ex Ponto

new york V, new york IV, new york III, new york I. Festői giccshatárig lágyított, elmosott vertikális városlátomások Sabine Wildtől.

Sabine Wild: new york IV sorozatból

Az érzelmek folyékonyak, de a pillanatok egyszerre egyediek és örökkévalók.

– írja Fehér sorozatáról Maria Luisa Morando, aki megint valami szépségeset alkotott (korábban róla itt).

Maria Luisa Morando: White VI
White, Series 1

Nem sokkal 9/11 után tettem egy sétát a Hyde Parkban, nagyon borús érzelmekkel. Ott jöttem rá, hogy nem akarok többé “részletet”, az állandó “tülekedést” és szüntelen zajt, mely mindünket körülvesz. Abban a pillanatban részlet nélkül akartam fényképezni a világot. [...] Arra kérni a nézőt, hogy tartson szünetet, pihenjen és lélegezzen, teret adva neki. A túlexponálással világom kiszabadul a tolongásból, hogy képes legyen megtapasztalni a pillanatot és így tényleg látni, érezni és kapcsolatba lépni vele. Mintha a nyüzsgést kiiktatva úgy válaszolhatna a műre a tehermentesített néző, mintha hallaná a képet.

— teszi hozzá.

Frédéric Lebain a Librairies és a La Chocolaterie (ezt ld. itt vagy ott is) sorozatokkal tartóztat maradásra, melyeket érdekesen köt össze a borító, a burkolat, a lefedés mozzanata.

Műveit összesítve ld. még errefelé.

Frédéric Lebain: Librairies sorozatból

Frédéric Lebain: Movie camera (2006)
Freddie et la Chocolaterie

Jelenleg Kínában ellentmondásban látják a történelmet mint városi formát: Kína vívmányainak és civilizációs teljesítményeinek bizonyítékaként, de még gyakrabban a városi modernizáció kerékkötőjeként. Ironikus módon Kína mai gazdasági forradalma azt a fizikai történelemrombolást segíti, amit a Kulturális Forradalom idején hirdettek meg. Az eredményül kapott ürességből Kína új városainak alkatrészei a semmiből épülnek fel

— írja Történelem képek (History Images) című nagyszerű, mondhatni hősies sorozatához Sze Tsung Leong.

Sze Tsung Leong: Beizhuanzi II, Siming District, Xiamen (2004)
History Images

Többről van itt szó, mint partikuláris látleletről. Egy beszélgetésből:

reményem szerint tágabb témákat ábrázoltam — például a történelem lerombolását és teremtését; hogy mit jelent egy kultúrának így megsemmisítenie magát fizikailag és történelmileg —, melyek túlmutatnak az egyedi képen.
[...]
Kínában az a paradoxon, hogy míg bizonyos dolgok nagyon sebesen változnak, mások egyáltalán nem. Városainak külleme bár egészen eltérő lehet, a belső hatóerők, melyek e változások mögött vannak, tartósan fennállnak: a társadalom rendszabályozása, a hatalmi hierarchiák, az egyén viszonya a többséghez.
[...]
Történelem és korszerűsödés nem mond ellent egymásnak, de Kínában sajnos többnyire éppen így látják.

A “múlt végképp eltörlésében” tehát kísérteties ismétlés, kiradírozott folytonosság működik, a törlés végső törletlensége.

A közvélekedés ellenére, mely szerint napjaink kínai városai szakítást jelentenek a múlttal, ezek továbbra is megegyeznek három történelmi mintával, melyek meghatározták a városi változást Kínában: a város szövetének nagyarányú lerombolása és lecserélése a császárok vagy dinasztiák változásait meghirdetendő; a lakosok tömeges áttelepítése; és a magas szinten eltervezett városi alakzatok, melyeket a tekintély központosított és megkérdőjelezhetetlen formái tettek lehetővé.

— írja másutt Leong (The Traditions of Chinese Cities). Rövidre fogva A szépség tekintélye (The Authority of Beauty) című esszéjében:

A tekintélyuralmi hagyomány, mely lehetővé tette a kínai városokat egykor meghatározó egyforma felépítést és rendezett mintákat, ugyanaz a hagyomány, mely lehetővé teszi a lerombolásukat.
[...]
Értelmetlen kérdés, hogy ez az új valóság szép-e vagy sem. A jelentősebb kérdés az, vajon kihez tartozik ez a szépség.

Leong művei sok helyen láthatók még, például itt vagy ott (.pdf, 5 MB).

Matthias Schaller a Becher-féle megszállott tipológiafelvétel egyik jellegzetes képviselője. Enteriőrök rogyásig. Vajon hol dől be ez a képvilág? A — részben mindenképpen — elnéző mosoly azonban gyorsan elhűl a Controfacciata, Venezia/Italy sorozat dermesztő és kristályfényű szépsége láttán. Mélyen visszahúzódva, a ritkás levegő magaslatán.

Matthias Schaller: Palazzo Volpi (2005)
Controfacciata, Venezia/Italy (2004—)

A Studio Gursky pedig eine kleine kuriózum a fotós belterj iránt érdeklődőknek. (Andreas Gursky korábban említve itt.)

A mennybe akaródzik mindenkinek, de meghalni, azt senkinek. Reuben Cox sorozata, brrr. A mindent átható irónia ez egyszer bevilágít a saját sötétségébe, és valami illékony közeget talál ott, mely hátborzongató és gyönyörű.

Reuben Cox:
Everybody Wants to go to Heaven but Nobody Wants to Die

Mintha a történés szóban a tör rejlene, nem romboló-építően, inkább aktívan-passzívan itt. Virágosvázák és porcelánfigurák a leérkezésnek abban az állapotában, mely ezeknek a tárgyaknak a teljes életciklusában jelenvaló lehetőség, s amely sorsot Martin Klimas fényképei megérkezéssé változtatják.

