ex Ponto

Furcsállom, ha valaki megengedheti magának, hogy 5-10 millió forintért építsen konyhát, mégsem látni műtárgyakat a lakásában, mert mint mondja, nincs rá pénze [...], sőt, a kortárs képzőművészeti piac fellendítésében éppen az egy-két művészetileg értékes művet vásárló családoknak lenne kulcsszerepe – ha Magyarországon kialakulna ennek a kultúrája. [...] De talán még fontosabb a fiatal alkotók segítése, hiszen akkor válik biztosan rossz befektetéssé egy műalkotás megvásárlása, ha a művész erőtartalékai végére érve felhagy az alkotómunkával.

— mutatott rá Barabás Lajos műgyűjtő, akinek gyűjteményéből október 8-án este 20 órakor Geometrián innen és túl címmel kiállítás nyílik a Godot Galériában. Részünkről Júlia Keresztútja és két fotóm is látható lesz a tárlaton.

további részletek a meghívón: nagyobb méret

A teljes névsor — ma élő magyar művészek, kevés kivétellel — a következő: Bada Dada Tibor, Baditz Gyula, Bak Imre, Baksai József, Botos Péter, Czigány Ákos, Csiky Tibor, Marian Drugda, Fajó János, Haász István, Hencze Tamás, Herendi Péter, Hetey Katalin, Jovanovics Tamás, Kludovácz András, Konok Tamás, Milorad Krstic, Marafkó Bence, Maurer Dóra, Menasági Péter, Molnár Vera, Nádler István, Nagy Kriszta x-T, Néma Júlia, Pataki Balázs, Marek Radke, Saxon Szász János.

Kapcsolódó olvasmány: Kortárs magángyűjtők 2008 (.pdf, 4,4 MB)

kiegészítés 2009 július 23
Egy kis sajtó itt, videó ott.

Markus Amm képzőművész nemcsak fotóval dolgozik, de amikor igen, akkor gyönyörű fotogramokat készít Moholy-Nagy hagyománya nyomán, melyek ugyanakkor a kubizmusra, a futurizmusra és ezek Malevics-féle szintézisére is visszautalnak. Ízelítő itt, ott és amott.

Markus Amm: Untitled (1999)

J. Bennett Fitts a lényegtelen dolgok eltűnésével foglalkozik, az ellentmondással, melynek helyet csinál a szépség. Fényképei még itt vagy ott.

J. Bennett Fitts: Yellow tree green fence
industrial landscape(ing)

Egyszerű s mindig enyhén megtévedő komponálás a melankólia ellenpontjaként Joelle Jensen családi enteriőrjein.

Az emlékezet terét azzal hangsúlyozom, hogy ablakokkal, függönyökkel, résekkel és keretekkel tükrözöm. A természetes és mesterséges megvilágítás keverése, az egyébként fehér terekbe szűrt különféle pasztellárnyékok az emlékezet tapasztalatával vonnak párhuzamot.

— írja.

Joelle Jensen: Untitled (glamour shot) (2006)
Untitled (domestic)

Nézegethető még itt, ott vagy amott.

Sichuan: különös fotóművészeti mementó Massimo Cristaldi portfoliójában a kínai földrengés eltűnt áldozatainak. És az eltűnt gyerekkor helyett az infantilis istenképnek.

Massimo Cristaldi: 02
Sichuan

Szép a Refinery Flock című sorozata is, melyben a télen olajfinomító-tornyok körül melegedő és “táncoló” madárrajokat fényképezte. Ld. még itt, beszélgetés róla ott. Blogja itt.

Szomszédság, zóna, terrénum: Molnár Vera térbeli metaforákkal világítja meg a sorozat poétikáját.

azt mondtam magamnak: “De hát ez már vallás! Egyetlen szent műalkotás, amelyhez egy hajszálat sem lehet hozzátenni vagy elvenni.” Ezért aztán körülnéztem ennek a szép képnek a szomszédságában, hogy nincs-e ott valami más is, ami szép. Egy gondolatot létrehozni. Miért csak egyet?! Variációkba fogtam. [...] Automatikusan jött a széria gondolata. Hogy nem csupán egyetlen műalkotás van, hanem zónák vannak, egyfajta “terrénum”, ahol a dolgok érdekessé válnak. És egyszercsak már nem az ismereteim szerint. [...] Sohasem gondolok egyetlen képre, ennek vége. Terrénumokat találok.

