Harapós észrevételek
Először is bűvös szakácséktól, akik bizony nem csak beszélnek.
Világszerte óriási erők érdekeltek abban, hogy mindenütt el lehessen adni ugyanazt az uniformizált ipari papit — minél kisebb erőfeszítéssel minél nagyobb profitért. A globális gagyinak termékeny táptalaja a provincializmus, és csakis a szuverén jó ízlés és a tisztességgel ápolt jó hagyomány képes gátat szabni neki.
— A bűvös szakács: Egy falat tejszínhab
A tradíciót Párizsban úgy tisztelik, hogy állandóan újítják, finomítják, új nyersanyagokat vezetnek be, vagyis lassú, de folyamatos evolúció zajlik.
— A bűvös szakács (fia): Túl az aranykapun
Az élet más területein is azt látjuk, hogy változatlanul a mennyiségi szemlélet uralkodik, jóllehet Magyarországnak – adottságai miatt – épp a minőség lenne az esélye.
— A bűvös szakács: A léc és a tudat (Malatinszky Csaba)
Még azok a generációk is „kádárizmusgazdák”, akik Kádár halála után születtek. Sokat kell vándorolni a pusztaságban ahhoz, hogy elfelejtsük a rabszolgaságot.
— A gasztro-kádárizmus fogságában: interjú Molnár B. Tamással és Bittera Dórával [ők A bűvös szakács blog gazdái], Reakció 2007/9 (.pdf, 5,2 MB), 22. (21-23.) o.
Aztán egy egybehangzó vélemény végre mástól is.
A jelenlegi magyar gasztronómiával a legfőbb baj az, hogy nincs, csak vendéglátóiparról és élelmiszeriparról beszélhetünk, valódi gasztronómiáról nem. Nincsenek nemzetközileg jegyzett éttermek, séfek, újítások, nincs színvonalas hazai alapanyag-termelés, nincsenek iskolák, a tradíciót elfelejtettük, a világ trendjeit nem követjük, vagy legfeljebb csak rosszul másoljuk, ahelyett, hogy magyarként újrateremtenénk azokat, és akkor a felszolgálást még nem is említettük. Ráadásul a szakma egy jó része súlyosan önhitt, nem látja gyengéinket, túlértékeli teljesítményünket, s ráadásul még a fogyasztók sem elég igényesek.
[...]
A japánoknál vannak szakácsok, akik csak rizst főznek, és egy életen át tökéletesítik a tudásukat, hogy minden este mást se főzzenek, csak rizst.
[...]
a fejlett gasztronómiával nemcsak jó ételeket nyernénk, hanem gazdasági előnyt is. Az élelmiszeripar, a gépgyártás és a turizmus fejlődésére kell itt gondolni, nem csak a vendéglátóiparra. Jelenlegi fejlődésünk inkább importélelmiszerek fogyasztásában, külföldi alapanyagok vásárlásában, és más országok ételeivel szolgáló éttermekben nyilvánul meg, s ez inkább a külföldi élelmiszeripart segíti.
— Kovács Tibor (Szent Gaál Pincészet, Szekszárd): Nyitna-e Ducasse éttermet Budapesten? Népszabadság, 2008. január 10.
A hazai konyhaművészet eszmélése természetesen azt juttatja eszünkbe, hogy a hazai művészetre mintha mindez szó szerint lefordítható lenne.