Ld. még itt, ott vagy amott.

(vö. Massive Attack: Special cases c. dal klipjének változata: üvegbábu főbelövése lassítva, sokszor.)

Martin Klimas fényképe

járjatok, mint a fény gyermekei.
[...]
Igen, ami napvilágra kerül, az fény.

— Ephesosi levél 5,8.14

Amikor egy remekművet szemléltünk, úgy éreztük, mintha lassan és titokzatos módon kiemelkednénk a hétköznapi időből. A festményen az alkotás összes időpillanata egyszerre jelen idejű. A kép, amíg nézzük, változatlan marad, de mi éppen a festmény szemlélése közben változunk át. Ez a képzőművészet sajátja. Minden más műfajban az időben tárul föl a mű. A regénynek, a szonátának a teste az idő. A festmény műfaji sajátsága azonban, az azonnali átláthatóság, sajátos helyzetet teremt a befogadónak. Ahhoz, hogy befogadjuk a művet, a nézés ideje alatt nekünk magunknak kell vándoroltatnunk tekintetünket a képen. Hogy látásunk elmélyülhessen, nekünk magunknak kell változnunk: fel kell áldoznunk valamit. Fel kell áldoznunk az időnket. A szemlélő bizonyos mértékig a mű alkotójával azonos módon szemlélődhet. A festmény e sajátos egzisztenciáját, ami az alkotó, a mű és a befogadó közötti bonyolult szituáció eredménye, a festmény idejének nevezhetjük.

Időt adunk a képnek, ahogy kalandozó figyelmünk a képet szemlélve megnyugszik, és lassan elhallgatnak gondolataink, hogy átadják a helyüket a csöndnek. Minél többet ajándékozunk el időnkből, a kép annál inkább belép az időbe, megelevenedik, mozgást és ritmust érzékelünk, mi viszont figyelmünk fogalmakon túli csöndjében egyre mozdulatlanabbakká leszünk. Az elmélyült szemlélés közben lényegét tekintve változik meg az időhöz való viszonyunk.

— Kondor Attila: Ipar-e a művészet?

Értékes szöveg a fotográfiáról magyarul alig jelenik meg. De érdekes is csak kevés. Két ilyesféle a közelmúltból:

Bretus Imre: Meredeken emelkedik a fotók értéke:

A nemzetközi trendekhez és a racionális tényekhez igazodva a pesti galériák egy része apró lépéseket tesz azért, hogy a hazai műgyűjtők felfedezzék maguknak a fényképeket mint műtárgyakat. [...] a fotó még nemigen fér bele a közízlésbe a pesti flaszteren. Ha valaki nem érzelmi alapon vásárol, nehezen hiszi el, hogy a fénykép egyedi, értékálló, jó befektetés. [...] Nálunk néhány galéria foglalkozik a fotó műfajjal, annak ellenére, hogy a magyar származású fotósok – André Kertész, Brassai – híresebbek a világban, mint bármelyik festőművészünk.

Csodás kínai fényképezők tesztje
A cikk a Lomo gépekről és a mozgalomról szól, ami mára a filmes fényképezés egyik menedéke és/vagy pótszere lett. Nagyon jópofa dolog, bár ennél ritkán több.

„hogy az engedelmesség fáradságos munkájával visszatérj”

— Szent Benedek: Regula

Szabály és szabadság. Védettség és fény. Kint és bent. Tér és kép. Márciusban Szabályok címmel nyíló kiállításom fotói egy bencés kolostorban és egy ipari csarnokban készültek. Előbbi sorozat, mely az anyag derekát képezi, új; egyik darabja a meghívón látható:

nagyobb méretben

Helyszín: Jókai Klub, 1121 Budapest, Hollós út 5.
Idő: március 7–31. Hétköznap 9–21 óráig, hétvégén előzetes érdeklődésre.

Frédéric Delangle: Ahmedabad – mars 2005

Elhagyott színpadokká válnak az éjszakai utcák Frédéric Delangle Ahmedabad – mars 2005 és Ahmedabad – avril 2006 sorozatain. (Ld. még itt vagy ott.) Ennek ugyanoda érkező ellenmozgásaként telik meg a Coït (2006) színtere:

Nan Goldintól Helen Von Unwerth-en vagy Larry Clark-on át Araki-ig sok fotográfus rendszeresen foglalkozik az intimitással és a nemi aktus megjelenítésével. Az eredmény gyakran nyers, és a tekintet sikamlós részletekbe ütközik. Frédéric Delangle úgy döntött, más szögből közelít a témához és inkább nem mutat meg semmit. Így sikerül konkretizálnia azt, ami a legnehezebben konkretizálható: két szerelmes érzelmi és lelki egyesülését. Szó sem lehet itt kukkolásról, pornográfiáról vagy provokációról. Frédéric Delangle a szerelmi találkozás varázslatát adja vissza.

(forrás)

Frédéric Delangle: Coït (2006)

Két könyv, vagyis több, Andrea Onofritól itt és ott.

vö. Schrager, Zupcu, Barer, Bailey.

Andrea Onofri: Disegni di Carta 1

Homályos gyümölcsök Teresa Ollila portfoliójában. A gömb vagy a kör nemcsak az egység és teljesség, hanem a kapcsolat szimbóluma is — írja. “Ez a szimbólum az idő teljessége és az emberség fürkészése.”

Teresa Ollila: Red Apple
Organic

Ian Baguskas munkái közt Az amerikai táj keresése (Search For The American Landscape) sorozatok nyűgöznek le: finomság, mélység, melankólia valami furcsa, közegszerű szeretetben. Ld. még itt.