Ideális oszlopok
elvben a végtelenségig kellene iterálnunk [...], hogy a fraktál tényleg “elkészüljön”. Ekkor a vonal követhetetlenül finom rezgéssé, a sík végtelen filigrán szitává, a testek pedig porrá foszlóan áttört szivaccsá válnának.
— Perneczky Géza töprengése egy “ideális tökéletességű elmerülés” mint “gondolati aktus” ihletéről “egyfajta nonkonformista utópia” megközelítéséhez (Mennyire lehet matematikus a képzőművész?). Egy törekvésről, mely ma kétségkívül klasszicizálónak hat.
az a képanyag, amit a fraktálgeometriai szakkönyvek elénk tárnak, idealizált, és többnyire úgy aránylik a természeti valósághoz, mint egy tökéletes arányú dór oszlop az őserdő fáihoz. Általában azonban az őserdő a divat, és így egyáltalán nem magától értetődő, ha ilyen körülmények között valaki még mindig (vagy már megint) az ideális oszlopok arányain dolgozik.