ex Ponto

Szombaton megnyílt a Dunaújvárosi Fotóbiennále.

Az előrejelzéssel ellentétben nem 7, csak 5 nagyobb és 20 kisméretű képem látható az Intercisa Múzeum emeletén.

Ugyaninnen Papp Nikoletta (egy, kettő, három, négy) és Tikos Dóra (egy és kettő) polaroidjait, Horváth Bence épület-képpárjait, Sárközi Péter Félmúlt – Féljövő (ld. weboldalán: galéria / Art Brut képcsoport) sorozatát tudom kiemelni. (A polaroidok monitoron visszaadhatatlanok, csakis eredetiben jön elő a szépségük.) A KMI földszintjén nagyon szép Silvie Kolevová teremőr-sorozata, a pincegalériában pedig Várhegyi György portréi közül kettő.

A biennale 9 helyszínéből 6-ot látogattunk meg.

A legszebb fotó, amit ezen a napon láttam, nem tartozik a biennaléhoz. Az Intercisa második emeletén az Industria gyermekei című fényképkiállításon szerepel ez a leírhatatlanul gyönyörű dolog – mert pillanatkép is lehet nagyszerű:

nagyobb méretben
(kiegészítés: Bánhalmi János Rendszerek, változások (Népszabadság, 2008) című fotóalbumának borítóján hasonló felvétel látható; övé lehet a fenti is.)

Dunaújvárosban első ízben sétálva ilyesmik jöttek szembe először: lamellás lakótelepi házak, egy lépcső és a másik, energia, iszap és nyírfaliget. Azután kékre bontva emberek, pad, fal. Egy világszép rakparti óriásrelief. És egy munkásművház üvegfala: egy (három), kettő (öt).

pad; nagyobb méretben

előzmények:
2007 április 21 Mához egy hétre: Dunaújvárosi Fotóbiennále megnyitó
2007 március 26 Jön: Dunaújvárosi Fotográfiai Biennale 2007

Íme a meghívó (PDF, 92 KB) a 31. nemzetközi iskola és művésztelep két hetére Szerencsen, július 8-22 között. Jelentkezési lap letölthető innen (PDF, 24 KB). Online jelentkezés itt.

(Előzmények:

2006 május 12
Szerencsi Művészeti Szabadiskola: idén harmincadik éve
2006 augusztus 10
Konkrétan jön: Szimmetria kiállítás
2006 augusztus 21
A 30. kiállítás
2006 december 5
Modell indulásra és érkezésre)

A Jenoptik néhány napja bejelentette (PDF, 52 KB), hogy júniustól szállítják a Sinar Hy6 fényképezőgépet.

Új részlet a négyoldalas termékbrosúrából (PDF, 808 KB), hogy a 6×6-os (kezdetben filmes) formátum lehetőségét eleve arra kacsintva alakították ki a vázon, hogy alkalmas legyen a 6×4.5-ös (szenzor: 48×36 mm) kockánál is nagyobb érzékelőlapkával rendelkező jövőbeli digitális hátfalak fogadására. További előny a vetélytárs (Hasselblad, Mamiya) konstrukciókhoz képest.

Előzetes termékadatlap angolul (PDF, 2,5 MB) és németül (PDF, 620 KB) már letölthető.

Érdekes lesz, ha megjelennek az első tesztek.

Egyre inkább technikailag észleljük az eseményeket, emberileg nem.

— írja gyönyörű könyvében Jürgen Moltmann protestáns hittudós. A technikai észlelés kitüntetett közege, a technikai kép, közte a fotográfia, így lehet a hiperaktív pillanatkényszer fő letéteményese.

A haldoklás és a gyász elfojtásának különböző módjai szótlanná, egykedvűvé és infantilissá teszik a modern embert. A mindig kissé erőltetett “szórakozás-kultúrát” és a szorongató kényszert, hogy mindenáron csináljunk valamit, az általános elfojtási teljesítmények következményének tekinthetjük.

