A fényírástudók felelősségéből

Míg régebben a kép egyúttal képmás volt, vagy az emberről, illetve az ember istenképmás mivoltáról, mindenesetre egy minta követése [...], addig most a bemutatás helyére a látvány megcsinálása [...] lép [...], nem szubtilis esztétikai, művészeti kérdésekről van szó, nem a finomság, hanem az élet a tét.

Balassa Péter A fényírástudók felelőssége című (itt is olvasható) gondolatindítójának szigora kedvenc Bernhard-részleteinkére emlékeztet. Bár az előadás filmkészítők előtt hangzott el 1990-ben, a “kamera filozófusaiban” nyugodtan felismerhetjük a fotográfusokat is.

A kamera filozófusai nem azt mutatják be, ami s ahogy van, hanem megváltoztatják az elsőtől az utolsó pillanatig — ez viszont nem más, mint a hatalom végtelenített felelőssége vagy felelőtlensége.

[...]

A képzeletnek mint a realitás megerőszakolásának győzelméről beszélek, legyen az nagyszerű dokumentarizmus vagy remek fikció: mindegy, s ez párhuzamos azzal a világfolyamattal, hogy a napnyugati civilizáció a kivetítés, az énes projekció mellett döntött, valamikor régen, és lemondott annak bemutatásáról, hogy hogyan vannak a dolgok önmagukban, valójában, mielőtt mértéken felül feldúltuk volna képzeletünkkel a Földet. Ez utóbbi ui. rendkívül ritkán, egyre ritkábban, a videó által átstilizált filmművészetben különösen ritkán jelenik meg. [szövegváltozat: Van Gogh parasztcipője ez, egy fűcsomó hosszan és gazdagon, egy pillantás elnyújtott realitása.] A diskurzus a világgal mint látvány egyre inkább a látvány önelvű harcáról szól [szövegváltozat: a nézővel,] önmagával, a többi látvánnyal szemben, s legjobb esetben a kitörésről ebből a diskurzusból. (A hatalommal, a politikával, [szövegváltozat: a kultúrcsőszködéssel] folytatott reformer diskurzus pátoszát már rég elvesztette. S ez jó. [szövegváltozat: a tiszta vizualitásét, ha van, még nem nyerte meg]). A képzelet, beleértve a dokumentarista képzelet megfékezéséről és ezzel szemben a meditatív bemutatás mellett beszélek. Ez utóbbi nem valami módszer vagy vizuális technika, hanem a Wohltemperiertes Klavier, a Mozart-kamarazene, Antonioni Nagyítása, A dolgok állása, a Tarkovszkij-kép bemutató jellege, meditatív felelőssége ez [...].

Ami pedig tulajdon régiónkat illeti, különösen éles Balassának az a figyelmeztetése, mely a képi közeg felelőtlenségét a világ megváltoztatásának marxista imperativusával hozza kapcsolatba.

ez sajnos ugyanaz a fejlemény, amiről ma szemérmesen nem beszélünk, de amit a 11. Feuerbach-tézis mond ki nyersen Marxnál, igen, őnála, hogy “A filozófusok eddig különbözőképpen magyarázták a valóságot. A feladat az, hogy megváltoztassák.”

[...]

A média [...] [s]okszor olyat ígér — minden kép ígéret —, ami nincs, s ezáltal megvalósítására szólít fel (ez a pornó és a horror nagy titka is).

Úgy tűnik, a zárókérdés mindmáig nyitott. Ennek természetesen pozitív olvasata is lehetséges.

vajon nem a képi takarékoskodásban és bizonyos mérvű aszketizmusban, a képi fogyasztás visszafogásában volna a vizuális kultúra — ami kétségkívül felváltja a szó kultúráját, amelyben a fényírástudók felelőssége küzd majd az analfabétákért —, nos a vizualitás szemléletileg szegényebb megújulásának a lehetősége?

(kiemelések és változat-jelölések tőlem — ex P.)

nem lehet hozzászólni