ex Ponto

Len Gittleman csodaszép színes fotogramjai.

És egy különös lista: színes eljárásokkal dolgozó fotográfusok (.pdf, 35 KB).

Len Gittleman: Untitled Photogram (1980)

Twilight. Yann Mingard sorozata.

Yann Mingard: Twilight sorozatból

Zachary Zavislak: White Wine and tomatoes (2001)

Törékenység, klasszicizmus, lakoma, egyensúly, elegancia, ajándék, maradék, veszteség. Ezek a kulcsszavak jutnak eszembe, ha meg kellene magyaráznom, miért szeretem a csendélet fotográfiai megjelenését Zachary Zavislaknál (weboldala itt), Laura Letinskynél (itt meg ott vagy amott is), Douglas W. Mellornál vagy David Bate Eltolt emlékek (2004) sorozatában.

kiegészítés: Letinskyről bővebb bejegyzésünk itt olvasható.

David Bate: A Political Error (2004)
Bungled Memories (2004)

Rövid jegyzet arról a három előadásról, amelyeket tavasszal kiválasztottam.

Beke László a fénykép képzőművészeti alkalmazásáról vetített körképet. A tágan vett konceptuális megközelítések szemléje sokkal inkább érdekes, mint értékes műveket hozott; nagyon kevés emlékezetes alkotást. Kicsit hiányoltam Birkás múzeumi fotóit, melyek fél éve éppen szem előtt voltak a Ludwig retrospektívjén, bár ezekről szintén úgy éreztem ott, hogy félbemaradt munkák. Az előadás végül arra futott ki, hogy a mai fiatalok mennyire nem tudnak képet olvasni. Kár volt ezért a felületes sopánkodásért.

Tímár Péter előadásáról kissé elkéstem, mégis csak azt mondhatom, kiábrándító volt. Itt már nagyüzemben folyt a sopánkodás (és sajnos az önfényezés is), miközben a címben témának jelölt fotóesztétáról, -kritikusról, kiadványszerkesztőről nem sok érdemleges szó esett. A “kurátor” nevű jelenségről például csak annyi, hogy egy névtelenség mögé rejtőző, felelősségre nem vonható szervező és pénzosztó ítészréteg. Ez természetesen nem igaz. A fejlett világban megnevezett és nyilvánosság elé citált — mellesleg hazai mércével nézve olykor elképzelhetetlenül felkészült — szakemberek nevéhez fűződik minden jelentős kiállítás, és eseményenként a számuk nem a tucat, hanem éppen az egyetlen felé tendál, ami még jobban kiemeli felelősségüket. A modern fotóművészet alakulását is jelentősen befolyásolták az olyan kurátor szerepű figurák, mint például John Szarkowski, aki majdnem harminc évig a MoMA fotóművészeti igazgatója volt (bővebben ld. például Douglas Crimp: The Museum’s Old / The Library’s New Subject [.doc, 140 KB] című tanulmányát). Holott a kurátorjelenség történeti és jelen helyzete igazán érdekelt volna. A Fotóművészet főszerkesztőjeként pedig mondhatott volna többet is Tímár, mint hogy hát persze sokkal több a jó fotó, mint amennyit publikálhatnak, így egyszerűen az kerül be, ami bekerül, mert épp nagyon megtetszik, illetve igyekeznek tematikus kapcsolatokat képezni egy-egy számon belül.

Kerekes Gábor gyakorlatilag A fotó mint műtárgy című írását ismertette, ami élőben, személyes történetekkel részletezve szemléletes képet adott egyfajta fotóművészi karrierépítésről. Mint jellemzően kisméretű képek alkotója, egyrészt a műkereskedők, a galériások és a kritikusok múlékony divatképzésének és üzletének tartja a megalomán méretű fotónagyítások trendjét, mely alól azonban ő sem tudja egészen kivonni magát. Másrészt egy olyan művészi ambíció feléledéséről beszél, mely a klasszikus táblakép- és főleg falfestészet méretarányaira és persze rangjára tör. Jeff Wall, e trend egyik jelenlegi sztárművésze pontosan így fogalmazta meg nemrég (.pdf-ben itt, 192 KB) a programját.

