Maria Luisa Morando Wolfgang Tillmans-tól kapta az ihletet a szín fotográfiai vizsgálatához. Az Úr imádságának arám változata után látta el címekkel Maranatha sorozatának darabjait.
Maria Luisa Morando: Almin
Maranatha
Nicki Stager játékosan tiszta, szinte kézirajzosan felszabadult, csodaszép színeket előhívó fotogramjai. Itt is, blogja itt, valamint egy beszélgetés vele:
Erősen érdekel az az átfedés és összefonódás, ami ízleléskor, szagláskor, látáskor, halláskor vagy tapintáskor jelentkezik; az ilyesmi minden bizonnyal áthatja azt, ahogyan műveket alkotok.
Nicki Stager: Payne
Bohnchang Koo az üzleti karriert hagyta ott a fotográfiáért. Kár lett volna maradnia, ha csak az Edények a szívnek sorozatot nézzük, mely az eszményi forma hűséges fürkészésének ad gyönyörű keretet.
A használattól elöregszik a tárgy, közömbös marad a művészi szándék és ellenőrzés iránt, csak tulajdon tévedhetetlen belső fejlődésére figyel, mely hosszan otthagyja eltűnő nyomait a fotó felvétele után, így vezetve át múltját a jövőbe. A művész és a néző, kik a fotón kívül léteznek és nem léphetnek be, idegenként kell, hogy barangoljanak.
— írja róla egy kritikus.
Művei még például itt, ott, amott, emitt, amott, emitten és amottan láthatók.
Bohnchang Koo: Vessel (2006)
Vessels for the heart
Fehér c. sorozata Byung-Hun Min természetrajzaira vagy épp Sang Nam Park műveire emlékeztet. Jelen bejegyzés címe Koo hasonló, A természet ceruzája című képeiről ered: 1, 2, 3 és 4.
Bohnchang Koo: White 12 (2000)
White
Ha már szobrászi fotográfia, akkor egy lépés vissza a könyvtől a papírig, és íme egy fantasztikus fotóművész, Ion Zupcu Művek papíron sorozata. Itt is.
A legtöbb ember más emberekről készít képeket, hogy emlékeket őrizzenek; én tárgyakat fotózok, hogy az emlékeimet őrizzem.
Ion Zupcu: Untitled, March 6, 2004
Works on paper
Másutt hozzáteszi:
Semmi sem mozdul. [...] Az emberek nem szakítanak időt arra, hogy megálljanak és megosszák, amit általuk látott alakokkal, stílusokkal és tárgyakkal kapcsolatban éreznek. Ezért képeim: beszélgetés önmagammal, napló arról, amit látok.
Ion Zupcu: Untitled, September 25, 2002
Fabric
Gyönyörű művei továbbá a Gyermek itt és ott, és a Szövetek: itt, ott és amott. Utóbbi helyen olvasom:
Ion Zupcu képei romantikusak — mint mondja, annak eredményeként, hogy a kommunista Romániában nőtt fel. “Ott nem volt modern mozgalom a művészetben”, magyarázza. “A régi mesterektől tanultunk.”
Fényképei itt, ott, amott, emitt és amottan szintén fellelhetők.
Ion Zupcu: November 2, 2003 #3
Child
A könyvművészet mindig gyanús, a könyvszobrászat irodalmias művészgiccs, általában minden ilyesmi undorító. Ezért volt annyira üdítő valami érvényesre bukkanni Victor Schragernél, most pedig Cara Barer Dimenziók és Szavakról, papírról és alakokról című sorozataiban.
Cara Barer: Murder Mystery (2004)
Of Words, Paper, and Shapes
The Book Project
Könyvei úgy kerülnek az életmentő figyelem központjába, ahogyan maga a fotográfia felvételezi a dolgokat: talált tárgyként.
Hogyan kezdjek hozzá, ezt mérete, papírfajtája és néha tartalma révén mondja el minden egyes kötet. [...] A szobrászkodás gondolatokba folyik át az elavulásról és a könyvtárak érvényességéről ebben az évszázadban
— írja.
Azt is szeretem, ahogyan címeket ad a képeinek.
Látható még itt, ott, amott, emitt vagy emitten.
kiegészítés 2010 május 2
A képi ötlet felhasználása egy művészeti folyóirat (Kunst Magazin) reklámkampányához.
Mi a különbség a felület és a felszín között? Surface sorozat: egy válasz a Roni Horn nyomdokait folytató Sonja Thomsentől.
A “Felszín” képsorozat a víz erőtartalékát és a nézés csábosságát firtatja. [...] A víz üveggé, sűrű köddé, mérgező párává, testfolyadékká és őslevessé válik. A víz megfoghatatlan életfenntartó képessége: ez a jelenség érdekel engem — írja.