A főárambeli tülekedésből, mely a szabadságnak csak a megszorító formáit ismeri, mégis kiláthat a személyes képesség, sőt a felelősségéhez tartozik, mert

csak az tapasztal meg valóban valamit az életből, aki lassan él. Az tesz szert tapasztalatra, aki feldolgozza, amit megtapasztalt.

A fénykép — részben természetesen technikai — feldolgozása pont ilyen tevékenység lehet.

Csak az eszik élvezettel, aki lassan eszik. Csak az fogad be egy benyomást, aki képes elidőzni mellette. Az öntudatlan halálfélelem keresztülhajszol minket az életen, s mi elmegyünk az élet mellett. De nem kötelező futni minden lehetőség után.

S az ebből fakadó biztatás egyszerűsége arra a kincsre vall, amit bölcsességnek nevezhetünk.

Egyetlen valóság többet ér, mint ezer lehetőség.

— Jürgen Moltmann: Minden végben kezdet rejtezik: Kis reménytan, ford. Gromon András, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005, 211-213. o.

Nincsenek az értékek a helyükön, a fotográfiai műfajok összemosódtak. Egy populáris fotográfia egy művészeti alkotással, illetve egy művészeti alkotás egy fotóriporteri vagy egy alkalmazott fotó elkészítésével soha nem keverhető össze. Ezzel nem azt mondom, hogy egyik rosszabb a másiknál, de mindenkinek tudnia kell a helyét.

[...]

Itthon viszont a különböző céllal készült fotográfiák – természetfotó, riportfotó, művészfotó stb. – már említett összemosásával gyakorlatilag félrevezetik a közönséget, és könnyelműen összekeverik a művészetet a nem művészettel.

— mondja Kerekes Gábor (Balkon 2005/10).

Enikő következő kiállítása május 5-én, szombaton nyílik meg a Virányosi Közösségi Ház Jókai Klubjában. Részletek a meghívón:

nagyobb méretben

A tárlat címe, Caput mortuum, mely azt jelenti, ‘halálfej’, egy színnek a neve, mely kedves az alkotónak. Aki egyébként engem kért meg, hogy megnyitó beszédet mondjak bemutatásra kerülő olaj- és akvarellfestményeiről.

Victor Schrager: Untitled #59 (2004)
Composition as explanation

Victor Schrager fotókompozíciói Luis Barragán bizonyos épületeire emlékeztetnek, egészen abban az értelemben, amit Álvaro Siza gyönyörű miniesszéje ír róla:

Barragán House (1947-48)
Calle Francisco Ramírez 14
Tacubaya, Mexico City

Építészet, mely fizikai jelenlétként burkol minket, egyszerű és sűrű, dacolva a leírással, utánzással és fotográfiával; egyetemes és jelenvaló.
A külső szelíd, már-már névtelen. Mégis — váratlanul és alkalomszerűen — élesen előlép, mint részlet egy életlen tájképből. Valaki átvezet a terein.
Tovasuhanunk.
Feleslegesnek tűnik a beszéd; minden egyedi, de soha nem rátarti.
A fény lazító vagy extatikus. És a szín? A Lélek változó állapotához illeszkedik. Sohasem meghatározott.
Betekintünk egy másik spontaneitásba: e spontaneitás egy üzenetekkel töltött “én”-t rejt, melyek egyszerrre ismerősek s távoliak (a fényképek élénk, tiszta színeket mutatnak — melyek Mexikóváros bármelyik utcáján vagy egy maja romon megtalálhatók —, de abból a látogatásból Barragán házában az arany az a szín, amire emlékszem).