— Axel Rohlfs interjúja Molnár Verával (2007 október 12), in: Vera Molnar (katalógus), Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület, Paksi Képtár, 2007-2008, 27. o.

A fénykép jellegzetesen sorozatműfaj: a magában álló, egyedi remekmű itt inkább kivételt jelent. Egyik alapvető megfogalmazása itt is Moholy-Nagytól ered. A sorozat mint egy zóna-szerűen, övezetekben körüljárt, újra meg újra megközelített, több szempontból megszólított, tiszteletben tartott egész “támogatója”.

Nincs váratlanabb, természetességében és organikus kötöttségében mégis egyszerűbb forma a fotográfiai szériánál. A fotográfia egyenesen ebben kulminál; a széria már nem “kép” [...], az egyes kép — mint olyan — a szériában [...] montázsrész lesz, támogatója egy egésznek, amely maga a szóban forgó dolog. Bizonyos cél szem előtt tartása mellett egyes részeinek ebben az összefüggéseiben a széria a legerősebb fegyver lehet, de a leggyöngédebb költészet is.

— Moholy-Nagy László: A fotográfia: napjaink objektív látási formája, in: A festéktől a fényig, Kriterion, Bukarest 1979, 116-117. o.

Orvosilag felírt depresszióterápiás fénycellák Michael Vahrenwald Téli tájak sorozatában. A többi munkája is ajánlott, amennyiben, mint mondja,

A képek a képek természetét és szerepét vizsgálják.

Michael Vahrenwald: Color Cube
Winter Landscapes

Művei még itt, ott vagy amott.

Az agyonbeszélt téma két végről, két komolyan vehető szerzőtől, két valóban intelligens cikkben.

Bernard Languillier: Image Disembodiment?

Az általunk ismert fényképészet, és a művészi fotó különösen, még alig kezdte meg mélységes átalakulását. A filmről digitális érzékelőkre történő látszólag ártatlan átmenet alapvető paradigmaváltozások visszafordíthatatlan láncát indította el, melyeket épp csak kezdünk megérteni.

A sok előrelátható következmény közül szerintem a legfelkavaróbb: a Papír halála.

Bruce Barnbaum: Thoughts on digital photography.

Tömeggyártás terén a digitális módszerek biztosan lehagyják a hagyományosakat, de nem hoznak új meglátásokat a személyes kifejezés szintjére jutáshoz szükséges művészi tudásról… és azon túl a tömegtermeléshez sem. (Hadd mutassak rá arra is, hogy a tömegtermelésnek nincs helye az igazi művészetben.) [...] Bármilyen hathatós eszköz a Photoshop, a gyenge kiinduló látásmódon nem javíthat [...] a fotográfiai művészi tudás és a fotográfiai érzés a látással kezdődik [...]. A művészet szemlélődő dolog, s a gyorsaság, a sebesség nem elsődleges szempont akkor, amikor műalkotást hozol létre.

Bruce Barnbaum: Pewter Painted Desert (2004)
The Natural Environment

Fényképei még itt, ott és amott.
Jegyzetek egy oktatóműhelyéről itt.

Munkamódszerem és témaválasztásom abból a csináld-magad háztartásból ered, ahol felnőttem. Itt tanultam meg becsülni az eszközökben és anyagokban rejlő erőt. [...] Sok művem fürkész időbeli jelenségeket és a fizikai erők anyagra gyakorolt hatását. A fotográfia jó szolgálatot tesz nekem e gyakorlatban, módszert nyújtva arra, hogy egyetlen pillanatban tapasztaljam meg ezt a tevékenységet vagy több különböző pillanatot rakjak össze egyetlen tapasztalattá.

A műalkotás, melyet létrehozok, a képalkotás konstruktív felfogásával párosítja tudományos kíváncsiságomat.

