ex Ponto

Így van ez a várossal [...], az egész nagyszerű és rendezett, de ha máshonnan nézzük, láthatjuk, hogy az egészet egy kemény, mindent szorosan a markában tartó rendszer alapozza meg. Az egyik oldal tehát a gyönyörű kinézet, a másik pedig, ami ezt fenntartja, nem attól szép, hogy szabad, nem attól, hogy sokan együtt hozzák létre, hanem attól, hogy a rendszer mindent kontrollál. Az ilyen kettősségek mindig lenyűgöznek.

— beszélget Laurie Anderson, aki tegnap és ma este koncertezett a műpalotában, és aki hatvan éves.

[A NASA-ban f]antasztikus volt, mert olyan emberek voltak, akikkel egyébként nem találkozik egy művész, robotikusok, nanotechnológusok, asztrofizikusok. Mind másként látták a világot, de sok szempontból hasonlóan, mint a művészek. A művésznek van egy ötlete, csinál belőle valamit, aztán felmerül a kérdés: elkészült? Mikor készült el? Mit jelent az, hogy készen van? Ezeket a kérdéseket állandóan fel kell tenni, és a tudósok nagyon hasonlóan dolgoznak. Meglepődtem, amikor azt mondták például, hogy éppen újra vizsgálják Einstein egyes tételeit, mert az egyenletek nem elég szépek. [...] A nyugati gondolkodás szimmetriára törekszik, az egyik oldal legyen olyan, mint a másik. De ha ilyesmit mutatsz egy japánnak, azt mondja, hogy ez unalmas, idióta, miért ugyanolyan a két fele, így nincs benne semmi energia.

[...]

Mostanság egyre jobban tűnik el a határ a tömegkultúra, az avantgárd meg a magas művészet között. Az a kultúra, amit korábban a művészet határozott meg, egyre inkább a média kultúrájává válik. Ráadásul nagyon sokan végeznek a művészeti egyetemeken, túl sok a művész, akik aztán a médiában helyezkednek el, így a művészeti gondolkodás egyre jobban bejut a reklámokba, egyre több reklám van, ami valódi műalkotás. Ez nagyon érdekes, szerintem a média ma sokkal jobban néz ki, mint korábban, mert egyre többen vannak benne, akik megtanultak művészként gondolkodni.

Új zenei anyagáról pedig:

A nagy multimédia-felhajtásnak nem látom értelmét. [...] Az volt a kihívás, hogy jó szöveget és jó zenét írjak. Na, az nehéz.

De most megint sikerült neki. Rajzai, melyeket az előtérben lehetett látni, egyáltalán nem. A szövegük legalább jó volt, amúgy LA módra.

Az egyik új dal, Art of Conversation, koncertfelvétele letölthető innen (.mov, 12,7 MB).

Holnaptól augusztus 20-ig láthatók LA médiaművei és videói a Jövő Háza Pixel Galériájában.

Egyébként pedig: legyen x = x.

Gyönyörű Éden utáni tájképek Hans Hansennél.

Hans Hansen: Carbon boom cycle #37, Wyoming (2005)

Továbbított üzenet. Herendi Péter fotókiállítása még 29-éig látható a Nessim Galériában. Különösen szépek a “félképek” és a Szekvenciák többsége. A negatív-pozitív kép közötti zóna és a szerkesztés-felbontás átmenete.

Herendi Péter: Félképek – Folyosók (1993)

Fang Er (ld. még itt vagy ott) aprólékos repülő konstrukciói Jaroslav Rössler szerkesztésmódjára mennek vissza, de emlékeztetnek Jan Dibbets munkáira vagy Ralf Peters dobozaira is.

Fang Er: Zoo Insects #2 (2006)

Megőrzött folyékonyság, tintanyomok WU Shao Ying fényképein, magukba isszák a tekintetet.

Wu Shao Ying fényképe

Egy bevetett földdarab nem bevetett földdarab, hanem sorjázott rend, a tavasz lehelete, a föld szőnyege.

— Klee, in Werner Haftmann: Paul Klee, Corvina, Budapest, 1988, 119. o. (idézi Varga Mátyás említett tanulmánya)

Franco Fontana színes tájképei;
és Robert Weingarten: Palouse Pattern #12, #14, #24.

Fontanáról még itt, ott, ott és emitt.