Azt pedig a minőségérzék hiányának tulajdonította Kerekes, hogy nemrég az első jelentős magyar fotóaukción minden meghirdetett mű elkelt (ld. itt vagy ott).

Carl Chiarenza fényképeit minduntalan absztraktnak nevezik. Szerintem minden, csak nem az. Nézegethető itt, ott és amott. Albumai emitt.

Carl Chiarenza: Menotomy, 56 (1980)

Számomra a fotográfia a fény alkotó felhasználása, pont.

— mondja Karl Martin Holzhäuser.

Csak az érdekel, ami valami újat hoz ebbe a világba.

— teszi hozzá másutt. “Fényfestészetének” jellemzői: lemondás a fotós képalkotás két alapvonásáról (külvilág leképezése kamera segítségével); előre kitervelt program, ennek pontos megjegyzése (mert az eljárás jellege miatt a sötétben semmilyen vizuális eszközt nem alkalmazhat az emlékezet) és kézi kivitelezés; racionalitás és metafizikai állandó.

Karl Martin Holzhäuser: 180.21.2003 (2003 / 2004)
Lichtmalerei

Művei nézegethetők még itt, ott és amott.

Gyönyörű Éden utáni tájképek Hans Hansennél.

Hans Hansen: Carbon boom cycle #37, Wyoming (2005)

Továbbított üzenet. Herendi Péter fotókiállítása még 29-éig látható a Nessim Galériában. Különösen szépek a “félképek” és a Szekvenciák többsége. A negatív-pozitív kép közötti zóna és a szerkesztés-felbontás átmenete.

Herendi Péter: Félképek – Folyosók (1993)

Míg régebben a kép egyúttal képmás volt, vagy az emberről, illetve az ember istenképmás mivoltáról, mindenesetre egy minta követése [...], addig most a bemutatás helyére a látvány megcsinálása [...] lép [...], nem szubtilis esztétikai, művészeti kérdésekről van szó, nem a finomság, hanem az élet a tét.

Balassa Péter A fényírástudók felelőssége című (itt is olvasható) gondolatindítójának szigora kedvenc Bernhard-részleteinkére emlékeztet. Bár az előadás filmkészítők előtt hangzott el 1990-ben, a “kamera filozófusaiban” nyugodtan felismerhetjük a fotográfusokat is.

A kamera filozófusai nem azt mutatják be, ami s ahogy van, hanem megváltoztatják az elsőtől az utolsó pillanatig — ez viszont nem más, mint a hatalom végtelenített felelőssége vagy felelőtlensége.

[...]

A képzeletnek mint a realitás megerőszakolásának győzelméről beszélek, legyen az nagyszerű dokumentarizmus vagy remek fikció: mindegy, s ez párhuzamos azzal a világfolyamattal, hogy a napnyugati civilizáció a kivetítés, az énes projekció mellett döntött, valamikor régen, és lemondott annak bemutatásáról, hogy hogyan vannak a dolgok önmagukban, valójában, mielőtt mértéken felül feldúltuk volna képzeletünkkel a Földet. Ez utóbbi ui. rendkívül ritkán, egyre ritkábban, a videó által átstilizált filmművészetben különösen ritkán jelenik meg. [szövegváltozat: Van Gogh parasztcipője ez, egy fűcsomó hosszan és gazdagon, egy pillantás elnyújtott realitása.] A diskurzus a világgal mint látvány egyre inkább a látvány önelvű harcáról szól [szövegváltozat: a nézővel,] önmagával, a többi látvánnyal szemben, s legjobb esetben a kitörésről ebből a diskurzusból. (A hatalommal, a politikával, [szövegváltozat: a kultúrcsőszködéssel] folytatott reformer diskurzus pátoszát már rég elvesztette. S ez jó. [szövegváltozat: a tiszta vizualitásét, ha van, még nem nyerte meg]). A képzelet, beleértve a dokumentarista képzelet megfékezéséről és ezzel szemben a meditatív bemutatás mellett beszélek. Ez utóbbi nem valami módszer vagy vizuális technika, hanem a Wohltemperiertes Klavier, a Mozart-kamarazene, Antonioni Nagyítása, A dolgok állása, a Tarkovszkij-kép bemutató jellege, meditatív felelőssége ez [...].