Sonja Thomsen: surface 15 (2005)
Surface
Összenézhető Eric Fredine Prérivizek sorozatával, mely elemi erők egyensúlyi pillanatait figyeli.
Eric Fredine: Cooking Lake No. 25 (2004)
Prairie Waters
Basa Péter építész és Czér Péter szobrász farácsokból szerkesztett gyönyörű kilátója Nagykovácsi fölött.
Budapest környékén ez a legmagasabb csúcs, Nagy-Kopasznak hívják. Itt emeltük ezt a rejtőzködő kilátót: míg a csúcs felé közeledsz, nem látsz semmit — a kilátót csak akkor veszed észre, mikor már előtte állsz. [...] Ha felmész a lépcsőkön, a köztes emeletek fényekkel teli titokzatos tereket rejtenek. A lécek között épp hogy elcsíphetsz néhány villanásnyit a kilátásból — de sejtheted, hogy valami lehet ott fent, amiért érdemes megmászni ezt a fura épületet. Mászás közben minden emeleten padokat találsz, megpihenhetsz, elgondolkodhatsz, és élvezheted a természet csendjét. Kitartásodért cserébe a legfelső szintről a legszebb panorámában gyönyörködhetsz.
(forrás)
Nemrég megjelent egy album Moholy-Nagy kevéssé ismert színes fotókísérleteiről. Nemsokára könyvtárunkat gyarapítja. Remek kiegészítés lesz a gyönyörű Moholy-Nagy Fotogramok (1922-43) kötethez, melyet véletlenül találtam pár éve egy azóta megszűnt apró galéria boltjában.
László Moholy-Nagy: Color in Transparency: Photographic Experiments in Color, 1934-1946 / Fotografisch Experimente in Farbe, 1934-1946, Steidl, 2006
(+ ugyanez a kiadó oldalán)
Sok internetes tájékozódás után végre könyvformában is élvezhetem Hiroshi Sugimoto fotográfiáját. Ehhez egy átfogó monográfiát választottam az életművéről. Ha nem irtóznék a leg-ektől, melyek degradálják az igazi értéket, akkor azt írnám, hogy Sugimoto a legnagyobb fotóművész mind között. Ehelyett inkább: a legnagyobbak egyike, akiket ismerek.
Kerry Brougher—David Elliott: Hiroshi Sugimoto, Hatje Kantz, 2005 (368 oldal, 45 színes)
S talán most horogra akad az a nehezen beszerezhető kis kötet, mely Tarkovszkij polaroid fotóit tartalmazza. Íme egy kis képi ízelítő belőle.
Giovanni Chiaramonte—Andrei A. Tarkovsky (eds.): Instant Light: Tarkovsky Polaroids, Thames & Hudson, 2006
(+ ugyanez a kiadó oldalán)
Ennyi most a fotótémájú beszerzés, de ha már Tarkovszkij, akkor — részben Gabától ihletet kapva — még két fontos könyv bezuhant a bevásárlókosárba.
Az egyik a rendezővel készült beszélgetéseket gyűjti össze.
John Gianvito (ed.): Andrei Tarkovsky: Interviews, University Press of Mississippi, 2006
A másik pedig az a monográfia, melyre Szilágyi Ákos és Kovács András Bálint az életmű alapvető és filológiai igényű feldolgozásaként hivatkozik a maguk könyvében.
Vida T. Johnson—Graham Petrie: The Films of Andrei Tarkovsky: A Visual Fugue, Indiana University Press, 1994
Nem rossz dolog a megérkezésükre várni.
Meghívták fotóimat a svájci Agitatto galéria választékába, mely főleg céges és otthoni díszítőigényeket akar szolgálni. Valahol a művészeti és a dekorációs piac közötti résbe törekedve; nemcsak eladással, hanem képek bérbeadásával is.
15-én, vasárnap este a pillanatnyilag WAX Kiállítóháznak nevezett volt MEO-ban megnyílt az Élő magyar festészet V. című kiállítás, melyen Júlia egy képe is látható.
A Színültig valójában egy képduett egyik darabja, de ide most csak egy fért el. Még két helyszíni teremnézet:
Nyitva október 21-ig. A reprezentatívnak szánt, de finoman szólva vegyes színvonalú tárlat a 2002 óta megrendezett Magyar Festészet Napja része.
Amúgy érdekes lenne tudni, pontosan hogyan fulladhatott le pár éve ez a remek adottságú és egész tűrhetően kialakított jókora galéria, és főleg, hogy mi lesz vele, feléled-e WAX néven vagy akárhogy. A kiállítástól eltekintve belül meglehetősen üresnek, hasznosítatlannak tűnik a hely, a kisebb termek állapota cseppet sem fényes. Az épület kívül sem az: még e megnyitó alkalmára sem kapcsolták be a homlokzat jellegzetes színes kivilágítását.
Az R3 fekete-fehér filmcsalád után nemrég újabb vidám anakronizmussal jelentkezett a Rollei. A Retro Slide Direct 50 névre hallgató újszülött egy 50-es érzéketlenségű fekete-fehér diafilm, mely az immár kihalt Agfa Scala spécifilm hagyományát újítja fel egyszerűbb kidolgozással. Néhány beharangozott tulajdonsága: szokásos negatívhívással előálló pozitív kép; nagy feloldás (326 vonalpár/mm), finom szemcsézet, remek élesség; mindenféle simaság- és állagjavító réteg; a diavetítésen kívül különösen alkalmas scannelésre. Rollfilm formátumban 2007 áprilisától kapható nem túl olcsón (kb. 6,75 euro/tekercs), érdekes lesz kipróbálni.
További részletek ebben a dokumentumban (PDF, 1,5 MB).
Ellenpontnak egy aktuális szenzáció a digifejlemények közül.
A Canon és a Fuji jelenlegi modelljeiben [...] tovább igyekszik tágítani a fényképezőgépek intelligenciájának fogalomkörét. Digitális gépeik legújabb generációjába épített képfeldolgozó rendszerük valós időben meghatározza a látómezőben található emberi arcokat és azokra fókuszál. Több arc esetén megpróbálja “kitalálni”, melyik arcot szeretnénk élesen látni. A Canon rendszere 9 arcot tud megkülönböztetni egy képen, míg a Fuji akár 10-et is felismer.
(forrás)
Nehogy már gondolkodni kelljen!
Mielőtt majd a jelenlegi nemeléggéintelligens digigéped helyett megveszed a mégintelligensebbet, tedd ki az asztalra pár tucat régi, elsárgult, gyűrött fekete-fehér családi képedet, és hasonlítsd össze őket a vinyódon tárolt akárhányezer felvétellel. Majd válaszolj a következő kérdésekre: melyek szebbek? melyek igazán kedvesek, szerethetőek? számolhatatlan .jpg-ed jelent-e majd akár megközelítőleg is annyit utódaidnak, mint felmenőid papírképei neked?
Bernhard a fotográfiáról, harmadik és lezáró rész.
Előzmények: Perverzen torz világ és Két világban élünk.
[...] ha őszinték akarunk lenni, az általános elhülyülés oly mértékű, hogy nincs visszaút többé. A fényképezés feltalálásával, tehát az elhülyülési folyamat beindulásával több mint száz éve a világ népességének szellemi állapota egyre csak romlik. A fényképészet létrehozta képek [...] indították be ezt a világméretű elhülyülést, ami az emberiség számára ténylegesen halálos sebességet abban a pillanatban érte el, amikor ezek a képek mozgóképekké váltak. Az emberiség naponta, de már évtizedek óta mást se bámul bárgyún, mint ezeket a halálos fényképészet létrehozta képeket, sőt, mintha lebénult volna tőlük. Az ezredfordulóra a gondolkodás az emberiség számára teljességgel lehetetlenné válik [...], s az elhülyülés, amit a fényképészet indított be s a mozgókép tett világméretű szokássá, a csúcspontjára jut. A létezés ebben a már csak bárgyúság irányította világban aligha képzelhető el [...].
— Thomas Bernhard: Kioltás: Bomlásregény, ford. Hajós Gabriella, Kalligram, Pozsony 2005, 419. o.
A Photokinán a napokban bemutatott legújabb digitális középformátumú készülékek ergonómiája, ami a keresőket illeti, pont abban az irányban alakul, amelyet jónak véltem és amelyet ez a vélemény is megpendített, szintén visszautalva a Rolleiflex 3000-es sorozatra.
(Még korábbi előzmény: Képpont-visszaszámlálás)
A Hasselblad H3D keresője, az előző két kiadással ellentétben, immár nem fix, hanem tüköraknára cserélhető. (Egyébként nem értem a vásárlók, az értékesítők és “az egész iparág” iránti aggályt az egyébként mérvadó Michael Reichmann részéről. A Hasselblad rendszer, miként sok más, mindig is eléggé zárt volt, tudatosan.)
További info a Hassyról itt.