Franco Fontana: Imaginary Landscape, Italy (1998)

Robert Weingarten: Palouse Pattern #14 (2001)

Tervgondolatok — Gondolattervek. Rajzok, látványtervek, makettek és animációk, megvalósulás előtt álló épületek és pályázatokon szerepelt, nem kivitelezett elképzelések győri építészektől, akik a következők: H Építésziroda, Comfort Tervező Kft., Czita Építésziroda Kft. (azaz Tamásék), Dimenzió Tervező Kft., DPi design, Fényjel Stúdió Kft., Kvadra Építésziroda, RAS Építész Kft., rmi design, Tutiterv Kft.

Helyszín: Győr, Városi Művészeti Múzeum, Esterházy-palota, Pince Galéria (Király u. 17.), megtekinthető 2007. június 30-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Breuer Marcell: Dizájn* és építészet a Ludwigban, 2007. május 4 – szeptember 2.
(* A design szót egyetlen épeszű nyelv sem írja át a maga kiejtésére, ilyen rútul, szervilisen és ostobán, mint a magyar. Én sem teszem a továbbiakban, akármit ír a hatályos helyesírási szabályzat.)

És ha már a Ludwigban járunk, akkor ugyanott:
Koncepció: Fotográfia** – Párbeszédek és állásfoglalások. A fotográfia** hagyományos műfajaitól a szerzői fotográfiáig.** Válogatás a DZ BANK Művészeti Gyűjteményéből. 2007. április 27 – június 10.
(** A másik tehetetlen sznobizmus: inkább háromszor szóismétli a fülcsengésig azt, hogy “fotográfia”, nehogy a megfelelő magyar — mellesleg nagyon szép — fénykép(észet) szót kelljen használnia.)

Erre majd részletesebben is visszatérek, de a beharangozóban van egy érdekes passzus.

A dialógus mindig nyitottságot feltételez. A dialógus Istennel, a természetfelettivel hosszú időn át vezető témája volt a művészeteknek és még ma is az.

Elég különösen hat például ennek a kiállításon szereplő Gerhes-képnek az üres iróniája mellett.

Szintén a Ludwigban, mert nagy az Isten állatkertje:
Csi Peng: Fájdalompiac. Made in China — Made in Hungary cserebere. 2007. május 26 – június 3.

A Ludwig Múzeum látogatói egy valódi „kínai piacot” találnak a harmadik emeleten, 2007. május 26–június 3. között. Csi Peng fiatal kínai fotóművész [...] nyugati utazásai folyamán elszomorodott [...], hogy a kínai piacokat Európa-szerte elárasztotta a „gagyi”. Ezért elhatározta, hogy létrehoz egy kölcsönös csereberén alapuló piacot. Egy fotósorozatának, a Sprinting Forward-nak egyik lapjából kinyomtat 1150 példányt, kitűnő minőségű papírra, amit Pekingből Budapestre szállíttat. Az útvonal ugyanaz, amelyen mások a – Csi Peng számára fájdalmasan – silány árut szállítják.

A [...] sorszámmal ellátott, A/4-es színes lapokat (Made in China) aztán a látogató kicserélheti a magával hozott saját rajzra, fényképre vagy bármilyen kis tárgyra (Made in Hungary). Ily módon a kínai–magyar kereskedelem spirituális előrelépésének részesévé válhat bárki, aki részt vesz az akcióban.

“Fény nélkül nincs tér.”
[...]
Néha, amikor eltűnődünk és homályosan bámulunk a közvetlen látómezőnkbe tartozó evilági tárgyakon túli távolságba, úgy tűnik, mintha váratlanul mindent világosabban és teljesebben fognánk fel, mint valaha.

És mintha a távolság abba a közelségbe jönne, melyet a közeli tárgyak sosem érhetnek el. Pertti Kekarainen Hely (Tila) és Sűrűség (Density) sorozatai. Ld. még itt vagy ott. Másik cikk róla itt.

Pertti Kekarainen: TILA (Passage VI) (2007)

Emlékezet, mozgás, jelenlét. Civilizáció-semlegesítés. Három gyönyörű sorozat Kevin Haas-tól: Black Labels, Blank City, YYZ06: Toronto Portfolio.

Ezek a képek egyrészt a város reprezentációja és valós tartalma közötti viszonyra összpontosítanak: mit fogadtunk el és hol omlik le a külszín.

— írja Haas erről az utóbbi fényképsorról. Ld. még itt is.

Kevin Haas: YYZ06: Toronto Portfolio (2006) sorozatból

Vö. Michael Najjar netropolis sorozatával (vigyázat, idegesítő website) vagy Roelof P Van Wyk Az építészet közömbössége című fotóival.