Ami pedig tulajdon régiónkat illeti, különösen éles Balassának az a figyelmeztetése, mely a képi közeg felelőtlenségét a világ megváltoztatásának marxista imperativusával hozza kapcsolatba.

ez sajnos ugyanaz a fejlemény, amiről ma szemérmesen nem beszélünk, de amit a 11. Feuerbach-tézis mond ki nyersen Marxnál, igen, őnála, hogy “A filozófusok eddig különbözőképpen magyarázták a valóságot. A feladat az, hogy megváltoztassák.”

[...]

A média [...] [s]okszor olyat ígér — minden kép ígéret —, ami nincs, s ezáltal megvalósítására szólít fel (ez a pornó és a horror nagy titka is).

Úgy tűnik, a zárókérdés mindmáig nyitott. Ennek természetesen pozitív olvasata is lehetséges.

vajon nem a képi takarékoskodásban és bizonyos mérvű aszketizmusban, a képi fogyasztás visszafogásában volna a vizuális kultúra — ami kétségkívül felváltja a szó kultúráját, amelyben a fényírástudók felelőssége küzd majd az analfabétákért —, nos a vizualitás szemléletileg szegényebb megújulásának a lehetősége?

(kiemelések és változat-jelölések tőlem — ex P.)

Fang Er (ld. még itt vagy ott) aprólékos repülő konstrukciói Jaroslav Rössler szerkesztésmódjára mennek vissza, de emlékeztetnek Jan Dibbets munkáira vagy Ralf Peters dobozaira is.

Fang Er: Zoo Insects #2 (2006)

Megőrzött folyékonyság, tintanyomok WU Shao Ying fényképein, magukba isszák a tekintetet.

Wu Shao Ying fényképe

Egy bevetett földdarab nem bevetett földdarab, hanem sorjázott rend, a tavasz lehelete, a föld szőnyege.

— Klee, in Werner Haftmann: Paul Klee, Corvina, Budapest, 1988, 119. o. (idézi Varga Mátyás említett tanulmánya)

Franco Fontana színes tájképei;
és Robert Weingarten: Palouse Pattern #12, #14, #24.

Fontanáról még itt, ott, ott és emitt.

Franco Fontana: Imaginary Landscape, Italy (1998)

Robert Weingarten: Palouse Pattern #14 (2001)

Tervgondolatok — Gondolattervek. Rajzok, látványtervek, makettek és animációk, megvalósulás előtt álló épületek és pályázatokon szerepelt, nem kivitelezett elképzelések győri építészektől, akik a következők: H Építésziroda, Comfort Tervező Kft., Czita Építésziroda Kft. (azaz Tamásék), Dimenzió Tervező Kft., DPi design, Fényjel Stúdió Kft., Kvadra Építésziroda, RAS Építész Kft., rmi design, Tutiterv Kft.

Helyszín: Győr, Városi Művészeti Múzeum, Esterházy-palota, Pince Galéria (Király u. 17.), megtekinthető 2007. június 30-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig.

Breuer Marcell: Dizájn* és építészet a Ludwigban, 2007. május 4 – szeptember 2.
(* A design szót egyetlen épeszű nyelv sem írja át a maga kiejtésére, ilyen rútul, szervilisen és ostobán, mint a magyar. Én sem teszem a továbbiakban, akármit ír a hatályos helyesírási szabályzat.)

És ha már a Ludwigban járunk, akkor ugyanott:
Koncepció: Fotográfia** – Párbeszédek és állásfoglalások. A fotográfia** hagyományos műfajaitól a szerzői fotográfiáig.** Válogatás a DZ BANK Művészeti Gyűjteményéből. 2007. április 27 – június 10.
(** A másik tehetetlen sznobizmus: inkább háromszor szóismétli a fülcsengésig azt, hogy “fotográfia”, nehogy a megfelelő magyar — mellesleg nagyon szép — fénykép(észet) szót kelljen használnia.)

