Ábrándok az anyagról: álomszövés két változatban

Issey Miyake és Dai Fujiwara régi álmot szőtt meg 1997-ben, amikor A-POC (’ruhadarab’) néven kifejlesztették és bemutatták a varrás nélküli szövetet, mely 2000 óta van kereskedelmi forgalomban.

Tudjuk, hogy a simaság örök időtől fogva a tökély attribútuma, mivel az ellentéte technikai műveletről, az összeszerelés emberi munkájáról árulkodik: Krisztus köntösén se volt varrás, ahogyan a tudományos-fantasztikus irodalom űrhajója is egy darabból való, híján minden szegecselésnek.

— Roland Barthes: Mitológiák, ford. Ádám Péter, Európa, Budapest 1983, 128.o.

Az ábránd ereje a vulgáris szépségérzetben is nyilvánvaló: ugyanezért minősül automatikusan tökéletesnek például a nagy méretű üveg- és vízfelszín, a minimalista design vagy épp a lebarnult bőr. Textus és kontextus Krisztus ruhájából (János 19,23-24) metonimikusan kiterjedő sokágú összefüggései híján azonban mindez a felületbe költözik. A “Természet diadalmas simasága” (Barthes, uo. 145. o.) felszínes ingerré silányulva ellaposítja a tökély utáni vágy dimenzióit.

A varrástalan szövet persze új irányokba vezette Miyakét: idén ősszel például Fujiwarával kifordítható farmert, Ron Araddal együttműködve pedig — a Fodorszék (Ripple Chair) koncepcióját továbbdolgozva — valamilyen ruha-bútort vagy ruha-tárgyat terveznek bemutatni. Ezt majd meglátjuk. Addig van mit ámulni a 2006 tavaszi-nyári férfi Miyake-kollekció microsite-ján, a weboldalt régóta gondozó francia Incandescence munkáján. A Flash animációban lassan szétfolyó fekete vagy szürreálisan fehér tuscseppek és tintapacák, melyek egyszerre ellenpontozzák a drága ruhavilágot és mindenfajta webes “használhatóság” jöttment törvényét, páratlanul gyönyörűek.

Azután láthatatlanság. Egy másik álom az anyagról, mely állítólag közel van a megvalósuláshoz.

Kutatók azt állítják, hogy új anyagok, melyek képesek megváltoztatni a fény és másféle sugárzások útját egy tárgy körül, talán a tárgyak láthatatlanságát is lehetővé teszik.
Két egymástól független kutatócsoport jelentkezett elméletekkel a “metaanyagok” használatáról, melyek beburkolják a tárgyat és elrejtik a látható fény, az infravörös fény, a mikrohullámok és talán a lokátorsugarak elől.

[...]

“Képzelje el azt a helyzetet, hogy egy közeg a benne levő lyuk körül vezeti a fényt” [...]. A fénysugarak végül úgy jutnak a tárgy mögé, mintha egyenesen haladtak volna. “A lyukba tett tárgy rejtve maradna a látás elől.”

[...]

A metaanyagok olyan összetett szerkezetek, amelyek szándékosan különböznek mindentől, ami a természetben található. [...] “Gondolja el a teret úgy, mint szövött ruhát [...]. Képzelje el, hogy egy hegyes tárggyal a szálak közé hatolva anélkül csinál lyukat a ruhában, hogy eltépné a szálakat.” A fény, a mikro- vagy radarhullámok keresztülutaznának a ruhaszálakon, a tárgy érintése nélkül kilyukadva mögötte.

[...]

Aki ilyen köpönyeget akarna készíteni, annak választania kellene, milyen fajta sugárzás elől akar láthatatlan maradni — így Schurig. A láthatatlanság mindkét irányban működne; a látható fényspektrum elől rejtőző személynek infravörös, radar- vagy mikrohullámokat kellene használnia, hogy kilásson — mondta.

E kutatásokat közvetve az amerikai hadügy pénzeli.

hozzászólás: