ex Ponto

Miután a Trió lezárult, holnap, pénteken este 18 órakor Hiány címmel csoportos kiállítás nyílik a Nessim Galériában, melyen öt fényképem szerepel.

Az általunk célba vett hiány-fogalom [...] valami pozitívra utal.
A kiállításon [...] a magyar fotográfia széles spektruma képviselteti magát az érett mesterektől kezdve a fiatal ígéretekig. Lesz itt cianotípia és hagyományos eljárás, elektrografikai munka és kísérleti eljárás is.

– írja a galéria bevezetője.

Teljes névsor: Barta Zsolt Péter, Czigány Ákos, Cseh Gabriella, Frankl Aliona, Herendi Péter, Kemenesi Zsuzsanna, Kerekes Gábor, Krulik Ábel, Ladislav Postupa, Minyó Szert, Robitz Anikó, Vékás Magdolna, Zina Mihailovna.

Látható július 30-ig, hétköznapokon 14:00–18:30 óra között.
1061 Budapest, Paulay Ede u. 10.

Ladislav Postupa: Karrier (1966)
A kiállítás rangidős darabja.

Götz Eszter Privát végtelen címmel szép értelmezést írt a kiállításunkról, mely még közel egy hónapig látható. Részlet:

Tapintásra kínált felületek sorát látjuk a Nessim Galéria kiállításán. [...] Robitz Anikó és Czigány Ákos fotóiban sok közös és sok különböző van. Közös a sorozat-alkotás vágya, az egy-egy témát körüljáró, aprólékos kutatói attitűdjük. Közös a látvány forrása: [...] több sorozaton is – Malevics fekete négyzete nosztalgikus idézetként lebeg a kép síkjában, miközben Czigánynál rávetül egy rácsos háló és az árnyéka, Robitznál az egész képfelületre kiterjed és racionalitását, végletes elvontságát dekoratív minták enyhítik.

Trió címmel fotókiállításunk nyílik Robitz Anikóval a Nessim Galériában egy hét múlva, május 11-én kedden 18 órakor.
Bevezetőt mond Somhegyi Zoltán művészettörténész.

Nyitva június 17-ig, keddtől péntekig 14:00–18:30 óráig.

A galéria oldalán olvasható előzetes:

Robitz Anikó és Czigány Ákos műveit most mutatja be először a Nessim Galéria.

Poétikájuk elsősorban abba az absztrakt fotóművészeti hagyományba ágyazódik, amelyet kiemelkedő magyar fotográfiai életművek gazdagítottak. Noha ez a tradíció többszörösen megszakadt, mégis bőséges erőtartalékokat hagyott ránk – más művészeti ágak rokon szellemiségű alkotóitól a minimalizmus változatain át a konkrét művészet fiatal hazai képviselőiig.

E tartalékok forrása a konkrét tapasztalat. Az érintkezés a kép genezise, minimális feltételei és architektúrája, valamint a fotó valósághoz kötött alapanyaga között. Ezt a helyszín jelentősége, a téma identitása, a képletek összetettsége, a felismerés vagy az új jelentések kiépítése szempontjából önálló utakon, ugyanakkor rokonítható megközelítésben dolgozza fel Robitz Anikó és Czigány Ákos.

A hármas ritmusokba rendezett páros válogatás tehát nemcsak két egyéni alkotói habitus azonosítását kívánja segíteni, hanem spontán, majd újragondolt kapcsolataikat is próbára bocsátja. Üzenhet-e valami fontosat a két fotóművész alkalmi Triója?

Hír másutt: Cseppek.hu, Port.hu, ikOn, Fotopost, Fotósoldalak.hu, Artportal, Fotoklikk, DesignTerminal.hu.

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap

Rövid ideig, május 5-ig még látható Torben Eskerod és Trine Søndergaard Belső ösvények című kiállítása a Nessim Galériában. Eskerod fotói egy római temető sírköveiről nagyítanak ki portrékat az elhunytakról. Az arc sokszoros áttételen keresztüli átlényegülése, gyász, névtelenedés és remény – megrendítő sorozat. Megismerhető itt vagy ott, avagy albumban.

Torben Eskerod: a Campo Verano sorozatból (2007)

Søndergaard kontemplatív fejábrázolásait korábban már méltattam, és itt látható monokróm portréinak ugyanez jár. Ld. portfolióban (.pdf, 547 KB) vagy albumban.

