A Darwin-sorozatról korábban:
2011 augusztus 8 HotShoe, London, satöbbi
2011 május 12 Meghívó: Darwin Online, NOPX, Torino
2011 április 5 ConText - L.A. Galerie, Frankfurt
2010 szeptember 1 International Photography Awards: 3. hely
2010 január 2 Darwin online
2009 október 18 Nobel-díjas a fény

Musica Moralia egy énekes, aki csellózik és megfordítva.
Ízelítőül hallható, látható: Myspace, YouTube és FB.

A kiállítás néhány darabja azonban továbbra is látható lesz ugyanott, immár egy csoportos válogatás keretében az Art Week Budapest ideje alatt, október 24-től 30-ig.

Your earlier works – including the Hervé Prize-winner Skies series – usually place great emphasis on the use of light. This time it is almost like an objet trouvé turned into a photographic composition. What inspired this alteration?

– effajta kérdésekre felelgetek Darwin online című sorozatommal kapcsolatban abban az interjúban, amely a londoni HotShoe kortárs fotóművészeti magazin magyar tematikájú számában jelent meg (The descent of light, kérdező: Somosi Rita). Kiadója, a hasonnevű HotShoe Gallery, Szász János és Kerekes Gábor műveiből nemrég páros kiállítást rendezett Modern Visions: Hungarian Photography Then and Now címmel (május 31 – július 9).

Elég ritkán kap érdemi – egész folyóirat-számnyi – figyelmet a kortárs magyar szcéna a fejlettebb kultúrvilág egyik központjában. És nem egyetlen galéria belügyéről van szó, miként az Artportal sugallta: “a Nessim Galéria pár művésze is megjárta a brit fővárost.” A Nessim valóban szerepet vállalt a folyóiratszám összeállításában, de távolról sem csak az ő “pár művésze” szerepel a lapban. Erről bárki meggyőződhet a galériában, ahol átlapozható, akár megvásárolható a HotShoe.

Ugyanígy nem partikuláris belügynek, hanem a magyar művészet érdekében végigvitt európai missziónak (is) kellene tekinteni azt a kiállítássorozatot, amelyet a Nessim – azaz Surányi Mihály – nagyon komoly munkával és sokirányú nemzetközi kapcsolatépítéssel szervezett meg és bonyolított le Kerekes Gábor munkásságát bemutatandó. Állomások: Fotoforum West Innsbruck (Zwischen Himmel und Erde, április 15 – május 7); MIA Fair, Milano (május 12–15); HotShoe Gallery, London (Modern Visions, ld. fent, május 31 – július 9); Galerie Hiltawsky, Berlin (Serien, július 15 – augusztus 27).

A Szász–Kerekes duett ugyanakkor egy másik sorozatba is illeszkedett, mely a Londoni Magyar Kulturális Központ koordinációjában nem kevesebb, mint 6 magyar vonatkozású fotókiállításból áll, és amelynek csúcspontja a magyar EU-elnökség zárásához kapcsolódó Eyewitness: Hungarian Photography in the 20th Century. Brassaï, Capa, Kertész, Moholy-Nagy, Munkácsi című kiállítás a Royal Academy of Arts-ban (június 30 – október 2). Fontos csoportos tárlat továbbá a Made in Hungary a Michael Hoppen Galleryben (július 9 – augusztus 20), mely világszinten is a legjobb nevű fotógalériák közé tartozik.

Mindezzel egy itthon már évek óta elkezdődött kánonképző törekvés lépi át végre az országhatárt, mely a világ tudomására igyekszik hozni azt, ami mifelénk minden második kiállításmegnyitón elhangzik: hogy a magyar fotográfia világhírű. Ennek szellemében már a Modern Visions felvezetője azzal kezdődött:

A fotográfia története elképzelhetetlen a Magyarországról érkező rendkívüli tehetségek hosszú sorának hozzájárulása nélkül. Mint a közhely mondta: “Nem kell magyarnak lenned ahhoz, hogy nagy fotós legyél – de azért nem árt.”

