások unikális voltára.

— olvasható Gyarmathy Tihamér 1950-60-as évekbeli fotogramjainak kiállítása elé, mely Kecskeméten, a Magyar Fotográfiai Múzeumban látható november 9-ig. Holott a tárlatrendezők egyik mű évszámát (anyagát, méretét stb.) sem írták ki annak ellenére, hogy némelyiken kivehető Gyarmathy kézírásos datálása. Maga az anyag gyönyörű, és valóban a magyar fotóművészet legjobb hagyományvonalát képviseli. Nagy kár, hogy nem jelent meg róla katalógus.

Gyarmathy Tihamér fotogramja

Az euklideszi geometrián alapuló reneszánsz perspektíva és a kanti szemléleti tér vizuális egyeduralmának megtörésén fáradozó festő Kállai bioromantika elméletére figyelve a “természet rejtett arcát” sem téveszti szem elől. Festészetének kétarcúsága tükrözi ezt a bipolaritást. Az atektonikus, szerves asszociációkat keltő formák nem pusztán a metafizikus szorongás pszichés lenyomatai, hanem a rácsszerkezetbe rendezett, magnetikus erőkkel átjárt spirituális tér ellenpontjai.
(Várkonyi György)

Gyarmathy művészete még itt, ott, amott, emitt, amott és amottan, meg itt.

Gyarmathy Tihamér fotogramja
A kiállításon függőlegesen szerepelt, de az aláírás elhelyezkedése (balra lent) erre a nézetre utal inkább.

Gyarmathy Tihamér fotogramja

Gyarmathy Tihamér fotogramja

Alig tudjuk elképzelni, hogy környezetünk színessége mennyire meglepő lenne nagyapáink szemében. A XIX. században a világ szürke volt: a falak, az újságok, a könyvek, ingek, szerszámok a fekete és a fehér között ingadoztak, amely szürkévé olvadt össze, mint a nyomtatott szöveg.

— Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája (Für eine Philosophie der Fotografie (European Photography), 1983), ford. Veress Panka és Sebesi István, Tartóshullám — Belvedere — ELTE BTK, Budapest, 1990, VIII. A fotográfia univerzuma

Mulatságos Flussernek ez a szakasza. Vajon nem inkább Gáspár Csaba Lászlónak van-e igaza, aki szerint “tapasztalati horizontunk [...] állandó szórt fényben mutatja a világot, mert az éjszaka sem egészen éjszaka, és a homály sem egészen homály”? Vagy Moholy-Nagynak, aki így írt:

korunk, különféle tények összjátéka folytán, szinte észrevétlenül tolódott a színtelenség és a szürke árnyalatok felé: a nagyvárosok szürkesége, a fekete-fehér újságok, a fotó és a film felé, egész mai életünk színeket megszüntető tempója felé. A folytonos rohanás, a gyors mozgás minden színt szürkébe olvaszt.

— Moholy-Nagy László: A tárgyias és a tárgy nélküli festészet, in: Festészet fényképészet film, ford. Mándy Stefánia, Corvina, 1987, 13. o. lábjegyzet

Vagy Kepesnek:

A vadul burjánzó, ember formálta környezet rohamosan összezsugorította az emberiség életterét; a levegő és a vizek elszennyeződtek, a fények elhomályosultak, és kifakultak még a színek is.

— Kepes György: A közösségi művészet felé, ford. Horváth Zsolt, in: A közösségi művészet felé: Tanulmányok a kortársi művészet és a modern világ együttműködésének lehetőségeiről, Magvető, Budapest 1978, 96. o.

vö.
2007 március 28 Színben gondolkodó
2007 március 12 Új szín?

A hallgatóknak azt próbálom hangsúlyozni, hogy a fényképészet hosszadalmas döntéshozási folyamat és nem egy egyszeri “döntő pillanatról” szól. [...] Legszívesebben olyasfajta témát fotózok, amely a használat és a történelem sokrétű mintázatát jeleníti meg. [...] Az az érzésem, hogy világérzékelésünk az információs technológia sebes fejlődésének a hatása alatt eltérít minket a történelemtől és a múlttól. Mintha gyorsuló autóból néznénk a valóságot: a felénk száguldó jövő közvetlennek és elevennek tűnik, míg a múlt, mely csak a tükörből szemlélhető, elmosódik és gyorsan elenyészik.

— beszélget Andrew Moore (itt is olvasható), aki az emberalakok képbe komponálásában Julius Shulmant tekinti példaképének. Nézegethető még itt, ott, amott, emitt, amottan és emitten.

Andrew Moore: Rotari’s Gallery, Peterhof
Russia 2000-2004

utószó 2009 július 23
Shulman július 15-én meghalt.

Építkezés: pőre funkció és pőre konstrukció, és a föld mindig. Ulrich Hensel itt, ott, amott, emitt, amottan vagy emitten.

