ex Ponto

Schilling Árpád monológjából.

A magyar társadalomról általában elmondható, hogy nem túlzottan kommunikatív. Ebből adódóan nem is alakult ki nálunk az értelmes vita kultúrája. Nálunk, ha nem tetszik valami, inkább üt az ember vagy magában morog, beszélgetni, következtetni s azután cselekedni csak kevesek képesek.

[...]

A szülő egész életében arra vár, hogy a gyereke megköszönje, hogy megcsinálták, és fordítva. Mindenki várja, hogy történjen valami.

[...]

Ezt az életjátékot úgy játsszák, hogy a születésünk után nem az a cél, mennyit tudunk még megtanulni, hanem hogy minél kevesebbet felejtsünk el abból, amit már tudunk. [...] Az a pillanat lehet érdekes, amikor ráébredünk arra, hogy a saját életünk iránt csakis mi magunk vállalhatjuk a felelősséget. Ebben a paternalista társadalomban ez meglehetősen későn következik be.

Addig meg úgy néz ki a képlet, hogy majd apu megmondja, és amikor apu megmondja, akkor majd jól gyűlölni fogom aput, de amikor meg nem mondja, akkor meg ott állok, és nem tudom, hogy mi van.

[...]

mindez természetesen közhely. De az is lehet, hogy most ennek van szezonja. Újra ki kell mondani alapigazságokat, mert bár azt hisszük, ismerjük, nem éljük meg őket.

vö.
2007 január 9 Áttetsző emberanyag

Kommersz belterek.
Magányos éjszakák.
Gyűrött papír.
Ofer Wolberger sorozatai és tűnődése Candida Höferről.

Ofer Wolberger: Lonely nights sorozatból

Drapéria. Marisa Aragona megrázó sorozata.

Marisa Aragona: The drapery series sorozatból

kiegészítés – beszélgetés Aragonával itt.

A Bartók Rádió három alkalommal ad felvételeket az augusztusban lezajlott IV. Arcus Temporum koncertjeiből.

szeptember 23. vasárnap 19:35–21:14 
(Pannonhalmi Bazilika, augusztus 25.)
Közreműködik: Ránki Dezső, Klukon Edit, Alekszej Lubimov – zongora, és a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, vezényel: Keller András.
Silvestrov: a) Stille Musik (2002) (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András), b) Két párbeszéd utószóval (2001-2002) (Alekszej Ljubimov, kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)
Franz Schubert: a) f-moll fantázia D.940. (Ránki Dezső, Klukon Edit), b) V. szimfónia D.485. (kamaraszimfonikusok, vez.: Keller András)

szeptember 26. szerda 19:35–20:25
(Pannonhalmi Bazilika, aug.24.)
Ránki Dezső és Klukon Edit négykezes hangversenye, km.: Kovács István – ének.
Schubert: B-dúr szonáta D.617. 23′
V. Silvestrov: Négy dal Ossip Mandelstam verseire, kb. 12′
Schubert: A-dúr rondó D.951. 15′

szeptember 27. csütörtök 19:35–20:49
(Pannonhalma, Boldogasszony kápolna, augusztus 25.)
Közreműködik: Környei Zsófia – hegedű, Fenyő László – Alekszej Lubimov – zongora és a Kijevi Kórus, karigazgató: Mikola Hobdich.
Valentin Silvestrov: Éjszakai dal (kórus, vez.: Mikola Hobdich), (Pannonhalma, Bazilika, augusztus 24. - részlet)
Franz Schubert: Esz-dúr notturno D.897. (Környei Zsófia, Alekszej Lubimov, Fenyő László)
Valentin Silvestrov: a) Elégia (Fenyő László), b) Szonáta no. 2. (Alekszej Lubimov)

Silvestrov visszatekintése egy beszélgetésben a pannonhalmi koncertekre:

Nézze, én nem vagyok templomjáró ember, de egyet kell értenem Florenszkijjel, aki szerint minden művészet a vallásból fakad. Első ízben láttam a saját szememmel egy működő monostor életét, elmesélték a bencés regula alapelveit, s ráébredtem, hogy eddig is sok olyan dolgot beleszőttem zenei elméletembe, amelyeket kézzelfoghatóan először itt tapasztaltam meg. Egyfelől itt látható, hogy a csendnek milyen óriási súlya, jelentősége van. Másfelől nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ha az ember lemond a saját akaratáról, akkor hatalmas szabadságot tapasztalhat meg. [...] Én úgy tapasztalom, hogy ha ezen az úton haladok, az a saját zenémben szentséget szül.