Michael Najjar: netropolis tokyo
netropolis (2003-2005)

Roelof P Van Wyk:
The indifference of architecture: A parking garage

Sandra Kantanen nem törődik azzal, hogy a szépség esetleg helyvesztett, akár tiltott. Saját értékeket ápol, melyekhez hű: harmónia, igazság, egyensúly.

Kantanen tejfehér csendéletei: Variáció I, Variáció II, Variáció III, Variáció IV, Variáció V, Variáció VI, Fehér csendélet I, Fehér csendélet II.

Tónusban és motívumban Bohnchang Koo Edények a szívnek sorozatával, kompozícióban Schragerrel szomszédos.

Technikailag a festés és a nagyítás házasítására játszik:

Így további melléknév nélküli “képről” beszélhetek.

Sandra Kantanen: Variation I (2005)

Műveit ld. még itt, ott, amott és emitt.

Minél újabb egy kultúra, annál jobban fél az éj beálltától.

— Wolfgang Schivelbusch: “disenchanted night”

John Banasiak lényegi éjszakai fényképei Chicagóban és környékén készültek.

John Banasiak: Chicago, IL (1974)

Hasonló témában gyönyörű Darren Cerkownyk Abandonment Security, 2005 sorozata.

Darren Cerkownyk: Abandonment Security #2 (2005)

Van néhány szép éji fény Jimmy Fountain-nál is.

Igaz, hogy a szépség nem volt valami nagy becsben a művészetben az elmúlt évtizedek alatt. Ám a reprezentáció problémájának és a “mindennapok” taglalásának mintegy két évtizede után azt látjuk, hogy a kortárs művészetben most egészen új módon tárgyalják a szépség, a fenséges és a képszerű lehetőségeit.

— mondja Jorma Puranen finn fotóművész. Ez Luis Barragán intésére emlékeztet a Pritzker Díj átvételekor 1980-ban.

Riasztó, hogy az építészetnek szentelt közlemények száműzték lapjaikról a Szépség, Ihlet, Varázslat, Bűvölet, Igézet szavakat, s ugyanígy olyan fogalmakat, mint Derű, Hallgatás, Meghittség és Ámulat.

De térjünk vissza Puranenhez:

A fotográfiának különösen azok az erőforrásai érdekelnek, amelyekkel az emlékezet és a történelem szintjeiről lehet beszélni.

Jorma Puranen:
Shadows, reflections and all that sort of thing #26 (2004)

Árnyékok, tükröződések és minden efféle című gyönyörű sorozatában régi arcképfestmények becsillanásait, visszaverődéseit, felületi egyenetlenségeit fényképezte.

Valamiféle sebezhetőség érzetét keltik a nézőben, mely a pillanat és az állandóság, a fényvillanás és az évszázados patina közötti feszültségekből ered. Ez a munka nem az eredeti és a másolat viszonyáról szólt, hanem a fotográfiai folyamatról mint olyanról, a látás összetett módjairól, a jelenlét lehetőségéről. [...] Jean-Luc Godard mondta, hogy “a fénykép nem a valóság tükröződése, hanem a tükröződés valósága”.

Egy fotóművészeti weblog nemrég körkérdést intézett egy csomó fotóshoz a fenti kérdéssel: What makes a great photo?

Megdöbbentő a válaszok gondolati sivársága és lapossága, még egyébként jó fotósoké is, mint például Jeff Brouws, William Greiner, Chris Jordan, Alec Soth vagy Michael Wolf.

Michael Wesely: 27.3.1997–13.12.1998 Potsdamer Platz, Berlin
Potsdamer Platz (1997–1999)

A megkérdezettek közül egyedül Matt Niebuhr volt képes valami értelmeset írni, mégpedig a valóban kitűnő Michael Wesely 27.3.1997–13.12.1998 Potsdamer Platz, Berlin című fotóját idézve.

A példaként hozott fénykép (rendkívül hosszú expozícióval) a pillanatok olyan felgyülemlését tárja fel, mely összességében inkább az emlékezetre hasonlít. A Wesely által alkalmazott hosszú expozíciós technika (lásd portrésorozatát is) túlmegy a közvetlen vizuális részleten. Van benne valami disszonancia / dichotómia, amit kedvelek. Kedvelem a “nyugvóponttá” sűrített időtartamot — és a kiterjesztett pillanatot —, ahol a fénykép valami olyasmit tár fel, amit csak az emlékezet tart meg. E fotográfiák csodálatos kísérletet tesznek az “idő” és az “emlékezet” leképezésére.

