Képcsömör?
Távolról sem mindenben értek egyet, de több megfigyelése találó, megfogalmazása pedig elég éles ahhoz, hogy. További kommentár nélkül kivonatolom Sebastian Smee vitacikkét (letölthető: .pdf, 72 KB).
A fotográfia mint művészeti forma hanyatlóban van. [...] A fényképezés immár semmi egyéb, mint még egy képalkotási mód. Annyira könnyű kitermelni ezeket a képeket, hogy kultúránk elérte a túltelítettségi pontot. [...] Valóban bámulatos, mi vált hirtelen lehetségessé, de a csoda nagyrészt technikai jellegű. Művészeti vonatkozásban elveszett valami mélységes. [...] Így a fotográfia nehezen kivívott győzelme — több mint egy évszázad alatti fokozatos elfogadtatása művészeti formaként — pyrrhosi volt. A médium különleges képességei, melyeket bár leírtak, de igazán sohasem határoztak meg 150 év agyafúrt gyakorlói és kritikusai, már nem tűnnek annyira speciálisnak. Ehelyett tolakodóvá, simulékonnyá és triviálissá vált a fényképészet.
[...]
Egyre kevesebb magazin és napilap veszi a fáradságot, hogy komoly fotóriportot közöljön. Ennek sokféle oka van a részvét kifáradásától a vetélytársak televízió és film felé fordulásán keresztül a dokumentatív fotográfia természetének tapintható gyengeségeiig. Ellenhatásként a fotóújságírás legjobbjai közül néhányan kioldalaztak egy általuk korábban megvetett kulturális színtér, a művészet világa felé. Jelentős dokumentarista fotósok, mint a brazil Sebastiao Salgado, hirdetik, milyen mélyen lenézik a művészvilágot. Műveiknek azonban közönséget akarnak, s ezt galériákban és múzeumokban kapják meg. E visszás kontextus sajnálatos módon csak növelte a nagy fotóújságírók bizonytalanságát. Művészeti galériákban kiállított műveik általában közönségsikert aratnak, kritikai elismerést azonban ritkán. Erkölcsileg nyomatékosított tárgyilagos igazságra bejelentett igényüket kétségbe vonták a kritikusok és a képfilozófusok.
[...]
[K]iderült, hogy egy nagyszerű fénykép elkészítéséhez nem is kell olyan nagy művészi tudás. Az, hogy érdekes, a médium természetében rejlett [...]. A kezdeti érdekesség elkerülhetetlenül ellaposodik és a szürrealizmus bágyadt alaprétege a banalitás mázává változik.
[...]
Nem mintha a fotográfusok nem merültek volna el kezdettől fogva a mesterkedésben és a manipulációban. [...] De ma az egész összefüggés megváltozik: úgy tűnik, a csinálmány-rétegek végeérhetetlenek, és megtört a fényképészetet a valóssal összekötő szál. Vagy mégsem egészen. Vannak fotográfusok, akik még mindig nagy művészetet hoznak létre. [...] Ők valami lélegzetelállítót hoznak ki a fénykép fizikai jelenléte és a múlt közötti feszültségből, melynek a nyoma.
Példaként Sally Mann-t (néhány tájképe; Deep South sorozata; ld. még itt) és Adam Fuss-t említi a cikkíró, akiknek a munkái tényleg gyönyörűek.
Sally Mann: Untitled (1998)
Deep South #11