— s ez valóban kiviláglik Caleb Charland fényes, mozgalmas, felfedezésszerű fekete-fehér csendéleteiből. Témájuk szervesen összefügg a médiummal, a fényképészet kísérleti kémiájával.

Caleb Charland: Sparkler Through Crystal Ball (2007)

Művei még itt, ott és amott.
“Csináld-magad” útmutató munkamódjáról itt vagy ott.

A szuprematista fehér négyzet mint a nem kézzel alkotott kép, a fotó fenomenológiai foglalata.

itt rá kell térnünk malevics utolsó képének — a puszta fehér síknak — értelmezésére. aligha tévedünk, amikor azt mondjuk, hogy malevics itt az ideális képernyőt alkotta meg azoknak a fény- és árnyhatásoknak számára, amelyek környezetéből rávetődhetnek. ugyanazt, amit az emberi kéz alkotta festmény nagyobb testvére, a vetítővászon valósít meg.
ha a vetületet fényérzékeny felületen rögzítjük, akkor jön létre a fénykép vagy a fotogramm.
úgy tetszik, hogy a kifejezés technikai fejlődése során a kézzel festett képet a vetítés lehetőségeiből adódó tisztább “festői” fényhatások túlhaladták.

[...]

“mi más volna a tér, ha nem kimeríthetetlen mélység?” [idézet Gabo és Pevsner Realista manifesztumából]

[...]

a fény határjelenség: tömeget és teret alkot.

— Moholy-Nagy László: Az anyagtól az építészetig, ford. Mándy Stefánia, Corvina, é. n., 90., 162., 168. o. (lábjegyzetek nélkül)

Kazimir Malevics
Szuprematista kompozíció: Fehér fehéren
(1918) 79,4 x 79,4 cm

Másutt:

a szuprematista Malevics [...] [u]tolsó képe: a fehér négyszög a négyszög alakú fehér vásznon világos szimbóluma a filmképek és -előadások vetítőernyőjének s a pigmentfestészet feladásának a direkt fényalakítás javára: a fehér síkon a fény közvetlenül, mégpedig mozgásban projiciálható.

— Moholy-Nagy László: Az új film problémái, in: A festéktől a fényig, Kriterion, Bukarest 1979, 63-64. o.

Vagyis a fényélmény minél közvetlenebb megragadásáról van szó.

Csak egyedül fény segítségével lehetséges a merev tárgyak átlelkesítése; tárgy és dokumentum, lélek és mimika valamely tudatos fényalakítás révén oly erősen átsugároztathatók, hogy a fényélmény intenzitásban egyenlő lesz a tartalomélménnyel, sőt néha még nagyobb.

— i. m. 67. o.

a filmkifejezés új nyelve, mint a fény és mozgás segítségével való térmegragadás [...] mély tartalmi állásfoglalás is.

— Moholy-Nagy László: Új filmkísérletek, in: i. m. 83. o.

S a közvetlenség keresését Moholy-Nagynál kifejlett kultúrkritika, pedagógiai alternatíva kíséri, egyfajta revizionista utópia, melyre a fénykép és a film egyszerre veszély és ígéret.

az eredeti optikaiélmény-vágyat a fehér-fekete variánsok: a film és egy foto-vízözön téríti el. [...] Az ősforrást mindinkább egy iparművészeti csillámporözön árasztja el. [...] városi élet, könyvnyomtatás, fényképészet, film, a civilizáció gyors és ellenőrizetlen terjedése színkultúránkat olyan szürke állapotba hozták, amitől legtöbb kortársunk számára csak a legnagyobb erőfeszítéssel lehet elszakadni. Ismét vissza kell térnünk a színek kultúrájához, amivel alapjában véve egyszer már rendelkeztünk.

— Moholy-Nagy László: Hangosfilm — színes film: és azután?, in: i. m. 145-146. o.

előzmények
2008 augusztus 20 Moholy-Nagy rátapint
2008 augusztus 17 Malevics-jegyzetek
2007 december 6 Pontosan Seurat