ex Ponto

Valójában a modern művészet összes jellemzője kivétel nélkül a technológia világából származik.

Ez a szélsőséges tétel áll Jacques Ellul Remarks on Technology and Art (.pdf, 1,6 MB; Social Research, 46:4 [1979:Winter]) című cikkének középpontjában (831. o.). A megállapítás a művészet infantilizálódására utal, amennyiben

a kortárs művészet messze esik mindattól, amit évezredeken át művészetnek hívtunk. Távol a szépség vagy az értelem keresésétől, nem több, mint játék, és ebben a meghatározásban mindenki egyetért. Ez az új felfogás a technológia termése. A mai művészet két fő iránya egyfelől a technológia növekvő szerepének közvetlen reflexiója, másfelől pedig a technológiai gondolkodás szigorával szemben kirobbanó ellenkezés. (805. o.)

Ellul tehát olyan uralmat tulajdonít a technológiának, amely a játékos felszabadulás álruhájában dolgozik szabadságunk ellen.

Mármost a technológia egyik fő hatása az, hogy minden hagyományt megkérdőjelez. Felforgatja képeink, hagyományos építményeink, áthagyományozott tanaink világát. Ám az történt, hogy ez az elképesztő szabadság egy újfajta determinizmus részévé vált. (820. o.)

Megfoszt az üres, ráérő időtől, mely meditatív távolságot kínálna az eseményektől. A művészet tapasztalata szintén túl gyors. A kézenfekvő példa – már-már bűnbak – pedig természetesen a fotográfia, mely nem jöhet ki jól az effajta eszmefuttatásokból.

a közönségnek nincs szabadideje megismerkedni egy műalkotással, a közvetlen jelenséget keresi. [...] MacLuhan kimutatta, hogy a fotográfia nemcsak viszonyulásainkat, hanem belső párbeszédünket is megváltoztatja. (820. o.)

Elvégre a fénykép a közvetlen jelenség médiuma lenne. Ám a bírálat az ábrázolástól megszabadult művészetnek, így kétségkívül az absztrakt fotónak is szól. Mivel ugyanis a “közvetlen jelenség” a technológia, az absztrakt mű ezt ábrázolja. Nem a formáját (miként eleinte a gépeket), hanem annak elvontságát, a technológiai rendszer szerkezetét, formaelveit tükrözi.

Ebben az értelemben továbbra is betölti hagyományos szerepét, de csak azon az áron, hogy megtagadta emberi nagyságát és alkotóerejét. (832. o.)

A technológiának az a vonása, hogy célok nélküli eszköz (828. o.), a művészetben a kész, befejezett, tökéletes alkotás korábbi célképzete helyett a mű átmenetiségében és pillanatnyiságában jelentkezik. Befejezetlensége szükségszerű és elkerülhetetlen.

Természeténél fogva a modern művészet egymást feltételező befejezetlen munkák sorozata. Nincs többé, mint láttuk, egyetlen mű. Egyetlen alkotás sem törekszik elérni a befejezettet, az örökkévalót, a kiegyensúlyozottat, a tökéletest, mert egyetlen technológiai eszköz sem merül ki sohasem, soha nem egyéb, mint vázlat egy eljövendő még hatékonyabb valamihez, ugyanakkor pedig semmilyen technológia nem létezik önmagáért és saját belső értelmében: nincs értelme, csak minden más technológiai rendszer viszonylatában. (830–831. o.)

A fotográfia sorozatjellegében valóban tükröződik egyfajta befejezetlenség. Talán létezik kedvezőbb olvasata, mint Ellul esszéje. Nehéz egyetérteni vele, de érdemes odafigyelni. Több könyve és sok írása itt olvasható. Más témájú kötete, Iszlám és zsidó-kereszténység, 2007-ben jelent meg a Bencés Kiadónál.

Az üres lapok esztétikája címmel az [origo]-n megjelent Darwin papírjai vagy Darwin online munkacímű sorozatomból egy bő tucatnyi fotókompozíció. Jelenleg a portál nyitóoldaláról (legörgetve, balra) és a fotórovatból, közvetlenül pedig a galériaoldalon érhető el az anyag, illetve ide kattintva:

John van Wyhe (szerk.) engedélyével: The Complete Work of Charles Darwin Online.

