ex Ponto

Charity Vargas gyönyörű művészetéből emeljük ki a The Presidio at Night sorozatot (itt is). Nincs a fényképeken semmi különös, és éppen ez a lényeg. Az egyensúly, ami nem látszik, nem akar látszani, mert a tekintetben van, ahol éberség lakik.

Charity Vargas: Full Moon, Coast Headquarters (2006)
(Building No. 1201
1912 Coast Artillery Headquarters
2008 Awaiting Restoration)
The Presidio at Night

Az erdők és a katonai ipari építészet nekem itt nem ütik egymást. Ellenkezőleg, a természet elemében van a sok éven át sokféle használatra módosított szerkezetek mentén. Némelyik üresen várakozik a szennyezett telkeken, s mégis egyfajta hajthatatlanság járja át a tájat és ezeket az épületeket. A megszelídített vadság érzése jár körbe városunk titkos kertjében, állandó változásban, nyugodtan, reménykedve és folytatólag.

– írja ezekről a fényképeiről.

Vargas blogja itt olvasgatható (egyszerűbb kiadása ott).

A Nessimben Kerekes Gábor és Drégely Imre 2x(NEW YORK) című kiállítása látható június 6-ig. Kerekes kvartettekből álló művein az a tűéles, de a lágyságnak is szót adó rajzolat köszön vissza, melyet a hetvenes-nyolcvanas évek remekművein tökélyre fejlesztett. Ezeken a négyes képegyütteseken azonban nem a színhely, hanem az idő kerül előtérbe. A pillanat, melynek látványosan nincs elkapnivaló tartalma, de amelyet mégis újra meg újra körüljár – feloszt, tagol, kiüresít és megújít – négy lépésben négy felvétel. Eloszlik a fotóspillanat mítosza, s az általa degradált idő pontosabban feltárt és finomabban rezgő teret kap ebben az összeszedettségben.

Kerekes Gábor: N. Y. Papír zacskó (1998)

Nem messze innen, a Vintage-ben holnap, 16-án zár az a Moholy-Nagy tárlat, melyen elsősorban az arcai tűnnek elő annak, aki például ezt alkotta (szintén látható a galériában, új nagyításban, mint minden darab):

Moholy-Nagy László: Laci és Lucia (1925-1928)

Jobban kedvelem egy belső látvány meghittségét: a sivatag, mely egyszerre alibi és szabadító, kitüntetett hely az önmegismeréshez.
A sivatagra méltónak kell lenni, mondják a tuaregek [...].
A távoli helyek mindezen architektúrái nem akarnak anekdotikusak, egzotikusak vagy bemutatók lenni. Ellenkezőleg, archetipikus formáik lehetővé teszik, hogy tulajdon vágyunk szerint építsük újra az időt és a teret, és egy belső táj egyenértékét helyezzük a fotográfiai valóság fölé.

– írja bevezetőül lélegzetelállító fényképeihez Thierry Urbain. Művei még itt és ott; magyar utalások amott és emitt.

Thierry Urbain: Terrasse Ouest (Nyugati terasz) (1992)
Babylon: the Courts

Az élet gazdag titkai és ajándéka Rita Maas csendéletein.

rend, egyensúly és békesség. Képeimet meditációs térnek szánom, játékos mezőnek, ahol a szem körülnézhet és körbetáncolhat.

– mondja.

Rita Maas: Untitled 04.08
Erasures (2004-2006)

Ha már legutóbb kolostori fotók kerültek szemlére: a szokásos helyen látható új, Regula című sorozatom.

cor (2007-2008)

Oly módon összerakott képeket tartalmaz, ahogyan eddig nem dolgoztam. Közülük kilenc szerepelt két hónapja a Szabályok című kiállításomon.

(more…)

A spanyol Oseira monostor ciszterci szerzetese, Luis testvér mondta nekem, hogy a dolgokat szimmetrikusan elrendezni annyi, mint megszentelni. [...] amit a szerzetesnek szentnek, a művész esetleg szépnek, azt a tudós alapvetőnek nevezi.

– írja Paul Preece elsősorban azokról a fényképeiről, amelyeket mintha kolostorok kerengőinek sarkából, 90 fokban, két folyósórészt átfogva készített volna. Készített.

Paul Preece: The Sacred Heart
Claustro de los Pinŕculos, Oseira Monastery (Cistercian)
Galicia, Spain
May 2007

Az emberek nem észlelik a művészetet, csak annak értéktöbbletét – művészet mint fotók, mint JPEG-ek.

– mondja Richard Serra. Monumentális minimalizmusa egy gyönyörű csarnokban látható most Párizsban.

Richard Serra szobrai Párizsban
Photo: Valerio Mezzanotti for The New York Times
több kép itt

A mooncruise legújabb kiadásában érdemes megnézni Rodrigo Erades elmosódó útipanorámáit és különösen Maximilian Haidacher éber, érzékeny városi atmoszféráit (itt is).

Maximilian Haidacher: Block

Rodrigo Erades fényképe
Panoramas

Egyszerű tisztelet, ámulat és hűség Chip Hooper tengerpartjain. Ld. még itt, ott, amott, emitt, amottan és itt.

Chip Hooper: Cape Foulwind Beach, Tasman Sea (2003)
New Zealand’s South Pacific and Tasman Sea

Semmi köze, mégis idekerül, mennyire gyönyörű a zafírkék szemű késhal.

