Üldöztetések ideje
Szilágyi Lenke beszélget.
Múltkor bementem Budapesten egy házba, amelyet érdekesnek tartok, meg akartam nézni, hogy milyen állapotban van. Alig bírtam bejutni, aztán megkergettek. Ez egy elegánsnak mondott városrészben történt, de a VIII. kerületben is ugyanez tapasztalható. [...] Nem tudom, miért kell velem rondán beszélni, amikor még semmit nem is csináltam. [...] nehezen viselem már el a magyar embereket.
— Foto Mozaik 2006/5. 40-43. o.
Különös ellentmondás, hogy amikor mindenkinek a nyakában lóg meg a zsebében lapul egy ultrakompakt digitális vagy egy kamerás mobil, melyeknek reklámjai hisztérikusan ösztökélnek, hogy “örökíts” meg mindent, ami belefér, éppen akkor vált ennyire általánossá a fényképezéssel szembeni nyers ellenszenv. Diana halála óta betegesen népszerű érzemény a “paparazzók” gyűlölete, holott ugyanez a tömeg zabálja a lesipuskások zsákmányait a bulvárlapok oldalain. Pedig pontosan tudható, miről szól ez a tevékenység. Kiss-Kuntler Árpád fotóriporter (néhány gyönyörű képe: ZOOM Magazin 02, 2005 február-március, 155. o.) meséli, hogy egy pályatársánál akkor telt be a pohár, amikor:
Azt kívánták tőle, hogy három napig kuporogjon egy ház előtt a bokorban, hátha elcsípi az egyik sztárt, aki terhes, és talán le lehet fényképezni, ahogy a barátjával kilép a kapun.
— Foto Mozaik 2006/4. 7. o.
A fotózás elleni agresszió másfelől állami támogatást kap 9/11 óta. Nem tudom, mi lett annak az elképzelésnek a sorsa Londonban, hogy biztonsági okból ne lehessen fényképezni a Temze hídjait, de nem kevésbé rémisztő az a törvényjavaslat az egyik amerikai államban, mely szerint
akár 18 hónap börtönnel büntethető bűn erőművet, hulladékfeldolgozót, szennyvíz-elvezetőt, vízművet, ivóvízszolgáltatást, nukleáris vagy gyúlékony folyadékot tároló létesítményt vagy bármely repülőteret az állam területén fotózni, videóra venni, illetve más módon hosszabb időn át rögzíteni.
A tervezett fenyítések között szerepel továbbá — természetesen — a felvett anyagok elkobzása és akár 10 000 dollár bírság. Ebben a paranoiában persze nemcsak az az elmebaj, hogy kizárólag a terrorveszély miatti rettegést gerjeszti, jottányit se csökkentve egy sikeres támadás esélyét, hanem az, hogy ilyen alapon nem születhetnének olyan művek, mint például Edward Burtynsky Oil sorozatai, Michael Kenna “hosszabb időn át rögzített” Ratcliffe Power Station fotográfiái és The Rouge könyve, vagy Michelle Keim Vas-szépségei.
Szilágyi Lenke beszélget, és mond valamit.
Az álló idő látható, az érdekel.
Edward Burtynsky: Oil Fields No. 21,
Maskina Steam Plant, Cold Lake Production Area, Cold Lake, Alberta (2001)
Oil Fields
Michael Kenna: Ratcliffe Power Station #45, England (2003)
Ratcliffe Power Station (1984-2003)
Michelle Keim: Power Station, Toledo, OH (1993)
Iron Beauties