Időutazástól az út idejéig
Néhány perce ért véget az m2-n a — teljesen oktalanul — Útonnak fordított Tempo di viaggio, Tarkovszkij és Tonino Guerra itáliai út- és helykereső filmje. A magyar szinkron új, 2006-ban készült. Remek alkalom volt elkapni e ritkaságot. (Bár ha a szövegfordítás színvonala a címét követi, akkor… inkább ne is gondoljunk bele.)
Tarkovszkij műfajellenes véleménye azzal finomodik ebben a filmben, hogy a műfajokat a kommersz filmek világa diktálja és erőlteti a filmre. Ehhez előzőleg hozzáfűzött fotográfiai analógiánk is folytatható. Mi lenne, ha azt mondanánk, műfajai csak az alkalmazott fényképészetnek vannak, az alkalmazás területei szerint. Amivel semmi probléma addig, amíg nem pont az alkalmazott fotográfia legjobbjainak tartott munkáit, megannyi műfajpéldányt rakják galériákba ki, albumokba be, mintha műalkotások lennének.
Éppen ez történik a magyar származású világhírű klasszikus fotósok reprezentatívnak szánt szemléjén, mely a kánonképző módon (M)érték című Ernst-kiállításon látható. Műalkotás nem nagyon van itt, eltekintve Moholy-Nagy néhány gyönyörű fotogramjától. Brassai, Capa, Kertész, Munkácsi bálványozott képeinek túlnyomó többsége legfeljebb fotó-, sajtó-, kortörténeti stb. vagy történelmi dokumentum, semmi több. Ez persze legfőképpen Capára (alias Friedmann Endre Ernő) érvényes, a többieknél valamivel kevésbé fekete-fehér a helyzet (no pun intended). Főleg Munkácsinál meglepő az elemi magabiztosságú kompozíciós képesség, amit örökre tönkretettek a képmezőbe lökdösött divatmodellek.
A tanulságon kívül azért a néhány fotogramért már önmagában érdemes besétálni (nyitva január 17-ig), és mert az év végéig minden könyv féláron kapható a múzeum boltjában.
Visszatérve a fordításra és a dokumentációra, milyen szép, amikor — talán Guerrától — elhangzik a filmben: hiteltelen minden fordítás és reprodukció. A maga helyén kell meglátogatni mindent.
Talán épp ez az utazás ideje, amit semmilyen sebesség mint afféle út-idő függvény nem kompenzálhat; az eljövetelé. Amikor valaki vendégségbe jön oda, ahol a vendéglátók sincsenek otthon, és pont ettől válik otthonosabbá a hely annyi időre, amennyire szükséges.