Bereményi Eldorádó novellájában, mely hasoncímű filmjének egyik irodalmi forrása, két főszereplő egy szintetikus, vagy inkább szinoptikus belső képet próbál megragadni. Közös tapasztalatuk ez. Keresésükben egymásra vetül kép, képesség és képtelenség.

nem volt az sorrend. Mert én a sötét sodródásból úgy érkeztem a fénybe, hogy nem tudtam, mióta vagyok ott. Amikor odaérkeztem, már régen ott voltam.
[...]
Egyszerre volt az a kép nekem is. És minden belefért. Minden a világon. Egyszer csak.
[...]
töredékekre emlékeztünk mind a ketten, mert az emlékezetünket nem tudtuk megszabadítani az egymásutániságtól. Csak úgy tudtunk eljutni a nagy képig, hogy sorrendet tartottunk.
[...]
új jelentéseit nem érteni kellett, hanem lenyűgözve elfogadni az egész végleges rendszert. Tehát életemnek összes helyszíne és személye létezik együtt és egyszerre valahol. Talán bennem. És akkor bennünk hatalmas képességek lappanganak, amelyek végső helyzetben törnek elő. [...] Mért nem tudjuk ideidézni? Képtelenek vagyunk, miközben élünk?
[...]
a kép nem belőlünk bújt elő. Hanem megvolt és megvan valahol, és nem bennünk elraktározódva. Inkább gazdátlanul úszkál. És adott pillanatban ránk eresztik. [...] Látott ő mást is [...]. Az egész mindenséget. Azt mondta: az egeket.
[...]
Ott szigorúság volt. Igen, szigorú kép volt, de sehol semmi fenyegetés vagy izgalom, csak minden világosan működött, kizárva az érdeket, félelmet, elfogultságot és tévedést.

– Bereményi Géza: Eldorádó, in: A feltűrt gallér: Válogatott novellák, Seneca Kiadó, Pécs–Budapest, 1994, 178-180. o.

Jövő héten csütörtök este 6-tól a győri Rómer-házban újra megtartom korábbi előadásomat a fotóművészetről, “A végtelenségig nézni”: A fénykép szépsége címmel.

a meghívó nagyobb méretben

A tévében tegnap vetített golfosfilm után: Links Land – Neil Shirreff gyönyörű golftáj-fényképei.

Neil Shirreff: Links Land #7
Tain Golf Course, 15th Hole, Scotland (2006)

A hullámzó terep alkonyatkor felvett éles csúcsfényei és kiterjedt árnyékai olyasféle esztétikumot képeznek, mely közvetlenül Edmund Burke 1759-es A Philosophical Enquiry into the Origins of the Sublime and Beautiful című esszéjére utalnak; ez a tan központi jelentőségűvé vált a pittoreszk és romantikus festőknek. “A sötétből a világosságra vezető gyors átmenet”, írja Burke, felkelti a fenséges érzetét, de a “sötétség termékenyebben szül fenséges eszméket, mint a fény”.

[...] Láthatár és más szembetűnő vonatkoztatási pont híján a táj nyugodt, tűnődő térré nyílik, mely menedékhelyként hű marad eredeti felüdítő szerepéhez.

A múlt romantizálásának szándéka ellenére a fényképek alkata paradox, nem süppednek egyszerűen nosztalgiába. A kihunyó fény megvilágította körvonalak az élet időtlen folyamát idézik, míg a fotók történeti vizuális kerete olyan elidegenített, már-már “holdbeli” tájat alkot, mely jellegzetesen földöntúli és ismeretlen. Így a Links Land egyszerre ellentmondásos és csábító; nosztalgia és nyugtalanság, múlt és jövő között meditál.

Nagyon szép Középütt (In The Midst) sorozata is.

Lenyűgözően befogadott tengerparti tájak Guy Sargent portfoliójában (Landscape menüpont). Itt, ott és amott is.

Guy Sargent: Twilight Beach
Landscape, Kynance Cove, Cornwall at dawn

kiegészítés 2008 szeptember 9
Újabb munkái a szárazföld felé is figyelnek, és az eredmény hasonlóan nagyszerű:

Guy Sargent: Dungeness, Kent

Az 1940-es években semmilyen környezetvédelmi törvény nem óvta Dél-Illinois-t a szénbányászoktól, akik letarolták az erdőket, felásták a földet és a teljes tájat megváltoztatták, tekintet nélkül a vizeket, a levegőt vagy az életet érő hatásokra. A Törvény előtti pusztaföldek panorámaképei ezekre a történelmi nyíltszíni bányavidékekre és a hátramaradt hegekre fókuszálnak.

– írja gyönyörű sorozatáról Jonathan Long.

Jonathan Long: Orange and Black Cracks
Pre-Law Wastelands: Abandoned Mine Lands of Southern Illinois
nagyobb méretben

Így állította ki, felvételéhez pedig speciális készüléket használt, mellyel 6×50 cm-es negatívokat fényképezett.

Neonmagányban ázó és elmerülő éjjelek a szédült nagyvárosban. Urbánus fényképek ritkán látható költészettel Rut Blees Luxemburgtól itt, ott, amott és emitt. Beszélgetés az alkotóval itt.

Rut Blees Luxemburg: Cockfosters (2007)
Piccadilly’s Peccadilloes