ex Ponto

A Bartók Rádió három alkalommal ad felvételeket az augusztusban lezajlott IV. Arcus Temporum koncertjeiből.

szeptember 23. vasárnap 19:35–21:14 
(Pannonhalmi Bazilika, augusztus 25.)
Közreműködik: Ránki Dezső, Klukon Edit, Alekszej Lubimov – zongora, és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, vezényel: Keller András.
Silvestrov: a) Stille Musik (2002) (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András), b) Két párbeszéd utószóval (2001-2002) (Alekszej Ljubimov, kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)
Franz Schubert: a) f-moll fantázia D.940. (Ránki Dezső, Klukon Edit), b) V. szimfónia D.485. (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)

szeptember 26. szerda 19:35–20:25
(Pannonhalmi Bazilika, aug.24.)
Ránki Dezső és Klukon Edit négykezes hangversenye, km.: Kovács István – ének.
Schubert: B-dúr szonáta D.617. 23′
V. Silvestrov: Négy dal Ossip Mandelstam verseire, kb. 12′
Schubert: A-dúr rondó D.951. 15′

szeptember 27. csütörtök 19:35–20:49
(Pannonhalma, Boldogasszony kápolna, augusztus 25.)
Közreműködik: Környei Zsófia – hegedű, Fenyő László – Alekszej Lubimov – zongora és a Kijevi Kórus, karigazgató: Mikola Hobdich.
Valentin Silvestrov: Éjszakai dal (kórus, vez.: Mikola Hobdich), (Pannonhalma, Bazilika, augusztus 24. - részlet)
Franz Schubert: Esz-dúr notturno D.897. (Környei Zsófia, Alekszej Lubimov, Fenyő László)
Valentin Silvestrov: a) Elégia (Fenyő László), b) Szonáta no. 2. (Alekszej Lubimov)

Silvestrov visszatekintése egy beszélgetésben a pannonhalmi koncertekre:

Nézze, én nem vagyok templomjáró ember, de egyet kell értenem Florenszkijjel, aki szerint minden művészet a vallásból fakad. Első ízben láttam a saját szememmel egy működő monostor életét, elmesélték a bencés regula alapelveit, s ráébredtem, hogy eddig is sok olyan dolgot beleszőttem zenei elméletembe, amelyeket kézzelfoghatóan először itt tapasztaltam meg. Egyfelől itt látható, hogy a csendnek milyen óriási súlya, jelentősége van. Másfelől nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha az ember lemond a saját akaratáról, akkor hatalmas szabadságot tapasztalhat meg. [...] Én úgy tapasztalom, hogy ha ezen az úton haladok, az a saját zenémben szentséget szül.

[...]

a szerzők a módszerben óriási szabadságra tettek szert, a legképtelenebb zenei fordulatok is lehetővé váltak, ám ennek fejében lemondtak magáról a muzsikáról. Ma a zene birtokol minden technikai lehetőséget, hogy a hanggal bármit megcsinálhasson, s közben lassan elveszti önnön naivitását. [...] Ha a zenéből végleg kivész a dallamosság, az hasonló lenne, mintha az emberek csak mosolyognának egymásra, de nem tudnának beszélni.

[...]

A modern zene meghatározó szereplőinek gondolkodásmódja [...] erősen kötődik az expresszionizmushoz, az állandóan jelen lévő, megemelt feszültséghez, a katasztrófához, a pesszimizmushoz. Mintha a világrajövetellel az ember törvényszerűen a külső sötétségre vettetne, ahol sírás és fogaknak vacogása jutna osztályrészéül. [...] Teljesen idejétmúlt az a kórus, ami azt zengi, hogy az egész világ katasztrófa sújtotta hely, ráadásul nem lehet tudni, hogy ezzel az érzelmi hozzáállással vajon a zene leképezte-e a katasztrófát, vagy maga is részt vállalt annak megteremtésében!

[...]

Nincs már szükség a világ zörejeinek zenei leképezésére, mert azt eleve zeneként halljuk, emellett el kell hagyni a sötét látásmódot, küzdeni kell a hitért, a szépségért, a jó dolgokért.

– “Újra szólaljon meg az ember…!” Teimer Gábor pannonhalmi interjúja Valentin Silvestrovval, Magyar Narancs, 2007. szeptember 6.

Mutatis mutandis a fotográfiára is érvényes ez-az.

Tegnap este én is éltem a lehetőséggel, hogy életemben először és valószínűleg utoljára koncerten lássam-halljam a Rolling Stones-t, és persze nem bántam meg. A nagy öregek arcának mélységes kiéltségről tanúskodó barázdái és hamisítatlan kölyökszerűsége közötti ellentét éppoly bizarr volt, mint a kissé nyomasztó irodaház-díszlet és a zene karaktere közötti.

Szintén a Quarton olvasom, Keith Jarrett mennyire kiakadt a játéka közben fotózóktól. Igaza van. Milyen az, amikor a színpad felé gúvadva nem Jaggert és társait látja az ember, hanem fáradhatatlanul a levegőbe tartott digikamerák és fotósmobilok aprón, de annál idegesítőbben vibráló képernyőinek tömegét. A nyakba vett csápolólányok persze még többet takarnak, de ez része a koncerthangulatnak, míg az előbbi pótcselekvés egyáltalán nem. (Mint mindenki, én is fényképeztem már koncerten, de nem a magasba, hanem csak a szememhez emelt géppel.)

Jarrett őszi budapesti koncertjén ez remélhetőleg éppúgy nem lesz probléma, miként az ugyanott nemrég elhangzott Laurie Anderson-esten sem volt az.

„Az igazság egyszerre követel meg egy végtelen időt és egy olyat, amelyet megpecsételhet, vagyis egy bevégzett időt.”

Az augusztus 24-26-án megrendezésre kerülő Arcus Temporum IV. Pannonhalmi Művészeti Fesztivál mottója idén Lévinastól vétetett.

Eredeti elképzelésünkhöz hűen célunk továbbra is az, hogy olyan alkotókat és művészeket hívjunk meg monostorunkba, akik bár a kortárs kultúra élvonalába tartoznak, mégis kevéssé ismertek Magyarországon.

Idén is szeretnénk kifeszíteni azokat az „időíveket”, amelyek létrehozzák a „régi” és az „új” párbeszédét; és szeretnénk azt is, ha a fesztivál közönségében a zenei, színházi és képzőművészeti alkotások olyan egymást értelmező élménnyé állnának össze, amelynek sajátos közegét és atmoszféráját egy bencés monostor adja.

[...]

Idei programunk sok ponton és sokféle módon kapcsolódik az ’idő’ fogalmához és élményéhez.

— írja köszöntőjében a rendezvény igazgatója, Varga Mátyás OSB.

Részletes program, műsorismertetők, fotók és a korábbi évek archívuma az új honlapon. Letölthető dokumentumban itt (.pdf, 237 KB). Online jegyrendelés ugyanitt mától lehetséges, és rövidesen szálláshely-ajánlatot is közread a website.

A művészettel való találkozás sorsformáló erejével szinte lehetetlen szembesülni az erre kialakított helyeken, a koncerttermekben vagy a színházakban; Pannonhalma számomra az egyetlen hely, ahol ez az erő a maga természete szerint, szabadon végzi áldásos munkáját: sorsokat formál [...] – itt, a végtelenül provinciálisnak tűnő fővárostól 130 kilométerre [...].

— írta a HVG a tavalyi fesztiválról.

A főapátság pincészete emellett idén először jazzkoncert-sorozatot szervez Pannonhalmi Jazz Terasz címmel. Műsora letölthető innen (.pdf, 37 KB). A borászat remekmívű építészetével bővebben itt lehet megismerkedni.

Végül, ha már Pannonhalma, megemlítem, hogy a bencés rend John Pawson angol építészt kérte fel az apátsági gótikus bazilika régóta esedékes rekonstrukciójának megtervezésére. Tudomásom szerint már lezajlottak az első prezentációk, s most valahol a műemlékes egyeztetésnél tart a folyamat.