Barragán Építészete egyáltalán nem örök.
Saját tapasztalatától függ, vagy másétól, a létezés taglejtéseitől. Miként egy templomot újra meg újra, különféle módokon átalakítanak, e folyamatosan leromló építészet az Emlékezetben visszaáll; romok között rátalálva, egy föld alatt csodásan fennmaradt freskó gazdagságában, hogy a mérgezett levegőre kerülve újra felfedezzék.
Az újítás soha nem hagyja el az ősi értelmet.
Újítás — nem létezik.
Létezik az ártatlanság újrafelfedezése, a Kegyelem Állapotának megtartása, hogy ne vesszen ki az Emlékezetből.

— Alvaro Siza: Barragán (Oporto, November 1994), in Raúl Rispa (ed.): Barragán: The Complete Works, Princeton Architectural Press, 1996, 11. o.

Barragán beszéde (.pdf, 60 KB) a Pritzker Díj átvételekor. Alapszöveg.
A Barragán Alapítvány.

Mint előrejeleztem, íme a jövő szombaton megnyíló Dunaújvárosi Fotóbiennále meghívója (PDF, 188 KB) és részletes programja (PDF, 792 KB).

Ennek keretében részemről hét nagyméretű és egy csomó kisebb fényképet lehet majd megtekinteni az Intercisa Múzeumban (Városháza tér 4.).

Mellesleg ugyanitt látható május 31-ig az Industria gyermekei: Fényképkiállítás a hazai ipar (egykori) fellegvárairól című tárlat, ami elég érdekesnek tűnik. Sőt még egy porcelángyűjtemény is épp csak másnapig, április 29-ig.

Kedvenc országunkban, ahol a “munka” szót a “projekt” helyettesíti, amin pedig nem ritkán spekuláció, trükk, kiskapu, pénzátfolyatás és -mosás értendő; kedvenc országunkban, ahol aktív vagy legalábbis nosztalgikus amnézia övezi azt az önkényuralmat, amelyet a munkásosztály nevében gyakoroltak, e diktatúrát, mely legfőbb reflexszé fejlesztette az amnéziát; nos, kedvenc országunkban a munka meglehetősen értelmetlen és anakronisztikus ünnepének nevezett május elseje köré szervezett “hosszú hétvégén” végül is nem a legrosszabb ötlet éppen Dunaújváros felé venni az irányt.

Mindazoknál, akiknek [...] kisiklott az életük, a fájdalom düh formájában jelentkezik, mely megpróbál intelligenciának látszani. És pontosan ez a vágy, hogy intelligensek legyünk, ez tesz tönkre végül mindent.

— Orhan Pamuk: Az új élet, ford. Takács M. József, Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest 2006, 434. o.

A veszteséget forrástalanságra átváltó arroganciára, mely lemond a kisiklás aranyfedezetéről, régóta létezik alternatíva.

Elohim az egekből figyeli az emberfiakat,
hogy lássa, létezik-e éleseszű, ki Elohimtól kér tanácsot.

— Zsoltárok (Dicséretek) 53,3

A teremtő először a fényt látja: látása a fénnyel együtt születik.

Elohim látja a fényt: milyen jó!

— Teremtés [Kezdetben] 1,4

Ez a fényképészet alapszava a keletkezés kezdeténél.

Elohim látja, mi mindent csinált, és lám: erősen jó.

— uo. 1,31

Ilyen fényben törekszik viszontlátni a világot a fotográfia, egyidejűleg keresve a fény forrását, aki:

Fénybe öltözve, miként köntösbe,
teríti az egeket, mint egy tapétát.

— Zsoltárok [Dicséretek] 104,2

Mert ha lemondana vagy megfeledkezne erről, akkor belülről kezdené ki a sötétség.

IHVH [Adonai] rendeletei, melyek egyenesek, megörvendeztetik a szívet;
IHVH [Adonai] rendje, mely áttetsző, megvilágosítja a szemeket.

— uo. 19,9

A tiszta nyugalom az égalatti rendező elve.

— Lao-Ce: Tao Te King)

Enikő két társával, Császár Szabolccsal és Mészáros Ferenccel együtt megnyerte Az időtlenség cseppjei című pályázatot, melyet a Kludi írt ki japán stílusú fürdőszoba tervezésére.

