Kilépni ugyanabból a folyamból?
A fényképészetnek mindig megvolt a lehetősége a képek demokratizálására, de a gyakorlatban ritkán valósította meg ezt. A digitális képalkotás mindenhol elterjesztette a képalkotó eszközöket. Most sokkal több ember rendelkezik képcsináló eszközökkel, még több időben. Ugyanakkor a nyilvános képkörnyezetben elsősorban a közvélemény befolyásolására használják a képeket és arra, hogy termékek és szolgáltatások fogyasztására buzdítsanak. Vajon hogyan viszonyul egymáshoz ez a két jelenség: a csaknem egyetemleges képkészítő képesség és a nyilvános képek általi általános manipuláció?
Korábban úgy gondoltam, a tény, hogy több ember alkot képeket, szükségképp a képek tudatosabb befogadásához vezet, de most már kevésbé vagyok biztos ebben. Úgy tűnik, lehetséges éppoly öntudatlanul készíteni a képeket, mint fogyasztani őket, a kritikai érzék teljes mellőzésével. Ebben az egyik főbűnös az időszennyeződés avagy “az időbeli távolság elpiszkolódása”, amiről Paul Virilio ír. Hogy visszanyerjük szabadságunkat (és távolságunkat), le kell lassítanunk a képeket.
[...]
A fotografikus képek a nyomról szóltak. A digitális képek a folyamról szólnak.
[...]
Az “új digitális demokrácia” pangloss-i parancsolata lassan magára ölti egy kollektív hallucináció összes jegyét.
— David Levi Strauss: Click here to disappear: thoughts on images and democracy (.pdf formátumban itt)