Trine Søndergaard: Monochrome portraits sorozatból (2009)

A fény dán hullámai című kiállítás-páros másik része, mely már lezárult a Budapest Galériában, szintén egy közös témát közelített meg két változatban: a tájat. Per Bak Jensen kedvéért ide is érdemes volt ellátogatni, majd pedig összességében értékelni a dán anyag igényességét.

Per Bak Jensen: Grass Field (2008)

Két cikk ugyanerről:
Fürth Eszter: Páros ellentétek
Jerovetz György: Táj, emlék, valóság

Még tavaly novemberből:

ahogy a hullámvezető szűkül, a fény komponensei bizonyos pontokon megállnak, mert egy adott hullámhosszú fénykomponens nem fér át a hullámhosszánál szűkebb helyen.
Mivel a fény egyes komponensei más hullámhosszúak, ez nem ugyanott történne meg, olyan hatást keltve, mintha a szerkezet a szivárványt ejtené csapdába.
[...]
A kutatónő [Vera Smolyaninova] munkatársaival 4,5 milliméter átmérőjű, enyhén domború lencsét használt, aminek az egyik felét 30 nanométer vastag aranyfilmmel vonták be. A lencsét aranyozott felével lehelyezték egy sima üveglapra, amit szintén aranyfilm borított.
[...]
Amikor egy több hullámhosszú fényből összeálló lézerrel bevilágítottak a résbe, a szerkezet belsejében előállt a csapdába esett szivárvány.
[...]
Hess el volt ragadtatva az amerikai kutatók sikerétől. Örült annak, hogy látta a gyakorlatban működni az elképzelését, és nagyon elegánsnak nevezte a lencsés megoldást.

Júlia művei is láthatók azon a csoportos kiállításon, amely Keramik-Cuvée címmel nyílt Gmunden “kerámiavárosban”, Ausztriában.

Nyitva május 2-ig. Szerdától vasárnapig 10–17 óra, minden hónap 1. szerdáján 10–21 óra között. K-Hof Galéria, Kammerhof Museen Gmunden.

(Ez a galéria ad régóta helyet azoknak a konkrét művészeti kiállításoknak, amelyeket a közelmúltig, 25 éven át Josef Linschinger szervezett. 2006-ban egy pazar konkrét fotográfiai anyagot láthattunk itt. Linschinger gyűjtéséből áll össze a budapesti Vasarely Múzeum KÉP / VERS, vizuális és konkrét költészet című jelenlegi időszaki tárlata. Mint az NKA legutóbbi fotóművészeti támogatásaiból kiderül, itt is készülődik egy konkrét fotográfia, fotogram kiállítás.)

Júlia művei a Keramik-Cuvée-n: fotogramok, porcelán reliefek, installációk és keresztút.

(more…)

Sok nagy fotóst lehetne a képei kapcsán szellemi elődökként említeni. Köztük leginkább Rodcsenko kegyetlen és tudatos képkompozícióinak letisztultsága és Moholy-Nagy lehengerlő, légies geometrizmusa jut eszembe.

– írja drMáriás Robitz Anikó fényképeiről a napokban az A.P.A.-ban zárult kiállítása kapcsán. A kései híradásra legyen mentség, hogy nemsokára újabb tárlata nyílik, de erről majd később.

A szellemi elődökhöz vehetjük a kortárs klasszikus Konok Tamást éppúgy, mint a Robitz kapcsán leggyakrabban emlegetett – idén száz éve született – Lucien Hervé alias Elkán Lászlót, aki 2007-ben halt meg. Ez egyszersmind Robitz első kiállításának éve. Az Örökmozgóban.

Lucien Hervé képein egyszerűen rend van ott, ahol bármi is lehetne. Amit látunk, nemcsak rendben van, hanem “a rendben” van. És amikor azt mondom, hogy “rend”, akkor nem valami halott és mozdulatlan struktúrára gondolok, hanem olyasmire, ami a szüntelenül mozgásban lévő anyagból születik.

(Varga Mátyás: Közös rend: Lucien Hervé kiállítása, in: Nyitott rítusok: Kortársunk-e a művészet?, Vigilia Kiadó, Bp. 2008, 184. o.)

Robitz pontosan ehhez az örökmozgó “anyaghoz” megy egy határozott lépéssel közelebb, mint Hervé.

Robitz Anikó fényképe (2009)

Továbbiak itt, ott, amott és emitt.

Valójában a modern művészet összes jellemzője kivétel nélkül a technológia világából származik.

Ez a szélsőséges tétel áll Jacques Ellul Remarks on Technology and Art (.pdf, 1,6 MB; Social Research, 46:4 [1979:Winter]) című cikkének középpontjában (831. o.). A megállapítás a művészet infantilizálódására utal, amennyiben

a kortárs művészet messze esik mindattól, amit évezredeken át művészetnek hívtunk. Távol a szépség vagy az értelem keresésétől, nem több, mint játék, és ebben a meghatározásban mindenki egyetért. Ez az új felfogás a technológia termése. A mai művészet két fő iránya egyfelől a technológia növekvő szerepének közvetlen reflexiója, másfelől pedig a technológiai gondolkodás szigorával szemben kirobbanó ellenkezés. (805. o.)

Ellul tehát olyan uralmat tulajdonít a technológiának, amely a játékos felszabadulás álruhájában dolgozik szabadságunk ellen.

Mármost a technológia egyik fő hatása az, hogy minden hagyományt megkérdőjelez. Felforgatja képeink, hagyományos építményeink, áthagyományozott tanaink világát. Ám az történt, hogy ez az elképesztő szabadság egy újfajta determinizmus részévé vált. (820. o.)

Megfoszt az üres, ráérő időtől, mely meditatív távolságot kínálna az eseményektől. A művészet tapasztalata szintén túl gyors. A kézenfekvő példa – már-már bűnbak – pedig természetesen a fotográfia, mely nem jöhet ki jól az effajta eszmefuttatásokból.

a közönségnek nincs szabadideje megismerkedni egy műalkotással, a közvetlen jelenséget keresi. [...] MacLuhan kimutatta, hogy a fotográfia nemcsak viszonyulásainkat, hanem belső párbeszédünket is megváltoztatja. (820. o.)

Elvégre a fénykép a közvetlen jelenség médiuma lenne. Ám a bírálat az ábrázolástól megszabadult művészetnek, így kétségkívül az absztrakt fotónak is szól. Mivel ugyanis a “közvetlen jelenség” a technológia, az absztrakt mű ezt ábrázolja. Nem a formáját (miként eleinte a gépeket), hanem annak elvontságát, a technológiai rendszer szerkezetét, formaelveit tükrözi.

Ebben az értelemben továbbra is betölti hagyományos szerepét, de csak azon az áron, hogy megtagadta emberi nagyságát és alkotóerejét. (832. o.)

A technológiának az a vonása, hogy célok nélküli eszköz (828. o.), a művészetben a kész, befejezett, tökéletes alkotás korábbi célképzete helyett a mű átmenetiségében és pillanatnyiságában jelentkezik. Befejezetlensége szükségszerű és elkerülhetetlen.

Természeténél fogva a modern művészet egymást feltételező befejezetlen munkák sorozata. Nincs többé, mint láttuk, egyetlen mű. Egyetlen alkotás sem törekszik elérni a befejezettet, az örökkévalót, a kiegyensúlyozottat, a tökéletest, mert egyetlen technológiai eszköz sem merül ki sohasem, soha nem egyéb, mint vázlat egy eljövendő még hatékonyabb valamihez, ugyanakkor pedig semmilyen technológia nem létezik önmagáért és saját belső értelmében: nincs értelme, csak minden más technológiai rendszer viszonylatában. (830–831. o.)

A fotográfia sorozatjellegében valóban tükröződik egyfajta befejezetlenség. Talán létezik kedvezőbb olvasata, mint Ellul esszéje. Nehéz egyetérteni vele, de érdemes odafigyelni. Több könyve és sok írása itt olvasható. Más témájú kötete, Iszlám és zsidó-kereszténység, 2007-ben jelent meg a Bencés Kiadónál.

Az üres lapok esztétikája címmel az [origo]-n megjelent Darwin papírjai vagy Darwin online munkacímű sorozatomból egy bő tucatnyi fotókompozíció. Jelenleg a portál nyitóoldaláról (legörgetve, balra) és a fotórovatból, közvetlenül pedig a galériaoldalon érhető el az anyag, illetve ide kattintva:

John van Wyhe (szerk.) engedélyével: The Complete Work of Charles Darwin Online.

