ex Ponto

Stuart Allen izzólámpái. Tegyük Amanda Means mellé.

Stuart Allen: Light Bulb No. 8 (2002)

A Fuji fotópályázattal ünnepli és hirdeti a Fujichrome Velvia 50 diafilm újbóli gyártását és forgalmazását. Welcome back. Remélem, hogy az új eresztés minősége a klasszikushoz fogható lesz.

előzmény:
2006 november 17 Meg és vissza

A fotótechnikai anakronizmusok majdnem mindig üdítőek, de az azért mégiscsak bizarr, hogy a Kenko most bocsát ki 3 (!) új kisfilmes fényképezőgépet.

effajta anakronizmusokról korábban:
2006 június 19 Képpont-visszaszámlálás
2006 október 16 Régiek? Modernek?

Mint Harold Bloom kérdezi a Szorongás a befolyástól-ban, “melyik erős alkotó vágyik arra a felismerésre, hogy nem sikerült megteremtenie magát?” (15)

Bloom kérdését elhárítják, ha ugyan meg nem válaszolják, T. S. Eliot egyenes kijelentései: “Az éretlen költők utánoznak; az érettek lopnak; a rossz költők elcsúfítják, amit elvesznek, míg a jók valami jobbat csinálnak belőle, vagy legalább valami különbözőt.” (16) Eliot állásfoglalása — mely alapján [Robert] Frank-et érett és jó költőnek mondhatjuk —, közelebb áll a művészi gyakorlat napi örömeihez és veszélyeihez, mint látszólag Bloom-é, mert nem zárja ki az öröm lehetőségét — akár a tettenérés miatti félelemtől mentes lopás apró izgalmát, akár a szolgálatig elmenő szeretet mélyebb gyarapodását, vagy a korábbi tekintélytől olyannyira szabad tárgy megalkotásának mélységes gyönyörűségét, hogy újnak lehet nevezni.

15. Harold Bloom, The Anxiety of Influence (New York, Oxford University Press, 1979), 5. o.

16. T. S. Eliot, “Philip Massinger,” in Frank Kermode, ed., Selected Prose of T. S. Eliot (New York, Harcourt Brace Jovanovich, 1975), 153. o.

— Tod Papageorge: Walker Evans and Robert Frank: An Essay on Influence (pdf, 100 KB), 6-7. o.

(Papageorge-ra egyébként nemsokára visszatérünk.)

Walker Blackwell weboldalának Artists & more listáját böngészve látom, hogy jelen blog is szerepel rajta. Kösz.

Egy beszámoló a Dunaújvárosi Fotóbiennáléról az “alternatív” gyűjtőnév alá sorolta a munkáimat. A kategória nem túl értelmes, miután azon alkotókat sorolja ide a(z ugyane csoportban egyébként remek anyagot kiállított) szerző, Sárközi Péter, akik “a hagyományostól eltérő téma, illetve formavilággal igyekeznek egyéni kifejezésmódjukat megtalálni.” Ez tévedés, kivéve persze, ha bizonyos rossz fotográfiai beidegződésekre vonatkoztatjuk a “hagyományost”. A cikk végén még nyitott kérdés viszont azóta már választ kapott: a zsűri szerint a magánfotó trendje vitte el a pálmát, s ezzel máris egy valóban kínos és káros újhagyománynál vagyunk.

Valamikor a biennále megnyitója után váltottam pár szót Zólyom Franciskával, a központi helyszínt adó Kortárs Művészeti Intézet vezetőjével. Ő az “ilyen bauhaus-os dolgok” címszóval intézte el azokat a munkákat, amelyek között Sárközi és az én képeim is szerepeltek. Ez szintén eléggé kínos. Ám maga a címke korántsem, sőt ellenkezőleg, elvégre egy valódi aranyfedezettel rendelkező hagyományra utal. Ezért is jó, hogy egy ezt felvállaló kiállításon szerepelek legközelebb.

Kiegészítés (2007 december 7.)
További recenziók a Dunaújvárosi Fotóbiennáléról.
Pfisztner Gábor: Önkifejezés: Dunaújvárosi Fotóbiennálé, Balkon 2007/7-8
Somogyi Zsófia: Kétévente, veletek(?), ugyanitt… Az első Dunaújvárosi Fotóbiennále, Fotóművészet 2007/3, 62-69. o.

Flora, természet a kultúrában. Gideon Barnett sorozata. Ld. még itt, ahol a Magnum gyakorlatát parodizálja.

Gideon Barnett: Flora sorozatból

Ezek a Drégely képek a pop-art vázlatos, bájos, költői világát és a multi-image-ek szenvtelenségét keresztezik.

Lassan kavargó képek, melyek mintha egy fraktállá állnának össze hirtelen. És innen már megint átlátható a rend, melynek mélyén egy réteg azért ott marad a káoszból.

— Egyes szám – Többes szám: a részecskék világa. Drégely Imre fényképei még pár napig láthatók a Nessim Galériában.