Ez persze még mindig enyhe a nálunk szokásos émelyítő öntömjénezéshez képest. Nemrég például a Nemzeti Múzeumtól tudhattuk meg, hogy hát a világ élvonalában volnánk.

Magyar tudósok. Magyar zeneszerzők. Magyar fotográfusok. Az elmúlt évszázadtól napjainkig ők azok, akik tehetségükkel, tudásukkal, teljesítményükkel nem csupán maguknak, de Magyarországnak is tekintélyt és hírnevet szereztek. A világ élvonalában álltak és állnak ma is.

Ez az intézmény, a Nemzeti Múzeum az őre Robert Capa pár éve horribilis – 200 milliós nagyságrendű – összegért megvásárolt, kétes értékű kollekciójának; s ugyanitt egy olyan fotókiállítás látható jelenleg, melynek az NKA (állami szerv) kritikai portálja szerint “sem művészettörténeti, sem művészeti, sem kultúrtörténeti hozadéka nincsen”, legfeljebb – ismét csak – EU-elnökségzárási politikai PR szerepe lehet (Képek Európája – Európa képei, június 3 – augusztus 21).

Az online sajtóba belekeresve* első fokon sikeresnek tűnik a londoni terítés. Az öt nagy névre bízott küldetés működik, sokakban tudatosul és hat a felismerés, mennyi neves alkotó származott Magyarországról egy időszakban, és szívesen értékelgetik az itthon maradt ismeretlenek képeit. Hasznot ebből az utóbbiak remélhetnek, miután a húzóneveket – és nemcsak ezt az ötöt – enélkül is elismerik, kutatják, publikálják és rendszeresen forgalmazzák a nemzetközi műkereskedelemben, melyben Magyarország amúgy alig-alig vesz részt. (Az említett Capa-bevásárlás áttételesen ennek túlkompenzációjaként is értelmezhető.)

A célok szempontjából két kérdés merül fel:
(1) a nagy nevek vezérletével kirajzolódnak-e köztük olyan általános vonások, amelyekkel megalapozható és megalkotható a “magyar fotográfia” nevű konstrukció;
(2) megérkezhet-e mindez a jelenbe, azaz hogyan segítheti ez a konstrukció a kortárs alkotók nemzetközi előmenetelét (amennyiben nem akarunk megállni a régiségkereskedésnél).

Utóbbi mindenképpen korai kérdés még; a londoni magyar fotótörténeti kiállításokat például egyelőre nem kapcsolták össze az említett HotShoe folyóiratszám tartalmával, de magukat a párhuzamos tárlatokat sem nézték és tárgyalják együtt. Eddig talán Francis Hodgson (Financial Times) az egyetlen, aki egyáltalán észrevételezi, hogy “elöntötték” a várost a magyar fényképek (”London is awash with Hungarian photographs.”). Ugyanő mutat rá a leghatározottabban arra, hogy a bemutatott anyagban a származáson túl semmilyen mélyebb koherencia nincs. Noha az Eyewitnesst kísérő katalógus szövegeinek az (1) kérdésre javasolt válaszát nagyjából minden recenzió ismerteti, de különösebben komolyan vehetőnek sem tartják.

Az említett 6 mellett még egy londoni kiállítás foglalkozott a közelmúltban magyar fotográfiával, a Chris Beetles Fine Photographs Eastern European photography and its influence című válogatása (június 15 – július 16). Az idén, egy régóta működő anyaintézmény új fiókjaként alapított fotóspecialista galéria blogja az Eyewitnessről beszámolva hasonlóan vélekedett a szóban forgó kérdésről:

Igen, hasonló helyről érkeztek valamennyien, és a modern fotóújságírás magjai minden bizonnyal kikeltek Magyarországon, de a magyarázat nem tűnt borzasztóan fontosnak a csodálatos és eklektikus képek változatosságának élvezete mellett. Valójában olybá tűnt, mintha a semmiből próbálnánk valamit csinálni.
[...]
Aligha kapunk valamiféle választ arra, vajon MIÉRT termett Magyarország ilyen csodálatos fotográfusokat, de végül ez nem is számít – csak örüljünk, hogy így történt.

