Goldenblog 2009: idén is 10. hely

Mint tavaly kultúra kategóriában, idén a fotóblogok között ért el az ex Ponto 10. helyezést a HVG Goldenblog pályázaton. Az összes versenyző listája itt.

Az első helyezett best of semmit már amúgy is említeni akartam, úgyhogy akkor most. Remek ötlet, viszonylag jól megvalósítva (videointerjú; külföldi párhuzamok: Awkward Family Photos, DeletedImages). Az élmezőnyből felfedezésre ajánlható még a true the lens (zselex fotóblogja) és Kálló Péter.

Az ex Ponto persze nem tetszhet mindenkinek, korábban például neki. A mostani Goldenblog eredmény kapcsán is beszólt valaki – elegánsan annak is, aki jónak tartja, amit csinálunk.

Az ex Ponto meghívók, kiállítások előzetese többnyire másoktól vett idézetekkel és másoktól vett fotókkal. Kis fejlesztéssel a port.hu fotós szekciója lehetne a műmájer, enyhén tudálékos szöveggel. Aki az itt található linkek után menne a fotózás világába, legfeljebb a Hatlaczki Balázs nevű, szabadúszó fotóriporternél arat sikert, aki erről a szájtról a következőket találja mondani a zsüri [sic!] vélemények között: “Az ex Ponto nagyon jó, nem is számítottam rá, hogy ilyen oldalt találok, ahol ennyi minden van, jó képek és érdekes szövegek.”
Tudnék mutatni párat neki, csak, hogy fejlődjön.

A Goldenblog eredménye három zsűritag (összesen 50%) és a közönség szavazatai (50%) alapján állt össze. Jót és rosszat megköszönve üdv korábbi és új látogatóinknak.

Annak, aki először jár itt: ez a blog elsősorban példaszerűnek talált fotográfiákat, sorozatokat szemléz, magyar és külföldi alkotókat mutat be. Nem mindenevő, egyfajta fotográfiai kultúra érdekli. Szinte sohasem bírál. Másodsorban a fényképről és a képről jegyzetel, utalásokat gyűjt és idéz, rövid gondolatkísérleteket rögzít. (További info jobbra fent, ki ez (1.) alatt.)

true the lens (alias zselex): pozsonyi formaságok #1

true the lens (Zselinsky Miroslav): pozsonyi formaságok #1 (2009)
eredeti helyén itt


Kálló Péter: gát-rendszer

Kálló Péter: gát-rendszer, Szarajevó, Bosznia (2003)
eredeti helyén itt

2 hozzászólás ehhez: “Goldenblog 2009: idén is 10. hely”

  1. dincsi írja:

    Ha már megszólíttattam, pár gondolat:
    1. Szívből gratulálok a helyezésedhez.
    2. Az exponto benne van a feedolvasómban, mert (függetlenül a stílustól) érdekes képet közölsz itt, ha nem is mindegyik tetszik.
    3. Zselé és Kálló Péter képei nagyszerűek.
    4. Az exponto végtelenszer jobb mint a győztes blog. Erről megírtam a véleményem (http://www.fotonlog.hu/2009/08/szar-meno-vagy-nem-meno.html) amit ugyanúgy vállalok, mint azt az inkriminált idézetet az expontoról.
    5. Az exponto végtelenszer jobb mint a győztes blog. Már csak amiatt is, hogy pozitív, ahogy írtad.
    6. Nyilván nem vagyunk egyformák, van ami nekem tetszik van ami meg neked. Szerintem az a legfontosabb, hogy megismerjük egymás véleményét.

  2. ex Ponto írja:

    1. Köszönöm.
    Egyébként pedig rendben, világos.

hozzászólás: