A papírképek mellett

A “digitális” fotográfia legújabb kütyüjével, a digitális keretekkel szemben legyűrhetetlen undort érzek. Egy fénykép nem kép addig, amíg papírra nem kerül. John Paul Caponigro frappánsan összefoglalja ennek egyszerű okait.

Ám sokunknak még mindig kívánatosak a nagyítások – és azt hiszem, mindig azok lesznek. A megfogható nagyítások sok mindent adnak, amit semmilyen más bemutatási mód nem. Egy nagyításon sajátos anyagokkal társultan tapasztalod meg a képet, melyek gazdagítják a kifejezést. A nyomatot adott méretben látod, ami kihat arra, hogyan nézed, és sok esetben befolyásolja a kép üzenetét. A nagyítások árammentesen hordozhatók; egy pillanat alatt elővehetők és átadhatók akárkinek anélkül, hogy egyéb kisegítő eszközökre vagy járulékos átvitelre lenne szükség. A nagyítások oly módokon helyezhetők el, amelyek tartósabbá teszik egy kép jelenlétét, befolyásolva, sőt alakítva a környezetet, melyet belaknak; a hosszantartó szemléléssel ez további mélységet ad látványuknak. A nagyítások gyűjthetők. Míg a nyomatkészítés nagy múltra visszatekintő hagyománya jelenleg gyorsan változik (akkora sebességgel, hogy joggal mondhatnánk: mély paradigmaváltáson megy keresztül), nagyon is velünk van ma, és lesz a belátható jövőben.

A digitális termeléssel új szintre jutott képmánia szívében egyfajta képiszony lakik, mely paradox módon a rombolással rokon fejlemény.

nem lehet hozzászólni