Ulrich Hensel fényképe

Home (2007). Az otthon témáját kívül-belül körbejáró Ingrid Boberg talányos és játékos sorozata a fénykép grafikai lakberendezéséről. Művei még itt.

Ingrid Boberg: Number 24
Home (2007)

Új életre támasztott roncsolt gumikerekek Horacio Salinas embedded / series one sorozatának második felében. Az elsőben pedig régészeti lenyomat módjára aszfaltba préselődött tárgyak.

Kilapítva, lepréselve, aszfaltba döngölten, e tárgyak éjszaka felragyogtatják az utcát. Ez a város megtermékenyítője/trágyája.

— írja.

Horacio Salinas: Two Gastroliths
embedded / series one

A férfiklubok, hallok, szépségszalonok, nappalik és előcsarnokok, melyeket korábban fényképeztem, sokkal közhelyesebbek és hozzáférhetőbbek, mint a lőterek, osztálytermek, fürdők, katonai létesítmények és kiképző-helyiségek, amiket most fotografálok. [...] Kezdetben a talált és a kirakott, a képtelen és a halálosan komoly, az eleven és a tehetetlen közti határokat vizsgáltam [...].

— tekint vissza fényképeire Lynne Cohen.

Lynne Cohen: Police range (1990)
No Man’s Land

Majdnem minden, amivel foglalkoztam, beltéri volt, és az a kevés kültéri kép is belsőnek néz ki. Az ég falként működik, s mégis azt érezni, hogy nincs kijárat. De többnyire odabent fotózok. Ez sokkal kevesebb utószerkesztést igényel. Odakint csaknem lehetetlen a dolgok talált tárgy jellegével való ütközés nélkül komponálni, s én inkább tartózkodok az effajta beavatkozástól. Ám ha úgy gondol a munkámra – ahogyan gyakran én –, mint egyfajta installációs művészetre, akkor a belső és külső közti elválasztás már kevésbé éles.

[...]

A bútor elhelyezkedése alapján kristálytiszta, hogy ki az úr. Vonalat húz közéjük és közénk. De nemcsak a bútorok elrendezéséről van szó. A díványok és a székek embereknek látszanak, és sok minden más utal az emberi testre: bábuk, diagramok, körvonalak. Emellett gyakran ott van valami kísérteties emberi jelenlét, egy épp abbahagyott vagy majd kezdődő tevékenység jele.

[...]

Vonzódom a vizuális és eszmei ellentmondásokhoz és csalódásokhoz. Elbűvölnek azok a határok, amelyek inkább fogalmi, semmint valós jellegűek, a kétértelmű üzenetek, az értelmetlen dolgok, a hibás logika.

[...]

Valaki azt mondta a fotóimra, hogy “hasonmások egy virtuális múzeumból”. De amennyire hasonmások, ugyanannyira dokumentumok is. Mindkettők és egyik sem. [...] a fotográfiára váltással [a szobrászatról és a sokszorosított grafikáról] úgy gondoltam, olyan művészetet csinálhatnék, amelyben nincs benne a művész keze, olyan művészetet, amely mintha titokzatosan megjelent volna. [...] A felfoghatatlanságig jelentésgazdagnak találtam a mindennapi élet banalitását. Az emberi lak- és munkahelyek mulandóságainak mániákus rendjük vagy rendetlenségük van. Első felvételeimtől kezdve azt éreztem, hogy a világ nem lehet ilyen. Mintha tele lett volna kész műalkotásokkal. Mondhatni olybá tűnt, hogy readymade-eket fényképezek.

Lynne Cohen: Laboratory (2000)

Sokáig csak fekete-fehérben fotózott. Feleslegesnek tartotta a színt, mert a tapasztalat világos kulcsokat ad sok anyag és tárgy színéhez. De aztán:

A fekete-fehér mellett az indított színesben dolgozni, hogy érdekelni kezdett, ahogyan a színes film tévesen rögzíti a színeket. Miután megszabadultam a színhelyesség eszményétől, hozzáfogtam, hogy kiaknázzam, hogyan forgatja fel a színes film a világban levő dolgoknak tulajdonított lélektani jelentőséget. Most pedig különösen az izgat, hogy a színes képek mintha sokkal messzebbről mutatnák ugyanazt, pedig az objektív és a készülék ugyanaz. A szín távolító eszközként hat, s a képek mintha kilométeres messzeségből készültek volna. Nem tudom megmagyarázni.

Művei még itt, ott, amott, emitt, emitten, amottan vagy itt nézegethetők.

Relics és Focal points: az egyszerűség magasiskolája Brad Temkin, “az idő tolvaja” (Brendan Kennelly) fotográfiájában. Művei még itt, ott, amott és emitt. Beszélgetés vele itt (.mp4, 15,5 MB).

