ex Ponto

Amikor egy remekművet szemléltünk, úgy éreztük, mintha lassan és titokzatos módon kiemelkednénk a hétköznapi időből. A festményen az alkotás összes időpillanata egyszerre jelen idejű. A kép, amíg nézzük, változatlan marad, de mi éppen a festmény szemlélése közben változunk át. Ez a képzőművészet sajátja. Minden más műfajban az időben tárul föl a mű. A regénynek, a szonátának a teste az idő. A festmény műfaji sajátsága azonban, az azonnali átláthatóság, sajátos helyzetet teremt a befogadónak. Ahhoz, hogy befogadjuk a művet, a nézés ideje alatt nekünk magunknak kell vándoroltatnunk tekintetünket a képen. Hogy látásunk elmélyülhessen, nekünk magunknak kell változnunk: fel kell áldoznunk valamit. Fel kell áldoznunk az időnket. A szemlélő bizonyos mértékig a mű alkotójával azonos módon szemlélődhet. A festmény e sajátos egzisztenciáját, ami az alkotó, a mű és a befogadó közötti bonyolult szituáció eredménye, a festmény idejének nevezhetjük.

Időt adunk a képnek, ahogy kalandozó figyelmünk a képet szemlélve megnyugszik, és lassan elhallgatnak gondolataink, hogy átadják a helyüket a csöndnek. Minél többet ajándékozunk el időnkből, a kép annál inkább belép az időbe, megelevenedik, mozgást és ritmust érzékelünk, mi viszont figyelmünk fogalmakon túli csöndjében egyre mozdulatlanabbakká leszünk. Az elmélyült szemlélés közben lényegét tekintve változik meg az időhöz való viszonyunk.

— Kondor Attila: Ipar-e a művészet?

Értékes szöveg a fotográfiáról magyarul alig jelenik meg. De érdekes is csak kevés. Két ilyesféle a közelmúltból:

Bretus Imre: Meredeken emelkedik a fotók értéke:

A nemzetközi trendekhez és a racionális tényekhez igazodva a pesti galériák egy része apró lépéseket tesz azért, hogy a hazai műgyűjtők felfedezzék maguknak a fényképeket mint műtárgyakat. [...] a fotó még nemigen fér bele a közízlésbe a pesti flaszteren. Ha valaki nem érzelmi alapon vásárol, nehezen hiszi el, hogy a fénykép egyedi, értékálló, jó befektetés. [...] Nálunk néhány galéria foglalkozik a fotó műfajjal, annak ellenére, hogy a magyar származású fotósok – André Kertész, Brassai – híresebbek a világban, mint bármelyik festőművészünk.

Csodás kínai fényképezők tesztje
A cikk a Lomo gépekről és a mozgalomról szól, ami mára a filmes fényképezés egyik menedéke és/vagy pótszere lett. Nagyon jópofa dolog, bár ennél ritkán több.

„hogy az engedelmesség fáradságos munkájával visszatérj”

— Szent Benedek: Regula

Szabály és szabadság. Védettség és fény. Kint és bent. Tér és kép. Márciusban Szabályok címmel nyíló kiállításom fotói egy bencés kolostorban és egy ipari csarnokban készültek. Előbbi sorozat, mely az anyag derekát képezi, új; egyik darabja a meghívón látható:

nagyobb méretben

Helyszín: Jókai Klub, 1121 Budapest, Hollós út 5.
Idő: március 7–31. Hétköznap 9–21 óráig, hétvégén előzetes érdeklődésre.

pozvakowski. Egy együttes Győrből, mely valami olyasmit csinál, ami sok éve nem történik Magyarországon a rock/jazzrock műfajában (sem): világszínvonalon zenél. Három albumukból kettő ingyen letölthető!

Frédéric Delangle: Ahmedabad – mars 2005

Elhagyott színpadokká válnak az éjszakai utcák Frédéric Delangle Ahmedabad – mars 2005 és Ahmedabad – avril 2006 sorozatain. (Ld. még itt vagy ott.) Ennek ugyanoda érkező ellenmozgásaként telik meg a Coït (2006) színtere:

Nan Goldintól Helen Von Unwerth-en vagy Larry Clark-on át Araki-ig sok fotográfus rendszeresen foglalkozik az intimitással és a nemi aktus megjelenítésével. Az eredmény gyakran nyers, és a tekintet sikamlós részletekbe ütközik. Frédéric Delangle úgy döntött, más szögből közelít a témához és inkább nem mutat meg semmit. Így sikerül konkretizálnia azt, ami a legnehezebben konkretizálható: két szerelmes érzelmi és lelki egyesülését. Szó sem lehet itt kukkolásról, pornográfiáról vagy provokációról. Frédéric Delangle a szerelmi találkozás varázslatát adja vissza.

(forrás)

Frédéric Delangle: Coït (2006)

“Elfáradtam én már, pihennem kell…” Meghalt Orszáczky Miklós (Jackie), a legnagyobb magyar jazzrock zenekar, a Syrius frontembere. A Syrius meglehetős ismeretlensége – és a velejáró legendaképződés – természetesen a korabeli kultúrpolitika bűne; ezen a területen az egyik legsúlyosabb. Most már azért elérhető néhány CD-n ez a zene.

Az egyik pesti Szabó Ervin könyvtárban az 1990-es évek elején még megvolt négy-öt kazettányi amatőrfelvétel, melyet természetesen átmásoltam. Érdemes lenne számítógépen feljavítani. Zseniális volt a Rákfogó is, melyben szintén játszott Orszáczky. Pályaképe itt olvasható.

A Syrius saját szerzeményei mellett persze másokét is rendszeresen játszotta, s nagyságára mi sem jellemzőbb, hogy a Beatles, Hendrix vagy King Crimson számokat jobban adta elő, mint a Beatles, Hendrix vagy a King Crimson maga. Ebben nagy szerepet játszott a világ egyik – kanadai fesztiváldíjjal is elismerten – legjobb fúvósa, Ráduly Mihály.

Mikor ezt írom, Orszáczky hivatalos weboldala még nem tud az elhunytáról.

Nem ő az első, aki már nem él a Syriusból: a dobos, Veszelinov András tavaly halt meg, Baronits Zsolt, az együttes vezetője pedig 1999-ben.

kiegészítés (febr. 7)
“Az egyetlen dolog, ami fontos a zenében, a szív. [...] Az egyszerűségek azok, amik a zenét előre mozdítják.” – egy poszthumusz a minap megjelent beszélgetésből Orszáczkyval.

kiegészítés (március 12)
Orszáczky április 4-i koncertjét emlékkoncertként fogják megtartani vendégei és zenekara.