Drégely Imre: Monoszkópia (2006)

Annyira giccses, hogy már szép. Timothy Hearsum fénykép-triói.

Timothy Hearsum: Trio #15 (2006)

Terry Evans légifotói, mint egyfajta mentési munkálat. Önálló weboldalon Revealing Chicago sorozata. Látható még itt, ott és amott.

Terry Evans:
Jetty, Lakefront Near Downtown Chicago, Cook County,
January 29 (2004)
Revealing Chicago (2003-2004)

utóirat (2008 január 2)
Budapesten tavaly november 4-ig a Millenáris Teátrum Piros-Fekete Galériájában voltak láthatók a Revealing Chicago fényképek.

Kerámiaházas számítógépet (Plushdepartment – Ikbenstil.nl) és porcelántévét (Ma Jun) már láttunk. Most itt a kerámiából készült lyukkamera: Steve Irvine (még több itt).

Cement. Walker Blackwell fényképei.

Walker Blackwell: Cement 7

Joe Clark: Bridge (2004)

Olyan fényképeket készítek, melyek az iparosodott világ küszöbterületeinek ürességével játszanak és valamiféle mélységes, noha teljesen selejtes emlékművekként értelmezik újra őket. [...] A képek fenséges élményt keltenek, amit visszafog az a sejtelem, hogy nincs minden a rendes helyén. E képek készítésének világos szándéka, hogy lappangó “spiritualitást” oldjanak fel a szilárd világiasságban, mellyel a nyugati kultúra az élethez közelít. A mű ezért a romantikában gyökerezik: miközben elismerjük, hogy a mű csinálmány, megértjük, hogy a máslét, melyet megmutat, nem odakint van a világban, hanem a képességünkben, hogy megtapasztaljuk.

— írja éjszakai fényképeiről Joe Clark.

Matthew Spiegelman: 2
Cycle Project Components 4

Üres fényreklám-felületek éjjel és reflexfényeik Matthew Spiegelman Cycle Project Components: Night és Cycle Project Components: 4 sorozatain. (Itt is.) Ő pedig ezt írja:

Az Éjszaka sorozatot durván hat hónappal azután kezdtem el, hogy anyám meghalt. Sok időt töltöttem álmatlanul, Los Angeles belvárosa körül keringve, ahol felnőttem.

A képek itt hátulról átvilágított reklámtáblákat ábrázolnak, szokásos plakátjaik nélkül. Szórt neonfény fehér derengése vetül a járdákra és az utcákra. Bevallom, vonakodtam kiegyezni e fény spirituális jelentőségével oly sok sötétség közepette, de mivel szükségem volt arra, hogy rendbehozzam a dolgokat, végül elfogadtam.

Ugyanakkor ezek a fénydobozok olyan szobrászi érzékenységgel rendelkeznek, ami tetszik nekem. Az, hogy épített környezetben állnak, és noha információs csomópontoknak tervezték őket, mégis szinte teljesen felirat nélküliek, monolitikus státuszt ad nekik [...].

The Cycle Project: Five Allegories on Mourning — önálló weboldalon itt, letölthető itt (.pdf, 5,2 MB).

A káosz terepén készítem a legjobb fényképeimet. A város összetettségének belsejében “fekete lyukakat” vagy “nem-helyeket” keresek [...]. Nem tiszta rögzítésnek tekintem a képeimet; inkább a festészettel és a zenével érzek szoros kapcsolatot. [...] eredeti gondolkodásmódom talán így határozható meg legjobban: egy dolgot látni mindenben és mindent látni egy dologban

– Maarten van Schaik ars poeticája szépen illik Las Vegas (2005) sorozatára. (Művei még itt is.)

Maarten van Schaik: Las Vegas (2005) sorozatból

Megvannak a nemzetközi Adobe Design Achievement Awards díjazottjai (melyen, mint említettem, magyarok nem indulhattak). Fotó kategóriában a döntős Julia Bruns Művi emberség sorozata simán csak beteg (jó értelemben), de Michael Kai Ezzel az oldalával felfelé munkái tényleg rendben vannak, és a fotográfia “digitális” jelzőjének is értelmet adnak. Kai weboldala itt.

Michael Kai: Terrace
This Side Up

A koreai Kyungwoo Chun arcképei kiszabadítják a személyt a sikerült portré éles körvonalaiból. A kamera előtt töltött hosszabb, például az Egy órás portré vagy a Harminc perces párbeszéd címekben jelzett kivárás természetesen elmossa az élettelen mozdulatlanság látszatát, mely helyett az arc sugárzása és a tekintet tartása alkot egy lágyabb és teljesebb képet.

Művei még itt, ott, amott, emitt, emitten, amottan vagy itt.

Kyungwoo Chun: 1 Hour Portrait #9 (2002)

Szépség a láthatáron. Si-Chan Park Something you look at (2006) sorozatán milyen nyugalommal kiégett az ég… a Földre telepedő monolitikus képződmények fölött.

Si-Chan Park fényképe