Kiegészítés (augusztus 6):
A Fidelio kedvcsináló cikke az Arcus Temporumhoz.

Így van ez a várossal [...], az egész nagyszerű és rendezett, de ha máshonnan nézzük, láthatjuk, hogy az egészet egy kemény, mindent szorosan a markában tartó rendszer alapozza meg. Az egyik oldal tehát a gyönyörű kinézet, a másik pedig, ami ezt fenntartja, nem attól szép, hogy szabad, nem attól, hogy sokan együtt hozzák létre, hanem attól, hogy a rendszer mindent kontrollál. Az ilyen kettősségek mindig lenyűgöznek.

— beszélget Laurie Anderson, aki tegnap és ma este koncertezett a műpalotában, és aki hatvan éves.

[A NASA-ban f]antasztikus volt, mert olyan emberek voltak, akikkel egyébként nem találkozik egy művész, robotikusok, nanotechnológusok, asztrofizikusok. Mind másként látták a világot, de sok szempontból hasonlóan, mint a művészek. A művésznek van egy ötlete, csinál belőle valamit, aztán felmerül a kérdés: elkészült? Mikor készült el? Mit jelent az, hogy készen van? Ezeket a kérdéseket állandóan fel kell tenni, és a tudósok nagyon hasonlóan dolgoznak. Meglepődtem, amikor azt mondták például, hogy éppen újra vizsgálják Einstein egyes tételeit, mert az egyenletek nem elég szépek. [...] A nyugati gondolkodás szimmetriára törekszik, az egyik oldal legyen olyan, mint a másik. De ha ilyesmit mutatsz egy japánnak, azt mondja, hogy ez unalmas, idióta, miért ugyanolyan a két fele, így nincs benne semmi energia.

[...]

Mostanság egyre jobban tűnik el a határ a tömegkultúra, az avantgárd meg a magas művészet között. Az a kultúra, amit korábban a művészet határozott meg, egyre inkább a média kultúrájává válik. Ráadásul nagyon sokan végeznek a művészeti egyetemeken, túl sok a művész, akik aztán a médiában helyezkednek el, így a művészeti gondolkodás egyre jobban bejut a reklámokba, egyre több reklám van, ami valódi műalkotás. Ez nagyon érdekes, szerintem a média ma sokkal jobban néz ki, mint korábban, mert egyre többen vannak benne, akik megtanultak művészként gondolkodni.

Új zenei anyagáról pedig:

A nagy multimédia-felhajtásnak nem látom értelmét. [...] Az volt a kihívás, hogy jó szöveget és jó zenét írjak. Na, az nehéz.

De most megint sikerült neki. Rajzai, melyeket az előtérben lehetett látni, egyáltalán nem. A szövegük legalább jó volt, amúgy LA módra.

Az egyik új dal, Art of Conversation, koncertfelvétele letölthető innen (.mov, 12,7 MB).

Holnaptól augusztus 20-ig láthatók LA médiaművei és videói a Jövő Háza Pixel Galériájában.

Egyébként pedig: legyen x = x.

Február 7-ig még látható Némáné Nagy Júlia festőművész Kilátás című kiállítása, melyet Béres Klára, a Béres Rt. kommunikációs igazgatója nyitott meg január 20-án Bicskén a Petőfi Művelődési Központban. A 60. születésnapi tárlat meghívóján ez az ars poetica olvasható:

Tájképek.

Akár belső tereket, akár a természetet, akár költői látomásokat idéznek, valamennyien szűkebb, belső hazámból érkeztek.

Kinézek az ablakon, olvasok, sétálok vagy emlékezem. Nem megyek a világ végére. Az erős körvonalak, az élénken szétfolyó és találkozó színterek, a vad ellentétek és a finom átmenetek természetesen együtt élnek számomra.

Helyben vannak, a helyükre kívánkoznak. Az ő helyük egyben az enyém.