Lehet, hogy érdemes lenne megbarátkozni azzal, hogy esetleges jelenségről van szó. Ebből ugyanis egy sor következtetés adódna.

Addig is: meghallgatható és letölthető előadások az Eyewitness kapcsán.
– Colin Ford (kurátor): Photography: Hungary’s Greatest Export?
(.mp3, 31,3 MB, 55 perc)
– Mike Seaborne: Photographing London: The Hungarian Connection
(.mp3, 31 MB, 55 perc)
– Sarah Lea: Capturing the Artist: Photographing the Artist’s Studio
(.mp3, 29,5 MB, 52 perc)

* a teljesség igénye nélkül:
John Banville, RA Magazine
Laura Cumming, guardian.co.uk | The Observer
Alastair Sooke, The Telegraph
Marina Vaizey, The Arts Desk
Karla Evans, Aesthetica
Max Houghton, Foto8
Diane Smyth, British Journal of Photography
Charlotte Cripps, The Independent
Laura McLean-Ferris, The Independent – “Feltűnő, ahogyan az egyre fasizálódó kormányzat elől menekülő magyarok, a földkerekségen szétszóródva, káprázatos mértékű drámát és mozgalmasságot oltottak be képeikbe.”
Nina Caplan, Time Out London
Mary Phelan, ArtyFacts
Laura Bushell, ArtSlant
képriport, BBC News
A Little Bird
FAB Magazine Blog

Megnyitó május 13. péntek, 18:30-tól.
Látogatható június 3-ig.
Nyitva kedd–péntek 10-18 és egyeztetett időpontban.

NOPX|limitededitionpics 10125 Torino, Via Saluzzo 30.

Köszönet az együttműködésért a Nessim Galériának, mely ezekben a napokban vesz részt a MIA – Milan Image Art Fair fotóművészeti vásáron.

Mára eléggé elismert belvárosi galériáját 1990-ben nyitotta meg Lothar Albrecht műgyűjtő. Olyan kitűnő művészeket képvisel, mint Naoya Hatakeyama,** Taiji Matsue és Si-Chan Park, vagy Peter Bialobrzeski, Oliver Boberg, Julian Faulhaber és Javier Vallhonrat. Ezt megelőző kiállítását a kortárs modorú megrendezett fotográfia egyik első művelője, Bernard Faucon műveinek szentelte.

Nyitva: április 2 – május 28, kedd – péntek 12–19, szombat 11–16.
Cím: Frankfurt a. M., Domstraße 6, II. emelet.

* A Darwin-széria rövidesen másutt is megjelenik Európában. Hír nemsokára.
** A tavalyi Paris Photo talán legszebb standja egyszerűen Hatakeyama egy sorozatát – a Maquettes / Light kis fekete-fehér lightboxait, egy példa itt – kínálta önálló kiállítás formájában, ami art fair-eken viszonylag ritka megoldás. Pont ma tudtam meg, hogy mindegyik elkelt a vásár alatt.

Fotóművészet 2011/1 30-37. o.

(Az egyik kompozícióm általam ismeretlen okból színesből fekete-fehérré változott, fel is van tüntetve alatta, hogy “eredetileg színes”, 33. o. Valaki alkotótársamul szegődött.)