Erre majd részletesebben is visszatérek, de a beharangozóban van egy érdekes passzus.

A dialógus mindig nyitottságot feltételez. A dialógus Istennel, a természetfelettivel hosszú időn át vezető témája volt a művészeteknek és még ma is az.

Elég különösen hat például ennek a kiállításon szereplő Gerhes-képnek az üres iróniája mellett.

Szintén a Ludwigban, mert nagy az Isten állatkertje:
Csi Peng: Fájdalompiac. Made in China — Made in Hungary cserebere. 2007. május 26 – június 3.

A Ludwig Múzeum látogatói egy valódi „kínai piacot” találnak a harmadik emeleten, 2007. május 26–június 3. között. Csi Peng fiatal kínai fotóművész [...] nyugati utazásai folyamán elszomorodott [...], hogy a kínai piacokat Európa-szerte elárasztotta a „gagyi”. Ezért elhatározta, hogy létrehoz egy kölcsönös csereberén alapuló piacot. Egy fotósorozatának, a Sprinting Forward-nak egyik lapjából kinyomtat 1150 példányt, kitűnő minőségű papírra, amit Pekingből Budapestre szállíttat. Az útvonal ugyanaz, amelyen mások a – Csi Peng számára fájdalmasan – silány árut szállítják.

A [...] sorszámmal ellátott, A/4-es színes lapokat (Made in China) aztán a látogató kicserélheti a magával hozott saját rajzra, fényképre vagy bármilyen kis tárgyra (Made in Hungary). Ily módon a kínai–magyar kereskedelem spirituális előrelépésének részesévé válhat bárki, aki részt vesz az akcióban.

“Fény nélkül nincs tér.”
[...]
Néha, amikor eltűnődünk és homályosan bámulunk a közvetlen látómezőnkbe tartozó evilági tárgyakon túli távolságba, úgy tűnik, mintha váratlanul mindent világosabban és teljesebben fognánk fel, mint valaha.

És mintha a távolság abba a közelségbe jönne, melyet a közeli tárgyak sosem érhetnek el. Pertti Kekarainen Hely (Tila) és Sűrűség (Density) sorozatai. Ld. még itt vagy ott. Másik cikk róla itt.

Pertti Kekarainen: TILA (Passage VI) (2007)

Emlékezet, mozgás, jelenlét. Civilizáció-semlegesítés. Három gyönyörű sorozat Kevin Haas-tól: Black Labels, Blank City, YYZ06: Toronto Portfolio.

Ezek a képek egyrészt a város reprezentációja és valós tartalma közötti viszonyra összpontosítanak: mit fogadtunk el és hol omlik le a külszín.

— írja Haas erről az utóbbi fényképsorról. Ld. még itt is.

Kevin Haas: YYZ06: Toronto Portfolio (2006) sorozatból

Vö. Michael Najjar netropolis sorozatával (vigyázat, idegesítő website) vagy Roelof P Van Wyk Az építészet közömbössége című fotóival.

Michael Najjar: netropolis tokyo
netropolis (2003-2005)

Roelof P Van Wyk:
The indifference of architecture: A parking garage

Sandra Kantanen nem törődik azzal, hogy a szépség esetleg helyvesztett, akár tiltott. Saját értékeket ápol, melyekhez hű: harmónia, igazság, egyensúly.

Kantanen tejfehér csendéletei: Variáció I, Variáció II, Variáció III, Variáció IV, Variáció V, Variáció VI, Fehér csendélet I, Fehér csendélet II.

Tónusban és motívumban Bohnchang Koo Edények a szívnek sorozatával, kompozícióban Schragerrel szomszédos.

Technikailag a festés és a nagyítás házasítására játszik:

Így további melléknév nélküli “képről” beszélhetek.

Sandra Kantanen: Variation I (2005)

Műveit ld. még itt, ott, amott és emitt.