Brad Temkin: Untitled II (2006)
Focal points

Szétnyíló terek, megnyitott irányok és mégis zugokba visszahúzódó térségek Craig J Barber fényképein, melyek lyukkamerával (és platinum nagyítással) készülnek. Művei még itt, ott, amott és emitt.

Craig J Barber: Voices
Sites Unseen: Rural America

a fénykép, mint önálló művészeti nyelv ugyanolyan grafikai szabadsággal bír, mint a festészet.

— írja Orosz Márton Kepes György fényképei elé, melyek már csak pár napig láthatók a Vintage Galériában.

Kepes György: Torzulások / Deformations (1969)

Valóban különleges bátorság kell ahhoz, hogy ma szembenézzünk a megsemmisült táj furcsaságaival, a városok mind közönségesebb arcával, az ipari tájak mechanikus ritmusaival, amelyek annyira távol állnak szívverésünktől, vágyainktól és reményeinktől. Bátorság kell ahhoz is, hogy szembenézzünk a kozmológiai rendszerek hallatlan kitágulásával, az ultramikroszkopikustól a szuperasztronomikusig. De a legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy mindezt egésznek tekintsük.

— Kepes György: Bevezetés A vizuális művészet ma c. gyűjteményhez, ford. Szörényi Katalin, in: A közösségi művészet felé: Tanulmányok a kortársi művészet és a modern világ együttműködésének lehetőségeiről, Magvető, Budapest 1978, 45-46. o.

Művei még itt vagy ott. — Egy részlet A világ új képe a művészetben és a tudományban című kötetéből (The New Landscape in Art and Science, 1956; magyarul: ford. Széphelyi F. György, Corvina, 1979).

Kepes hagyatéka 2011-ben a tervek szerint állandó helyet kap Egerben, a Líceumban.

Nemzetközi Kepes Társaság.

Kepes András rövid visszaemlékezése.

Valószínűleg ritkaság, hogy a fotográfiai származású mozgóképben vele egyenrangú állóképek egész sorozata rejtőzzön avagy teljesedjen ki. Ilyen film Yasujiro Ozu Ukigusa (Floating weeds — kb. Sodródó gyomok) című műve, melyet Kazuo Miyagawa fényképezett. Ozu saját korábbi, 1934-es alkotását rendezte meg újra 1959-ben, immár színesben.

0:10:43

Sokszoros mélységben tagolt, felejthetetlen fényforrásokkal és színkészlettel jelenetezett sötét kompozíciók. A képszervező örökségként kezelt japán architektúra, valamint a mindig mozdulatlan és következetesen alacsony kameraállás találkozása önértékű kiállítást érdemelne.

(more…)

Váli Dezső fényképei láthatók október 5-ig a Godot Galériában. Egyfelől egy festészet melléktermékei, de egyszersmind a fotó iránti, több — részben professzionális — hullámot látott mély érdeklődés eredményei. Párhuzamos képalkotás. Műtermi és lefelé látó utcai felvételek, valamint néhány tájkép alkotja a Baki Péter elvégezte válogatás gerincét, és ezek tényleg szépek fizikai valójukban, együtt. Az anyag F. napló címen albumban is megjelent.

Váli Dezső: Műteremablak elfedve — F/80/04 (1980)
nagyobb méret

Váli nem fotográfus, de egész eddigi életében fényképező alkalmatosságok voltak a kezeügyében; maga is épített hatalmas lemezes fényképezőgépet, volt duplakihúzatú Voigtländer-szerelme és saját profi fotó-laborja, még az új, digitális technikát is azonnal kezéhez idomította, nem törődve az “analóg tábor” gyakori megvető, fölényes mosolyával. Mondhatjuk: Válinak mindennapi kenyere (inkább vajaskiflije!) a fotografálás. [...] Valakinek minden fénykép érdekes. Beláthatatlan kincs születik nap mint nap a világban. Hívhatjuk persze szemétnek is. Világ szinte már nincs is, csak kép-milliárdok vannak. Mítoszok születnek, gyártjuk magánmítoszainkat milliószám. A kérdés inkább az: válogatunk-e, és ha igen, hogyan? [...] Válinak a képekhez fűzött kommentárjából – ha másból nem – kiderül, hogy mindennek, a legutolsó kis csipesznek is pontos, sokszor átgondolt helye van, a véletlen is csak alapos megfontolás eredményeképpen kaphat helyet ebben a rendszerben, kiváló példa rá a padlón eltűrt, mit eltűrt, a padlón akart szemét. Óhatatlanul felmerül a nézőben, milyen rend az, amiben nincs helye, vagy pontosan kijelölt helye van a véletlennek, urambocsá’ a rendetlenségnek. [...] Nem mehetünk el szó nélkül a szellőztetések alkalmával készült utcaképek mellett sem: a Havas járda, a műteremből, vagy a Kertépítés alattunk különös rajza a legszebb absztrakt hagyományokat juttatja eszünkbe.

— írja Szüts Miklós.

Rövidfilm a megnyitóról.