Erre az online Darwin-archívumra, már nem emlékszem pontosan, de valószínűleg a teremtés kontra evolúció vita után érdeklődve bukkantam. Egy-két kötet reprodukcióját letöltve ismét rácsodálkoztam az elszíneződött, foltos, gyűrött régi papírlapok szépségére, különösen az üresen maradt oldalakon. De azután egyre inkább ezek létezése hökkentett meg. A szorgos archiválók ezeket is bescannelték, ami jelentős pluszmunka, hiszen némelyik kötetben százhoz közelít a számuk, de információt nem tartalmaznak. Ugyanakkor mégis az adott könyv részei, innen nézve tehát kétségkívül mégis indokolt a reprodukciójuk. A teljesség jegyében az információt hozzá nem adó, felesleges oldalakra is kiterjedő archivátori szigor pátosza, a hordozó a hordozott helyett, üresség a tartalom túloldalán, beletartozás és kívülség… mindez érdekesen találkozott a semmiből teremtés rejtvényével. A koncepció most már adta magát: kivenni a könyvek összes üres oldalát és összeállítani kötetenként egy kompozícióba. Egy-egy kötet üres tartományából – egy-egy összesítés egy lapon. Egy összképben.

Egyébként csak a munka előrehaladtával vált világossá, hogy 2009 éppen Darwin születésének 200., A fajok eredete megjelenésének pedig 150. évfordulója volt. Azóta 2010 lett.

A gondolati háttérről itt jegyzeteltem már egy keveset.

Mindenfajta emberi építmény közül az egyik leggyönyörűbb a világítótorony. Épület, mely csakis azért épült, hogy a hullámverésnek ellenállva hordozzon egy fényt, mely nem világít meg semmit, csak mint önmaga van. Egy ilyen világítorony üzenetét fejtegeti Varga Mátyás karácsony körül írott egyheti netnaplója, Jean-Pierre Abraham világítótoronyőr Armen című naplójának nyomdokain. Legyen újévi útjelzőnk.

dec. 21. Még van hó… – “‘Egyben biztos vagyok: ahhoz, hogy újra megtaláljuk azt a fényt, amit gyerekkorunkból ismerünk, minden nap azon kell lennünk, hogy a legnagyobb bizonytalanságban éljünk.’”

dec. 22. Armen, Armen… – “Tetszik nekem ez a fajta nagyon emberi láthatatlanság. Azon gondolkozom, hogy miből van, hogy mi köze ahhoz, amit jobb híján valóságnak nevezünk. Rejtőzködés-e, vagy úgy sincs más választás, mint hogy az ember nem áll fény elé?”

dec. 23. Minimum (ennyi) – “Amikor hajnalban a világítótorony optikáját tisztítják, egyszercsak esni kezd a hó. Aztán takarítanak, megfoghatatlan ünnepi készülődés vesz erőt rajtuk. ‘Már kétszer is jártam a konyhában – írja este –, hogy kávét igyak, és hogy megnézzem a kisuvickolt barométert. Ezek a fények elrejtenek valamit. És jól tudom, hogy a lámpám lángja árnyékok szorításából jön elő.’”

dec. 24. La tempesta di mare – “Pál meg – ha jól értem – azt mondja, hogy ha már nem vagy képes megállni, olyasmivel ‘dicsekedj’, ami mondjuk kínos: pl. dicsekedj azzal, hogy akiben hiszel, keresztre feszítettek”

dec. 25. És a tengeri szörnyek is előjönnek (kicsit) – “Az éjszakai imádság előtt narancs- és mandarinillata van a szerzeteseknek.”

dec. 26. Nem a turbános lány – és nem is Reverdy – “‘Képek egy ciszterci monostorról, amit talán soha nem fogok a valóságban látni. Éjszakákon át szálltam alá benne, és már annyira ott jártam, hogy hallottam lépteim zaját a kövezeten, fényről fényre jártam a kerengőben, az alacsony ablakú dormitóriumban, a templomban a vigília idején. Címe: A világ legnagyobb kalandja.’ [...] Lucien Hervé thoronet-i fotóalbumáról van szó, ami 1956-ban Le Corbusier előszavával jelent meg (a francia cím: La Plus Grande Aventure du monde. L‘architecture mystique de Cîteaux).”

dec. 27. Őrségváltás

őrségváltás