[...]

a szerzők a módszerben óriási szabadságra tettek szert, a legképtelenebb zenei fordulatok is lehetővé váltak, ám ennek fejében lemondtak magáról a muzsikáról. Ma a zene birtokol minden technikai lehetőséget, hogy a hanggal bármit megcsinálhasson, s közben lassan elveszti önnön naivitását. [...] Ha a zenéből végleg kivész a dallamosság, az hasonló lenne, mintha az emberek csak mosolyognának egymásra, de nem tudnának beszélni.

[...]

A modern zene meghatározó szereplőinek gondolkodásmódja [...] erősen kötődik az expresszionizmushoz, az állandóan jelen lévő, megemelt feszültséghez, a katasztrófához, a pesszimizmushoz. Mintha a világrajövetellel az ember törvényszerűen a külső sötétségre vettetne, ahol sírás és fogaknak vacogása jutna osztályrészéül. [...] Teljesen idejétmúlt az a kórus, ami azt zengi, hogy az egész világ katasztrófa sújtotta hely, ráadásul nem lehet tudni, hogy ezzel az érzelmi hozzáállással vajon a zene leképezte-e a katasztrófát, vagy maga is részt vállalt annak megteremtésében!

[...]

Nincs már szükség a világ zörejeinek zenei leképezésére, mert azt eleve zeneként halljuk, emellett el kell hagyni a sötét látásmódot, küzdeni kell a hitért, a szépségért, a jó dolgokért.

– “Újra szólaljon meg az ember…!” Teimer Gábor pannonhalmi interjúja Valentin Silvestrovval, Magyar Narancs, 2007. szeptember 6.

Mutatis mutandis a fotográfiára is érvényes ez-az.

Ghislain Lafont Milyennek képzeljük el a katolikus egyházat? címmel a Bencés Kiadónál frissen megjelent könyvének a borítóján ez a fényképem látható:

Korszak (2003)
nagyobb méretben

Október hatodikán 15 órakor Vakablak címmel fotókiállításom nyílik Dobogókőn, a Manrézában.

meghívó nagyobb méretben

Az anyag a weboldalamon látható The nature of inspiration (Az ihlet természete) sorozatból, valamint két ott még nem látható új szériából fog állni. Ezek egyike az ország egyik legnagyszerűbb épületében, a másik pedig az egyik leggyönyörűbb térben készült, ahol valaha jártam. Többé azonban már soha: a minap lerombolta a barbarizmus.

Surányi Mihály, a Nessim Galéria vezetője elfogadta kérésemet, hogy megnyitó beszédet mondjon a kiállításon.

(more…)

Horizont helyett horizontális. Távoli látóhatár helyett közeli folytonosság. Szétnézés, mely természetesen összeszed.

Jon Scott Anderson: Temple moss (2004)
– Land / Moss

Jon Scott Anderson ezt írja képeiről:

Fényképészeti helyretételeim: egyfajta hegy-és-víz festészet, mely ahhoz a buddhista és taoista érzethez igazodik, hogy a szent átjárja a természetet.

Nem eszményített képek képviselte természet ez; itt a természet dinamikus létrehozó és átalakító erőiből formálódik a kép. Annak képe, hogyan tapasztalunk meg egy helyet – ahol a közel és a távol és az üres és a teli egyazon elbeszélő tér részévé válik. [...]

A képelemek kezelése azt visszhangozza, ahogyan a japán kavicskert szerveződik egy lehatárolt keretben, ahova látszólag úgy telepítenek sziklákat és növényeket, mintha a természetben találkoznánk velük. Összetevőik elhelyezkedése azonban az erők régóta tanulmányozott és elraktározott esztétikai elveihez igazodik, hogy élményszerűen közvetítsék a természethez fűződő mély kapcsolatokat.