Hasonló, de még tágabb modularitás jellemzi a vadonatúj Hy6 rendszert, melynek középpontjában a Rolleiflex családot a Rolleitől saját nevére visszavevő Franke & Heidecke által kifejlesztett váz áll. Mivel ez — a Hasselbladdal ellentétben — nyílt rendszer, bármely gyártó készíthet hozzá digitális hátfalat, hogy az így előálló középformátumú digitális csomagot a saját márkája alatt forgalmazza. Így a Sinar hátfallal ellátott váz homlokzatán a Sinar Hy6, míg a Leaf hátfallal kínáltén a Leaf AFi (PDF, 36 KB) név lesz látható, az oldalán kiegészítve azzal, hogy “made by Franke & Heidecke”. (De Rolleiflex főfeliratú termékképek is megjelentek.) Arra bizonyára jó lesz a nyitott rendszerelv, hogy túléljen a hátfalgyártók piaci mozgásai közepette: sem a Sinar (Leica), sem a Leaf (Kodak) nem a maga ura.
További info és képek a Sinar Hy6-ról itt, ott és amott, a Leaf AFiról itt és magyarul a Pixinfo.com-on, átfogóan, több képpel pedig itt, emitt, ott, amott, emitten, amottan, itten és ottan. Külleme láthatóan nem végleges még.
A Rolleiflex 6000-es sorozatot a digitális korba átvezető Hy6 váz megtartja legjobb hagyományait: oldalkaros fogantyúja, bár már nem levehető, ugyanúgy körbeforgatható a legképtelenebb helyzetekben is lehetővé téve a komponálást — a minidigik közt a Nikon Coolpix 900-as sorozat elcsavarható teste vitte tökélyre ezt a remek megoldást —, és ugyanazokat a Zeiss és Schneider manuális és autófókuszos objektíveket fogadja, sőt újak is lesznek hozzá. Továbbra is lehet majd vele rollfilmre fotózni 6×4,5 és 6×6 formátumban, igaz, a régi magazinokkal nem, mert az új váz már nem tartalmaz filmtovábbító motort, mely digitális felhasználáskor értelmetlen kolonc lenne. Így a korábbinál kisebb és könnyebb lett a gépváz, ami fontos e mindazonáltal testes cucc esetében. Ezért a film és főleg a szép négyzetes képformátum kedvelőinek azt ígéri a cég, hogy új, immár motoros 6×6 filmmagazinokat készít a vázhoz. Egyszóval: Hasselbladot felülmúló modularitás, formátumválaszték és ergonómia, feltehetőleg ezúttal is alacsonyabb áron.
De mi van ezen a két új rendszeren, a nem túl sikeresnek tűnő, hasonló kategóriájú, mellesleg szintén zárt rendszerű Mamiya ZD-n, meg a hasonlítgatáson túl?
Egy kérdés marad: túléli-e a középformátumú digihátfal-piac egésze a 35mm-es chipkamerák jelenlegi fejlődését. Itt rejlik az igazi verseny.
— véli egy fórumozó, és igaza lehet. A félrevezető marketingjelszavak megjelenése (Hasselblad: “a világ első teljes képkockás 48mm-es digitális tükörreflexes kamerarendszere”; Franke & Heidecke és társai: az egyetlen “6×6 középformátumú kamera 6×4,5 design-ban”) arra utal, hogy a profikon kívül, akiket ilyesmivel úgysem lehet megvezetni, vásárlókat akarnak szerezni a dúsgazdag, nagyon igényes és/vagy sznob műkedvelők közül is, akik eddig csak a Nikon és a Canon legfelső kategóriájú DSLR készülékei közül választhattak.
Másik aggály: az érték. Kevesebbért is ölnek eleget; a Nikon-Canon osztály legjobb darabjai se kifejezetten olcsók, de egy-egy ilyen középformátumú digitális ketyerével simán tízmillió lóg a nyakban, látványosan és pokolian kompakt méretben. Vagy akinek ilyenre, annak testőrre is teljen?
És akkor még szó sem volt a 6×17-es formátumú, 180 megapixeles Seitz digitális monstrumról, mely, amekkora és ahogyan kinéz, már-már vicc. Pedig rollfilmes elődjének, a Fuji GX 617-nek nemcsak az 1:3 képoldalaránya nagyon szép, hanem a formaterve is. Tudtommal már nem gyártják, de biztosan van még raktáron itt-ott. Ide vele! Ha mégsincs, jó lesz a Linhof Technorama 617 vagy ennek Outdoor kiadása is.
Tetszésnyilvánítás Ausztráliából, Zolton Zavos Lost At E Minor című grafikai, popkulturális és fotótémájú blogján. Thanks.
Ezzel a címmel állította ki Nagy András építészhallgató gyönyörű hamburgi fotóit a győri Rómer Házban. Megnézhető október 9-ig. Megnézendő, mert egy — mifelénk mindenképpen — ritka lényeglátásra képes fotográfia felfedezésszerű bemutatkozásáról van szó. Feltéve, ha további hosszas összpontosítás, komolyan vett folytatás következik.
Ízelítő az anyagból: ez és az.
Nagy András: Hamburg sorozatból (2005)