Erre az online Darwin-archívumra, már nem emlékszem pontosan, de valószínűleg a teremtés kontra evolúció vita után érdeklődve bukkantam. Egy-két kötet reprodukcióját letöltve ismét rácsodálkoztam az elszíneződött, foltos, gyűrött régi papírlapok szépségére, különösen az üresen maradt oldalakon. De azután egyre inkább ezek létezése hökkentett meg. A szorgos archiválók ezeket is bescannelték, ami jelentős pluszmunka, hiszen némelyik kötetben százhoz közelít a számuk, de információt nem tartalmaznak. Ugyanakkor mégis az adott könyv részei, innen nézve tehát kétségkívül mégis indokolt a reprodukciójuk. A teljesség jegyében az információt hozzá nem adó, felesleges oldalakra is kiterjedő archivátori szigor pátosza, a hordozó a hordozott helyett, üresség a tartalom túloldalán, beletartozás és kívülség… mindez érdekesen találkozott a semmiből teremtés rejtvényével. A koncepció most már adta magát: kivenni a könyvek összes üres oldalát és összeállítani kötetenként egy kompozícióba. Egy-egy kötet üres tartományából – egy-egy összesítés egy lapon. Egy összképben.

Egyébként csak a munka előrehaladtával vált világossá, hogy 2009 éppen Darwin születésének 200., A fajok eredete megjelenésének pedig 150. évfordulója volt. Azóta 2010 lett.

A gondolati háttérről itt jegyzeteltem már egy keveset.

Mindenfajta emberi építmény közül az egyik leggyönyörűbb a világítótorony. Épület, mely csakis azért épült, hogy a hullámverésnek ellenállva hordozzon egy fényt, mely nem világít meg semmit, csak mint önmaga van. Egy ilyen világítorony üzenetét fejtegeti Varga Mátyás karácsony körül írott egyheti netnaplója, Jean-Pierre Abraham világítótoronyőr Armen című naplójának nyomdokain. Legyen újévi útjelzőnk.

dec. 21. Még van hó… – “‘Egyben biztos vagyok: ahhoz, hogy újra megtaláljuk azt a fényt, amit gyerekkorunkból ismerünk, minden nap azon kell lennünk, hogy a legnagyobb bizonytalanságban éljünk.’”

dec. 22. Armen, Armen… – “Tetszik nekem ez a fajta nagyon emberi láthatatlanság. Azon gondolkozom, hogy miből van, hogy mi köze ahhoz, amit jobb híján valóságnak nevezünk. Rejtőzködés-e, vagy úgy sincs más választás, mint hogy az ember nem áll fény elé?”

dec. 23. Minimum (ennyi) – “Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó. Aztán takarítanak, megfoghatatlan ünnepi készülődés vesz erőt rajtuk. ‘Már kétszer is jártam a konyhában – írja este –, hogy kávét igyak, és hogy megnézzem a kisuvickolt barométert. Ezek a fények elrejtenek valamit. És jól tudom, hogy a lámpám lángja árnyékok szorításából jön elő.’”

dec. 24. La tempesta di mare – “Pál meg – ha jól értem – azt mondja, hogy ha már nem vagy képes megállni, olyasmivel ‘dicsekedj’, ami mondjuk kínos: pl. dicsekedj azzal, hogy akiben hiszel, keresztre feszítettek”

dec. 25. És a tengeri szörnyek is előjönnek (kicsit) – “Az éjszakai imádság előtt narancs- és mandarinillata van a szerzeteseknek.”

dec. 26. Nem a turbános lány – és nem is Reverdy – “‘Képek egy ciszterci monostorról, amit talán soha nem fogok a valóságban látni. Éjszakákon át szálltam alá benne, és már annyira ott jártam, hogy hallottam lépteim zaját a kövezeten, fényről fényre jártam a kerengőben, az alacsony ablakú dormitóriumban, a templomban a vigília idején. Címe: A világ legnagyobb kalandja.’ [...] Lucien Hervé thoronet-i fotóalbumáról van szó, ami 1956-ban Le Corbusier előszavával jelent meg (a francia cím: La Plus Grande Aventure du monde. L‘architecture mystique de Cîteaux).”

dec. 27. Őrségváltás

őrségváltás

A Pannonhalmi Szemle idei utolsó (XVII/4) számában megjelent egy esszém Idő-idő: Tomatsu, Sugimoto, Shibata címmel (83–96. o.). Közelítés ez egy olyan fotográfiai kultúrához, amely ámulatot és ihletet kelt bennem; három kortárs képviselőjén keresztül a legnagyobbak közül. Tehát bölcsészeti írásba bújtatott személyes manifesztó.

Sugimotóról már többször jegyzeteltem itt, Shibatáról szintén, Tomatsuról majd nemsokára.