Stuart Allen izzólámpái. Tegyük Amanda Means mellé.

Stuart Allen: Light Bulb No. 8 (2002)

A Fuji fotópályázattal ünnepli és hirdeti a Fujichrome Velvia 50 diafilm újbóli gyártását és forgalmazását. Welcome back. Remélem, hogy az új eresztés minősége a klasszikushoz fogható lesz.

előzmény:
2006 november 17 Meg és vissza

A fotótechnikai anakronizmusok majdnem mindig üdítőek, de az azért mégiscsak bizarr, hogy a Kenko most bocsát ki 3 (!) új kisfilmes fényképezőgépet.

effajta anakronizmusokról korábban:
2006 június 19 Képpont-visszaszámlálás
2006 október 16 Régiek? Modernek?

Mint Harold Bloom kérdezi a Szorongás a befolyástól-ban, “melyik erős alkotó vágyik arra a felismerésre, hogy nem sikerült megteremtenie magát?” (15)

Bloom kérdését elhárítják, ha ugyan meg nem válaszolják, T. S. Eliot egyenes kijelentései: “Az éretlen költők utánoznak; az érettek lopnak; a rossz költők elcsúfítják, amit elvesznek, míg a jók valami jobbat csinálnak belőle, vagy legalább valami különbözőt.” (16) Eliot állásfoglalása — mely alapján [Robert] Frank-et érett és jó költőnek mondhatjuk —, közelebb áll a művészi gyakorlat napi örömeihez és veszélyeihez, mint látszólag Bloom-é, mert nem zárja ki az öröm lehetőségét — akár a tettenérés miatti félelemtől mentes lopás apró izgalmát, akár a szolgálatig elmenő szeretet mélyebb gyarapodását, vagy a korábbi tekintélytől olyannyira szabad tárgy megalkotásának mélységes gyönyörűségét, hogy újnak lehet nevezni.

15. Harold Bloom, The Anxiety of Influence (New York, Oxford University Press, 1979), 5. o.

16. T. S. Eliot, “Philip Massinger,” in Frank Kermode, ed., Selected Prose of T. S. Eliot (New York, Harcourt Brace Jovanovich, 1975), 153. o.

— Tod Papageorge: Walker Evans and Robert Frank: An Essay on Influence (pdf, 100 KB), 6-7. o.

(Papageorge-ra egyébként nemsokára visszatérünk.)

Értékvesztéses időket élünk, melyekre árnyékot vet a módszer kultusza; birkamód tűrjük, hogy elbátortalanítson a valóság tudományos, ideológiai megközelítése, és elvből bizalmatlanok vagyunk a fantáziával, az egyéni eredetiséggel, röviden: a személyiséggel szemben. Ezért nehezedik a fesztiválokra is egyre gyakrabban egyoldalú ideológiai nyomás, ezért képviselnek egy olyan kultúrát, amely kollektív lelkifurdalásként, kötelességtudatként, elkötelezettségként, társadalmi megbékélésként értelmezi önmagát.

[...]

mind afelé tartunk, hogy a művészek közösségévé váljunk. Mindenki alkotni fog, és abból fogja eltartani magát. Lehet, hogy a szó mai értelmében vett művészet el fog tűnni.

[...]

Ma viszont, ami igazán számít, ami alapvetően fontos egy művészeti produktumban vagy életélményben, az már nem a valóságos mivolta, hanem az, hogy mennyire használható fel a nyilvános információ tárgyaként, mennyire kommunikálható, milyen a médiaértéke, amit maga a média hajlandó megszavazni neki. [...] Szabályos kollektív skizofréniával van dolgunk: élünk kábán, bele a világba, tőlünk idegen eseményekkel, személyiségekkel azonosítanak bennünket; csak akkor sikerül valóságosnak éreznünk magunkat és élményeinket, ha nyersanyaggá válunk másoknak.

– Federico Fellini: Játszani, mint a gyermek (1984), ford. Schéry András (enyhén módosítva – ex P.), Háttér Kiadó, Bp. 2003, 74., 97., 106-107. o.