ex Ponto

Kis kitekintés Csernobil emlékére. Először multimédia.

Sugárzó helyek — egy különleges requiem. Néhány művész 2005 októberében behatolt a legerősebben sugárfertőzött városba, hogy arcokat graffitizzenek az elnéptelenedett falakra. (Ez egyszersmind Creole.eu tipp, mert webes szempontból érdekes a site.)

Csernobil öröksége. Paul Fusco dokumentumsorozata a Magnum képügynökség részéről. (Itt is látható.)

Nukleáris rémálmok. Robert Knoth fotói az évfordulóra.

Aztán szöveg.

A Stalkerben Tarkovszkij megjósolta Csernobilt. Stas Tyrkin cikke szerencsére nem elsősorban valami obskúrus jövőlátást akar bizonyítani, hanem sok hitelesnek tűnő emléket közöl a film létrejöttéről és közreműködőiről. Egyébként ami prófétikus, az az; kommersz jóslatkonjunktúra ide vagy oda.

A Stalker című filmben a Zóna eredetének egyik magyarázata egy üzemzavar volt a negyedik tömbben. Hat év múlva felrobbant a csernobili erőmű negyedik energiablokkja. [...] Oroszországtól eltérően Nyugaton rendszeres tanulmányozás tárgya a film prófétikus aspektusa.

Pioneer Project. Egy robot, melynek fel kellett volna derítenie az erőművet.

Szarkofág projekt. A betonköpenyről.

Greenpeace közlemény az évfordulón (április 26).

“Csöndes szívem, többé nem ég”
— Vajda János: Húsz év múlva

kiegészítés 2009 április 26
Megemlékezés és filmek: Mert Csernobil jelentése Fekete Üröm.

Hányszor csönget be az emberhez mindenféle szerzet az anyagi és szellemi bóvlijával házalva, a leggyanúsabb étkészletektől a beteges vallási eszmékig. Ha érdekelne a portréfotózás — nem érdekel —, annak fejében engedném, hogy végigmondják a mondókájukat, hogy lefényképezhetem őket. Szép kis gyűjtemény jönne össze a leghomályosabb indítékokat leplező és leleplező tekintetekből, amint a célszemély válla felett vagy mellett megpróbálnak bekukucskálni a lakásába. Ehelyett a ziccerek kimaradnak, gyorsan csukódik az ajtó. Valaki viszont csinálja már meg, ha ugyan nem készült még ilyen.

Téli erdő. Lábakon álló üvegfalú házikó a fakoronák magasságában. Álmokban találkozik az ember ilyen képekkel, amilyet Joseph Kosinski rendező 2006-os referenciafilmjében látni.

Ez az üresen álló üvegház viszont zaklatott, üldözéses rémálomba illene. Csakhogy ez létezik. Csakúgy, mint az a használaton kívüli kísértetmonstrum, mely néhány éve végleg tönkretette a pesti Kálvin teret.

Szilágyi Lenke beszélget.

Múltkor bementem Budapesten egy házba, amelyet érdekesnek tartok, meg akartam nézni, hogy milyen állapotban van. Alig bírtam bejutni, aztán megkergettek. Ez egy elegánsnak mondott városrészben történt, de a VIII. kerületben is ugyanez tapasztalható. [...] Nem tudom, miért kell velem rondán beszélni, amikor még semmit nem is csináltam. [...] nehezen viselem már el a magyar embereket.

— Foto Mozaik 2006/5. 40-43. o.

Különös ellentmondás, hogy amikor mindenkinek a nyakában lóg meg a zsebében lapul egy ultrakompakt digitális vagy egy kamerás mobil, melyeknek reklámjai hisztérikusan ösztökélnek, hogy “örökíts” meg mindent, ami belefér, éppen akkor vált ennyire általánossá a fényképezéssel szembeni nyers ellenszenv. Diana halála óta betegesen népszerű érzemény a “paparazzók” gyűlölete, holott ugyanez a tömeg zabálja a lesipuskások zsákmányait a bulvárlapok oldalain. Pedig pontosan tudható, miről szól ez a tevékenység. Kiss-Kuntler Árpád fotóriporter (néhány gyönyörű képe: ZOOM Magazin 02, 2005 február-március, 155. o.) meséli, hogy egy pályatársánál akkor telt be a pohár, amikor:

Azt kívánták tőle, hogy három napig kuporogjon egy ház előtt a bokorban, hátha elcsípi az egyik sztárt, aki terhes, és talán le lehet fényképezni, ahogy a barátjával kilép a kapun.

— Foto Mozaik 2006/4. 7. o.