A legjobb beszámoló talán az Építészfórumon nézegethető; más tudósítások itt és ott.

Az összes pályamunka között a leginkább megidézte számunkra egy japán fürdő hangulatát. Nem archaizálva, nem formai vagy grafikai elemekkel, hanem szellemében. Anyaghasználata, felületképzése, a finom anyagváltások, a fény-árnyék kezelése egyaránt jól eltalálta azt a hangulatot, ami egy mai, európai fürdőt japánná tehet.

— értékelte Enikőék “Chihiro” jeligéjű győztes tervét Várhelyi Judit, a Magyar Formatervezési Tanács irodavezetője és a zsűri elnöke.

Körkörös tér, mégsem körbejárandó és nem kör alakú; van középpontja, mely azonban nem hozzáférhető. Ritmikusan tagolt, mégis oszthatatlan. Az igenek és nemek egyensúlyát olyan ütemben felejti a nyugati civilizáció, hogy már tényleg egzotikusnak számít.

Ha megépül a terv — van rá szándék —, arról szintén beszámolunk majd. Addig is heves gratuláció a fürdőszobatervhez, mely japánoskodás helyett a modern japán építészet tömegeit és fényeit értelmezi gyönyörűen.

Fly off: Kerekes Gábor gyönyörű kiállítása a december óta létező és kifejezetten a fotóművészetre specializált új Nessim Galériában. Teljes felülnézet az internetes műhold-felvételekből szinte grafikai kisremekműveket előhívó fényképekből, beleértve mindkét Over Roswell (2002, 2005) sorozatot és az Aircraft Cemetery (2006) fotókat a legújabb Fly off (2007) fényképek társaságában.

Kerekes Gábor: Fly off 3 (2007)

Ha már itt járunk, jó látni néhány Barta Zsolt Pétert vagy Kemenesi Zsuzsanna Víz, Szárazföld, Levegő és Termőföld című képeit.

Nagyon szép Kerekes-anyag látható továbbá Szabó Károly gyűjteményében, melyet A kortárs magyar fotográfia címmel állított ki a Kieselbach Galéria. A tárlat többi darabja kínosan érdektelen; nem valami szerény címe eléggé túllőtt a célon. Ugyanakkor Kopek Gábor joggal mutat rá, hogy egy ilyen fényképgyűjteménynek már a puszta létezése is példaszerű.

A GYŰJTEMÉNY LÉTREHOZÁSA IMPONÁLÓ, UGYANIS EGY OLYAN ORSZÁGBAN, AHOL A FOTOGRÁFIA MÉG MINDIG NEM ÉRTÉK, A GYŰJTŐ JELENLÉTE ÉS FELELŐSSÉGE MEGHATÁROZÓ. ÉS MEGHATÁROZÓ A GALÉRIA NAGYVONALÚSÁGA IS.

Végül: április 14-től május 20-ig lesz látható a Kardos Sándor-féle privátfotó-gyűjtemény, a Hórusz Archívum kiállítása Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban.

A Hórusz Archívum az egyik legnagyobb magyar privátkép- és magánfotó-gyűjtemény. Harminc évvel ezelőtt kezdett amatőr fényképeket gyűjteni Kardos Sándor operatőr. A gyűjtemény az eltelt évtizedek alatt oly hatalmassá gyarapodott, hogy jelenleg a Hóruszban őrzött fotók száma talán eléri a másfél millió darabot. Bárki, aki elkezd Hórusz-képeket nézegetni, rövid időn belül találkozik önmagával, találkozik olyan fotóval, amiről az az érzése, hogy tulajdonképp róla készült, vagy akár ő is készíthette volna. Az amatőrök kezén milliószámra készülnek a fotográfiák, ahol remekmű születhet anélkül is, hogy ezt akár a fotós, akár a képen szereplő emberek észrevennék.