Júlia két kiállításon
A Barabás-gyűjtemény részeként Júlia egy tárgya (Mandula-tál, Japánban készült, 2005) is látható az Iparművészeti Múzeum Értékmentő szenvedély című kiállításán, mely “száz év után újra magyar magángyűjteményekből mutat be páratlan válogatást”.
Hogy páratlan, az túlzás, de érdekes. Nemcsak azt mutatja, mennyire bizonytalanul értelmezik az Iparművészeti szakemberei az “iparművészet” hatókörét, hanem reprezentatívan tükrözi azt is, mit gondolnak a gyűjtők a gyűjtésről és a művészetről. Hogyan jelenik meg ebben a kontextusban az általános tévedés: a régi és a drága összetévesztése a széppel, az értékes összekeverése az értékkel. Ami azért még így is található a csillogó katyvaszban.
Címnek azért pontosabb volna az, hogy Drágasághalmozó szenvedély.
A tárlat anyagának tükrében az értékmentés egészen csekély mértékben fordul a kortárs, és még kevésbé a fiatal kortárs iparművészet felé, mely gyűjtői érdeklődés és — nagyjából ugyanarról a körről beszélve — vállalkozó, iparos, terveztető felvevőpiac nélkül vagy a szakmáját, vagy az országot hagyja el, mely persze arcátlanul büszke lesz rá, ha a távolban aztán befut. Harmadik lehetőségként pedig ott van a poszthumusz dicsőség, elvégre, mint a műbefektetők jól tudják, csak a halott művész a jó, azaz “értékes” művész.
Tévériport a kiállításról itt (Kultúrház, 2008. január 23. m2, 19:00; 03:47-től), már aki elviseli Rózsa Pétert, aki soha még egyetlen mondatot nem hagyott végigmondani annak, akivel beszélget.
Júlia Keresztútja eközben a Barabás-villában (a névegyezés véletlen) látható. Részletes tudnivalók az ottani esemény meghívóján.