A fotózás elleni agresszió másfelől állami támogatást kap 9/11 óta. Nem tudom, mi lett annak az elképzelésnek a sorsa Londonban, hogy biztonsági okból ne lehessen fényképezni a Temze hídjait, de nem kevésbé rémisztő az a törvényjavaslat az egyik amerikai államban, mely szerint

akár 18 hónap börtönnel büntethető bűn erőművet, hulladékfeldolgozót, szennyvíz-elvezetőt, vízművet, ivóvízszolgáltatást, nukleáris vagy gyúlékony folyadékot tároló létesítményt vagy bármely repülőteret az állam területén fotózni, videóra venni, illetve más módon hosszabb időn át rögzíteni.

— NJ.com május 11. (PDF-ben itt, 44 KB)

A tervezett fenyítések között szerepel továbbá — természetesen — a felvett anyagok elkobzása és akár 10 000 dollár bírság. Ebben a paranoiában persze nemcsak az az elmebaj, hogy kizárólag a terrorveszély miatti rettegést gerjeszti, jottányit se csökkentve egy sikeres támadás esélyét, hanem az, hogy ilyen alapon nem születhetnének olyan művek, mint például Edward Burtynsky Oil sorozatai, Michael Kenna “hosszabb időn át rögzített” Ratcliffe Power Station fotográfiái és The Rouge könyve, vagy Michelle Keim Vas-szépségei.

Szilágyi Lenke beszélget, és mond valamit.

Az álló idő látható, az érdekel.

Edward Burtynsky: Oil Fields No. 21,
Maskina Steam Plant, Cold Lake Production Area, Cold Lake, Alberta (2001)
Oil Fields

Michael Kenna: Ratcliffe Power Station #45, England (2003)
Ratcliffe Power Station (1984-2003)

Michelle Keim: Power Station, Toledo, OH (1993)
Iron Beauties

Akkor is, ha nem jön szembe az utcán egy ilyen póló.

Egymás után néznek vissza, meg mindenfele, a régi natív alter arcok. Van-e történetük, ki tudja.

Mit csinálnak mostanában. Semmit, bármit, ilyesmit:

olyan életet élhetek a mai napig, amelyben nem kell kompromisszumokat kötnöm, stresszelnem, idegeskednem. Nem kell látszatmunkát végeznem, rettegnem a főnökömtől, reggel nyolcra bejárni.
— Bárdos Deák Ági (Kontroll Csoport, Ági és a fiúk)

Soha nem dolgozom, mindig azt csinálom, amihez kedvem van.
— Müller Péter Sziámi (URH, Kontroll Csoport, Sziámi)

szinte minden időm szabad, hiszen azt csinálom, amit szeretek: imádkozom, prédikálok, dalokat szerzek, és vannak cégeim.
— Pajor Tamás (Neurotic)

Én olyasmit szeretek csinálni, ami senkinek nem kell.
— Wahorn András (A. E. Bizottság)

Mi lett abból, ami volt:

a közösség — tehát nem közönség — olyan figyelemmel és bizalommal volt az iránt, amit csináltunk, hogy egy pillanatra sem merült fel bennünk az, hogy elszálljunk magunktól, vagy hogy becsapjuk őket. [...] sokkoló volt látni, hogy amíg én “gyanútlanul” pusztítottam magam, mi lett egyesekből, akik annak idején a Kontroll rajongói voltak. Milyen hatalmi pozíciókba kerültek, hogyan feledkeztek meg egykori elveikről, radikális nézeteikről.
— Bárdos

A megtérésem oka pedig az volt, hogy elviselhetetlenül szenvedtem a bűneim miatt, és nem akartam elkárhozni.
— Pajor

nyilván a bizottságos idők voltak életem legszebb évei. Milyen érdekes, és milyen szomorú, hogy azok az emberek, akik azóta csak okosabbak, erősebbek, ügyesebbek lettek, sokkal kevésbé érdekesek már!
— Wahorn

Van-e még valami:

ezt az egészet a kezdetektől fogva — talán már akkor is, amikor az első fellépésünkön, egy házibulin le kellett oltani a villanyokat, mert csak sötétben, a fal felé fordulva mertem énekelni — valahogy úgy fogtam fel, hogy “eleve elrendeltetett”.
— Bárdos

Amit te csinálsz, az mi?
Ima.
— Müller

azzal, hogy az ember felismeri, hogy nagyon materialista, egyben el is indulhat azon az úton, hogy felülbírálja magában ezt az egyébként szintén hiten álló világnézetet.
— Pajor

a festmény elsősorban nem egy kép. [...] A vásznon a festéket felvivő energia is ott marad, és ez az energia az, ami igazából megfoghat bennünket, ha szeretjük a művészetet.
— Wahorn

Szeressük (felsz. mód).
Ja, és szeretem a húsz-huszonöt éves zenéiteket is.
(Menyhárt Jenő nem mesél mostanában?)

Csináltass a genetikai állományodból elvont grafikát. Hülyének is megéri, már 400 dolcsitól!

Szörnyszülött a szerves élet reprezentációját és a művészetet érintő tudatlanságok kényszerházasságából. Még friss, még véres.