A Klubrádió hétfői Mecénás műsorában elhangzott beszélgetést, melyet Balog József készített vele, itt lehet meghallgatni (.mp3), a 15–25. perc között. Eddig gyakorlatilag ez az egyetlen sajtóvisszhang mifelénk, noha sok megfelelő helyre eljutott a meghívó és a kétnyelvű sajtóanyag. Ez persze a közeget minősíti, igaz, a vártnál is sokkal rosszabbul. Itthon élő magyar művész ugyanis európai vagy amerikai nagyvárosban, kereskedelmi galériában olyan ritkán jut önálló kiállításhoz, hogy már önmagában ezt a jelentőségét méltatni kellett volna. Azután amikor valaki – pont ilyesmik miatt – végleg távozik és nemzetközi karriert csinál, beindul a szokásos hazugság: lám, a magyar művészet, az világhírű. (Kapcsolódó olvasmány itt.

Júlia weboldalán közben megjelent egy NEW works (various) című menüpont, mely – átmenetileg – az utóbbi évek munkáiból ad némileg ömlesztett ízelítőt. (Rendszerszerűbb portfolio frissítés később.)

fotók: Cynthia Madrigal, Armstrong’s Gallery

Pár kép még – részben ugyanezek – a Laguna Clay FB-képtárában itt.

Clarity | Világosság

Az Armstrong’s Gallery (Pomona – Los Angeles, California, USA) Clarity címmel következő kiállítása Néma Júlia műveit mutatja be. Néma Júlia papírporcelán tárgyai a fény halk szavú nyelvén beszélnek. Tehetsége, mellyel ünnepi papírmécsesek módjára derengő, kifinomult tárgyakat alkot, már önmagában örömteli látvány. Kiállítása 2011 március 12-től május 7-ig tart nyitva.

Az áttetszőség megjelenítése kézenfekvő dolog, hiszen ott az üveg; Néma Júlia azonban agyagot, pontosabban porcelánt használ. Így nem egyszerűen átlátunk a tárgyon, hanem egyszerre szemléljük önmagáért és önmagán túl. A porcelán szépségesen áttetsző nézetet kínál a világról, mely új fényben válik láthatóvá ebben a távlatban. Néma Júlia építményei a földdel együtt hajlanak, egyensúlyoznak, lengenek. Edényeinek felszínén a fatüzes égetés lángjai hagytak nyomokat. Ahol megölelték és megcsókolták a tárgyat, ott most lágy, narancsos hullámok tűnnek elő. Mintha a californiai napnyugta söpörne végig az edényen.

Művészdoktori munkája részeként Néma Júlia évek óta tanulja és gyakorolja Frederick Olsen, a neves fatüzes kemencetervező és -építő irányításával ezeket az eljárásokat. A porcelán fatűzben történő kiégetését Néma a sötétkamrában végzett munkához hasonlítja, és saját szóalkotásával, a “pyrogram” kifejezéssel nevezi meg. Mint mondja, “a ‘pyrogram’ a fatüzes égetés és a fotogram, a fotográfia legtisztább formájának analógiáját hangsúlyozza”, mely szintén egyedi műtárgyakat eredményez. Az ihlet döntő mozzanata tehát az, hogy egyfajta fényforrásként kezeli a kemence hevét, ahol éppúgy ez az egyetlen erő alkot képet a tárgyakon, ahogyan a fény fotogramot képez a fényérzékeny anyagon. “Arra használom a fatüzes kemencét, hogy háromdimenziós képeket hívjak elő a tűzérzékeny kerámián” – folytatja. Néma konstrukciói a kemence belső atmoszférájából és egyszersmind az ég légköréből rögzítik a maguk leképezéseit. Üdvözöljék velünk együtt Néma Júliát galériánkban.

Az Armstrong’s Gallery címe: 150 East 3rd Street Pomona, California, 91766.
Nyitva: kedd – szombat 9–16:30, minden 2. szombaton 9–21.
Clarity című kiállításunk megnyitó fogadásának időpontja: március 12, 18–21.
Művészetek esti sétája: április 9, 18–21.
Mindkét eseményen örömmel látunk vendégül minden érdeklődőt.