Az alábbi képre kattintva elolvasható a szöveg első oldala, ahol mindjárt egy mulatságos elírást is felfedezhet a nyájas olvasó. Az érdeklődő pedig itt szerezheti be a Pannonhalmi Szemlét.

kiegészítés január 28
Miklósvölgyi Zsolt “Ex oriente lux” címmel értő és elismerő jegyzetet írt az esszémről. Köszönet. Az egyetlen túlzás, hogy “a japán fotóesztétika általános ismérveit” próbálnám tisztázni – erre nem vállalkoztam.

Néma Júlia kerámia szobrokkal és fotogramokkal szerepel a B55 Kortárs Galéria Geomix tárlatának nemzetközi mezőnyében.

meghívó teljes egészében: katt!

Reliefjei és edényei láthatók a Gödöllői Iparművészeti Műhelyben. Ezt a kiállítást kortárs japán és magyar kerámiák, valamint magyar textilművek alkotják a 2009-es japán–magyar jubileumi év jegyében.

meghívó teljes egészében: katt!

Továbbá: egy hét múlva nyílik Fajó János Feketén fehéren című kiállítása a Klauzál 13ban. Bemutatják a művész írásainak gyűjteményes kötetét, melyről beszélgetést tartanak.

meghívó nagyobb méretben: katt!

Fontos még a Haász István + Kecskeméti Sándor = 125 című kiállítás a Mono Galériában.

meghívó nagyobb méretben: katt!

A fotó szempontjából érdekes hír, hogy a 2009-es fizikai Nobel-díj egyik felét Willard S. Boyle és George E. Smith (Bell Laboratories, Murray Hill, NJ, USA) kapta a képalkotó félvezető áramkör, vagyis a digitális képérzékelő egyik elterjedt típusa, a CCD kifejlesztéséért. Ez 1969-ben történt, tehát csak 40 évet váratott magára ez az elismerés. (Az alapjául szolgáló jelenség, a fotóelektromos hatás elmélete Einsteintől származik, aki ezért 1921-ben kapott Nobel-díjat.)

A megosztott díj másik fele szintén fénnyel kapcsolatos teljesítményért járt idén. Ezt Charles K. Kao kapta a fény optikai szálakban történő továbbítása terén elért úttörő eredményeiért. További részletek elsősorban itt.

Egyébként a természetes fényszenzor, azaz a szem különös példaszerepet kapott az evolúció vs. kreáció vitában.

Egyetlen esetben, a szem fejlődésével kapcsolatban helytálló csupán Dawkins érvelése: a „specializálódott komplexitás” egy oly végtelenül célszerű képződmény, mint a szemlencsével rendelkező szem – az ún. hólyagszem (Linsenauge) – esetében valóban létrejöhet aránylag kevés evolúciós lépésen keresztül. Mindez egyszerűen levezethető: amennyiben előfeltételezzük a fényérzékeny sejt meglétét, a későbbiekben a véletlen generálta átalakulás bármely elgondolható lépése (egymás mellé rendeződés, pálcikák vagy nyúlványok kialakulása, védőréteg megvastagodása stb.) a jobb látóképesség irányába tett, szelektív lépcsőfoknak tekinthető. Ez azonban az evolúciós példák között csupán a kivétel, mely erősíti a szabályt.

– Christian Kummer SJ: Evolúció és teremtés: Megjegyzések Darwin elméletének újkreacionista kritikájához (.pdf, 200 KB), ford. Viniczay Zsuzsanna, Mérleg 2006/3, 185–186. o. (176–190. o.), kiemelés tőlem

Ez viszont egy új fotósorozatomhoz kapcsolódik, melyből íme egy darab mutatóba.

30 üres oldal
Charles Darwin: The descent of man, and selection in relation to sex. New York: D. Appleton, 1871 (2 kötet)
című könyvéből (2009)

Randy West izgalmas és költői struktúrái közül a szétszedett és újraalkotott madárfészket emeljük ki; nem könnyű választani ebből a tiszta és érzékeny munkásságból. Betekintés Bird Rabbit Snake (2003) című albumába.

Randy West: bird rabbit snake #42 (2003)

Adam Magyar alias Magyar Ádám Berlinben él. “Nem tér, hanem a tapintható idő” jelenik meg urban flow sorozatában, melyet saját tervezésű, a célfotó-készülékekhez hasonló digitális kamerával alkotott hosszú expozícióval. Csak mozgó tárgyak felvételére alkalmas, ami áll, abból csíkok lesznek, és együtt nem létezők kerülnek egymás mellé a kitáguló eseményhorizontban. Fényképei még itt, ott vagy Kieselbach kikiáltási árakkal amott.

Adam Magyar: #54 (2006) Shanghai
felvett idő: 58 másodperc
urban flow
nagyobb méretben itt