ex Ponto

Mint W. H. Auden megjegyezte, “a költészet dicsősége és egyszersmind szégyene, hogy közege nem a saját terepe, hogy a költő nem találhatja fel a maga szavait” [W.H. Auden, “Writing,” The Dyer’s Hand and Other Essays (New York: Vintage Books, 1968), 23.], s e megfigyelés éppígy igaz a fotográfiára és a fotográfus képtelenségére, hogy feltalálja a saját “szavait/világait [worlds].”

– írja Tod Papageorge Robert Adams kapcsán, aki eredetileg irodalmárként indult.

Robert Adams fényképe

A könyvhéten jelent meg Varga Mátyás hallásgyakorlatok című verseskötete (Magvető, Bp. 2009), melyet egy kritika nyomban “az utóbbi idők egyik legegyedülállóbb és legbátrabb lírai vállalkozásá”-nak nevezett. Lemond ugyanis a saját mondatokról, hogy – minden bizonnyal avagy látszólag – kizárólag elkapott hétköznapi beszédfoszlányokból építkezzen. Talált nyelvi tárgyakból, miként a fotográfia talált vizuális tárgyakból.

“Függő vagyok a talált tárgytól” – jelenti ki Ansel Adams önéletírása legelején (An Autobiography, Little, Brown and Company, Boston – New York – London, 1996, 1. o.). Robert Adams pedig a 2009-es Hasselblad Díj átvételekor egy versidézettel válaszolt arra, honnan merít ihletet: “Bárhonnan, ahol fény van. A fényképészek nyitottak az ajándékra. Mint a költő John Clare írta, ‘A mezőkön találtam a verseket / És én csak leírtam őket.’ ”

Ha Papageorge a fotográfia különös irodalmi karakterére utalt, akkor a hallásgyakorlatok egyfajta fotografikus költészet. Fonografikus.

Varga Mátyás Nyitott rítusok: Kortársunk-e a művészet? (Vigilia Kiadó, Bp. 2008) című esszékötetében két fotóművészeti tárgyú szöveget közölt Philippe Brame és Lucien Hervé munkáiról. Utóbbiból (184., 185. o.):

Ha pedig “tudásunk csak töredékes”, tehetünk-e mást, mint hogy töredékeket helyezünk egymás mellé.

[...]

Hervé a Thoronet-i album 58. oldalára egy Szent Bernát-idézetet választott: “Látni szeretnél, hallgass oda: az odahallgatás elvezet a látásra.”

A mondatgyűjtés közelebbi párhuzama a fotográfiában természetesen a talált képek felhasználása, melynek külön kortárs csoportja az internetről vett anyagok feldolgozása. Közismert gyakorlója Thomas Ruff, nálunk például Kerekes Gábor, Dezső T. Tamás vagy Trembeczki Péter. Saját műhelyünkben is készülődik egy ilyen sorozat.

„költő vagyok és katolikus”: beszélgetés Varga Mátyással.
A kötetről még itt vagy ott.

korábbi hivatkozások Varga Mátyásra
2008 augusztus 21 Nem lehet kívül maradni
2007 június 20 Arcus Temporum IV. Pannonhalma
2007 május 22 Rezervátumok között
2006 április 21 Keresztút fehérben

Bejegyzésünk címe az egyik hallásgyakorlatból származik. A többi hozzáolvasandó.

A naplementézéshez fűzzük hozzá gyorsan Chris McCaw Napégette sorozatát.

Minden fotográfia egyedi, közvetlenül a papírra felvett nagyformátumú kép. Itt a negatív maga a nagyítás, melynek mérete 20×25 cm-től 50×60-ig terjed. Az expozíció hosszú, többnyire több órás, közvetlen napfényben. A végeredmény pont az ellenkezője, mint amit várnánk, mintha holdsütötte tájak lennének az éjszaka közepén. A hosszú expozíció szolarizálta a nagyításokat, a Nap pedig közvetlenül beléjük égette a képét. Sok nagyításon komoly égett lyukak vannak, ami nagy szerepet játszik szépségükben.

– írja róla a Horses Think.

Chris McCaw: Sunburned GSP#79 (2007)
Sunburn

Mint elmondja, véletlenül fedezte fel a hatást 2003-ban, majd évek munkájával tökéletesítette módszerét. Régi fotópapírokat, saját készítésű kamerákat és katonai lencséket használ.

A kedvenc részem az, amikor látom, amint füst árad a kamerából és valami égett mályvacukor-szag, miközben a papír zselatinja megsül.

Nézegethető itt, ott, amott, emitt, amott, emitten és amottan.

Beszélgetés itt.

Két csoportos kiállításon hasonló szellemiségű vagy módszerű alkotókkal:
Keeping Time
Transmutations, Abstraction in Nature (ez itt is)

vö. Erika Blumenfeld, Hans-Christian Schink.

Eperjesi munkái – ezt nehéz, majdhogynem bűnös dolog egy művészettörténész számára leírni – szépek.

– olvasom, éppen olyan munkák kapcsán, amelyek engedményeket tesznek a dekorativitásnak. A lehangoló tünet persze maga a nehézség, e majdhogynem bűnös dolog: a művészet lényegének kihullása a professzionális művészeti közbeszédből, befogadásból és gondolkodásból.

Magukat az alkotókat ez egyfelől joggal aggasztja, miként Barragán (vagy nálunk Janáky) gyönyörű tiltakozása tanúsítja. Másfelől szerencsére nem nagyon érdekli őket, és olykor kifejezetten a szépségre hivatkoznak munkájuk kapcsán, mint például Emmet Gowin, Ryan Bush, Sze Tsung Leong, Jorma Puranen, Barbara Yoshida, Sandra Kantanen vagy Bryan Boettiger – hogy hirtelen csak a blogunkon megfordult fotóművészekből válogassunk.