És miközben öröm forrása volt ez az ünnep (Isten éltesse!), nem hagyható szó nélkül, hogy ez a hely azért ténylegesen szűkösebb a kelleténél. Ez a munkásság ugyanis, melyet bizonyos közelségből van szerencsém ismerni, a környező régió kisvárosain és nagyobb falvain kívül gyakorlatilag ismeretlen.

A megnyitón Tihanyi Gellért klarinétművész játszott. Az ő felkérésére született Faragó Béla Gregor Samsa vágyakozása című műve, mely Tihanyi Kurtág/Bartók/Faragó/Stravinsky/Reich című albumán kívül ezen a lemezen is megjelent, és valami hihetetlenül gyönyörű dolog.

Egy teli busz már éppen indulóban volt Manchesterből Stockportba, amikor a kalauznő megállapította, hogy eggyel több álló utas van rajta. Megkérdezte ezért:
— Ki volt az utolsó, aki felszállt a buszra?
Senki nem szólt egy szót sem. Miután kijelentette, hogy a busz addig nem indul el, míg a plusz utas le nem száll, a kalauznő elment és hozta a sofőrt, aki szintén megkérdezte:
— Nos hát, ki volt az utolsó, aki felszállt a buszra?
Ismét általános csend volt a válasz. Ezért mindketten elindultak, hogy keressenek egy felügyelőt. Az megkérdezte:
— Ki volt az utolsó, aki felszállt a buszra?
Senki nem szólt. Akkor bejelentette, hogy rendőrt hív. Míg a kalauznő, a sofőr és a felügyelő távol volt és rendőrt keresett, egy alacsony emberke jött oda a buszmegállóba és megkérdezte:
— Ez a stockporti busz?
Hallván, hogy ez, felszállt. Pár perc múlva amazok hárman visszatértek egy rendőr kíséretében. Ez megkérdezte:
— Mi itt a baj? Ki volt az utolsó, aki felszállt a buszra?
Az alacsony emberke azt mondta:
— Én.
A rendőr azt mondta:
— Rendben van, szálljon le.
A buszon levők valamennyien nevetésben törtek ki. A kalauznő, úgy gondolván, hogy rajta nevetnek, könnyekre fakadt és azt mondta, nem hajlandó megcsinálni a stockporti utat. A felügyelő erre odarendelt egy másik kalauznőt, hogy vegye át a helyét. Ez látva, hogy az alacsony emberke ott áll a buszmegállóban, megkérdezte:
— Maga mit csinál itt?
Ő azt felelte:
— Várom a stockporti buszt.
A kalauznő azt mondta:
— De hát ez a stockporti busz. Felszáll vagy nem?

— John Cage: Indeterminancia, ford. Erős László Antal

Herbie Hancock koncertje a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, dreamteam társaságban, egy harmincéves emlékkel. Hála érte.

Egy darabot bevezetve elmondta, hogyan halt meg néhány éve kilencven esztendős apja. Előző nap még játszott, aztán hazament az öregotthonba és lefeküdt aludni. “Nice” — fűzte hozzá H. H.

A színpad és egyáltalán a sziget állapota ugyanakkor kissé rejtélyesnek tűnik, de ez egy másik történet. (Nyilván bekötött szemmel hozták be Herbie-t, hogy legyen gusztusa fellépni, vagy esetleg épp azért tetszett neki itt, mert ő egy ilyen sokat látott jazz arc.) Talán az lehet az oka, hogy magyarországon van és nem máshol, mert máshol nem így nézne ki, és ezzel vége is a kérdőjeleknek.

Egy japán ürge fogott egy fotót a Mona Lisáról, melynek alapján rekonstruálta a boldogtalan utóéletű hölgy fizikumát, főleg a hangszálait, és előállította a beszédhangját (meg persze Leonardóét is, ha már). A demo felvételen így szól Gioconda:

A nevem Mona Lisa. Valódi azonosságomat titok fedi. Egyesek szerint magdalai Mária, Giacondo felesége, Isabela d’Este vagy Leonardo da Vinci anyja vagyok. Ismét mások azt mondják, hogy maga Leonardo lennék. Amiben mindenki egyetért, az az, hogy én vagyok a világ legimádottabb asszonya, a titokteli mosolyú.