A galériáról
Az Armstrong’s kínálatán a képzőművészeti kerámia széles választéka szerepel. Az általunk képviselt művészek neves szaklapokban jelennek meg (pl. Ceramics Monthly), és keresett előadók, műhelymunka-vezetők az Egyesült Államokban. Válogatásunkat technológiai és formai sokszínűség jellemzi. Olyan alkotások találhatók nálunk, mint Paul Soldner művei, Don Reitz fatüzes szobrai vagy Sunkoo Yuh monumentális porcelánjai.

David Armstrong, a galéria vezetője kerámia műgyűjtő, ismert szakmai közszereplő és műkereskedő, művészként Paul Soldner tanítványa. Egyben a galéria közelében elhelyezkedő AMOCA (American Museum of Ceramic Art) alapítója és igazgatótanácsának elnöke.

Néma Júlia a kiállításra kerülő művek elkészítése idején, 2008-ban és 2009-ben a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj támogatásában részesült predoktori kategóriában.

Czigány Enikőről beszélgettünk, és Oscar [Kokoschka] indulatba jött. [...] Aztán úgy véltem, mégiscsak lehet hazudni, főleg akkor, ha az állítások mögött ott egy egész élet, ami a hazugságot csupán egy élet-megközelítés hiteles, már nem is hazug bizonyságául adja. [...] – epikus tárgyfestészet a stilizálás teljes elvontságáig; vagy térfestészet az emanáció napjával, a metafizikai vizes tájhatással, az érzékiség megsejtetett lehetséges kigömbölyödéseivel [...].

– Petz György költő, író, tanár megnyitójából

Cím: 1067 Budapest, Eötvös u. 10.
Nyitva: március 5–27, minden nap 10-18.

Nyitva: január 25 – február 25. Hétfő – péntek 14–18:30.
Nessim Galéria, 1061 Budapest, Paulay Ede u. 10.

Nyitva február 18-ig, H–P 9–19, Szo 9–13. 1011 Budapest, Fő u. 17.

A kiindulópont azoknak a rendkívüli körülményeknek a szimbolikus jelentősége, amelyek között Tarkovszkij főműve, a Stalker (1979) létrejött, megsemmisült, majd újraforgatásra került. Ennek nyomán az esszé a víz eleme felől közelíti meg a Stalkert, mely elsődleges szerepet játszik mind magában a filmben, mind a rendezőnek a kép–idővel kapcsolatos elméleti nézeteiben. Rámutat arra, hogyan kapcsolhatja össze a tanúság hermeneutikája a filmet, a fotográfiát és az ikonfestészetet, majd rátér a Stalker vizuális egységének és egyes kulcsfontosságú szakaszainak szoros olvasatára.

Ez az írás bizonyos szálakon kapcsolódik a tavalyihoz.
Tarkovszkij fényképeit emlegettük már itt, nézegetni pedig ott lehet őket.

A Pannonhalmi Szemle itt kapható.

Kiállítás Párizsban november 16-tól december 10-ig az École Spéciale d’Architecture galériájában. Katalógus is megjelenik.

A pályázatra beadott 22 fénykép a szokásos helyen látható, alább közülük kettő.

Ég R0012469

Háttér:

Kezdetben, ha hihetünk az ősi beszámolónak, a teremtő első műve az ég volt. A második pedig a föld.
Az újraértelmezés szerint az eget megelőzően, kezdetben a szó volt.
Amikor pedig ugyanez a könyv a jövőbe tekint, azt írja: a régi helyett új eget és új földet lát. És egy új várost, mely az égből száll alá.

Felnézünk földre épített régi-új városunkból.
Házak által körülfogott, ablakokkal körülvett, körfolyosókkal körüljárt üres terekből az üres égbe.
Sok épület. Egyetlen égbolt.
Ürességek találkoznak alulról és felülről, idők és fények.

Sorozatom az ember két lakóhelye, a város és az ég párbeszédébe hallgat bele — a fénykép nyelvén.