Két olvasmány egy-egy neves, teljesen más alapállású esztétától.

Roger Scruton: Beauty and Desecration

Mégis mindannyian tudjuk, mi az, amikor valami láttán hirtelen kiragadtatunk kívánságaink köznapi világából a szemlélődés megvilágosult szférájába. [...] A szépség megszentségtelenítésének jelenkori szokása azt súgja, hogy az emberek éppúgy tudatában vannak a szent dolgok jelenlétének, mint valaha.

Utóbbira elrettentő fotográfiai például említi Serrano Piss Christ képét.
Scruton nemrég könyvet szentelt a szépségnek (Beauty, Oxford U. P., 2009).

Susan Sontag: Érvelni a szépség mellett (2000, 2003 szeptember)

Töprengésében fontos szerepet kap a fotográfia, mely kiiktatta a szépség kijelöléséhez szükséges megkülönböztetés képességét a művészetből.

A szép elleni legerőteljesebb és legsikeresebb támadás a szépművészetek terén indult, mintha a szépség és a szépséggel való törődés beszűkítené a látóteret, vagy ahogy a jelenlegi zsargon mondja, elitista lenne. Úgy tűnt, mintha sokkal többféle dolgot tudnánk értékelni, ha azt mondanánk, hogy valami nem „szép”, hanem „érdekes”.

[...]

A fényképészet volt az a művészeti ág, ahol az „érdekes” először teret nyert magának, ráadásul igen korán. Az új, fényképszerű látásmód könnyen megengedte, hogy bármi a fényképezőgép témájává váljon. Ennyire sokféle látványra a szépség fogalmát már nem lehetett volna kiterjeszteni; egyszóval már nem tűnt menőnek ilyen ítéletekkel dobálózni. Egy fényképen látott naplementéről, egy szép naplementéről a verbális kifinomultság minimumával rendelkező személy inkább azt kell mondja: „Igen, ez a fénykép érdekes.”

Később még egy utalást tesz a fotóra, hogy felidézze a szépség teljességre emlékeztető szerepét és hitet tegyen szükségessége mellett, végül pedig gunyoros búcsút vegyen az “érdekes” álságos argumentumától.

Ma a természetben rejlő szépség modelljét főként a fényképezés nyújtja. [...] Képzeljük el, ahogy azt mondjuk: „Érdekes ez a naplemente”.

a látványt elfelejteni: a nézést megtartani.

– jegyzetel Kafka, majd kisvártatva hozzáteszi:

Nagyon erős fénnyel a világ szétbomlasztható.

Czigány Tamás Töredékei pont az ellenkező irányba tartanak. Gyenge, silány, eldobott és árva fényeket figyelnek és mentenek. A környező sötétséggel együtt. Gyönge jelet erősíteni szemcsézettséggel jár, fényképei ezért jellegzetesen ilyenek. A zaj rút, a szemcse szép – szokta mondani. Azért szép, mert itt nem szétesik, hanem tapinthatóan összeáll valami. Ugyanez történik a teljesen homályos felvételeken, melyek nem elmosódnak, hanem kibontakoznak éppen. Nem tolakvó egésszé, hanem fontos részekké, kis egészekké, melyek nyitottak beépülni egy teljesebb tágasságba. Így segítenek egyszerre megtartani a mellékest – a látványt – és a lényeget – a nézést.

A kisteremnyi kiállítás a fotográfia alapértékeire és mértékeire emlékeztet, melyek jórészt kimentek a kortárs és a fiatal magyar fotóművészet divatjából. Kimondhatjuk: tanít. Innen a jelenlét ereje, amit elegánsan szolgál a tökéletes giclée kivitel érzéki gazdagsága és a szorosan egymáshoz láncolt képtáblák pontos installációja.

Június 22-ig látható Győrben, ennek részleteit már említettük. A megnyitón Grencsó István konzseniális szólókoncertjét élvezhettük.

rövid beszélgetés: katt!
(Győri Hét, 2009 június 3, 19. o.)

Végül visszaadjuk a szót Kafkának.

Helyesen elosztani a hitet saját szavaink és saját meggyőződéseink között. Egy meggyőződést, de nem abban a pillanatban, mikor megfogan, hagyni, szisszenjen semmivé. A felelősséget, mely a meggyőződést ránk rója, nem hárítani át a szavakra.

– Franz Kafka: A nyolc oktávfüzet, ford. Tandori Dezső, Cartaphilus Kiadó, Budapest, 2000, 42., 43., 37. o.

vö.

Meggyőződésedet tartsd meg magadnak Isten előtt. Boldog az, akinek nem kell visszavonnia, amit helyesnek tart

– Róm 14, 21-22

Lisa Ross munkája elsősorban az emlékezettel, az időbeliséggel és a hit látható kifejezésével foglalkozik. A világi és a szent testet öltésére épít; a testi újrafogalmazására és szoros kölcsönviszonyára az idővel és a hellyel.

– írja Sherisse Alvarez Lisa Ross fényképeiről, melyeket kínai ujgurok tájba rendezett vallási relikviáiról készített. Nézegethető még itt vagy ott. Cikk videóval a helyszíni és tárgyi háttérről (a film eredetileg itt). További írások amott és emitt.

Lisa Ross: Black Garden (An Offering) (2008)

Hogy ne fakuljanak az emlékek. Az emberinél is erősebb jelenlét Anna Lehmann-Brauns enteriőrjeiben. Nézegethető még itt vagy ott. Album.

Anna Lehmann-Brauns: Berliner Ensemble, Berlin (2005)