Moholy-Nagy rátapint
Moholy-Nagy László fotogramja
bővebben
jelenlegi nevelési rendszerünk [...] főként egyedi élményekre ösztönöz. ahelyett, hogy önnön centrumát tágítaná [...].
az embert a tradíciók, a tekintélyi elvek uralma megfélemlíti. bizonyos élményterületekre már egyáltalában nem is merészkedik. szakember válik belőle. élményei már nem eredendőek. szüntelen harcban állva ösztöneivel, a külsőleges ismeretek úrrá lesznek rajta. belső biztonságérzete elsorvad. már nem lehet többé a maga orvosa, sőt a saját szemére se bízhatja magát. a szakemberek — mint valami hatalmas titkos szervezet tagjai — elhomályosítják az utat azok felé a sokoldalú egyéni élmények felé, amelyek egészséges funkciók alapján lehetségesek, sőt amelyeket a biológiai centrum egyenesen megkövetel.
1929-ben jelentek meg Moholy-Nagynak ezek a mondatai (Az anyagtól az építészetig, ford. Mándy Stefánia, Corvina, é. n., 10. o.; kiemelés tőlem). A látleletben már ekkor pontos helyet kapott az extrémsport-divat és a programozott önkívület jelenlegi szerepe:
veszélyes helyzetekben vagy a feloldódás kivételes óráiban az életösztön áttöri a konvenciót és a gátlásokat, s ilyenkor minden ember — soha nem “képzelt” — csúcsteljesítményre képes.
(14. o.)
Pár oldallal később, ahol a maga alternatíváját, nevelési modelljét az anyag eredendő élményéből bontja ki, fontos utalást tesz a fotográfiára.
paradoxonnak tetszik, de a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a közvetlen tapintási élmények mellett a fényképezésnek — tehát egy optikai eljárásnak — az elterjedése ösztönözte a tapintási kultúrát. a különböző anyagi (tapintási) értékek egzaktul hiteles fotói, felnagyított s eddig alig tudomásul vett megjelenési formái nemcsak a kézművest, hanem úgyszólván mindenkit tapintóérzékének kipróbálására serkentenek.
(24. o., 2. lábjegyzet)az egzakt éles fénykép egy új anyagkultúra legjobb előkészítője, mert az expozíció koncentráltsága [...] a szüntelen hajszában élő mai embert arra indítja, hogy lassanként ismét közelebb kerüljön magához a tárgyhoz.
(39. o.)
A fénykép Moholy-Nagy elgondolásában magas rangra emelt optikai taktilitásának a paradoxonja szépen kiegészíti azt a tényt, hogy a fotó lenyomat típusú kép.
Moholy-Nagy László: fotogram, kezek és ecset (1926)
bővebben
A gondolatot Kepes György is megerősítette 1944-es alapművében.
Az úttörő fényképészek példája nyomán a festők is kezdték képeikbe beépíteni az anyagok textúraminőségét. [...] A világosnak és a sötétnek a látható textúrát létrehozó különös ritmusa meghaladja megkülönböztetési, illetve felbontóképességünket, amellyel a vizuális rendnek az árnyékolásos modelláláson nyugvó formáit észleljük. [...] látás és tapintás tehát egyetlen egésszé forr össze.
— Kepes György: A látás nyelve (Language of vision), ford. Horváth Katalin, Gondolat, Budapest 1979, 168. o.
Moholy-Nagy fotói még itt.
Moholy-Nagyról korábban:
2008 május 15 Megoszlás
2008 március 30 Természetes technika
2007 november 14 Művészet-e a fényképezés
2007 március 28 Színben gondolkodó
2006 december 21 Időutazástól az út idejéig
a Fotogramme 1922-1943 kötet borítója
kiegészítés 2009 június 24
Bizonyos Rieder Gábor e bejegyzésünkre hivatkozva állítja szembe Eperjesi Ágnessel Moholy-Nagyot, utóbbi rovására, a következő kiszólással: “Hol vannak már Moholy-Nagy unalmasan fekete-fehér fotogramjai!” – LOL.