Ezen a nyelven kezdeményez tisztelettel vizuális és szellemi párbeszédet Hiroshi Sugimoto Filmszínházak sorozatával (Theaters, 1975—2001), mely a fotóművészet egyik csúcspontja.

Ég R0012393

Így plusz egy magyar anyag járul a novemberi párizsi fotóhónaphoz, mely idén Közép-Európára koncentrál. Lesz tárlat rogyásig – például Harry Callahan a Fondation Henri Cartier-Bressonban –, no meg Paris Photo fotóművészeti vásár (nov. 18-21).

(A nyomtatott áramkörök gyártásához sablonokat és fényérzékeny bevonatokat alkalmaznak rézlemezeken, és noha az eredmény egy kiinduló minta képe s így meghatározása szerint fotografikus jellegű, nem felismerhető ábrázolás, ezért az átlagember szemében nem számít fényképnek.)

A magyar Wikipedia részletesebb szócikke szerint a folyamatban nem is egyszer vesz részt fotografikus eljárás:

speciális maratásgátló fényérzékeny lakkot hordanak fel a lemezre. [...] Ezt a réteget a vezetőpályák rajzát tartalmazó átlátszó filmen keresztül UV-fénnyel megvilágítják, majd előhívják, mely során a fényt kapott részeknél leoldódik a lakk, és szabaddá válik a felesleges rézréteg. [...] A lemezre megint felvisznek egy fényérzékeny lakkréteget, ez az úgynevezett forrasztásgátló lakk, mely jellegzetesen zöld színű, de igény szerint bármilyen színű lehet. Ezt megint megvilágítják egy filmen keresztül, amely az előzőleg előállított furatoknál, a forrasztási pontok helyén nem engedi át a fényt.

Kerekes Gábor Electro-city című fotósorozata tehát lényegében megfordítja a folyamatot, amikor visszavezeti a “nem felismerhető” ábrázolatok újrafelismeréséig.

Kerekes Gábor: Electro-city (2008) sorozatból

Ugyanez másféle fénykörbe állítva Takuji Shimmura Áramkör sorozatában:

Takuji Shimmura: Circuit sorozatból

Emellett Honorable Mentionben részesült Egek (hommage a Hiroshi Sugimoto) sorozatomból néhány az ARCHITECTURE: BUILDINGS NON-PRO kategóriában. Vö. 1., 2. és 3. helyezett, illetve az ARCHITECTURE: NON-PRO kategória győztese. Az összes Non-Pro Honorable Mention itt.

Indulás, keressünk vonalakat, melyek metaforaként szolgálnak a városban. Fényképeimnek vajon nem “a természet ceruzájaként” [sic] kellene-e működniük? Így hát azzal kezdem, hogy visszakövetem a város vonalait ezzel a ceruzával. Olyan kettős vonalakra kellene bukkannom, amelyeken mind az ember, mind a természet mozgatta ceruza végigment. Valahol e kettős vonal mentén megjelenhet valami, ami mindaddig rejtve volt, aminek segítségével kulcsot találhatnánk egy metaforához, mely otthonunk bejáratához vezet majd minket. E lehetőség keresésére fogom használni ezt a ceruzát.

Ennek a riportfilmnek a legvégén pedig azt mondja, hogy a fényképezésnek nem sok köze van a múlthoz. Hanem egyfajta remény a jövőre.
(.flv file letölthető itt, 63,4 MB)

Visszalapozva a 1000 Words Photography magazin #01 summer 08 számához, ott közölt sorozatához pedig azt írja:

Korunkat mindenféle múltból érkező fény világítja be, mely a legsötétebb sarkokba is besüt. Olyan, mint egy építészeti beltér, teljes egészében lassítóüveggel beüvegezve.
Nincs árnyék; minden kegyetlenül ragyog.

Naoya Hatakeyama: River 2
River Series, 1992-93

Művei elsősorban itt, aztán meg például itt, ott, amott és amott, emitt, amott vagy amottan. Lime Works című albumáról itt.