Fűszerek:
1. Tudósunk törvényszéki szakértőként dolgozik, úgyhogy Japánba utazva ne kövessünk el bűnt, mert a kezei közé kerülve bármi megtörténhet.
2. Tudósunk pár éve Ig Nobel-díjat kapott a kutya—ember fordítógép elkészítéséért.
3. Az egész a davincsikód című film kinti bemutatóját megelőző reklámkampány része.

A nap tippje a Creole.euról: digital acoustic cartography

Daniel Rothaug díjnyertes interaktív kísérlete hangeseményeket térképez át vizuális nyelvre, mely végül háromdimenziós relief-eket eredményez. Folyamatában itt látható (QuickTime, 11,9 MB), német nyelvű dokumentáció pedig itt (PDF, 4,9 MB).

Egymás után néznek vissza, meg mindenfele, a régi natív alter arcok. Van-e történetük, ki tudja.

Mit csinálnak mostanában. Semmit, bármit, ilyesmit:

olyan életet élhetek a mai napig, amelyben nem kell kompromisszumokat kötnöm, stresszelnem, idegeskednem. Nem kell látszatmunkát végeznem, rettegnem a főnökömtől, reggel nyolcra bejárni.
— Bárdos Deák Ági (Kontroll Csoport, Ági és a fiúk)

Soha nem dolgozom, mindig azt csinálom, amihez kedvem van.
— Müller Péter Sziámi (URH, Kontroll Csoport, Sziámi)

szinte minden időm szabad, hiszen azt csinálom, amit szeretek: imádkozom, prédikálok, dalokat szerzek, és vannak cégeim.
— Pajor Tamás (Neurotic)

Én olyasmit szeretek csinálni, ami senkinek nem kell.
— Wahorn András (A. E. Bizottság)

Mi lett abból, ami volt:

a közösség — tehát nem közönség — olyan figyelemmel és bizalommal volt az iránt, amit csináltunk, hogy egy pillanatra sem merült fel bennünk az, hogy elszálljunk magunktól, vagy hogy becsapjuk őket. [...] sokkoló volt látni, hogy amíg én “gyanútlanul” pusztítottam magam, mi lett egyesekből, akik annak idején a Kontroll rajongói voltak. Milyen hatalmi pozíciókba kerültek, hogyan feledkeztek meg egykori elveikről, radikális nézeteikről.
— Bárdos

A megtérésem oka pedig az volt, hogy elviselhetetlenül szenvedtem a bűneim miatt, és nem akartam elkárhozni.
— Pajor

nyilván a bizottságos idők voltak életem legszebb évei. Milyen érdekes, és milyen szomorú, hogy azok az emberek, akik azóta csak okosabbak, erősebbek, ügyesebbek lettek, sokkal kevésbé érdekesek már!
— Wahorn

Van-e még valami:

ezt az egészet a kezdetektől fogva — talán már akkor is, amikor az első fellépésünkön, egy házibulin le kellett oltani a villanyokat, mert csak sötétben, a fal felé fordulva mertem énekelni — valahogy úgy fogtam fel, hogy “eleve elrendeltetett”.
— Bárdos

Amit te csinálsz, az mi?
Ima.
— Müller

azzal, hogy az ember felismeri, hogy nagyon materialista, egyben el is indulhat azon az úton, hogy felülbírálja magában ezt az egyébként szintén hiten álló világnézetet.
— Pajor

a festmény elsősorban nem egy kép. [...] A vásznon a festéket felvivő energia is ott marad, és ez az energia az, ami igazából megfoghat bennünket, ha szeretjük a művészetet.
— Wahorn

Szeressük (felsz. mód).
Ja, és szeretem a húsz-huszonöt éves zenéiteket is.
(Menyhárt Jenő nem mesél mostanában?)

attól még, hogy szeretem kisminkelni magam, meg szakadt ruhákban járok, még lehetek hívő.

— beszélgetés Rúzsa Magdolnával.