Általában úgy érzem, hogy egy nagyszerű fényképnek képesnek kell lennie arra hívni nézőjét, hogy túllépjen a közvetlen képen — a közönségesen láthatón túli felé. [...]

Szeretem megpróbálni a szemeimmel hallani, mit mond a fotográfus.

Wesely letölthető katalógusai: Orinoco (.pdf, 254 KB) és New York Short Stories (.pdf, 1,1 MB).

Három nap múlva, pénteken délelőtt vetítettképes előadást tartok az Építész Mester Egylet Mesteriskoláján A végtelenségig nézni: Sűrű fényképészet címmel. Tamás hívott meg, és Getto Tamás lesz a moderátor.

A fő kérdés természetesen az, hogy milyen ismérvek alapján veszek fel alkotókat és fényképeket az anyagba. Elsőre könnyebb megmondani, mi alapján nem.

A válogatás elve nem technikai, nem művészettörténeti, nem fotótörténeti, nem elméleti, nem ismeretterjesztő. Nem is igazán tematikai, bár itt már van egy szűkítés: részben a merítés, részben a gondolatok érettsége nem tart ott, hogy emberábrázolás szerepelhessen. Erősebb szűrő, hogy nem jelenhetnek meg azok a rendkívül elterjedt fotográfiai megközelítések, amelyek a várost, a civilizáció központi jelképét antropológiai tünetként, a természetet dekorációként vagy kuriózumként, az embert pedig szociológiai vagy szociográfiai lényként kezelik; amelyek a képalkotás közegét a médiaprojekcióban, motivációját az önkifejezésben, lényegét a pillanatban vélik felfedezni; és amelyek művészetként adják el az alkalmazott mesterséget. Továbbá kizártak azok a felvételek, amelyek érzéketlenek vagy tudatlanok a kép architektúrájával és anyagiságával (részben ezt értem egyébként “sűrűségen”) kapcsolatban.

E kritikai szempontok ellenére az összeállított fényképanyag nem alkot — legalábbis az említett intézményes tudományágak terminológiájával — megnevezhető irányzatot. Alkotóik színképe pedig tágabb lesz az illendőnél, éppúgy lesz köztük csillagászati árfolyamú kanonikus kortárs és klasszikus, mint vasárnapi magánművész. Ám remélhetőleg így is kiviláglik majd az egészből a remekművek és gyönyörű látomások talán nem is annyira láthatatlan szálakkal összekapcsolódó, és kultúránkban mélyen alulképviselt, ennek ellenére folyamatosan gyarapodó vonulata.

Vezérfonalként így inkább egy művészi és ennélfogva önkényes ismérv szolgál. A címmel ugyanis André Kertész egy megjegyzésére utalok, aki 1912. június 24-én azt írta naplójában a kontaktkópiával készült fényképről, hogy “parányi kép, de éles”, melyet az ember “végtelenül sokáig képes bámulni”. Az expozíciót tehát a fényképpel töltött időtől az idővel telített fényképen át a fénnyel teljes képidőig terjedő spirituális természetű gondolati tér alkotja.

Ezt nevezhetnénk a fényképészet önálló terrénumának, különleges sajátságának.

Előadásom anyaga nem kis részben e blog tükre is lesz, melynek alig több mint egy éve alatt 139 bejegyzés született fénykép hívószó alatt, és ahol lényegében ugyanezen elvek szerint folyik a naplózó szemlézés.

(A Mesteriskoláról: élő weboldala nincs, egy régebbi itt látható. Info még itt. Ez egy semmilyen akkreditációval nem rendelkező, hallgatóitól és oktatóinak pénzt nem kérő és juttató, pályázatokból önfenntartó elitképzés, mely magas értékkel rendelkezik építész körökben.)

Douglas Dreaming — George Ciardi gyönyörű sorozata természetes, fényes, jelszerű; “szinte semmi”. Itt is. A korábban gyárban dolgozó alkotó művei továbbá itt és ott.

George Ciardi: Road in Snow
Douglas Dreaming

Kissé érzéki kompozícióba formázott iratkötegek Veronica Bailey Postscript és 2 Willow Road című sorozataiban: itt, ott és amott.

Veronica Bailey: Awakening kiss (2005)
Postscript

Persze részletesen indokolt, hogy kiknek a levelezése van ott és miért — egy-két magyar vonatkozás, Gundel vagy Goldfinger Ernő építész neve is szóba jön (PDF, 519 KB) —, de enélkül is elég szép az egész.

vö. Zupcu, Barer.